Mikor
látok egy egy ilyen mezítlábast, aki jön mosolyogva, hogy
tezsvér, tedd le a terheid, ne hordozd, lám én is amióta
letettem, boldog vagyok, mindig arra gondolok, hogy amikor valakik
terheket tesznek le, akkor azok mások nyakába akasztódnak. Mert
azt mondjuk, hogy semmi sem történik véletlenül, minden
történésnek oka és következménye van.
Milyen
pofon egyszerű. Odamegyek Jézushoz, na nesze teher, hordozd ezentúl
te helyettem, mert te vagy az, aki mások terheit átvállalod. Sőt,
te olyan egy fasza gyerek vagy, hogy a holnapi terhemet is átveszed
előlegbe. A mindenkori terheimre adtál egy kifogyhatatlan
hitelkártyát. Grúúúúvi...ember, ez cucc!
Azt
mondják, a pénz nem boldogít. Nem tudom, ezt a részt még nem
tapasztaltam meg. Azt viszont láttam, hogy a pénz hiánya sem
boldogít. Mondom ezt azzal az igénnyel, hogy az idióta boldogság
törvényeket egyelőre visszahelyezzük a mesés könyvekbe. Mert a
pénz nélküli boldogság elképzelés csakis egy pénz nélküli
világban ér valamit, amíg az ember a munkájának, illetve a
keresetének a töredékéből kell megélnie, mert a java részét
elkobozza az állam, addig semmi esetre nem lehet reménye, vágya,
álma megélni pénz nélkül. És mikor az ember hülyére dolgozza
magát, hogy valamit lecsípve annak értékéből túléljen, nem
mondható el róla, hogy élvezi munkájának gyümölcsét. Tehát a
pénztelenség nem boldogít. Ebből ki lehet következtetni, hogy a
pénz igenis, hoz boldogságot az ember életébe. És itt megint nem
az idióta vádakra gondolok, amikor a csóringereknek esnek a
meztélábasok, hogy „vásárlási láz”-ban alkoholizálják
magukat. Nem, itt arról van szó, amikor az ember a fáradsággal
ledolgozott javait élvezni is tudja.
Érdekes
módon, azok szeretik ezt a jézusi teherlerakást emlegetni, mármint
hangosan, az utcák szegletein, a szószékekről, akik általában
tele vannak lóvéval. Akik de genere nem tudják felfogni, mit
jelent a tehetetlen csóróság. Mintha az emberiségnek lenne egy
garantált minimuma, amit kap ha kell, ha nem. Van ezeknek a
prédikációjukban egy ilyen íz, egy ilyen koholt vád, hogy miután
az ember megkapja a meg nem érdemelt minimumot a megélhetéshez,
még van pofája álmodozni (mert ugye az ilyen vádoló nem veszi
észre magáról, hogy neki tényleg van egy de genere biztosított
megélhetése).
Hát
nem, a szegény ember, és hadd a lelkem nyugalmáért nevezzem
szegény embernek azt a dolgozó embert, aki noha reggeltől estig
dolgozik, nem jut egyről a kettőre, nem azért mert élhetetlen,
hanem azért, mert dolgozik, nem pedig könyököl, szóval a szegény
ember azért a minimumért hajt, nem pedig a „vásárlási láz”
miatt.
Vásárlási
lázban égnek a jómódú, Krisztus előtt teher lerakók -hogy azt
majd mások vegyék át- a lelkiismeret-furdalás pedig marad az
élhetetlen szegények vállain és lelkein.
Ugye,
az ember öregszik, sokat megél, sokat lát, hall, néha dolgokon
elgondolkodik. Én most jövök rá, hogy soha nem láttam ebben egy
opportunitást, hogy Jézus előtt letegyem a terheimet. Kértem
segítségét, igen kértem sokszor. Küldj egy klienst, adjon
munkát. Ha lehet. Kérlek. Szarban vagyok. Bocs...ha kisded
dolgokkal zavarlak.
Lottószámot
sosem kértem tőle. Ha a Belzebubnak gyújtottam gyertyát,
penitenciáltam aztán eleget érte.
De
erre nem gondoltam sosem őszintén, hogy nézd, ezt én szúrtam el,
na tessék ezt átalvenni, te vagy az aki hordozod a világ terhét,
na nesze, hordozd az enyémet is, hisz van elég hely a rendszerben,
valahogy az enyém is elveszik.
Még
rég sokan kérdezték, nem láttalak imádkozni? Te nem teszed le
Isten előtt a terheidet? Miért nem vagy alázatos?
Nem,
nem szokásom valakit zavarni ha kell, ha nem. Ha meg valamit
elszúrok, úgy látom korrektnek, ha azt magam törlesztem. Nem dac
ez. Jóérzés kérdése.
Persze,
ott a varázsige: a szeretet. Aszondják ezek, hogy annyira szerette
Isten ezt a világot, hogy fiát adta érte.
És
a világ bevette a dumát. Hogy az, aki egy hajszálon is
gondolkodik, hogy lehulljon e vagy sem, Az a Valaki gyerekeit viszi
az oltárra. Szeretetből. Terheket átvenni. Hogy a sok marha
nyugodt lelkiismerettel tudjon lopni, csalni, hazudni, ölni. Ez
aztán egy perverz gondolat. A szeretetnek egy irtó elfajult módja.
Az emberi beteg agynak és léleknek a sötét világa. Ahol a
szeretet velejárója a gyilok. Ölj, hogy élhess. Ez az a
paragrafus, ahol kiskapu nagyra tágul, amikor a hatalmasok a
kisemberek sanyargatására kapnak legitimitást. Hogy az állam, az
egyházakkal karöltve az emberiség patrónusa, isteni helytartója.
Meghatározza az ember testi, szellemi és lelki határait.
Mert
először vala az áldozat, a gyilok, ami ugyan átveszi az emberiség
lelki terheit, amíg az uraságnak az anyagi terheit is. Sőt, a
hierarchikus közelség miatt, az ítélet hozatal is kezébe adatik.
Te csóringer dolgozz, hozd ide a lovettát, ha nem tudsz fizetni,
gyötörd magad, menj urad elé tedd le terheidet aztán usgyi
valahonnan kapard elő a lovettát, arról meg majd gondoskodom én,
az én terheimet majd magam adom le a drágalátosnak, akinek szokása
gyermekeket áldozni az én lelki nyugalmamért.
A
szegény ember pedig kábulatában, két sör, s két szivarfüst
között bambán kinézve fejéből, azt mondja, oké, hiszek a
felsőbbrendűségben, hiszem, hogy Isten a Fiát áldozta fel
miattam. (Elvégre heppiend: hisz nem halt meg igazából, feltámadt.
Meghalt nem dicsőséges testében, hogy dicsőséges testbe
születhessen újra...mint a növény...).
Game
over. De van restart. New level.
A
korrektség gondolatáról ritkán hallok. Hogy kérlek, miattam ne
öld meg Fiadat! Fizetek. Megfizetek. De könyörgöm, ne ölj értem!
Bármennyire szeretsz, miattam ne ölj! Ha szeretsz, kérlek, ne ölj!
Ehelyett
látom amint ájtatosan belemerengenek a szobros keresztrefeszítés
illusztrációba, hogy jé, de szeret engem ez az isten, miattam
megölte a Fiát! De fasza! De az nem fordul meg a fejében, hogy
semmi, senki kivoltában ezt még ha meg is érdemelné, de ne
fogadja el? Nem! Meg se fordul. Jár neki mint a betegnyugdíj. Akkor
is, ha semmi baja a lustaságon kívül. Isten miatta gyermeket öl!
Normális.
Nem.
Sosem gondoltam komolyan arra, hogy Isten a Fiát miattam vitte
keresztre. Sosem mentem Isten elé, hogy nesze, itt a teher, lerakom,
s én meg tovább megyek boldogan, kinek nincsenek immár terhei.
Egyrészt
azért mert nem kértem. Másrészt, nem dacból, hanem
korrektségből, mert ha teher volt és van a vállaimon, azokat
magam vettem fel, nem voltam rá kényszerítve Istentől.
Igen,
olyan élőlény vagyok, akinek ha melege van, keresek árnyékot, ha
fázok odút építek, oda költözöm ahol többet adhatok, semmint
árthatok, része akarok lenni az egész ökoszisztémának, annyit
egyek, amennyire szükségem van, ne halmozzak ha kell ha nem, vagyis
ne legyek a kártevők közül a legkárosabb.
Miattam
senki ne ölje meg gyermekét, és senki ne kérjen tőlem ilyen
áldozatot. Életem árán sem teszem meg.
Biztos
vagyok benne, hogy épeszű ember ezt nem akarja, nem fogadja el.
Na
erről van szó...
Hogy
ez a világ tele van bolondokkal.