Ahhoz
képest, hogy kínnal, bajjal indult a hetem, most a végére azért
meg lehetnék elégedve magammal.
A tévés retro szekrény folytatása egy régebbi munkámnak |
Megcsináltam
Katinak a retros szekrényét: alól három fiók, felül az a polcos
a tévével, rádióval. Még van egy kis akasztós szekrényke, azt
elfelejtettem lefényképezni.
Éééés,
egy régi emeletes ágy oldalból kivágtam egy egyszerű ágynak a
láb és fej támláit, gépileg le is csiszoltam őket, majd ha
lekenem valami barnás páccal, senki nem mondja meg, hogy nem zsírúj
anyagból van. Azok a fütyfürüttyök nem valami ezo vagy
intellektuális vonalon születtek, hanem valami irdatlan, kitört
göcsöket vágtam ki általuk. Hibából erényt faragtam. A
klienssel tisztáztam, hogy régi ágyat módosítok, hogy ne legyen
drága. De ha engem kérdez valaki... ha lecsiszolom a régi lakkot,
mi baja lehet? Semmi!
Meglepődve
látom pénteken, hogy a kis polcnak is kivágtam, lecsiszoltam az
anyagát, le is kentem türkizzel, már csak össze kell csavarozni.
Szóval az is meglett. No meg szivarfából is összeragasztottam két
lapot. Egy 250x40 centis fenyő lapot, ezek alap anyaga ilyen 2-3
centis maradékok, amik a kerítéses srác betonoszlop
sablonkészítéséből maradtak meg. A másik bükk laphoz, mely
100x30 centis, még a Tordai lépcsőanyagokból maradtak meg a
lécek. Ezek a „szivarfa” alapanyagú lapok majd a saját
projektjeimhez fognak kelleni a stúdióban.
Most
ezzel úgy voltam, mint valamikor az osztálytársaim, mikor
kérdeztem tőlük, hogy tanultak e a dolgozatra? Nagy együttérzően
azt válaszolták, hogy: semmit! Aztán kaszálták a nagy tízeseket.
Tehát tanultak. Én meg persze a nagy négyeseket. Na... én is
ilyen meg olyan beteg vagyok, aztán lám csak összehoztam egy
nyolcast.
De
kurvára megszenvedve hoztam ezt ki. Őszintén megmondom. Főleg a
hétfő-kedd volt gyalázatos.
Nem
is mentem vérvételre csak csütörtök reggel, hogy csillapodjon
még a cukrom, mert jelei voltak, hogy visszafogta magát. Ahogy
eltűnt a stresszpánik, a cukor is visszalépett valamennyit. Az
eredmények sem kimondottan rosszak. Feleségem szerint, bárkinek
megmutatná szakmabelinek, azt mondaná: mit akarsz? Cukorbetegnek
ezek jó eredmények. Kicsit nagy a rossz zsír, kicsi a jó zsír, a
cukor is na... 126 (7)... nem a világ vége, főleg reggel éhomra...
Jövő pénteken hivatalos vagyok Kolozsvárra a szív doktorhoz egy
alapos kivizsgálásra, mert az még nem volt sosem. Olyan rendes.
Mert ilyen olyan gépre rákötöttek, meg az orvos megnézte,
megtapogatta a lábomat, mosolygott és azt mondta, fogyjak le. De
látszott, hogy kényszeredve foglalkozott velem. Pedig magánorvosnál
voltam. Ez a kolozsvári magán orvosnő állítólag profi. Meg
olyan erő tesztet is elvégeztet velem, lássuk a fáradás honnan
jön. Erre kellett a vérkép.
Ez
és még egy tüdő vizsgálat kell majd, hogy aztán a teljes
kivizsgálás szett meglegyen.
Eddig
szerencsémre túl nagy bajokat sehol nem találtak, csupán úgy
vagyok valószínű, mint a rozoga 26 éves autóm: lehurbolt.
Itt-ott nyöszörög, de még mejen azért.
Rákapcsoltam
egy Jean Michel Jarre netes rádióra és egész nap azt hallgatom,
meg vételezem. Hatalmas alkotói válságban vagyok zeneileg, nem
akarom teljesen elveszteni a bizalmamat magam iránt, ezért azt
hiszem kikeverek egy teljes Jean Michel Jarre albumot a saját
kedvemre. Mindegy, hogy kinek mi ehhez a filója. Ha egy Rieunek
szabad átdolgozni, miért ne egy asztalosnak is?
Itt
nem arról van szó, hogy valamit alkotok a zenei piactérre, hanem
tanulmányozom a nagyok gondolatát, próbálom megérteni, esetleg
átfogalmazni, de ezt csak úgy alázatosan, a belső szobámban.
Hátha megnyílik bennem is valami ablak...
Attól
nem kell félni, hogy ha kikerül a kibertérre majd befut bármi is,
mert ha egy megosztó felületen nem fizetsz, az oldalad elrejtve
marad, még véletlenül sem talál rá senki, hacsak nem keres
valamilyen pontos szálon végig. Én főleg azért teszem közzé a
Soundcloudon, hogy onnan be tudjam linkelni a blogomra. De nem osztom
semmiféle csoportban, mert nem vagyok kíváncsi a véleményekre.
Az
alkotás olyan, hogy valakinek vagy tetszik, vagy nem. Mond neki
valami vagy se. Ezt Feritől tanultam...
Mire
tudna véleményt mondani bárki? Hogy miért használok egy
hangszínt? Vagy lehetne a kick ütősebb? Semmi értelme, mert ezt
magamnak csinálom, nem a nagyérdeműnek.
Néha
újra hallgatom a régi remix albumomat, és azon csodálkozom, hogy
mennyire bölcs és tisztánlátó voltam akkor, amikor kevertem.
Most is tetszik nekem, és szerintem ez a jó ebben, hogy ugyanúgy
látom és hiszem. Tehát számomra jó.
Azt
mondta Arnold a Schwarczenegger, hogy: „follow you dream”... ne a
másét. Nos, ezt teljes bedobással followolom.
CinExit határlezárás |
Ami
még kényszerűségből a héten belefért, az a „CinExit”
mozgalom. Meguntam az egereket a műhelyemből. Lezártam a hátsó
ajtót, mert annak nem volt küszöbe. Tettem küszöböt. Nem volt,
mert azon keresztül vittem szekereken az anyagokat gyalulni a
gyalugéphez, mely kissé hátul van. Mégis volt egér. Felfedeztem
egy rég betemetett kanális lyukat, mely felületesen volt
becementezve, kitörtem jobban és vastagabb cementet öntöttem
bele. Ma látom, hogy vannak friss egér nyomok. Ezek szerint valahol
még van lyuk. De ennek kinyomozása a jövő hétre marad.
Cinnyomok!!!! |
Lelkem
pátyolására a Jarre zene felváltására letöltöttem pár Cseri
Kálmán prédikációt. „Jézussal egy hajóban”, négy
prédikációs sorozatot hallgattam meg munka közben. Rég nem
hallgattam Cseri Kálmánt. Soha senki nem hatott rám ezekben a
dolgokban úgy, mint Ő. Leszámítva a református sallangokat, a
tanításai kifejezetten jók. Nem filózza agyon a dolgokat, hanem
az Élet velejébe vág.
Hogy
a fülem viszketése szerint beszélne, lehet. De általa mindig
vissza tudok kanyaródni Jézushoz, bármennyire eltávolodom tőle.
El is döntöttem, hogy csinálok egy idézetes remixet a
prédikációiból válogatva, lefaragván a felesleges vallásos
adalékokat, csupán a bibliai tanításra koncentrálván.
Természetesen házi használatra csupán.
Cseri
Kálmánnal a kolozsvári kakasos református templomban találkoztam,
még fiatalon, lehettem 24-25 éves. Délelőtt prédikált a széles
útról, délután egy ifjúsági beszélgetést tartott. Akkor
merészeltem kérdezni tőle, hogy van e könyves formában munkája,
amit meg lehetne vásárolni. Elvitt az autójához (egy lerobbant
akármi), kinyitotta hátul a csomagtartót és kezembe nyomott egy
könyvet (Joó Sándortól), azt mondta, neki ő volt a mentora, és
adott egy jó köteg, másolt géppel írott prédikáció
gyűjteményt, azzal a megjegyzéssel, hogy keresztül kasul járta
Erdélyországot, és sehol nem kértek tőle semmiféle írást,
egyedül én. Ledöbbentem akkor.
Én
örökké kerestem. És mindig találtam. Kereséseimben néha újra
szembe jöttek velem a régi találatok. Ezek azt jelentik, hogy mint
a mixeim, számomra ezek a járható utak. Mert bármerre kalandozok,
mindig vissza kanyarodok. Ez lehet a Sors kérdése is, de lehet,
hogy az életben még sincs annyi lehetőség, mint azt hinné az
ember.
Amint
kerestem Cseri Kálmánt a guglin, milyen algoritmus szerint vagy se,
kiadta nekem ezt a Stephen Hawkinst is. Egy videóját hangra
átalakítva letöltöttem, gondoltam meghallgatom a műhelyben. Az
első negyed órában ment az öndicsőítés. A másik negyed órában
meg a fekete lyukon át vezetett egy számomra (én bunkó paraszt)
elképesztően infantilis elmélet, melynek minden fordulata így
kezdődik: tegyük fel, ha igaz hogy, és tényleg így van... és
sorolhatnám, elgondolkoztam, hogy ha már az első percnél bármely
feltételezés már alapjában megbukhat, mire akkor a többi
okoskodás?
A
félóra leteltével éreztem, hogy ez nem az én világom. Nem
akarom megfogni Istent, mint Hawkins. Sem megérteni. Nem így.
Lehet,
hogy a fiammal elbaltáztam a kommunikációs funkciónkat, lehet,
hogy az idők folyamán a beszélgetéseink inkább kioktatók voltak
részemről iránta, mert érzem, hogy noha mélységesen
liberálisnak tartom magam, talán apámhoz hasonlóan én is az a
liberális vagyok, akinek a saját meglátása a jó. Ezt túlontúl
hangoztatva, valószínű terhelő volt számára és ezért bezárt.
Azt
mondják, ez a kamaszkor jelensége. Lehet, de nem vagyok abban
biztos, hogy nem vagyok e ebben én is ludas. Ezért elhallgattam,
hagytam a csendeket magunk között. Vártam, hogy megszólaljon. A
szokásos görögözésnél (néha megeszünk egy görög kaját,
mikor csütörtökön már unjuk a vasárnapi főztet) csak ettünk
és hallgattunk.
Az
e heti csütörtökön a görögözésnél megszólalt a fiam, és
elmondta, hogy a tudomány ott tart, hogy bele tud szólni egy embrió
genetikai kódjába, betegségekre való hajlamosságot, haj, szem
színt, egyéb testi dolgokat is meg tud határozni. Nézett egy
videót ennek a morális vitájáról.
Pár
perc csend után, kérdeztem ezt-azt, hagytam, hogy fejtse ki. De
csak megjegyezte, nem fűzött hozzá semmit. Már ennek is
örvendtem, hogy kezdeményezett, gondoltam, fejtsem e ki a
véleményemet eziránt?
Azt
mondtam, hogy az ember valamennyit a múltból tanulva lát
valamennyire előre, ilyen lehetett a TBC oltás is, biztos kapott
akkor hideget, meleget, ma már normális dolog. Kétségkívül,
melyik anya nem szeretné, hogy gyermeke okos, szép és sportos
legyen? Én másképp közelítem meg a kérdést, hogy az emberiség
az idők alatt annyi mindent kitalált, de mégsem lett boldogabb.
Azt jelenti ez számomra, hogy a testi funkciók mellett kell lennie
egy lelki funkciónak is, amit én úgy hiszek, hogy a másvilági
énünk. Amíg csak a testtel foglalkozunk és a lélekkel
egyáltalán, nem leszünk boldogabbak. (idáig volt a kifejtésem).
Tudom,
hogy kusza gondolatok ezek, én sajnos nem tudom ezt csak úgy
lerendezni magamban, mint Cseri Kálmán, nekem többre van szükségem
ezt képbe helyezni. Mert én érzem, hogy a lelkek nem tudnak révbe
érni egy református miliőben. A lélek egy sokkal szabadabb
létforma, semmint azt elvekbe, működési törvényekbe bezárva
tartani.
Mindegyik
tanítvány szeretett volna építeni egy hajlékot Jézusnak, hogy
éppen tőszomszédok legyen és esténként jókat filózzanak, de
Jézus világosan mondta, hogy ez nem erről szól.
Na
mindegy... sok ez egy napra, így is ágas-bogasra sikeredett ez a
bejegyzés.
De
hát így élem meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése