Rávettem magam, hogy végre megértsem mi a fészkes fene bajom van a többi mellett? A következőkben tökéletesen magamra leltem:
„A generalizált szorongás lényege az aggodalom, melyet a beteg nehezen tud kontrollálni. Ez az aggodalmaskodás számos helyzetre, eseményre kiterjed és a következő tünetekben nyilvánul meg: nyugtalanság, idegesség, "felhúzottság" érzése, fáradékonyság, koncentrálási zavarok, "gondolkodásképtelenség", ingerlékenység, izomfeszültség, alvászavar (elalvási vagy átalvási nehézség, vagy nyugtalan, nem kielégítő alvás). Az aggodalom/szorongás intenzitása, gyakorisága és időtartama aránytalanul hosszú ahhoz az eseményhez képest, melytől a beteg fél. Az ilyen emberek mindig találnak okot az aggodalomra, s ez kitölti napjaikat. Folyton idegeskednek jövőjük, partnerük jövője vagy bármi más miatt. A generalizált szorongás gyakran alakul ki olyan események hatására, mely során valaki fokozott elvárásokkal vagy fenyegetéssel szembesül, fontos teljesítményben kudarcot él meg, vagy csalódást kapcsolataiban. A szorongás miatt a beteg gyakran képtelen feladataira koncentrálni, állandóan idegeskedik valami miatt, érzékenyen figyel minden környezeti ingerre és belső jelzésre. A generalizált szorongásban szenvedők gyakran nem keresnek fel szakembert, mivel problémáikat és félelmeiket saját képességeik hiányosságaként, saját hibájukként élik meg, aggodalmaskodó, félős embernek tartják magukat. Pszichoterápiás segítséggel és speciális kognitív technikákkal azonban elérhető, hogy megértsék félelmeik eredetét és megpróbáljanak úrrá lenni rajta. „
S akkor utánakerestem mit is jelentene ez a pszichoterápiás segítség:
„A pszichoterápia egyik típusa a kognitív viselkedésterápia, ami azt vizsgálja, hogy a gondolkodás milyen torzulása eredményezi a pszichés problémát. A kognitív viselkedésterápia nagyon hatékony a pszichés betegségek kezelésében, különösen a szorongás és a generalizált szorongás betegségnél.
A kognitív viselkedésterápia alapfeltételezése: Az vagy, amit gondolsz!
A beszélgetések során a terapeuta segít Önnek azonosítani azon torz gondolatokat és tévhiteket, melyek pszichés stresszt váltanak ki, és félelmeket, depressziót idéznek elő. Meg fogják tanítani, hogyan helyettesítse negatív gondolatait pozitívabb gondolatokkal, hogyan észlelje realisztikusan az Ön környezetében levő hatásokat, és hogyan tekintsen kedvezőbben élete eseményeire. A kognitív viselkedésterápia lényege, hogy Ön megtanulja irányítani és szabályozni gondolatait és érzéseit. „
Na.
Most már észrevettem magamon, hogy amíg a műhelyben dolgozom és nem cseszeget senki, sem határidő, mert rám van bízva mikor lesz kész, megvagyok valahogy. De abban a pillanatban, hogy jön az a nap, amikor szerelni megyek, elkezdek szorongani. Ez a szorongás aztán borít mindent, mint részegesek a kocsmában az asztalokat: cukrot, hangulatot, világképet, ami aztán rögtön hozza az egyéb fizikai fájdalmakat, életundort.
A pszichoterápia rávezetne engem, hogy szembe nézzek úgymond: „torz gondolataimmal, tévhiteimmel”, hogy aztán megtanuljam a negatív gondolatokat pozitívabb gondolatokkal helyettesíteni illetve realisztikusan észlelni a környezeti hatásokat.
De mi van, ha nem akarom, sem iránytani, sem szabályozni gondolataimat és érzéseimet? Mi van, ha pont azok a realisztikus környezeti hatások váltják fel a pozitív gondolataimat negatívokra?
Mert tudom, hogy mi a bajom: tele a tököm a rendeléses munkával és minden olyan ötlettől, ami feltételezi, hogy nekem bárkinek bármilyen szinten meg kellene felelnem! Az emberi tényező itt csak másodlagos, mert teljesen mindegy, hogy milyen kliensről van szó: barát vagy ellenség. Már a gondolata, hogy „vágd fel ezt a fát nekem” idegesít.
Persze, hogy beteg az öreg az agyával. Volt rá ideje lebetegedni. Hisz 30 éve semmi mást nem tettem, mint élve vagy halva másnak dolgoztam, más ötleteit váltottam valóra, nem az enyémeket.
Persze, hogy ideges vagyok ha szerelni készülök.
A minap egy régi ismerős felhívott, hogy kéne neki ez-az. Mondom, hogy baj van velem, nem szívesen vállalok semmit. De hogy mégis. Ráér, megvárja, meg ilyenek. Én marha meg nem tudtam határozottan nemet mondani. (Na ehhez kéne nekem a pszichoterapeuta). És akkor már azóta idegelek, hogy el kell menni lemérni.
Nos, ha nekem valamivel szembe kell néznem, az ez, hogy mondjak határozott nemet! Nem! Befejezem ezeket amik vannak, ha lesz Andorra akkor azt is, de azután vége! Igen! Ezt kéne mondjam. És ne érdekeljen, hogy ki mit gondol rólam. Mert senkit nem érdekel, hogy valójában miben vagyok.
Nem akarok én agymosáson átmenni, hogy elfogadjam azt a szitut, amit semmiképp nem akarok folytatni.
Mind mondtam én, hogy így, meg úgy, de az idén meg kell húzzam a vonalat és álljak sarkomra.
Igen, ezt kéne csináljam.
Ezt fogom csinálni.
Talán.
