Hogy,
hogy nem, ennek a Muskóczinak mindig alkotó kedve volt. A technika
nagyon lenyűgözte, mihelyt a keze ügyébe került.
Egyszer,
amint járt kelt a városban, volt a Március hat utcában egy
játékbolt, és addig addig jött ment, amíg hogy, hogy nem, de oda is betévedt. Nem
volt Muskóczinak pénze, nem is volt szándékában semmit sem
vásárolni, de gondolta, ha éppen ráér, miért ne legeltetné
legalább a szemeit? Ki tudja milyen újdonságok jelentek meg a
játékbolt polcain, vitrinjein? Kár volna lemaradni valami
újdonságról.
Aprólékosan
megnézett mindent, ismerte már minden zegzugát a játékboltnak,
pontosan úgy nézte a kirakatokat, mintha számügyre venné a
változtatásokat, illetve, hogy minden a helyén lenne e? Mert szó
köztünk maradhat, de elég sok játék megtetszett ennek a
Muskóczinak, és ha valaki azt mondta volna neki, hogy megkaphat a
sok közül egy játékot, hát biza bajba került volna, mert azt
sem tudta volna melyiket válassza inkább és melyikről mondana le.
De mivel senki nem állt elő ilyen ötlettel Muskóczinak, maradt a
nézelődéssel.
Sokszor
mikor betévedt Muskóczi a Március hat utcai játékboltba és
sokáig nézelődött, az elárusító néni türelmetlenné vált és
kérdezte, hogy akar vásárolni valamit vagy se? Pedig Muskóczi meg
sem szólalt, csak nézte a polcokat és vitrineket.
Most
is, ahogy szemeit legeltette a polcokon, mit vesz észre? Egy
összeszerelhető zsebrádiót!
Nahát
inkább ne látta volna meg Muskóczi azt az összeszerelhető
zsebrádiót. Mert most már nemcsak az ő baja gyűlt meg, hanem az
apukájának is, hisz egész áldott napokat csak arról az
összeszerelhető zsebrádióról ábrándozott.
Mondta
neki apukája, hogy: „Muskóczi fiam, csillagom, szeretném neked
megvenni azt az összeszerelhető zsebrádiót, de sajnos nincs hozzá
pénzünk”.
Muskóczi
is mondta: „Tudom, hogy nincs pénzünk, de azért beszélhetek
róla, nem?”
S
akkor mondta apukája: „Igen, beszélhetünk róla.”
És
beszélgettek a zsebrádióról.
Egyszer,
nemhogy megvegyék, hanem csak azért kérlelte Muskóczi apukáját,
csak annyira nézzenek be a Március hat utcai játékboltba, hogy
kérdezze meg a pultos nénit, ha az az összeszerelhető rádió
csak játék, vagy igazi rádió? Szólni is fog? Rendesen, mint egy
igazi zsebrádió?
Na
jó, mondta Muskóczi apukája, csak azért nézünk be, hogy
megnézzük.
Be
is mentek a játékboltba, és Muskóczi apukája lekérte a polcról
az összeszerelhető zsebrádiót, hogy közelebbről megtekintse.
Váltott pár szót a pultos nénivel és mindketten sűrűn
bólogattak, hogy bizony az a zsebrádió, ha rendesen összeszerelik,
igazi, azaz szólni is fog. Igaz, hogy csak középhullámon fogja a
jeleket, valószínű bejön rajta a két rádió adó.
Nahát,
Muskóczi egyből büszke lett, hogy ugyebár, milyen éles szemei
vannak, hogy rögtön kiszúrta a jó dolgot, és valamiért
sejtette, hogy az egy igazi rádió, nemcsak játék, hisz az ára is
egyértelműen arra utal, hogy ez már nem csak egy szimpla játék.
Sokáig
nem beszéltek aztán a rádióról, most már mindenki előtt tiszta
volt, hogy kell az a rádió, csak ki kell várni az idejét.
Várt
is Muskóczi türelemmel. Egy zokszó nem sok, de annyi sem jött ki
száján, csak néha elment a játékboltba, hogy szemügyre vegye,
ha még megvan az a zsebrádió, nehogy elfogyjon.
Egyszer
aztán látja Muskóczi, hogy apukája hozott egy transzformátort.
Kérdezte,
az minek kell? Hát arra kell, mondta Muskóczi apukája, hogy
forrasztó pisztolyt csináljunk, mert enélkül hiába veszik majd
meg a zsebrádiót, nem tudjuk összeforrasztani az alkatrészeket.
Bizony
értékes hetek múltak el a forrasztó pisztoly elkészültéig,
Muskóczi minden lépését figyelemmel kísérte, hogy mit csinál
az apukája.
Először
szétszedte a transzformátort, majd letekert róla egy csomó
drótot, amire azt mondta, hogy az a szekunder tekercs. Hogy a primer
tekercs megmarad rajta, de a szekundert lecserélik. A vékony és
sok tekercses szekunder helyébe irtó vastag drótot tekert és csak
pár menetet. Hogy nem a Voltok számítanak, hanem az Amperek. Nagy
Amper kell ahhoz, hogy majd egy vékonyabb rézdrótot annyira
felmelegítsen, hogy majd a forrasztó cin megolvadjon. Enélkül a
forrasztó pisztoly nélkül lehetetlen az elektronikus alkatrészeket
ráforrasztani a nyomtatott áramkörre.
Muskóczi
először az életben érezte úgy, hogy valami nagyon fontos
dolognak a közepére csöppent és hogy ezt nem lehet csak úgy
elsietni. Figyelmesen és türelmesen várta ki az idejét.
Összeállt
a transzformátor egy nap, nagyon szép fa nyelet is készített neki
Muskóczi apukája és ki is próbálták. Nagy örömükre működött
a forrasztó pisztoly.
Aztán
azzal az ötlettel állt elő Muskóczi apukája, hozott valakitől
egy rossz rádió panelt, hogy addig is, amíg lesz pénz megvenni az
összeszerelhető zsebrádiót, azon gyakorolhatja a forrasztást.
Szépen leforrasztja az alkatrészeket és gyufás skatulyákba
szortírozza őket. És mire meglesz a zsebrádió, már forrasztani
is fog tudni.
Úgy
is lett. Lelkesen forrasztott Muskóczi egészen késő estig,
mihelyt hazajött az iskolából, néha még enni sem ért rá,
rögtön nekiállt forrasztani.
Szerette
az olvasztott gyanta szagát, és szorgosan gyűjtötte gyufás
skatulyákba az alkatrészeket és álmodozott, hogy milyen lesz
majd a saját zsebrádióját megépíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése