Sokszor
elkezdek magamban kételkedni, hogy jól látok e dolgokat? Jön ez a
magát felnőttnek tartó (majdnem érettet írtam) társadalom és
látom, hogy a dolgokat milyen lazán kezeli. Például a
cigerettázás dolgát.
Rajta
a szivaros dobozon, hogy mi minden betegséget okozhat a kitartó
szivarozás és már úgyse néznek rá, mint a karikatúráimra.
Díszletté vált, mint tájon a margaretták és a békésen legelő
báránykák.
Ejnye
bejnyéznek a felnőttek (mert az emberi testek nőttek, ami nem
jelenti azt, hogy ezzel arányosan az eszek is nőttek), hogy bezzeg
a mai fiatalság korán elkezdi a cigizést, de különösebben nem
erőltetik meg magukat az átnevelésben, hisz legtöbbjük cigizik,
legtöbbjük dilettáns abban amit csinál, legtöbbjük elfogadja a
korrupciót, hazugságot, csalást mint létforma, azaz a felnőtt
társadalom asszisztál a fiatalok tévelygéséhez.
Annyira
szeret a társadalom a szennyben feredni, hogy néha igen
megkérdőjelezem a magam igazságát. Lehet, hogy egy elkeseredett,
elsavanyodott, frusztrált vén faszi lennék, aki nem is tudja mitől
jó az élet? Hogy mit gázolok ezeken a semmiségeken, amik ugyan
függőségeket okoznak, de hát egy életünk van, élvezzük azt?
Valamit nem értek én ebből a gyönyörű World Klab Lájfból?
Valami kibaszott jó mellett elmentem és emiatt parázok? Sokszor ez
is megfordul a fejemben.
Hátha
mindenki jól csinálja, hátha mindenki béheppi azzal amit csinál,
a jó öreg keleti filozófiától ittas Popper bácsi szerint: ne
aggódjunk, és főleg ne csináljunk semmit, mert ami szerdán is
ott van, az jövő szerdán is ott lesz és minden szerdán ott lesz
a világ végezetéig.
Nosza
gyújtsunk rá. Természetesen bármikor le tud róla mondani -így a
kérkedő- de ha jó, minek? Apámat idézve: „Ha már szivarozni
sem lehet, akkor minek éljen az ember? Hisz csak ennyi boldogsága
maradt”. Tudom, hogy ez inkább költői kérdés volt részéről,
mert az Életet ennél sokkal komplexebbnek látta, én a nyomdokába
sem léphetek ilyen formában. Viszont az a felismerés néha ma is
lesokkol, hogy simán elnézte volna, hogy akár tizennégy évesen
elkezdem a napi pakk cigit behúzni, semmint húsz évesen a saját
pénzemből dobot vegyek. Nem kellett nekem tizennégy évesen
beszívni a napi egy pakkot, mert csecsemő koromtól szívom a
megannyi pakkot a szüleimmel egyetemben. Úgyhogy lucsoghat a tüdőm
a szuroktól, anélkül, hogy egy szál cigit elszívtam volna
életemben. Úgyhogy bé heppi.
Amióta
fülemmel értem is, mi történik akusztikusan, már hajnalban
elkezdték azt a mélyből, lélekből fakadó köhögés koncertet,
hogy szarni, pisilni nem tudtak, míg ki nem köpték belüket, és
amíg ki nem mentek az ajtón, sőt az utcáról is visszhangzott
köhögésük, amíg el nem tűntek, nekem a lelkem szakadt meg nap
mint nap, ahogy szenvedni hallottam őket. Úgyhogy a gyerek szobám
hiánya semmi volt emellett. És igen, ez bennem egy traumát
okozott. Metoo cigár... Ez a Metoo One. Gyakorlatilag amíg el nem
mentem otthonról, huszonnégy éves koromig, mondhatom, hogy passzív
szivarozó voltam.
Metoo
Two. A vállalkozás éveimben, amikor csontjaimat nem kímélve,
ropogtatva a vadkapitalizmus bő húsz évében, többféle munkással
dolgoztam. Legtöbbjük legfőbb élet motivációja a napi két
csomag szivar és este a megannyi sör, amíg a napi pénzkészletük
tartott. Úgyhogy további húsz évben is passzív szivaros voltam,
és soha senkinek nem volt meg az a jó érzése, hogy legalább ne a
pofámba fújja a füstöt, általánosan elfogadott illem volt, hogy
mindenki, bárhol szivarozhat. Az aki nem cigizett, az ritka madár
volt. Furcsa veréb. Társadalmilag deformált.
Az
sem számított, hogy sűrűn kinyilvánítottam nemtetszésemet a
dolog iránt. Úgy fújták a füstöt szájukon, orrukon, mint René
Descartes a bölcsességeit. Valószínű ő is szívott, hisz minden
gondolkodó, költő előszeretettel fényképezteti magát hosszan
elgondolkodva és pipával, szivarral a kezében. Az intellektus
elhagyhatatlan kelléke.
Ma
azon munkásaim öregebbek mint én, noha fiaim lehetnének,
abszolúte semmire de semmire nem vitték, az egyik abban a házban
lakik, amit nem fizetett ki nekem, és sosem fog, mert a szivar és
pia nemcsak a testét ejtette rabbá, hanem a lelkét is. Ma itt
lehetne velem, társtulajdonosként, szép öregség elé nézve, de
neki az élet életebb volt a füstös oldalon, a nyomorban,
felesége, gyermekei elhagyták... nem csoda.
Metoo
Three. Jött Istvánka, a tizenkét éves erős, székely legény.
Csomó tervvel, hogy kezdve DJ keverőpult, hangfalak, bicikli, majd
motorbicikli, majd autó, s csak szőtte és szőtte álmait.
Szívesen dolgozott bármit, szívesen adtam neki munkát és pénzt
bőven, hogy csak úgy kente lelkem az egészséges gyermek látványa.
Nevelője azzal dicsekedett, hogy már ezer lejt összegyűjtött ez
az Istvánka, hogy lassan több a megtakarított pénze mint neki egy
élet munkája után (így a szivaros nevelő).
Ma
már a tizenhat-tizenhét éves Istvánka azért jár mindenhova
dolgozni, hogy legyen szivarja. Kérdem tőle a múltkor, mikor nálam
dolgozott és sűrűn állt le cigizni, hogy te István, a tervekkel,
álmokkal mi lett? DJ pult, s motor, s autó...?
Legyintett.
Azok csak álmok voltak.
Nézhet
boldogan a társadalom a megtört Istvánkákra, és az eljövendő
Prüntyőkékre és a Marcsákra. Nézhet.
A
pánik, a vészjelző, a hadi állapot bennem akkor aktiválódott,
amikor rájöttem hogy a tizennégy éves fiam elkezdett cigizni. Na
mondtam, egy faszt! Nincs több Metoo! Itt háború van! A
liberalizmus alfa és omegája itt és most le van fejezve
Csingacsguk hatalmas kiásott bárdjával. Mert mondhatom én nagy
liberálisan, hogy a te dolgod fiam, mit kezdesz az életeddel, de
mit tud dönteni maga felől egy tizennégy éves gyermek a
szivarozás terén? Ezek a csak kipróbáljuk dolgok két hónap után
is, arra utalnak, hogy az életébe zárkózott végleg a szivarozás.
A szivarozás az nem olyan, hogy betelik az ember egy ízzel és jól
lakik belőle egy darabig. A szivarozás az az egyik legmocsokabb
társadalmi szokás, és ne már, hogy a Jani, a Béla, a kutyfalvi
Géza egymaga kárhozzon el, magával vonsz egyéb palimadarat is a
pokolba. A kispolgár együgyű bölcsessége abban valósul meg, ha
más is magáévá teszi és hiszi azt, sőt vallja és napi rutinná
teszi. A tizenévesek körében, mikor már az otthoni tojáshéjakból
elege van, keres magának idegenek által levedlett romlottabb
tojáshéjakat, és az a legnagyobb és legmegbecsültebb guru, aki
már úgymond felnőttként viselkedik, azaz: cigizik, iszik. Az
újonc beépülne az úgynevezett társadalomba. Abba a társadalomba,
amely ilyen trükkök mögé bújik múzsa hiányában, alkotó kedv
hiányában, életcél hiányában.
Mert
ugye még az akadémikus professzorok is cigiznek, csak nem lehet az
olyan rossz.
Beszéltem
a fiamnak erről, sok mindent elmondtam neki, szokatlan hallgatása
azt éreztette velem, hogy nem ért egyet. Annyit mondott, hogy
bármikor le tud állni, ez neki nem szenvedélye. Én hiszek neki,
sőt igyekeztem felhozni neki pozitív oldalait, hogy mennyire
tehetségesnek látom, hogy sokkal logikusabban, higgadtabban,
objektívebben gondolkodik mint én, türelmesen utána keres
mindennek, sok programban egyedül tanult meg alkotni, a
tervező-rajzoló programban egyedül, pár nap alatt megtanult
tárgyakat megalkotni, amihez nekem anno sok könyv és hónap
kellett. Én hiszek neki, viszont nem hiszek a társadalomban. A
társadalom egy fatalista közeg, aki bagatellizál minden olyan
veszélyt, ami az ember életére tőr, csakhogy igazuk legyen a
pitiáner guruknak.
Mondtam
a fiamnak, hogy soha nem szóltam bele abba amit csinált. Türelmesen
ott voltam mellette, amikor a méregdrága német Legokat
kiválasztotta, mert a kínai nem olyan, igazat adtam neki.
