Egyensúly.
Emlékszem tizennégy évesen, mindamellett, hogy apám meg akart
kímélni, mondván elrendezi a papírt anélkül, hogy dolgozni
menjek, erősködtem, hogy de igenis dolgozni akarok, nemcsak úgy
papírt rendezni. Az iskolában volt ilyen, hogy a nyári vakációban
kötelező volt valahol inaskodni két hetet, bárhol, bármilyen
szakmában és arról papírt vinni. A gyakorlat az volt, hogy a
szülők papírt hoztak a munkahelyükről. Én dolgozni is akartam.
A főnök is ironizált velem, de végül beosztottak Csegöldi Zoli
mellé, apámnak az egyik munkatársához, vele mentem telefont
szerelni. Emlékszem, a létrát alig tudtam megfogni, nagyon nehéz
volt nekem, vállaimat össze vissza vágtam, de meg se nyikkantam
szégyenemben. Két nap után rájöttem, hogy több bajnak vagyok,
mint haszonnak és gyakorlatilag elviselnek engem, mert apám fia
vagyok. Viszont nekem egy élmény volt lekövetni, hogyan szerelik a
telefonokat a házakba, vezetik a kábeleket az oszloptól a házakig,
a kötések, meg ahogy az oszlop tetején ahogy Zoli egy ilyen célra
eszkabált telefonon bebeszélt a központba, hogy aktiválják az új
telefont. Én akkor telefonos akartam lenni. Pláne mikor Zoli adott
a borravalóból, azt hittem megfogtam az Isten jobb lábát. Az
utolsó munkanapra szabad napot adott Zoli, én meg váltig
erősködtem, hogy de szeretnék jönni, de mondta, hogy más dolga
lenne és oda nem vihet. Azóta is úgy érzem, hogy a munkám
végezetlen. Erre nem gondolt valószínű Zoli, hogy nálam ez
probléma.
Fiam
lassan tizenhárom éves, lejött a műhelybe, noha kíméltem, hogy
segít a tűzifa rendezésbe, meg bármibe. Ahogy fogta a kis baltát,
esett ki a kezéből amit éppen zúzott, eszembe jutottam amint
vittem a létrát tizennégy évesen, imbolyogva, néma nyögésben.
Hirtelen az fogalmazódott meg bennem, hogy az “egyensúly”. Nem
tudtam, hogy a dolgokat hol kell megfogni, hogy egyensúlyban
legyenek. Próbáltam úgy fogni mint Toldi a nyomórudat.
Vesztes virág |
Ettünk
aztán egy rend jó görög kaját a bevásárlóban, elnéztem a
népeket, puhány harmincas férfifélék, ezeknek nyomta e vállukat
vaegy létra életükben? Nem úgy néznek ki. Mondtam is a fiamnak
mikor verejtékezve hajlongtunk s rendeztük a hulladékfát, hogy
van ennek egy kényelmesebb útja, ha tanul, és életében a
könnyebben élést választja. Hoztam is példának, mikor feleségem
munkahelyén gyógyszeres fiókok elkopott fióksínjeit cseréltem,
s fiam is asszisztált, s közben rólam patakokban folyt a víz s
térdelve, fejemet a bútorba dugva csavaroztam, hogy ott anya, nem
izzad, dupla fizetésért, én itt megalázva, izzadva kevés
pénzért. Melyik jobb? Ez se rossz, mondta a fiam. Igen, gondoltam,
csak ehhez gyakorolni kellene az egyensúlyt akkor.
De
kérdés, hogy az egyetem padjaiban milyen egyensúlyt sajátítanak
el? A kikerült mérnöknek van fogalma a valós egyensúlyról, vagy
csak számokból ismeri?
Miközben
a görög konyhát majszoljuk, mutatom a fiamnak, látod, ott ahol a
pityókahasábokat rakosgatják a tálcára, na ott el lehet kezdeni
az életet. Nem rossz, mondja a fiam, legalább van kivel
beszélgetni. Mert nem biztos már benne, hogy informatikára akar
menni. Tudom, hogy amíg egyensúlyra gondolok, a fiam beszélgető
társra, valódi szocializálásra, nem virtuálisra. Nem elég
bajnak, hogy nincs egyensúly az életben, de emberi kapcsolatok
sincsenek.
...megöregedtél, disznó hájas lettél, fogaid kihulltak... |
Untold.
Szidtam a Dire Straits utánzó bandát a télen, kár volt rajtuk
elvernem azt a port, amit a lelketlen marketingeseken kellett volna
rendesen kisajtolni. A zenészek becsületesen, hangjegyről
hangsúlyra vissza adtak mindent. Nem hencegtek, hogy ők a Dire
Straits. Én voltam félre vezetve, mint a mű majonézzel. Ehhez
képest ez az Untold, ami Kolozsváron 300.000 embert hozott lázba,
ez valóban a pokol tornáca. Csak részleteket hallottam a tévében,
de ezt a jelenséget nem lehet zenének nevezni. Legjobb esetben
néhány eszement, torz agynak a fosásának nevezném, hogy ekkora
fiatal masszát meg tudott mozgatni és extázisba kergetni, azt már
tömeg pszichózisnak diagnosztizálnám. Pár majom, szó szerint,
tekernek össze vissza valami tányér méretű gombokat és ők dj
művészek. Mi a fasz? Csináltak ők egy méter zenét életükben?
Hallottak ők egy igazi fém húrt megpengetve? Egy megütött bőrt
szólni? Vagy rezet?
Nem
is az a pár majom aggaszt, hanem az a sok majom imádó. Egyszerűen
nem értem a jelenséget. Hogy lehet élvezni azokat a deformált
zajokat? Ez nem elektronikus zene, ez pszichedelikus skizofrénia. És
hogy ilyen primitív, agresszív fonikus szennyeződésben jól érzi
magát a közönség, ez arra utal, hogy igenis oda való.
Ez
még jobban alátámasztja hitemet az első cover albumomba, ami kezd
körvonalazódni a fejemben. Összegyűlt már egy tucat kikevert
átdolgozásom, amit ki akarok finomítani, rádobolni és ezt egy
cédére koncentrálni. A cél: csak azért is. Hogy legyen egy
ilyen, hogy ezt egy mintiai paraszt csinálta, a lepukkant
csirkefarmjában, mint anno a blogommal tettem: egy bunkó
asztalosnak kell ezeket megírnia? Hol élünk? Hol vannak az
elhivatottak? A profik? A tehetségesek? Akiknek megadatott? Ezért.
Trianon.
Mondott valamit ez a Kelemen Hunor, hogy mit tettek a politikusok a
románokért az elmúlt száz évben, az egyesülés óta. Igaza van,
szépen beszélt. Csak magát is meg a szövetséget is oda kéne
sorolja a politikusok közé. Nekem spéci az a bajom a magyar
demokrata szövetséggel, hogy választások után mindig szövetkezik
az ellenséggel. Én nem erre bíztam meg őket. Hanem arra, hogy
amikor törvényeket hoznak, ott legyenek és a megfelelő
százalékban adják vagy se voksukat egy egy törvényhez, ami engem
is érint. Szövetkeznek mert így személyes funkciókat vásárolnak
meg maguknak, amit nekem be akarnak majd erényként etetni. Ha
feddhetetlenül ülnének a parlament padjaiban és az én
érdekeimben tennék a dolgukat, elhinném, hogy ennél többet nem
tehetnek a demokrácia adott kereteiben. Ez az örök lavírozás, az
Rmdsz politikai zsarolása a románokban is ellenszenvet generál,
nem tekintenek méltó ellenségként ránk, romániai magyarokra,
hanem tetveknek néznek, akiket ki kell irtani.
Lehet,
biztos túl leegyszerűsítem a dolgokat. Tudom, az asztalosságban
is lehet jobban keresnék, ha falaznék, spekulálnék meg
odamagyaráznám a dolgokat, vagy legalább azt amit valóban
csinálok valamennyire szóban is kiemelném, mert így nem tudják
mi van a dolgok mögött, de nekem így egyszerűbbnek tűnik.
Valójában én sem vagyok jobb a cirokos embernél. Szeretem ha
szenvedhetek, mondanák. De nem igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése