Erjeszteni a tavaszt

 

Sokszor elgondolkodom, hogy mi is az életünk értelme? Mármint nem az, hogy persze, van értelme: élni. A spirik szerint elég csak lebegve létezni, a halál előtt minél kevesebbet csinálva túlélő módban: minél kevesebbet alkotva, annál jobb. A hívők szerint az Isten dicsősége kell mennyiségileg kiáradjon életünkből: Istennek feláldozhatók vagyunk, akaratnélküli teremtményei, kiknek akaratuk legfeljebb a megörzött tálentom visszaadásában valósul meg.

De tudjuk, hogy azért ezek a dolgok nem annyira egyszerűek. Mert minden emberben/nek ott lebeg előtte, hogy a létminimum létrehozása után kell lennie valami felsőbb rendű valaminek. Ahol a Szent Lélek jön aztán és hozza amit kell: info, alkotás, cél, stb. A Szent Lélek a teremtő erő, ige, vagy nevezzük bárminek. Ez a Lélek az, ami összeköt minket a Teremtőnkkel és magával az Élettel.

Az én speciel meglátásom az, hogy azért vagyunk itt teremtmények, hogy egy adott pillanatban kezünk találkozzon miközben a földet túrjuk és felismerjük istenes mivoltunkat és ahhoz képest cselekedjünk: nagyvonalúan, felelősen, mint akik kezébe adatott a Föld és hatalmába a Lélek ereje hogy Teremtőkként legyünk jelen az Életben, nem fogyasztókként, akik idő alatt mindent felzabálunk meggondolás nelkül.

Többször nekifogtam a rám szabott „telkemen” úgy túrni a földet, hogy reméltem más kézfogásával találkozni, úgy, hogy aztán a Mennyei Globálban gondolkodjunk. Csak aztán a mennyei globalizáció mindig egy hamar lerészegedésbe fulladt és hosszan húzódó cselekvőképtelen másnaposságban halványodott el, mint amikor valaki a „master” potmétert lassan lehúzza.

Fárasztó mindig újra és újra nekiállni földet ásni. De hát erre van a tavasz szelleme, hogy mindig újra és újra teremtse a fecskézés műveletét: hinni, hogy tavaszt lehet kovácsolni, könnyen.

A magam részéről azt a pörformanciát kellene elérnem, hogy mint egy magányos fecske csak illegessem billegessem a farkamat és ne törödjek hogy a tavasz eljön rá, vagy sem. Tegyem meg a dolgom és kész. Ez lenne az igazi pörformansz.

Tanulom nap mint nap. Megtanulni beleszarni egy kicsit és hagyni az erjedést is dolgozni. Hadd fermentáljon.

Újra élesztettem a rádiót, a Barakk rádiót. Ennek előzménye a „Kulturális lázadás a barakkból” (Revolutia coltorala din Baraca) című román nyelvű helyi, kizárólag fizikai térben megjelenő újság, vagy magazinnak készülő akármi, amit immár hármasban szerkesztünk.

A második száma már úgy jelent meg, hogy a „Barakk Radio Baraca” is csatlakozott a kulturális projekthez. Kétnyelvű rádiónak indul, de mivé fog alakulni, azt hagyjuk az erjedésre, az organikumra.

Olyan Open Source szisztémben gondoljuk a működését, hogy várjuk mások csatlakozását: cikkekkel, felolvasásokkal, saját zenékkel, melyek nincsenek levédve szerzői hivataloknál, tehát szabadon felhasználhatók.

Beszélgető esteket szeretnénk szervezni, gyakorlatilag bárki leüllhet akár a virtuális kerek asztalhoz, és cseveghet bármiről, a lényeg pont az, hogy feleleveníteni a társalgás élvezetét. Amint a speciel cukrászdák rég elfeledett ízeket próbál újra megszerettetni a mindent elfeledett emberekkel, mi a rádión keresztül reméljük a beszélgetés varázsát felfedni. Márminthogy a parizer piaci árán túl is lehet témázni egy csütörtök esti beszélgetés folyamán, anélkül, hogy a celebek létjogosultságát feszegetjük.

A mostani próbálkozás annyival megfontoltabb az előbbi két rádiózáshoz képest, hogy megígértem magamnak és társaimnak, hogy nem turbozódom, hanem hagyom egy kicsit magára a dolgokat, és átértékeljük három vagy négy hónap után, mi legyen az irány.

Az újsággal is nehezen ért a dolog az elején. Mind csak mondtuk, hogy jó lenne. Aztán egyzser azt mondtam Launak, küldjön egy írást. Írtam én is egyet románul, rittyentettem két karikatúrát, megszerkesztettem és kinyomtattam tíz példányban. Mondtam, itt az első újság, limited edition. Na ekkor már más szemmel tekintettünk a dologra.

Rá egy hónapra meglett a második szám, és ezt már Ildikó szerkesztette dizájn szemmel, ő is bevállalt egy cikket, így már hárman hoztuk ki a tartalmát. Ha már eddig eljutottunk, reméljük, hogy kézről kézre járva csatlakozik még más is.

S akkor szinte magától adta a rádiót is. Mert jókat beszélgettünk és az az ötletem támadt, miért nem vesszül fel és szépen vágjuk ki belőle az okosságokat és közöljük? Nem vagyunk bénábbak mint más.

Most csütörtökön megtörtént az első Shocktalk est, nehezen indultunk meg, mert más ha mikrofon is van, de aztán belejöttünk. Csak a végén vettem észre, hogy a felvett hang recseg. Tehát a Motu hangkártyám mindkét mikrofon előfoka recseg most már. Lassan ez is feladja, mint a számítógépem. Két számítógép tetemet próbáltam napokig újraéleszteni, de nem sikerült. Most ezzel a laptopocskámmal kész kín. Szerencsére a stúdió számítógépe az jól működik, de arra nem kötök internetet, mert féltem.

Olcsó, de új számítógépet kerestem az eMagon, erre szembe jött ilyen csiptetős mikrofon nagyon olcsón. Állítólag a Boya mikrofonok népszerűek a vloggerek közt, ezeken hatalmas leárazás volt, rögtön rendeltem hármat. Mert rájöttem a beszélgetős este után, hogy a beszédet is úgy kell felvenni, mint a dobokat, mindenkinek a hangját külön, hogy lehessen aztán dolgozni a külön hangon. Mert ha egy mikrofonnal van minden felvéve, hiába jó a minőség, de nem tudok dolgozni az olyan hangokon, ahol egymás szavába vágnak. Nem tudtam Ildikó hangját kierősíteni Lau hangjából. Az én dörmögésemnek is más a lecsengése, ha nem direkt a mikibe röfögök. A hümmögésnek nem tudok nyomatékot adni, mert eltörpül a beszélő mellett.

Igen, a technikai probléma legalább olyan fontos, mint a tartalom. Azt akarom, hogy a tartalom méltón szólaljon meg.

Probléma, hogy a rádió miként kommunikáljon a hallgatókkal. Úgy látszik egyelőre a fészbukk az, ahol ez működne a leghatékonyabban. De valahogy írtózom. Nem szeretném, hogy egy „war zone” legyen abból is a sok troll miatt. Nem hiányzik nekem a mocskos lipcsizés meg románozás, magyarozás. Ez a téma még kérdéses, keresem az alternatívákat. Ha egy mód lesz rá, kerülöm a fészbukkot. Lehet, hogy egy sima blogfelületet megtalál az őszinte kereső, azt híresztelve a rádióban, és azon keresztül az emilezés szerintem bőven elég. Minden szarért a fészbukkhoz rohanni szerintem már komolytalan. Igaz, hogy mindenki ott van, de a mi rádiónk nem repülő sült galamb. A híre emberről emberre kell száljon, mert elvégre ez a célja. Nem a hallgatóság száma a fontos, hanem az interakció minősége.

Az is megfordult a fejemben, hogy ha már külön felvehetjük a hangokat, akkor miért ne menne telefonra felvenni a hangot és utólag egyeztetni a fájlokat? Mert így mozgás szabadságot nyerünk. Ha találunk egy olyan felületet az interneten, ahol közösen tudunk beszélgetni, ugyanakkor külön lehessen lementeni a hangfájlokat, az hatamas lehetőségeket nyitna a rádió tartalom gyártáshoz.

Persze, ugyanezek a kommunikációs lehetőségek megvoltak más közösség felületeken is, igaz, hogy írásos formában, de mégis inkább a trollkodás fejlődött ki, nem az értelmes párbeszéd.

Hogy ez mitől lenne más? Talán azzal, hogy nem muszáj minden kimenjen a hangszóróba.

Meglátjuk. Nem turbózom többre a dolgokat, mint ami adja magát.

A parnasszus alantról nézve

 A jutubos "A majdnem kulturális magazin" csatorna Discord oldalán jó kis beszélgetés alakult ki a tagjai közt, nem álltam meg, hogy ne szúrjak be én is egy két okosságot... Íme:

"Ami azt az egy az isten videót illeti, úgy ahogy van, mint zeneileg, mint tartalmilag egy nagy fos. Nincs rajta mit elemezni. Szerintem, aztán legyen másképp, ha nem jól mondom, ebben a fene nagy kultúrharcban meg kellene teremteni azt a narratívát, ami a celebekhez és az anticelebekhez képest leteszi a cselekvést az asztalra, ami az élő kultúra egyetlen formája.

Mióta ezeken a csatornákon kultúrharc képében semmi más nem történik, mint a celebek gúnyolása, egy anticeleb "kulturális" megmondásként, ami ebben a formában sosem fog megvilágosodni és sosem jut oda, hogy letegyen valamit az asztalra... Azért mondom, az ilyen fos videókkal, pláne politikailag túltápláltakkal nem érdemes elbaszni egy délutánt...

Általában a megmondások végén katarzisként elvárnám, hogy az antikultúrával szemben felállíttassék a mondjuk: vállalható és művelhető kultúra, mert így az embernek az az érzése, hogy a világ teljesen el van veszve, holott nincs, mert rengeteg ember a maga kis szánalmas létkörében műveli azt, de azzal senki nem foglalkozik.

Hiánynak érzem, hogy a megmondások mögött végül nincs más, mint a lehányt celeb, akiről én a kis művelő addig sem tudtam semmit, de ezek után már tudok. Sőt, kezdem azt látni, hogy tényleg nincs más, ha mérlegre teszem, hogy mi az internetes ajánlat. Ha Puzsér például legalább annyira feltálalná a bemutatható kultúrát, mint amennyire feltálalja az antikultúrát, én is, meg más is, akik csak magánerőből semmiféle bátorítással műveljük a magunk háza táján a cselekvést (mert hát ezt jelenti a kultúra), mernénk hangosabbak lenni.

De ugye, én is úgy vagyok, miután csinálok egy videós karácsonyos üdvözletet, ahol próbálok a magam módján kultúrát is hordozva üzenni, és értelmes ismerőseimnek elküldöm, egy kibaszott dögölj meg nem sok, de annyit nem böknek vissza, míg a nép gyereke, az egyszerű, piacról élő ember felderül és felhív és félórákat beszélünk. Szóval erről van szó, hogy talán pont azok, akik a kultúrát kéne mecénálják, pont azok, akik basznak rá, de jó nagyokat tudnak filózni arról, hogy nincs manapság kultúra.

Hát ezeknek a jövőben semmit nem küldök. És nem is fogok igyekezni nekik megfelelni. Éppen ezért a "Muzsibácsi kanálisa" jutubos sorozataimban felvállaltam a prolit és kulturális mémként mutatom be magam, hátha látva engem másoknak is megjön a kedve a sajátját bemutatni, ezennel felszínre hozni azt a művelt kultúrát, amiből elvégre minden nagy író inspirálódott.

Tudod, amikor az anticeleb diskurzust hallom, és közben Hamvas Béla idézetek mögé bújnak, meg mittudomén kik mögé, úgy érzem, hogy elsuhannak a cselekvés mellett, mintha nem akarnák belátni, hogy a kultúra lényege nem egy elit, egy gyíkfejű szuperokos társaság kiváltsága, hanem mindig is a kisemberek létterében valósult meg, általuk és nem felülről megmondások által.

Minden hatalmas regény pontosan azt mutatja be, hogy mennyire eredeti és őszinte kultúrát művel a gagyinak nézett parasztvilág, holott ezzel szemben mennyire képmutató a gazdagék, a kioskolázottak Bécsi keringős, aranyzsinóros felvágása.

Én akkor utáltam meg Hamvast és dobtam kukába mindenestől, amikor azt írta a népi vásártermékekről, hogy giccsek, melyeket nem világít át a művészet mozzanata. De nem hozott ő sem példát arra, hogy mi lenne az a cselekvés, melyet netán átvilágítana ez a fene nagy művészeti mozzanat?

Normális, Hamvasnak sem volt honnan tudnia mit jelentett a parasztnak a "giccses" faragást vagy fazakat művelni, mert ő is a Parnasszusokról köpött le nagy okosan. Ezek olyan elméleti világokban élnek, amelyeknek semmi közük sem az égiekhez, sem a földiekhez.

Na...csak héklizem magam, de ez kijött belőlem. Csináljátok csak a beszélgetős videókat, mert csak így lehet valahova kilyukadni. Nagyon jó, hogy elindult már egy folyamat ezzel a celebséggel szemben, de csak jelezni szeretném, hogy ne fejeződjön be a keresés velük."

Karácsonyra készülvén

 

Mégis lapos lesz a Föld?

 Egy kedves ismerősöm blogbejegyzésénél hagytam az alábbi hozzászólást, gondoltam megosztom az én oldalamon is.

Nem szeretnék bajt okozni neki, ezért rábíztam, hogy törölje, ha úgy érzi veszélyt jelent a blogjára. Mert érdekes módon minden platformon megszűntek az algoritmusok azokat a tartalmakat ajánlani, amelyek a kovidszkeptikusság valamely árnyalatával foglalkozik, mondván: lapos Föld hívőség.

Én nem fogok kimenni az utcára tüntetni, mert nem az a típus vagyok. Én a manifesztjeimet itt szórom. Aztán ha ezzel kiprovokálom magamra a letiltást, ez van.

Íme a megjegyzés:

"Teljesen átérzem finoman árnyalt kérdéseid okát. 

Ez most olyan ez a "vírus", mint ahogy jött a kommunizmus és azzal kezdte, hogy mindenkitől elvett mindent. Akkor az elnyomott rész azt mondta: rohadjanak a kulákok, aztán a feltörekvő bunkók lettek az új kulákok. És kellett ötven év, hogy az új kulák szeretne lenni generáció kinyírja a bunkó kulákokat.

Nekem csak az a kérdésem, látván ezt a világméretű, egyértelmű, cseppet sem kételkedő térdre ereszkedést, mint egy szóra történő kapituláció, mely szó úgy tűnik a világ bármely táján és nyelvén egy és ugyanaz, minden apró részletében, hogy itt miféle kulák-jelöltek akarnak a felszínre bukkanni?

Csodálkozom, hogy senki nem csodálkozik azon, hogy Amerikában, Németországban és Franciaországban (és valószínű máshol is) vízágyúkkal és botokkal verik agyba-főbe az egyébként békésen tüntetőket? Ott, ahol nemrég díszmenettel tombolt végig az lmbtq szabadságharc, akiket ugyanez a rendőri kordon védett az esetleges ejnyebejnyézéstől?

Nem kell nagyon rafinált legyen egy ember, hogy ezt ne vegye észre, hogy valami nincs rendben. 

És egyáltalán nem bagatell dolgok történnek. Itt Romániában vannak kis városok, ahol bezárt egy egy 2000 fős gyár, ami annak a térségnek a teljes csődjét jelenti.

(csak zárójelben, hogy amikor én ezekről írtam a blogomban, volt aki azt írta, hogy nem értek a makrogazdasághoz... biztos nem, de azt láttam, hogy ha egy ilyen gyár bezár, és a térségnek nincs más megélhetése, baj lesz...)

A szegény piacos néniket kirakták a csarnokokból az utcákra, a fagyos hidegbe. A mallokban hegyin-hátán lihegnek egymás nyakába a maszkos vásárlók. A rendőrök járják a kis üzleteket és osszák a büntetéseket, ha az eladón nincs az orrára húzva a maszk és több ember van bent az üzletben, mint kettő darab ember. Rendőr autók kettesével masíroznak a városban, hordozván körbe a félelmet, a pánikor, hogy figyelnek minket. Gyógyszertárban egy néni rosszul lett, szívrohama lett, a mentők azt mondták nem szálnak ki, mert el vannak foglalva a kovid betegekkel. Egy barátom, aki hullaszállító felhívott és azt mondta, semmiképp ne menjek kórházba, ha felteszik a lélegeztető gépre az embert, reggelre meghal. Mennyi legyen ebből a mendemonda? És mennyi az igaz?

Én azt tudom, hogy rengeteg ismerősöm, a testvérem is pozitív lett a tesztek szerint, és kutya bajuk sem volt.

Na de remélem, hogy ez a megjegyzésem nem fogja korlátozni a blogodat. Ha úgy gondolod, akár törölheted is, nem akarok bajt senkinek.

De egy dolgot azért még leírok. Felénk jár egy táblázat, a munkahelyeken, amiket név szerint alá kell írni, hogy kérsz e oltást vagy sem. Mindenkiben felmerült a kérdés, hogy mi ez? A tévékben ezzel párhuzamosan megy az agymosás, hogy vér tapad a kezére annak, aki nem fogja beoltatni magát. Felmerülnek a kérdések, hogy akkor kötelező lesz az oltás? Na ugye? Akkor ha kötelező lesz, akkor mondhatjuk, hogy az az összes konteo elméletnek mégis van szemernyi igaza?

Mégis lehet lapos a Föld?"

A mi mindennapi kenyerünk

 

Amikor kiderült, hogy kettes cukros vagyok, a kor úgy”nevezett” szégyenbetegsége gyötör, mármint a degeszre zabálás, egészségtelen életmód hatására, akkor elkezdtem kenyér perspektívákban gondolkodni, és összejárván és megkóstolván a környék összes létező úgynevezett diétás kenyereit, melyek egyik rosszabb volt a másiknál, az elkeseredés pillanatában egy ismerősöm, azaz a feleségem barátnője, adott nekünk egy kenyér sütő gépet, amely kis bénázás után elhozta a megváltást kenyérileg.

Rengetegféle kenyeret próbáltam süttetni a géppel, sokat olvastam utána, de okosabb csak azután lettem, amiután énmagam jutottam el a Zenre a kenyérsütéshez szükséges adagolások betartásával.

Igaz az a mondás, miszerint a szemléletnek is meg kell váltódnia. Mert amíg nem hittem, hogy jó kenyeret tudok csinálni, nem sikerültek a kenyereim. Amiután elkezdtem hinni, hogy jó kenyereket tudok csinálni, azóta a kenyereim is jól jönnek ki. Én minden hozzávalót úgy teszek be a kenyérsütő táljába, hogy hiszem, hogy jó kenyér lesz belőle. Amikor kinyitom a gép fedelét és látom, hogy hitem szerint volt, lelkem ujjong és azt mondja vala: lőn este és lőn reggel és látám, hogy a kenyér igen jó vala.

Hogy ez a hit bennetek is megerősödjön, csináltam ezt a videót, a titkos receptről és procedúráról, ami a géppel való kenyérsütést jelenti.

Ez a kenyérgép szememben olyan becses, mint a feleségemnek az otomata mosógép. Feleségem szerint aki kitalálta a mosógépet az megérdemel minden díjat: Nobelt, szürke oroszlánt, Pruliccert, meg mindent.

Ezt a videót már rég ígértem pár ismerősömnek, mindig azt mondtam, hogy na majd egyszer lefilmezem.

Meg kell próbáljam kikapcsolni a telefonon a hálózati összeköttetéseket, mert felvétel közben, főleg miután a hangsávot feldolgozom a virtuális keverőmben és kis limiterrel próbálok a dinamikán emelni, hogy a halkabb beszédeim is valamennyire normalizálodjanak (a koppanásokat, csörömpöléseket kézzel fogom vissza egyenként, ha a beszédet a -12dB köré rendezem, a csörrenések meg egyéb zajokat a -15dB köré fogom vissza a néha -2dB magasságból), elég csúnyán kiemelkedik az interferencia zaja. Ez mondjuk azt jelenti, hogy végül is mindent előhozok, ami csak használható, dehát engem zavar az a buzzantás néha.

Azon is agyalok, hogy ilyen rádiós, csiptetős mikrofont vegyek, hogy a hangom egyenletesebb legyen, ezzel is egyszerűsítve a stúdiós utómunkán.

Rájöttem, hogy a filmet mp4 SD 16:9 formátumban kell renderizáljam, hogy a jutub ne görcsöljön feltöltéskor.

Ezekben a filmezésekben is egy picit haladtam, és remélem idővel megtanulok úgy filmezni, hogy minél kevesebbet dolgozzak utána. Nem azért mert dög vagyok utómunkát végezni, imádok a stúdióban szöszmötölni, de rengeteg egyéb projektem van, amin inkább szöszmötölnék.

Például, szeretnék sorozatokat csinálni a szintetizátorokról, pontosabban a virtuális szintetizátorokról szeretnék teljes hangmintákat bemutatni, mert ez egy hatalmas hiányosság a jutubon. Hihetetlen szegényesen és általánosan csinálnak bemutatókat, amikből semmire sem lehet menni. Általában olyan ez mint az istenek csarnoka, az istenek nyelvén karattyolnak félórákat és mikor lenyomnak egy akkordot, hogy végre halljuk hogyan szól, olyan tónust mutatnak meg, ami teljesen fos és irreleváns a szintetizátorra nézve, csupán egy elvont, sajátosan szubjektív megszólaltatásának vagyunk a csalódott tanúi.

Ugyanez a visszásság van, amikor egy csorgyella (csóró) a bundle Cubase Elementshez keres tanítást, és a nagy ászok meg olyan tanításokat tolnak, ami köszönő viszonyban sincsenek a kezdőkkel, olyan pluginokkal dolgoznak, amik száz euró darabja, meg eleve a Pro verziókkal dolgoznak, a szerencsétlen kezdő flótás meg csak annyit szeretne, hogy az Elementsben hogy kell ezt vagy azt csinálni, és erre a negyvennyolc perces videó végére eret vág, mert minden bátorsága kiszállt inából, hogy bármit megértsen.

Munka lenne, úgyhogy van értelme a géppark tunningolásnak.

A fiamból most visszaköszön a tanításom, és lázas terveimre azt mondja: „De apa, csak mindent rendben, ne egyszerre mindent. Ne csinálj hosszú videókat egyelőre, -mondja a fiam- hanem rövidebbeket és lényegre törőket.”

Igazat adtam bölcs meglátására és igyekszem megfogadni tanítását.

Igaz, hogy a kenyérgép műveletet rövidebbre is foghattam volna, de fontosnak találtam pár dolgot elmondani benne, ami kapcsolatos a mi mindennapi kenyerünkhöz.

A videóban nem térek ki a kenyér egészséges mivoltára a cukorbetegekre nézve, mert a cukorbetegeknek a legjobb kenyér a meg nem evett kenyér. Nincs az a titkos recept, amitől egy kenyér jó a cukor betegeknek! Egyetlen titok, mint a fogyás esetében: az éhezés.

Viszont, a házi kenyérből a kevesebb is elég, és nincs benne annyi ipari gezemüze, ami szerintem ártalmasabb, mint a rettegtetett szénhidrát tartalom.

A cukros táplálkozás szektába önkergetése előtt szeretném, ha tisztáznánk, a test mellett a szellem és a lélek sokkal többet nyom a latban, hogy mennyire betegszik le az ember, vagy sem. Hiába koplalsz, ha boldogtalan, frusztrált vagy. Amint keresed azt ami boldogít és kielégít szellemileg lelkileg, rájössz, hogy a szénhidrát a cukor betegségednek csak a 10%-a! Jó lenne, ha az ember már gyermekkorától felesleges stressztől mentesen nőne fel, ami megér egy külön kurzust, de a társadalmi berendezkedésünk a stresszeltetésre épül.

Muzsibácsi vigya S01-E01

 Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű egy hosszabb videót összevágni, nem hiába ódzkodtam kissé elkezdeni. Évek óta mind szeretném, meg tervezem, mindig eltoltam, hát ha majd egy ilyen meg egy olyan kamerám lesz, meg minden, de lassan szembe kellett nézzek a ténnyel, hogy maholnap már se erőm, se semmiféle energiám nem lesz, és megvilágosodtam, hogy na most, vagy soha kell elkezdjem.

A filmezés a telefonommal készült, ugyanúgy a hangfelvétel is.  Első látásra, hallásra, elfogadható volt, de aztán keverés közben rájöttem, hogy nagyon a minimál szélén lavírozik. A kép hagyján, de a hang az egyenesen szar. Igaz, nem arra volt tervezve, hogy stúdiós minőséget lehessen csinálni vele. Tulajdonképpen nem is a mikrofonnal meg a minőséggel van a bajom, hanem az automatikákkal. A hangfelvételt valami kompresszor regulázza, ezért oda kell majd figyeljek a továbbiakban.

A hangot a videó vágás után lementettem külön, és minden porcikáját átszitáltam a Cubase keverőn, ott láthattam a hullámformákat, hallhattam a hangszín és nívó különbségeket, rájöttem, hogy első lépésként egy mikrofon fog kelleni, amit magamra csiptetek, mert számít a távolság a hangom és a telefon közt, más és más intenzitással veszi fel 20, 30, 40 vagy 100 centire, a kompresszor igyekszik behúzni a távoli hangomat, de behúzza a mindenféle háttér zajt is. Néhol a zene irtó hangos, de esküszöm, hogy alíg volt hallható élőben, nem hittem volna, hogy annyira képbe hozza. Aztán ha kalapáccsal ütöttem, a sűrítő "elengedés" funkciója visszatartotta még a lecsengést, azzal elnyelve a szót is.

Majd két napot dolgoztam a több mint egy órás hangsávon, és irtó nehezen tudtam visszavágni a szerszám hangokból, és végkimerülésig igyekeztem a hangot minden klipben normalizálni, úgy, hogy minden klip hangját külön sávba helyeztem, külön kevertem, de úgy is érezhető a hang különbség.

Mindegy, a lényeg, hogy megtörtént az áttörés, a semmi és a minden közt létrejött a valami, amiről már tudom is, hogy a jövő videóban mit csinálhatok jobban.

Az egyik csalódásom a jutub hozzáállása volt, nem egészen jöttem rá, hogy most a gépem szarozik, vagy a jutub csinálja ezt velem, de tény, hogy 16 órát töltötte fel a több mint 2Gb-os filmanyagot. Sőt az első próbálkozásomat törölte, mert azt mondta, hogy nem csináltam meg a telefonos kód ellenőrzést, emiatt a 15 percnél hosszabb videót nem engedélyezi. Az előbbi anyagot 24 óra alatt töltötte fel. Eléggé bosszantott. Pedig emlékszem, hogy valamikor ezt a kódhistóriát leműveltem a jutubbal. Mindegy. Végre sikerült feltölteni és publikálni. Ezzel is előrébb vagyok.

Tehát olyan lett amilyen. Igen, hosszú, tudom, unalmas. Ez van. Én alapból úgy készítem ezeket a videókat, mint egy fajta használati utasítás a Muzsisághoz, a műhelyhez és mindenhez, amit létrehoztam.

Okossággal tele van a jutub, én azt az oldalát tudom bemutatni, ahol a sajátos készletemmel élve túlélem ezeket a késő őszi, minnyá itt a tél időket. Gondolom értitek miről beszélek.

A csavarok a helyükön vannak, a léceken van még mit rendezni, már csak a használati utasítás kell mindenhez.

Folyt.köv.