Megértettem, hogy az I7-es proci jó neki arra, amitől jó egy gép,
hogy egy 34 inches, hajlított képernyő adja azt az élményt,
sosem vitatkoztam ezért, hogy azokra a játékokra miért nem elég
az I3 és a sima képernyő, nekem ilyen sem volt, mert akkor még
nem volt semmi. Mert láttam, hogy nemcsak játék fogyasztó, hanem
érdekli az is, mitől olyan a játék, ki csinálta, hogy csinálta
és mi a története a piff-puffon kívül. Megalkotta a Democracy
3-ban azt a kormányzást, amitől stabil lett a gazdaság, az
egészségügy, a tanügy, az emberek jóléte stabil, lassan
növekvő, nincsenek sztrájkok, tüntetések, egyensúlyban vannak a
pártok, konkrétak a törvények és így tovább. Én a Democracy
3-ban pár óra alatt tönkrevertem egy országot, és feladtam a
világ kormányzásával. Kiderült, hogy a liberális világképemtől
seperc alatt összeomlik a Világ.
Mondtam
a fiamnak, hogy ha kérhetem, hagyja abba a cigizést. Nem baj, ha
megharagszik rám, csak hagyja abba.
Mondta
még valaki, hogy ne aggódjak, ez csak egy kamaszkori hülyéskedés.
Kinövi.
Az
én tapasztalatom élő embereken az, hogy a szivarozás nem a roller
kinövése féle cucc. Aki elkezd cigizni, az nem igen hagyja abba.
Ez az én tapasztalatom. A cigis ember azt hiszi, hogy a szivar egy
fajta kellék, mint autón a visszapillantó tükör, de
gyakorlatilag az élete értelme benne van.
A
napi egy csomag szivar az a napi bérének egy negyede, de lehet több
is, mert szombat vasárnap is szív, amikor nem hozza ki a napi
bérét. Nem függ tőle, nem függ tőle, de reggel amiután
kiköhögi belét az első dolga hogy füstöljön egyet. Semmihez
nem kezd, míg egy-két szivarat el nem szív. Megnyugszik, mert
ilyenkor a gyomorfekélye is lecsillapodik, hisz a reggeliről rég
leszokott már, mondván de jó, ha cigizik legalább nem eszik
annyit.
Apám,
anyám szivarozott, minden munkatársam rendesen szivarozott és
engem is zavartak füstölésükkel, megannyi fiatal korú, akik
nálam a műhelyben megfordultak, mind cigiznek és egyik se hagyta
abba, mint a rollerezést, hanem átváltottak motorra, azaz nem elég
a napi fél pakk, rátértek a napi két pakkra. Csabi rendszerint
éjjel is rágyújtott, elkezdte a harmadik pakkot.
Kiszámoltam,
nagyon egyszerű kiszámolni, hogy ha a feleségem és én, a 27 éves
házasságunk ideje alatt fejenként csak egy csomag cigit
szívtunk volna el, az számokban mit jelent: 27 év x 365 nap az
egyenlő 9855 nappal, ehhez minden nap kettő csomag cigi, az egyenlő
19710 csomag cigivel, számoljunk csomagonként átlag 13 lejjel, az
egyenlő 256230 lejjel, európai pénznemben ez megfelel: 56940
euróval. Lecsengetve százas bankókban, az 569 darab papír pénz.
Ablakon kidobott pénz, az egészségről ne is beszéljünk. Én
biztos már nem élnék, az szent.
Hogy
mit lehet vásárolni 56940 euróval, azt mindenkinek a fantáziájára
bízom, csak akkor senki ne irigykedjen lakásunkra, műhelyünkre,
kertünkre, stúdiómra és így tovább.
Ezzel
a bejegyzéssel is megtettem ami tőlem telhető.
Nem
elég, hogy rengeteg semmirevaló szokásban élünk, amiket jó
lenne levedleni, nem elég, hogy egy csomó ártalmas minta szerint
élünk, mert úgy szoktuk meg, úgy vettük át (és ezen szokások
legtöbbje a fatalizmusban gyökerzik), nem elég, hogy a globális
mentalitás ember ellenes minden szegmensében és arra gyúr, hogy
úgy szellemileg, testileg mint lelkileg tönkre tegyen, de hogy
szánt szándékkal kárt teszünk magunkban, az a butaság csúcsa.
Az értelem sötét éjszakája.
Így
a szivarozásról.
Teljes mértékben egyetértek. :)
VálaszTörlésMint sok minden másban is... hihihiiii..
TörlésEn is masodikor koromban kezdtem el,eleinte csak fustoltunk a haverokkal a garazsok hatamogott,semmi komoly...aztan teltek az evek s egyre tobbet szivtunk,nyolcadikosan mar rendes szivaras voltam,az mese hogy konnyu elhagyni ezzel etetik magukat a szivarasok.Aztan kinyilt a csipam s megelegeltem a szivarat,mostmar tobb mint 6 eve nem szivom,s nem is fogom!
VálaszTörlésKöszi a hozzászólást, meg az alátámasztást...
Törlés