Történt,
hogy Muskóczi ötödikes lett.
Az
első iskola nap kilenc órás szünetében, a kezdeti ősz
hűvösségében, az iskola épületektől körbezárt udvarán, míg
legtöbb iskolás rohangált le és fel, Muskóczi kissé
szomorkásan nézett maga elé.
Máskor
se szokott ő le és fel rohangálni. Valahogy nem látta értelmét.
Nem
volt ő egy láng elme, de sokszor azon vette észre magát, hogy
tűnődik valamin, illetve elég sokszor gondolkodásba merült.
Ezen
a reggelen is magában tűnődött.
Hozzá
ment egy pattanásos arcú, szemüveges fiú, aki új volt az
osztályában és azt kérdezte tőle, hogy „szerinte nehéz lesz
az ötödik osztály”?
Muskóczi
tűnődéséből ébredve, csodálkozva nézett az új fiúra, hogy
netán kitalálta gondolatát? Mert éppen ezen gondolkodott ő is.
A
röpke tíz perc alatt megbeszélték, hogy valószínű annyiszor
nehezebb lesz az ötödik osztály, ahány tanárral több van. És
ha egy tanító néni is elég sok volt az egy-négy osztályban,
annyi tanárral kész katasztrófa lesz az iskola. Nem járja, hogy
ahogy nő az ember, mindig minden csak nehezedik... mikor lesz könnyű
az élet? Miért kell az életnek ennyire nehéznek lennie?
Ilyen
kérdésekre keresték a választ, és sajnos, amíg bementek az
osztályba, nem találták őket.
Úgy
alakult, hogy az új fiú minden szünetben odament Muskóczihoz.
Idegenként kezelték újdonsült osztálytársukat a többiek. Volt
aki csúfolódott is vele a pattanásai és szemüvege miatt. De volt
benne valami, mintha folyton nyugtalan lett volna, vagy félt,
aggódott valamitől. Valószínű emiatt is idegenkedtek tőle.
Magunk
közt szólva, Muskóczi sem örvendett a közösség befogadásától,
mert rajta is kaptak mindig valami csúfolni valót.
Így
elég hamar megbarátkoztak. Minden szünetben kaptak közös témát,
mely főképp az iskola nehézségéről, kibírhatatlanságáról
szólt.
Iskola
után Muskóczi elkísérte egy darabon Szatyát, újdonsült
barátját. Útjukban elmentek egy sütöde mellett, ahol állandóan
csirkét és szalma krumplit sütöttek, éhségük miatt csak úgy
csiklandozta az orrukat a sült szaga. Megfogadták, hogy gyűjtenek
együtt öt lejt és megvesznek egy adag sült krumplit és mind
megeszik.
Így,
ha már volt egy közös tervük, a barátságuk csak erősödött és
egyre többet voltak együtt.
Így
az iskola sem tűnt olyan vészesnek.
Igaz,
hogy Muskóczit az nem fűtötte, hogy a tanárok szigorúbbak lettek,
attól ő nem tanult többet. A továbbiakban sem találta érdekesnek
az iskolát.
Viszont
Szatyánál más volt a helyzet. Szülei nagyon szigorúan bántak
vele. Minden nap ellenőrizték a leckéjét és felmondatták vele.
Szatya
is utálta az iskolát, de nem volt mit tennie. Tanulnia kellett. De
hogy, hogy nem volt nála is, mert este hiába mondta fel hibátlanul
a szüleinek a leckét, reggelre mindent elfelejtett. Így Szatya
jegyei sem lettek jobbak a Muskócziénál. Ezért nagyon irigyelte
Szatya Muskóczi helyzetét, hogy őt legalább otthon nem
szekírozzák.
Minden
nap számolták a pénzeiket, hogy mikorra gyűl össze az öt lej a
szalmakrumpli adagra.
Szatyának
inkább csomagoltak, pénzt nemigen adtak neki. Kis uzsonnáját
hamar el szokta fogyasztani. Muskóczi a napi egy lejéből kellet
gazdálkodjon, az éppen elég volt egy kiflire és egy teára. Ebből
sajnos nem tudott spórolni, mert ennyi volt délutánig az étele.
Azt
sütötték ki ketten Szatyával, hogy ő otthon kér még egy
szendvicset pluszba, amit odaad Muskóczinak, de nem szól róla
senkinek, és az ő pénzét megtartják.
Jó
tervnek tűnt, be is vált.
Pár
nap alatt össze is gyűlt az öt lej és ünnepélyesen elmentek
szalmakrumplit vásárolni.
Mikor
megvolt a szalmakrumpli, papírba csomagolva, azt tervezték, hogy
elmennek a séta téri parkba és ott egy padon megeszik.
Igen
ám, de amint befordultak a kis utcába, ami a parkba vezetett,
mindketten nagyon éhesek lettek és a szalma krumpli illata nagyon
felcsigázta őket.
Így,
az utca sarkán kibontották a csomagot és egyenként majszolták el
a szalma krumplikat. Közben jólesőn vihogtak, hogy milyen
izgalmasat művelnek.
Pillanatok
alatt elfogyott a krumpli. Az utolsó nyelések után kissé
csalódottan néztek maguk elé, hogy mennyit várták ezt a
pillanatot és milyen keveset tartott. Ahogy mondani szokás: fél
fogukra sem volt elegendő.
A
csalódásuk nem tartott sokat, mert azután fél órán át
ecsetelték egymásnak a történetet, és jó nagyokat röhögtek
saját magukon, hogy kibabráltak a világgal, megcsinálták azt ami
másnak eszébe sem jutna. És főleg azt a jelenetet mondogatták el
egymásnak, amikor úgy estek a csomag pityókának, hogy az a
levegőben volt és úgy elkapkodták a krumplikat belőle, hogy mire
lehullt volna a papír, már pityóka sem volt rajta.
Nem
is gondolták volna, hogy egy hosszú barátságnak voltak az elején.
De a tény, hogy volt már közös titkuk, sok ilyenre került még
alkalom.
Persze,
nem minden közös cselekvésük sült el jól, de tegye mindenki a
kezét a szívére és esküdjön meg, hogy nála minden tökéletes
volt.
Mert
ugye, nem mindig minden tökéletes.
Sok
mindennel lehetett kettőjüket illetni, de azzal mindenki
egyetértett, hogy Szatya és Muskóczi jól megvoltak együtt.
Tetszik, csak így tovább.
VálaszTörlésKöszi...
Törlés