Három hónapja az első nyugodtabb reggele.
De holnaptól jön a projekt második fele, utazás Andorrába, illetve az ottani munka. Zsülien szerint egy hónap, szerintem kettő. A munkások szeretnének hinni Zsüliennek, egy hónapra készülnek. Én mondtam, rendben, majd maradok én többet.
A tegnap csúnyán összementem ezzel a Zsüliennel, kihúzta az utolsó gyufát a csomagból. Szabályosan kiprovokálta belőlem.
És ezzel teljesen hátat fordítok a rendeléses munkának. Ezt lezárom, és puszi pá.
Elegem van a dilettáns fővállalkozokból, mérnökökből, üzérkedőkből, volt kommunistákból, új kapitalistákból, kétbalkezes munkásokból, fantáziátlan kliensekből, akik azt hiszik egy termék vagyok a leárazott polcokon csupán azért, mert alázatos és hajtható vagyok.
Az emberek, és sajnos kivétel nincs, mind egy valamilyenokbólönműködő bioszerszámként kezelnek, amit megvehetnek egy Lidl polcon leárazottként.
Az utóbbi három hónapban masszívan megkaptam, hogy mit jelent amikor kizárólag mindenki csak annyit tesz arrébb, mint ami meg van fizetve, utána megáll a levegőben szerszám, csavar, fa. Tőlem viszont elvárják, tágra nyilt szemekkel, hogy megszakadjak, miközben nekidölve valaminek nézik amint szakadok. Ez rendjén is van, de akkor honnan az az elvárás, hogy felettébb empatikus legyek bárkivel szemben és ne az adok-kapok értelmében cselekedjek?
Amíg az ember libeg a relatív világban, olyan mintha lassítottan mozogna minden, még az agy is, van az egésznek egy flow érzése a lelkek egységének, de amikor szembesül egy szoros helyzetben a környezettel, rájön, hogy ez nem egy szimbiózisos biotér, ahol a lelkek rezonálnak, hanem az önnön érdekek kőkemény kikövetelése, azaz ez lehet a talibán kapitalizmus. És ez kiszökik a mennyről alászált angyalból is.
Én ebben egyértelműen az áldozat vagyok. Belementem mint egér a csapdába. A csali az emberség, a megértés, az oszd meg a két ingből egyet azzal akinek nincs, erre rám baszódott a csapda vasa.
Na, a Muzsinak ez volt a diplóma munkája: vége az emberségnek. Az emberiség leszerepelt előttem. Többet nem keresem emberek társaságát. Túl nagy árat fizetek azért, hogy kisujját felemelve átvegye bárki, amit adok.
Menjen mindenki a kurva anyja picsájába.
Ha ennek vége, beállok remetének a pajtámba, és mindenki bassza meg.
A másik, elmondom, hogy látom a közeljövőt. Elmondom, mert lehet, hogy karácsonyig nem lesz több bejegyzés. Nem tudom, lesz e internetem Andorrában? Viszem a kőkorszaki laptopocskámat, ami már csak táppal megy, mert az aksinak vége rég. Külső billentyűzettel és egérrel használom, mert nem tudom megszokni azt a kis munkafelületet. Nincs wifi cucca, azaz van, de csak addig működött, amíg a vodafone kártyájával használtam. Valamiért külső meghajtóval sem megy, nincs idegem szarozni vele. Azért viszem, hogy amiket filmezek le tudjam tölteni, ürítsem a telefont.
Nos, az utóbbi időkben Bukovinszki Gergely Szkeptikus kerekasztal videóit nézem, hallgatom. Szeretem ahogy dokumentálja állításait. Nagyjábol a legtöbb dologban egyetértek vele, a főbb vonalakon mindenképp.
Puzsérről, meg az „Apu”-ról lemondtam. Jópofák voltak, de már csak a fejvadászat maradt nekik, kaszálják azokat, akik még nem ismerik őket. Komolyabb témába nem nyúlnak, valahogy a Hamvas idézetekből elegem van. Elmennek a kovid mellett, mint egy gyorsvonat a csarnokom mellett, még füttyenteni sem füttyentenek. A szélsőséges megmondásnak azt a válfaját használják, ami nem árt senkinek, legfeljebb egy kocsma szintű röhögés lesz belőle. Sőt, ha jól belegondolok, az egész szennyes celebvilág sokkal több helyre is elkerült, mintha békén hagyták volna. Eddig azt sem tudtam ki az a Berki, most már általuk tudom. Rájöttem, hogy a Puzsérék nem nekem csinálnak tartalmakat, hanem a sok marhának, azoknak viszont hiába szidod a Berkizmust. A berkik berkik for ever.
Sajnos a szebb beszédű professzorokhoz sincs türelmem, akik megfetrengik magukat itt is meg ott is, nyájaskodnak itt is meg ott is, a lényeg végül náluk is az, hogy felorbán, legyurcsány, vagy fordítva. Nincs türelmem az akadémikus okosságaikhoz, a csűrés-csavaráshoz.
A digitalizált világ és a kovidba álcázott világpuccs egyértelműen a robot tulajdonosoknak hozta el az idejét. Aki ebben kételkedik, nemsokára nem fog.
A munkabérek elérték azt a szintet, ami innen tovább lefele nyomja az élet szinvonalat. Lassan el lehet kezdeni kidobni a zsákokat a süllyedő hajóból.
Lemegy a munkabér, nő a munka mennyisége. Aki dolgozik, tapasztalja, hogy egyre nagyobb a nyomás: több munka kevesebb pénzért.
A nyugati világban ezt a problémát halasztották a vendég munkások betelepítésével. A wilkommen nem egy Jézusos samaritánius cselekedet volt, hanem a jóléti társadalom utolsó rúgkapálozása. Hogy nem ma, mert holnap, teljesen mindegy. Tény, hogy gyermekeink élete teljesen megváltozik. Öt év múlva tessenek elolvasni mit írtam ide. Ha még meglesz addig ez a blog.
Nem is részletezem a dolgokat, aki valóban kíváncsi mi zajlik, biztos utána nézett, aki meg nem, azzal nem érdemes bajlódni.
Ha valakit érdekel, azt még elmodnom, a megoldás a saját léttér lesz, a saját műhely, saját kert, gyümölcsös. Mondanám, hogy az AI előbb a városokat szállja meg és hajtja uralom alá, de látom, hogy a tehenész és családja egy egy telefonnal a kezükben hajtják a teheneket a mezőn. Bambulnak bele naphosszat. Fut a program azokban az ártatlan, makulátlan ostoba fejekben, mint az áram a napelemben a napsugártól. Itt a biorobot prototípus. Ennek a saját léttér is hiábavaló.
Megoldás: alumínium sapka.
Holnap eldöl, hogy mi lesz. Ha negatív a teszt, megyünk, ha pozitív, nem megyünk.
A lényeg: engem már nem érdekel. Basszák meg.
