Volnék én
mintiai paraszt, ki tyúkfarmon lakik, de pisálni budira járok.
Gondoltam magamban.
Így filóztam,
miközben reményeim szerint az utolsó kamatot róttam le (egyik
hitelezőmnél, van még aztán kettő, nagyok azok is), lefestvén a
hegyi házát, immár másodszorra, az utóbbi 12 évben. Most
szerencsém volt, hogy elvittem a szórópisztolyomat, a
kompresszorral. Nem győzte a kompresszor, amennyit én fújtam.
Néhol megfolyt a festék, bármennyire óvatosan fújtam, ecsettel
jobban szeretek dolgozni, viszont itt a tét az idő volt. Aztán ha
a környezet rusztikáját (értsd: düledező kerítések,
rendezetlen udvarok, nyomdanyomos alulemezek -itt hívta fel a
figyelmemet a fiam egy újságcikk címére, hogy: “intre orgasm
urinar si parasirea familiei”, amit őszintén nem értek... a
“parasirea familiei” az a család elhagyása, de hogy mire érti
az “orgasm urinar”-t, nem egészen értem... vizelős orgazmus?
Ammegmi?-) veszem kiindulópontnak, illetve minőségmeghatározónak,
az itt-ott megfolyás csak a helyi ruszticizmust támassza alá.
Mégis, halvány szakmai önérzetem csak megcsorbult picit, de fiam
kérdő tekintetére azt találtam ki, hogy elvégre nem én leszek
sem az első, sem az utolsó geci festő az életben. Most egy
pancser festő voltam. Na de az vesse rám az első követ, aki
hitelt vesz fel, és két hete megy a hasa az idegességtől, hogy a
hat méter magas ereszt hogy fogja lefesteni létráról, magasság
iszonnyal, és hogy fogja kibírni a kis Folci azt a 35 kilométeres
kurva emelkedőt rém rossz, kacskaringós úton? Na az vesse.
Eddig talán
egyszer festettem szórás által, mert borzalmasan zavar a
kompresszor zaja, van egy olyan kétségbeesett ipari zaja,
borzasztóan zavar az a festékpára, amivel pillanatok alatt betölti
a teret, és nem utolsó sorban az a hatalmas festékpazarlás, sosem
motivált engem a használatára. Sok asztalos meg is dorgált
emiatt. Igen, azok az asztalosok, akiknek a gép arra van, hogy
gyilkold, a feleség meg arra, hogy verd. (Rosszmájú megjegyzés:
gép is, feleség is igen jól megférnek az ilyen állatokkal.
Rosszmájú megjegyzés vége.)
Most sem voltam
nagyon meggyőződve, hogy fújni fogom, de festői táj ide, festői
táj oda, pillanatok alatt felmértem, hogy hetekig húzhatom itt
ecsettel a taknyot. Nosza kipucoltam a kölcsönbe adott pisztolyomat
(basztak kipucolni) és elkezdtem fújni. És áldottam a fejem, hogy
az utolsó pillanatban nagy hetyke meggondolatlanságból betettem a
kompresszort is. A hatméteres magasságokat a teraszról lőttem be,
talán pont a magasabb részek jöttek ki a legjobban, mert nem
csapódtak olyan idegesen a felületnek a festékcseppek. Ahogy a
magaslati részeket belőttem, el is múlt a hasmenésem. Nálam már
így megy. A test és a lélek teljes harmóniában él. Mikor melyik
húzza le a másikat, szerencse a szalonnának, mert az néha a
léleknek is juttat valamit, mert egyébként a lélek mostanság
nagyon depresszió kereső. A felhő is a sárba döngöli magát a
nagy napsütéses álmodozásból.
Aztán miután
a megkezdett sörömet is átadtam a fiamnak, mert nem szeretem a
sört, elkezdtem nagyzóan számolni a fiamnak, hogy ha harminc éven
át nem húzzuk le a pisink után a vizet, mennyi vizet illetve
energiát spórolunk meg. Aztán felhoztam, hogy mennyi mindenről le
tudunk mondani, amivel újabb energiákat, természeti kincseket és
pénzeket tudunk megspórolni, azaz több szabad időnk marad. Fiam
szerint azért nem olyan sok, mondjuk a harminc éves statisztikai
alapunknak vett idő intervallumban mérve legjobb esetben egy éves
szabadságot jelente, azon az áron, hogy kimegyünk budizni, kútból
húzzuk a vizet vederrel, hideg vízzel és azzal is csak ritkán
mosdunk egy lavórban.
Hát igen, és
eme számtani zseniségem summáját immár csak lélekben osztottam
meg magammal, miszerint ha meg is spórolja az emberiség azt az egy
évet, mi a túrót csinál abban az egy évben? Netán a család
legyen többet együtt? Na de azt meg minek? Nem volt elég ideje
harminc évig mind együtt lenni? Még szerencse a munkahelyekkel, a
túlórákkal, az ilyen olyan külön programokkal, nem volt hogy
unalmassá váljon a családi élet. Bár fárasztó, de volt ami
kompenzálja.
Úgyhogy megint
ugyanoda lyukadok ki, hogy hiába adatna meg az embernek a kék
laguna s ilyen marhaságok, mert egy idő után mint Pillangónak
társadalmi viszketegsége támad, hogy aztán az ajándékba kapott
gyöngyöket és Zoraimát odahagyva az első apáca elkobozza tőle. De arra aszondja, hogy
belefér az életbe. A kék laguna nem, mert az borzalmasan unalmas.
A társadalom,
az emberiség ott van, ahol pontosan lenni akar. Hogy tudatlanságában
teszi tönkre a bolygót, az csak egy alibi. Az ember pontosan tudja,
hogy minden szemetével a bolygót teszi tönkre. Bolygóilag az
ember reménytelen eset, a legrohadtabb kártevő, aki a jég hátán
is megél és akkor sem fog jobb útra térni, miután természeti
katasztrófák fogják tizedelni.
Emberileg,
istenileg nézve, az ember a világ ura, a teremtés ura, aki maga
alá fogja gyűrni az univerzumot. Ezért bagatell neki a kék
laguna. Unalmas.
Úgyhogy
rájöttem, értelmetlen a pisi teóriám, nosza húzzuk le a vizet a
pisink után, hogy a nagy világégés minél hamarabb beálljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése