Kár,
hogy a Spartan gyors kajálda abban a bazi nagy mallban van.
Hihetetlen, hogy magasról leszarták akusztikailag a csarnok
építését. Irtózatos zaj dübörög egész nap. Ahány kekenyáca
(szarika bódé), annyi helyről szól a zene, reklám, erre rájön
a nyüzsgés, kiabálások hangja, mert ugye abban a zaj orkánban
nem lehet halkan beszélni. Még normálisan sem. Gyakorlatilag
szenvedés ott kajálni. Viszont ennek a görögnek jó a kajája. Ha
éppen elfogyott a főtt étel, ide járunk hetente egyszer úgymond
bűnözni.
Elvégre
nem akkora bűn. Az a sült pityóka benne az igazi bűn, mert a
többi az saláta meg sován csürke. Meg van pár jó szósz is
hozzá, ami meg kell adni, különleges. Állítólag az adja meg a
tipikus Spartan ízt, amiért mennek oda az emberek.
Most
is oda mentünk fiammal vacsorázni.
Már
a parkolóban feltűnt, hogy rengetegen vannak.
Mindig
csodálkoztam, honnan a bánatból jut erre a szegény vidékre
ekkora tíz, húsz és harmincezer euró fölötti autópark? Ilyen
vacsorázós estéken a több száz elegáns autó mellett az én
toprongyos Piroskám messziről kirí, meg krákog. Egyedi autó.
Perszonalizált.
Mikor
beléptünk a Hallba, akkor esett le, hogy állj meg vándor, hisz ma
Halovín van.
A
fogadott hangzavart meg kell szorozni minimum hússzal a fentebb
leírthoz képest.
Hatalmas
csődület közepe tájáról iszonyatos dünnyögés ropogott,
ezernyi visítás, emberzaj, ehhez hozzájárult megannyi kisírt,
reményt vesztett szemű gyermek.
Szülők
tízesével bárgyú pofákkal simogatták telefonjukat, míg a
porontyok pofájukon elmaszatolt, idétlenre mázolt festékformákkal
elfolyva toporzékoltak, hogy nem nyertek semmit. Mások, kiken
látszott hogy gyerekileg se nem ingük gatyájuk az egész, csupán
a szüleik degenerált jópofaságuk miatt szenvednek, lekuporodva
sarkokba várták a várnivalót. Dübörgött a zene, a dünnyögés,
semmit se lehetett érteni, csak azt, hogy valami eszement nagy
cirkusz vala.
Elgondoltam,
hogy mekkora baromság ez is. Átvesznek minden szart mindenhonnan,
és nem elég, de még heccelik is a gyerekeket, hogy nyerni lehet,
sőt nyerni kell. S ha nem nyer semmit, mert ugye mi a nagy lószart
lehet nyerni, akkor jön a depi. A kiábrándulás, a napokig tartó,
frusztrált szomorúság, hogy ha egy szar helovínt nem nyert meg,
akkor hogyan lesz sikeres az életben? De most komolyan, a legmarhább
pofa fog nyerni, vagy mi?
Látom
fiamon a megvető tekintetet (mely vegyül azért némi PC-vel) de
végül is úgy döntöttünk, hogy megesszük a mai Souvlákinkat
is. Szerencsére ott nem gyúródtak annyira.
De
elgondoltam, hogy mennyit harcoltam az iskola elvárás hadjáratával
szemben, hogy a fiamat majd az őrületbe kergette a legjobbnak lenni
cucc, és ez mennyi frusztrációt hozott neki, hogy nem is tud, de
nem is akar a legjobb lenni, de fáj neki, mert egész nap
baszogatják, a lelkét gyötrik, hogy lehetne jobb, de nincs hozzá
elég akarat ereje.
Nehéz
volt meggyőznem a fiamat, hogy nem az a fontos, hogy első legyen,
vagy a legjobb, csupán az számít, hogy boldog legyen. Semmi más
nem számít.
Lassan
aztán belenyugodott és vette a lapot, amikor megünnepeltünk egy
egy négyest, mert na, az mégsem hármas.
Aztán
hála lélek jelenlétünknek, és józan eszünknek, minden tanár
megrökönyödésére kilencedikbe a fiam beiratkozott a turizmus
osztályba, ami iskolailag visszaesést jelent, azaz downgrade,
viszont happyneszileg jelentős upgrade. Most jól van. Sőt,
osztálytársaival szemben icipicit kiemelkedőbb. Mert ugye azok
alapítványi gyerekek, problémás családokból jött gyermekek,
viszont üdvözölték Hunort, értékelték hogy alácsúszott a
magasból.
Én
tudtam, hogy jól fogja érezni magát velük, mert évekig
foglalkoztam „problémás” gyermekekkel és sokszor nem tudtam
eldönteni, hogy nem e a normális emberek a problémásabbak e? Mert
ezek a gyermekek elevenek, nem szívbajosok, nem lehet őket
kimondottan stresszelni, mert immúnisabbak a társadalmi kikapások
ellen.
Sokkal
közvetlenebbek, barátkozóbbak, szóval a fiam most úgy megy
iskolába, mint egy klubba. A tanári gárda is más, nincs akkora
elvárás.
kicsik de fürgék |
Na
most persze, karrierhisztis szemmel ez borzasztó és megvetendő,
amit én művelek a gyermekkel, egyesek szerint meggondolatlan,
felelőtlen vagyok.
Én
nem így látom. Én úgy látom, hogy pontosan mint felelős és
tudatos szülő akarom az életbe engedni a fiamat. Azt csinálja
amit szeret. Fedezze fel önmagát.
Mert
ugye a gyerek számítógép zseni jelölt, de egy adott pillanatban
azt mondta, hogy nem biztos, hogy infósként szeretne élni, hogy
excell táblázatokat pötyögtessen a karrierje csúcsán.
Természetesen rábíztam. Excell táblázatokat pötyögtetni
bármikor ráér.
Például
szeret az iskola konyháján praktikázni. Mosogatás,
hagymapucolás, felmosás. Nem tudom mennyi haszna van belőle a
konyhának, de nekem ez nagyon tetszik. Végre valami normális,
kézzel fogható dolog. Nagyra értékelem, hogy nem akar ebből
mindenféle kutymukkal kimászni. Ma is elment Kolozsvárra a
haverivel (szülői felügyelettel) és semmint lemaradjon a
konyháról, inkább cserélt mással. Pedig simán megúszhatta
volna.
Mit
mondjak? Mindjárt két hónapja elkezdte az iskolát és (tudtom
szerint) nincs egy nap hiányzása se. Míg a jó osztályban
ilyenkor már kétszer is „lebetegedett”. De nem is csodálom.
Most
meg látom a nagy Helovínnal a sok kisírt, frusztrált
kisgyermeket, hogy nem nyerték meg az év legszörnyűbb pofáját,
előre sajnálom szegényeket. S csak nézem a sok degenerált
szülőt, amint azt hiszik hogy de jópofák. Jók egy frászt.
Idétlen balfaszok.
Csak
nézem tehetetlenül. Amint hallgattam vélemény nélkül és
tehetetlenül, amint a csaj, akinek szekrényeket szerelek, hogy
nyavalyog a csempézők miatt, hogy a csempék közti fúgát nem így
gondolta. Nézem mi van a fugával, nem értem mit nem látok,
valamit motyog a csaj, nem értettem a szakszavat, ráhagytam,
szerintem tök hitech a munka, nem értem mi a baja. Eszembe jut az
én fürdőszobám, gondoltam na majd megnézem a fugát nálam is,
mert sosem néztem. Egyszer apósom megemlegette, hogy azért a
fürdőben a falat ki lehetett volna glettolni rendesen. Amikor azt
mondtam, hogy én spéci nem hagytam a fürdő falát rendesen
kiglettolni, mert pipom van a sok egyenesen glettolt faltól, kissé
csodálkozott, azt gondolhatta, hogy púpra veszem. Direkt rücskösre
és egyenetlenre hagytam. A csempéket meg a segélyekből
kidobottakat használtam, mert egy kamionból nem tudtak kihozni egy
egységes színt, legalább egy fürdőszobára valót. Na hála az
égnek, mert nekem nem fáj a májam, ha nyolc színből van a fürdő.
Hogy örvendtek, hogy elhordtam mind.
Tök
nemnormálisak az emberek.
40 % megmunkálva, beültetve |
Lassan
két hete, hogy többet dolgozok, megütöm a napi nyolc órát is.
Jó a cukrom, néha kihagyom a reggeli gyógyszert, mert délire
nagyon leesik akkor a cukrom. Igaz, többet eszem, de kerülöm a
kenyeret. Ha lehet húst húsra (minél soványabb) inkább, az erőt
is ad és mennyiségileg kevesebbet kívánok.
Hogy
most ez egybe esik a facebook elvonásával? Lehet. Minden esetre, a
sok kéretlen tartalom eléggé leterheli az ember agyát, elveszi a
figyelmet és az energiát. Összpontosítani a nagy Világ
experianszra tán érdekesebb, mint hasznos. Érdekes a hindu kézi
munkája, vagy a japán faragása, a hikimiki stúdiós filozófiája,
de az én életemre teljesen irreleváns. Mi az, ami az én életemre
releváns?
A
műhely, a család, az udvar, a kert, az autóm. Az én munkám, az
én zeném, az én mindenem.
Kezdem
érezni, hogy az ember a saját környezetét kell megértse, nem a
nagy Világét.
Mit
tudok én változtatni politikailag akár az én udvaromon? A
tehenészek debilitása messze túlhaladja számszerűleg is az én
voksomat, bármiről legyen szó.
Hihetetlen,
Cézárral végül elültettük mind a közel tízezer virághagymát.
Jövőre mit kezdek vele, nem tudom. De egyértelműen keresek valami
árusítási lehetőséget. Valamit kiötletelek. Nem más, de
jövőre nagyon kéne a tetőn is dolgozzak, már jókora lyukak
tátonganak, beázik rendesen a csarnok, és azt mondtam, ha már
dolgozok a tetőn, akkor létre akarok hozni egy melegházat. Minimum
minimórum 300 négyzetméteres melegházat tudnék létrehozni. És
ha nagyon meggondolom, még fűthetőt is.