Szoktam új blogokat
keresni, hátha van élet a facebookon túl is, az egyik ilyen
felfedezésem a Disszidens blog. A “Környezet az újkörnyezetért”cikkéhez kezdtem hozzászólást írni, aztán arra
gondoltam, hogy talán jobb ha bejegyzésként tenném közre a
blogomon, eleget kotnyeleskedek más dolgaiban, itt legalább itthon
vagyok, cica nadrágos és foltos trikós stílusomért itt már
kifizettem a szégyenpénzt.
Tehát a ki nem posztolt
hozzászólás:
“Van abban igazság,
hogy az ember csupán zöldes elköteleződésből nem fog
változtatni a vásárlási szokásain, viszont a törvény az
motiválni fogja. Ez fogyasztói szinten érthető, viszont kevésbé
lesz az a termelői szinten, ahol ha mondjuk a csirkéket nem GMO-s
termékekkel nevelik, hanem valami bioval (melyet iparilag nem látom
hogy lehet előállítani) nem lesznek versenyképesek a piacon. És
biza a jóhiszemű fogyasztó megnézi azt a kis különbséget.
Én ezt valahogy úgy
látom (mint érintett), hogy a cukorbeteg embert főleg dagadtozzák,
hogy bezzeg a sok megdonáldz, viszont majdnem senki nem foglalkozik
a betegség lelki, szellemi, pszichikai kiváltó okaival. Hogy
általában a cukrosoknak (láss csudát) stresszes az életmódjuk,
sokat idegeskednek, kilátásaik miatt felettébb aggódnak (nemcsak
azért mert ők olyan alkatok), hisz ha mindez nem volna, hogy mi
megy be a szájba, teljesen lényegtelen lenne (Jézust idézve), a
"paleolit" genetikájú ember simán megemésztené.
Biztos van erre szakszó, de amint az asztalosságban sem használok szak szavakat, mert ahhoz analfabéta vagyok, szerintem van olyan, hogy civilizációs erodáció, olyan mint az autó gumi, hogy kopik. Drága gumi nehezebben kopik, olcsó gumi hamarabb kopik. Sok embernek nehéz bio élelmet előállítani, sokan lettünk, olcsó gumira jut csak.
Tehát, mint civilizáció,
szerintem nagyobb hangsúlyt kéne fektessünk az élet egyéb
oldalaira mint az evés-ivás, hogy lelkileg, szellemileg erősebbek
legyünk. És az magával hozza majd az egészségesebb gondolkodást
és törekvést a jobb életre.
Szerintem nagyobb arányban
árt nekünk a lélek bánkódása, semmint az, hogy a technikai
táplálkozás miatt az átlag életkorunk 58 év, semmint 63 év. Ha
az ember nem élt szép életet 58 éves koráig, később már
úgysem fog. Ezért kár salátán élni és egész nap lesni a
bevitt értékeket, és emiatt semmi másról ne szóljon az életünk,
mint számolni a szuszogásunkat.
A klíma probléma magától
fog megoldódni, úgy, hogy a természeti katasztrófákban sokan
bele fognak pusztulni, és aki nem, azok majd háborúban. Magától
az ember nem fog megszűnni szaporodni, mert ki az, aki meg tudná
állítani a túlnépesedést? Hatalmas fokú intelligencia szükségeltetik a Föld minden lakosának, ahhoz, hogy önként szabályozza a születések számát, azaz ha nem csak hakra-bakra szülnek a szegény sorsú népek.
Vannak a gazdagok, akik
szennyezik a világot, és vannak a szegények, aki szeretnék
szennyezni a világot, de nincs rá pénzük.
Én szerintem a dolog
megérett, visszaút nincs, idő kérdése, mikor borul át az
egyensúly. Szerintem már átborult, de kell azért idő a masszív
pusztulásig. De ez sem úgy fog menni, mint ahogy sokan a vég
ítéletet látják, hanem mint azok az indiai idióták, akik állnak
a part szélén és nézik mint omladozik egy egy szelet a partból,
és minden szelet után hátrál a tömeg egy egy sort, és mind így.
Ez, hogy osszuk itt a
százalékokat, mi jó, és mi nem... szerintem teljesen felesleges.
Hogy majd a nemtom milyen summitok reglementálni fognak? Mit? Jól bezabálnak ott sütiből a választottjaink, megkefélik egymást a politikusok és annyi.
Egyetlen okos dolgot
tehetnénk mi magyar emberek (de nemcsak), hogy valamilyen formában
a közösséget kéne újra szervezni, azt, amelyben jól érzi magát
mindenki, amelyben mindenki számíthat a másikra, konkrétan, és
nem átvitt értelemben: imaláncon keresztül Jézusban.... Nem másért, de amikor özönleni fog a sok baj, a túlélők tudjanak hozzányúlni valamihez. Mert az utópia, hogy megússzuk kerítésekkel a bajt és boldogan fogjuk itt lengetni az árpádsávos zászlóinkat.
Hogy ezt hogyan? Nem
tudom, de talán ha elkezdünk ezen gondolkodni, már az is
előrelépés volna.
De csak állunk itt
strandpapucsban a sánc szélén és nézzük, mint omladozik
alattunk minden... “
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése