Mint
Robokop, úgy vagyok most. Nehézkesen és szögletesen mozgok. Fáj
minden részem, minden izomporcikám (hájba csomagolt hús) lázban
van.
Tulajdonképpen
állapotomból kiindulva ráeszméltem, hogy benne vagyok az
ötvenkettőben. Nem szoktam én a számoktól betojni, de
egyértelműen érzem, hogy bizonyos dolgok megváltoztak bennem, és
erre a gyógyír az ásó meg kapa, harang nélkül, mert azt miattam
senki sem fogja megkongatni, nem is kell, de értelmetlen is.
Engem
úgyis égetni kell, ha valami gazdaságos származna tőlem, akkor
ez az. És poromat ne valami tengerekbe szórják szét, az égető
pribék majd elszór a kazán mellé.
túlpakolva de megérkeztem |
Úgy
volt, hogy szombaton lesz segítségem, de aztán mégsem volt.
Egyedül indultam útnak, a hatszáz kilós rakománnyal, drága kis
bajtársam hátán a piroskával, a 250 kilométeres útnak. Kicsit
aggódtam a súly miatt, nem az autóért, az szegény bírja, de
inkább a rendőrökért, mert szeretik a magamfajta csóringereket:
túlpakolt régi autókkal. Nyomban büntethetnek és elvehetik az
autó könyvét. Ezek ilyenek. Nem nézik az ember kínját, hogy
milyen baja van meg ilyenek. Az is aggasztott, hogy hidegen a motor
nehezen indul, mintha három hengeren indulna, de menet közben is,
ha motorfékezek, rángat és köpködik. Nem volt időm (se pénzem)
szerelőhöz menni vele, mikor lecseréltem volt a gyertyákat s
kábeleket, pár hete, volt egy szaki az autós boltban és
felismerte az autót, mondta menjek hozzá, megoldja. Valószínű a
karburátort kéne tisztítani. Szerencsére megjártam az 500
kilométeres távot gondok nélkül. Visszaúton belementem egy
irdatlan esőbe, egyet vicsorgott az áramgenerátor meghajtása, de
nem esett le semmi. Persze, el kell vele most már menjek. Csak
szedjem össze magam zsetonilag. Hisz két hónapja újból hitelből
élek, mert hatalmas kamatszeletet dolgoztam le.
Elvittem
a tölgyfa ajtókat, beszereltem őket. Négy óra volt az út oda,
négy vissza, és kereken 12 órát dolgoztam megállás nélkül.
Négy ajtót szereltem be, tokostól. Régi házba, vastag falakkal,
ahol minden szaki tudja, hogy amíg ki nem szeded a régi ajtót, nem
tudod mi van a tokozat mögött. Mert ahány falú, annyiféle
asztalos meglátás.
modernista csapolás |
Tapasztalatra
épített saccolásom valamennyire bevált, de azt nem mondták
nekem előre, hogy az új ajtókat ne szereljem a régieknek a
gerenda alapjukra, hanem a gerendákat szedjem ki, és köztudott,
hogy a régi házakban a gerendák be vannak építve a falakba. És
meg is csókoltam a bubát (hogy másként ne fogalmazzak), mert
tudom, hogy ilyen esetekben a klienseknél semmi esély a
vitatkozásra. Csak az volt a baj, hogy ezek az átkozott gerendák
tényleg a falba voltak építve, el nem tudom képzelni milyen
elgondolásból. Mit gondolt a marha parasztja? Beépíti a küszöb
gerendát a falba, hogy tartson? De minek? Mit? Azt megértem, hogy a
felső gerendát beépíti, hogy fogja a felső téglákat, de az
alsókat? Valószínű valamilyen paraszt szokás volt arrafelé is,
hogy tartson. Mintha a ház majd valamikor felszállhat, esetleg a
tetőn átbukfencezi magát és akkor az alap ne essen le. Mert más
értelmét nem látom. Sőt, egy marhaság, mert a gerendák végei
elkorhadtak és gyakorlatilag 30 cm távon a téglák a levegőben
álltak az ajtó mindkét oldalán. Nekem ezeket a gerendákat
kellett onnan kipiszmogni, ami nemcsak embert próbáló munka volt,
hanem szakmai megaláztatás is. Nincs ennél mélyebb megaláztatás,
mint ilyen régi tölgyfa gerendákat falból kivésni. Hat darab
ilyen gerendát operáltam ki, olyan 8x8 centisek voltak, félig az
alapba süllyedve. A gerendákat nem tudtam egyszerűen kiverni, mert
akkor a ház vakolata omlott volna, hisz 30 cm mélyen a téglafalba
nyúltak mindkét oldalán.
örömvésés |
A megoldás az volt, hogy a gerenda
mindkét végén, amíg a vésőm eljutott keresztbe kellett faragjam
szó és tett szerint. Akár egy tehetségkutató alkalom is lehetett
volna, tizenkétszer vésővel átfaragni 8x8 cm-es tölgyfa gerendát
térdelve. És pont ott nem voltak elkorhadva. És sokat nem volt
mit agyalni, nincs erre gép. Flexre szerelt kis cirkula lapom max 2
centit tudott behatolni, onnan a többi sűrű káromkodás. És acél
karok, meg vas derék. De azt hiszem inkább az akarat volt acél és
a düh. De kellenek is ezek ilyenkor. Ilyenkor semmit nem segítenek
Buddha meg semmilyen láma bölcs tanácsai. Ilyenkor derülnek ki
ezek a klimatizált irodakukacok által istenített sarlatánok
hazugságai.
ajtó illeszkedése |
Na mert volt időm ezen is filózni, és nehogy már az
a kevés olvasóm csak úgy nevessen megannyi izzadság cseppjeimen,
vigye a dolgok filó részeit is. Habár tudom, hogy nincs rá esély,
mert manapság az emberek nem vállalkoznak erő felett. Erő alatt
meg minden filó szép. Erő felett a szivárvány színei is
fakóbbak.
Valamikor
a sötétben örvendtek a fénynek, de ma az a helyzet, hogy mindenki
a fényben van és még több fényességet akarnak. Teljesen
értelmetlen, hogy fényes nappal sok helyen bazi nagy lámpákat
égetnek, szó szerint zavarja a szememet a hatalmas fény, de
ezeknek az arcuk ragyog valami általam meg nem értett még nagyobb
fényimádattól, természetről prédikálnak, viszont pörögnek a
nehezen kicsikart kilowattok hiába. Afrikában nincs víz, jönnek
ide a mezítlábasok, mi meg a jólétet mímelve dőzsölünk. És
alélunk a mezítlábasok láttán, holott egyértelműen ők a jövő.
Ők azok, akik bénaságunk miatt belakják a földjeinket.
betétet fixre teszem utólag, léccel zárom... előnyei vannak |
Eléggé
alant voltam ahhoz, hogy jó bőven el tudjak ezen filózni. Ha van
isten, bocsásson meg nekem, ha nincs, ne bocsásson meg. Mennybe nem
jutok, mert már nem hiszem, hogy van, feltámadni nem fogok, mert
porrá égettetem magam.
Olvasom
a neten, csoportokba verődve vannak ezek a megvilágosultak, a
vissza a természetbe, az ősi faszságokhoz, vegyül ott a route 66
az ezotériával, spiritualitás, sámánizmus, de nekem az a
meggyőződött gyanúm, hogy ebben az egészben találkozott két
dolog: egy eladható ideológiai termék és az ideológiai dolgokra
vevők tábora, mindezt egy turisztikai vállalkozáson keresztül.
Úgy adják ezt el, mintha a kertészetet most fedezték volna fel,
hogy a paradicsomot nem gép purcantja, hanem egy növény. És
ontják a bölcsességeket a nem permetezett friss zöldségekről a
kezdő, lelkes kertészek.
Megjegyzem: egy szűz területen az első
három évben nem lesz krumpli bogár, de utána csak az öregisten
ha nem segít. S a csigák, s az aranka s a kutyafaszom, onnan kezdve
a családi gruppen bogarazás, csigázás nagyon értelmetlen lesz, a
dalolás el fog halkulni, és akkor lesz nagy csodálkozás, amikor
jön a cetli a telek adóról, sátor adóról, és kiderül orvosi
biztosítás sincs, nyugdíj sincs, semmi sincs, mert háromszáz
négyzetméteres kertből nem lehet se megélni, se semmit csinálni.
Az egész kertészkedő álom egy buta fantáziálás a megunt,
értelmetlen, hivatalbani asztalkoptató fejében. Merem ezt
állítani, mert ezen a fázison túlmentem és annak is megadtam az
árát. De láttam, látok olyan családi vállalkozásokat, ahol
nagy tételben csinálják, profi módon, és hajnaltól késő estig
hajtanak, sokszor aprópénzért. Hogy aztán hetekig egy lepukkant
dubában, nagy hőségben, mosdatlan körülmények közt rohadjanak
termékeikkel együtt. És szembesülni a nyafogó vevőkkel, akik
undorodva alélnak, hogy csak harminc százalékkal olcsóbb mint a
török szar? Ilyenkor kérdem én, mit érezhet az őstermelő?
Ismerem ezt az érzést. Ilyenkor alakul ki az emberben az, hogy nem
egy hazájúak vagyunk, nincs nekünk semmi közünk egymáshoz.
trükkös kis sablon |
az ajtóváz bevasazva |
Ezek
az illusztris életmód turisták és fehér lebernyegben
fesztiválozó nem nyilazó, lovagló showokon kéne szájukat
tátsák, hanem jöjjenek le ide az oltyánokhoz, ha igazi, archaikus
gazdaságot akarnak látni. Mit száz négyzetméteren? Öt hektáron
termesztenek dinnyét, paprikát, padlizsánt, meg amit akarsz. Éjjel
minden sarkán a földnek őrök sátrakban lesben állnak, nappal
dolgoznak. Ezek nem nyilaznak, nem hősködnek, nem lovagolnak, hanem
dolgoznak semmipénzért. És ezt nem ma fedezték fel, nem holmi
jövendő-mondó hozta be életükbe, hanem ezek így élnek mióta
vannak. Ezeknek eszükbe nem jutna bármilyen iskolai rendszert
kritizálni, hisz egyetlen útja a menekülésnek innen egy városi
bentlakás és kiiskolázás, azaz kirühelődés.
Ezek
a megvilágosult marhák meg asziszik, hogy ha megfelelő sok
megvilágosult marhasággal van tele az agyuk, a többi csodamód
magától előkerül. Mert van az életnek egy ilyen eltartó
törvényszerűsége, csak mi emberek elvesztettük ennek a fonalát,
hásze persze, mert ezt akarta elérni az ellenség, hogy minket
rabokká tegyen.
Hát
ilyen törvényszerűség nincs. Ez úgy marhaság ahogy van.
Lehet
filózni a csalán tápláló tulajdonságán, de ez a nemzet
gazdaságot nem teszi előre. Egy nemzet pedig ezen tud valami erőt
fitogtatni, azzal teljesen értelmetlen áltatni magunkat, hogy
leszegényedett mivoltunk senkinek nem lesz kívánatos. Nem is, a
mezítlábasok tudják, hogy a földünk ér valamit, nem a személyünk
rajta. De mi nyilazunk. És danolunk. Gerjesszük a csodaformulát,
mint a csaló afrikai sámán, akinek elegendő pálinka kell a
jósláshoz, közben éhes fia egy tákolt karddal, mi egyetlen
vagyona, patkányra vadászik.
modernista illesztés csavarozása |
Nem
azonosulok ezekkel a csoportokkal. Nem hiszem, hogy nekünk vissza
kell nézni, inkább előre. Lehet modern eszközökkel is
természetet védeni, gazdaságosan élni, közösségben
gondolkodni.
De
minek is követem ezeket? Azért mert keresem az alternatívákat és
familiarizálódok a jelen trendekkel. De ezek az új alternatíva
trendek, ezek csak cirkuszos, de még nem is bűvészmutatványok.
Nézem egy adott pontig, amíg megbizonyosodok az egyértelmű bóvli,
aztán tovább állok.
Sajnos
így vagyok a szakmai oldalakkal. Akkora büszkeség árad ott a
szakikból, hogy halandó nem tud ott velük lenni, diskurálni...
Okoskodnak, dicsekednek, borzasztó nagy szakiknak tartják magukat,
aztán én azokkal sem vitatkozom. A zenei oldalakon is egy kettő
csúfot űznek az ember béna próbálkozásaiból, akkor meg minek?
Minden off topik nekik. Csak az önfényezésük nem off topik.
én is, de a kamera is homályosan látott |
Na az
én küszöb gerendázásom nem volt off topik nekem. Az nagyon topik
volt. De ha folyt is nyálam, taknyom, dolgomat elvégeztem. Ez az én
optimizmusom, hogy azt is elvégzem, ami lehet nem az én dolgom, de
a béke érdekében, és hogy éjjel haza tudjak indulni, nem sokat
teketóriáztam. Ezt már megtanultam az életben, hogy aki sokat
feszegeti jogait meg hogy kinek mi a dolga, csak én veszítek. Mert
aszondja, hogy akkor menjek vissza jövő héten, addigra kiszedeti
valakivel a gerendákat. Na igen. Még ez hiányzana. Így még
felraktam a néninek egy szúnyoghálót a nyári konyhába, mert aki
fel kellett volna rakja, az kiment Angliába négernek, igaz
megvacsoráztatott a néni, közben kicsikarta belőlem, hogy mennyi
lenne egy ajtó, ha pénzért csinálnám, nyugtattam, hogy nem
tudom, mert ez most más, a vejével van nekem afférom, de azt
mondta, hogy ha annyi, mint amennyit a veje mondott, akkor át nem
lépi a küszöbét az ajtóknak. Ne aggódjon, mondtam, ezek ingyen
vannak gyakorlatilag, át lépheti a küszöböket nyugodtan.
Megnyugodott. Lám milyen könnyen nyugvóak az emberek.
Há
de igazuk is van. Van más aki nem tud nyugodni helyettük.
Szép munka! Szépen is néz ki! H'jába no! A mester az mester! :)
VálaszTörlés