A
felgyorsított életünk esélyt sem ad a krisztusi érzelmekre.
Újra
kell fogalmazni Jézust, vagy szimplán csak kukába vele.
Elképzelem,
amint ott ülnek a tűz körül és majszolják a halat. És a
másvilágról filóznak. Túlságosan sietni nincs hova, a tegnapi
éhezés ma is ugyanaz, és élve a popperi megállapítással,
miszerint a dolgok nemigen mozdulnak a helyükről, az az éhezés
holnap is ugyanaz, így nincs hova sietni, van idő megemészteni a
krisztusi mondanivalók életbe léptetését.
De
ma nincs idő semminek a megemésztésére. Az idő emészt minket.
Az idő pénz. Amit ma nem fizetünk ki, azt holnap már kamattal
kell kifizetni, az aznapival összeadva.
Kamatot
számol minden és mindenki. És nincs menekvés.
Az
autó vizsgáztató onnan ítélt, hogy milyen a kocsim. Az iskolai
tanár is onnan itélt, hogy milyen a kocsim. Más szemmel nézett
amikor harminc éves autóm volt, és más szemmel nézett, amikor
húszéves autóm lett.
Ugyanaz
a barna vastag trikóm helyettesíti a pulóvert már évek óta. Ez
valamennyire takarja, hogy három elnyűtt trikóm van, mert a többi
ami elnyűtt az a műhelyben végzi.
Nem
adok magamra, mert így valamennyire békémen hagynak. Hagyom, hogy
eszerint ítéljenek. Intellektusomra, érzelmemre úgysem kíváncsiak.
Dölyföt
sem igen érdemes aggatnom magamra, mert irigyelnének. Követni
akarnának. Egy alázatos embertől mit lehet tanulni? Semmit. Senki
nem akar szegény lenni.
Persze
ez is kamu, mert nem vagyok szegény. Nem én. De azt amit
összekuporgattam gyarlóságomban, kevésnek minősül, hogy origó
legyen.
Mit
kezdjünk mi ma Jézussal?
Feláldozzuk
a politika oltárán. Rámutatunk a politikusra és azt mondjuk: ott
a Jézus!
Szomorú,
hogy csak nézünk ki a fejünkből cinikusan és kárörvendve
nézünk a szegényre, csodálattal a gazdagra, az se számít, hogy
gazember, gerinctelen, fantáziaszegény, bunkó... de van pénze.
Hogy lett a pénze? Nekem is kell! Így a megtévelyedett
szerencsétlen flótás.
A
vállalkozás anyja sem fér már a piacra, kiűzték a trógerek. De
lehet, hogy közben meghalt. Lehet, hogy valamelyik pulton már maga
Jézus is beállt valutával üzérkedni. Valószínű rájött, hogy
csak sétával és hegyi beszédekkel nem éri meg a harmincat se.
Dumával a keresztig sem ér el. Poklosok sem igen járkálnak az
utcán. Vakon is ritkán látni embert. A mai csodatétel az lenne,
ha mondjuk csecseket nagyobbítana ujjpattintásra. Így talán
lennének Magdalénák. Mert egyébként jogára járnak rég. Az
aszott gebeségek, száradt ajkú elkeseredett szinglik. A kövérek
nem számítanak. Azok nem emberek. Azok dagadt, öntudatlan állatok,
akik csak zabálnak.
Csodálom
az emberi tűrőképességet. Képes addig futni, amíg összeesik.
Önzetlenül képes belehalni a rohanásba.
És
én is beálltam ebbe a maratonba. Hiába bánom. Futok, hogy
futhassak.
Addig
futok, amíg egyszer kifutok a textúrából.
És
itt hagyom a dilemmákat, oldja meg más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése