Érdekes
téma ez a migráció, addig nem is igen foglalkoztunk vele, amíg a
magyar kormány nem lelte kampány témáját benne. És be kell
látni piszokul beletalált. Sikert kovácsoltak az emberi
félelemből, gyűlöletből. A polgári reakciók vadsága,
bunkósága mélyen megingatott engem a kereszténységben vetett
hitemben. Kétségkívül ez volt az utolsó csepp a poharamból,
elszakadt bennem a cérna, ahogy mondják.
Ami
jobban megrendített, hogy pontosan azon ismerőseim korbácsolták
leginkább a migránsozást, akik igenis a gazdasági migránsok
táborát dagasztották, akikre még azt se lehetne mondani, hogy
bármiféle üldöztetés hatására voltak kénytelenek menekülni.
Nem, ezek egy jobban fizető munkahelyet, a fejlett gazdaság
segélyrendszerét célozták meg egyértelműen, legtöbbjük
sikerrel. Üzentek a messzi földekről nekem otthon kínlódó
parasztnak, hogy mit tudom én miféle veszély fenyegeti szűz
seggemet.
Türtőztettem
magam, felesleges vitákba sosem szoktam vállalkozni. Belátom, hogy
sem lokál se semmiféle patrióta nem vagyok, inkább egy Rab Ráby
különcként duzzogok itt magamban, aki igyekszik megtenni a tőle
telhetőt, a zörgetőnek adni a lehetőségek szerint, bért
igényelni a méltó a munkás a maga bérére alapon, lehetőleg a
természetre minimálisan hatni károsan.
Nem
gondoltam volna, hogy ötven évet betöltve, a műhelyben csak
magamra számíthatok. Öt hat ember boldogulására terveztem volt a
műhelyt. Ehhez mérten vettem hiteleket, csarnokra, épület
javításra, modernizálásra, gépekre. Ezt ma egyedül nyögöm.
Saját utamat az asztalosságban több mint húsz éve járom. Tíz
éves múltam volt benne, mikor ezt a lépést megtettem.
Lelkesedésem, energiám nem holmi kezdő álmodozás volt.
89
előtt volt némi jogosultsága annak, ha valaki kimenekült az
országból. Habár belegondolva, a rengeteg otthon maradt
sínylődőket, nem is igazán értem mitől tudtuk csodálni azokat
akik kimentek és új életet kezdtek? 89 után kezdtem nem érteni,
hogy miért is mennek külföldre, hisz demokrácia van, nincs többé
diktatúra? Jött a lehetőségek ideje, özönlött a kultúra,
ahányszor megadatott, hogy Magyarországra utazzak, minden
kuporgatott pénzünk ráment könyvekre, zenére. Akkoriban hoztuk
létre az “Adina & Attila” céget, amikor tele pofával
üvöltötték, hogy Funár Kolozsváron magyart reggelizik, később
a “Hunatti” céget Déván. Nem a magyarságunk miatt zártuk be
ezen cégeinket, hanem azért, mert nem bírtuk fenntartani.
Közben
folyamatosan ürült országunk, ment ott mindenféle, román,
magyar, cigány, úgy mentek mintha kergették volna őket. Nemcsak
elvétve mentek, hanem csőstől.
Olyan
szempontból értettem meg a jelenséget, hogy igen, valószínű
könnyebb kint beállni egy pályára, valószínűen
gazdaságosabban működnek a dolgok, a munkahelyeken végzett munkák
leegyszerűsítve, azaz lebutítva, szalagszerűen működnek, az
alapon járó minimálbérből relatíve többet tesz a kosarába az
ember hétvégeken és ez némi biztonságot kölcsönöz. Mert a hon
szempontjából nem értettem meg a dolgot. Hogy tudsz családot
hátra hagyva menni a nagyvilágba? És azóta sok drámát kellett
végig nézzek, amint itthon húgypénzért túladtak ingatlanokon,
hogy ott feléljék albérletbe, vagy hogy egyáltalán kezdeni
tudjanak idegenben, esetleg egy jó mosogatói állásba bekerülni.
Ez nekem nem fért a fejembe. Igaz, maradi és kemény fejű vagyok.
Nem tagadom.
Nekem
sosem volt saját portám. Az élet úgy hozta, talán mint
történelmi igazságtétel, vagy isteni beavatkozás, hogy 2004-től
van saját portám. Persze 30 évre eladósodva. De akkor is, ma is
azt mondom, hogy országépítés ez. Ha ezt amerikai módszerrel
értem el, akkor amerikai legyen, nem bánom, jobb mint porta nélkül
bolyongani bérből bérbe. Én akkor is, ma is azt hiszem, hogy a
saját tulajdon a szent és ha megvan, meg kell őrizni. Hivatalosan
is meg nem hivatalosan is a saját tulajdon határozza meg, hogy hova
tartózol. Én ezt így láttam és hittem. És egyelőre még mindig
így látom, noha vannak pillanataim, gyengébb hangulataimban,
amikor hajlamos vagyok mást hinni. De ha összerázom magam, ha
nincstelent látok, ráeszmélek arra, hogy mégis jó úton vagyok.
Még így is, hogy ötven évesen egyedül vívom szélmalom
harcaimat, az igenis létező óriásokkal.
Életem
művének némi igazolását véltem felismerni egy szíriai hír
kapcsán, ahol egy gátat foglaltak vissza az egyre gyengülő
magukat iszlám államnak nevezett terroristáktól. A képek mögött
figyeltem az embereket, az ott élő szíriai polgárokat, amint
néhol romos épületek közt tettek vettek, és felmerült bennem a
kérdés, hogy ők miért nem vették nyakukba a világot, mint mások
milliói? Mi a fenét tudnak többet, mit remélnek többet mint azok
akik most egy más fajta üldöztetésben vándorolnak Európában?
Nincs
hogy ne terjesszem ki ezt a kérdés sorozatomat más területekre
is, például sír Magyarország többsége, hogy zsarnok kezében a
kormány, de borzasztó nagy arányban vannak azok, akik nem mennek
szavazni, mondván nincs kire. Ha nincs kire, miért nem alakítanak
maguknak tetsző pártot? Hatalmas táborról van szó, nem csupán
elenyésző százalékról. És be serious... ma az online
lehetőségekkel nem lehetne szervezkedni?
Nem
a nyugati világ bűne, hogy fogyunk és tömegesen migrálnak
feleink idegenbe, hanem a feleink gyengesége, hogy ne mondjam
butasága. Azért merném butaságnak nevezni, holott sok okos ember
kiment, mert akik kimennek ott minden segget képesek kinyalni,
itthon már a fingtól is elájultak. Ugyanazzal a szervilizmussal,
lelkesedéssel, erőbedobással itthon is vállalkozhatna felünk, de
valamiért nemcsak a próféta sem jó ha a miénk, de a föld se jó,
ha a miénk. Ez olyan, amikor ez a balfasz Balázs tehenész nem
fogadta el az ajánlatot, hogy tíz éves törlesztéssel átvegye a
17 tehenet csarnokostól, csupán abból kiindulva, hogy jobb neki
egy biztos minimál béren szolgának lenni, mint bevállalni a magán
vállalkozást, holott többször együtt kiszámoltuk, hogy jobban
járna és mellé kap egy szelet országot. Az agyában így volt
kényelmesebb. Lehet kényelmesebb így feleinknek is kimenni, másnak
négere lenni. Pedig kiszámoltuk az agrár turistával, hogy neki
napjában mennyi hagymát kell eldugnia a brüsszeli túléléshez,
ha ezt itthon is eldugná, élhetne mint Marci hevesen a saját
portáján. De nem teszi. Miért? Mert gyenge. Mitől jó másnak
négere lenni?
Én
azt sem látom helyesnek, hogy akkor azokra akik itthon maradtak,
mindenféle idióta, úgymond hagyományokra épülő törvényeket
erőltetni, mint mikor a templomjárókra üvölti a pap hogy
térjenek már meg. Mi megtettük a hagyományra épülést, itthon
maradtunk, nem esik jól, ha emellé kapjuk a hideg zuhanyt is.
A
mi, itthon maradtak reménykedéseink, meglátásaink helyessége és
haszna abban látszana meg, ha ebben a zavaros Európában lassan
haza szállingóznának feleink. Az ott tanultakkal itthon többre
mehetnének.
Ha
nem, egyértelműen mi vagyunk a lúzerek. És akkor jogosan jöhetnek
más népek beköltözni elhagyatott házainkba, csarnokainkba,
parlagon hagyott földjeinkre.
Szerintem
egy koreai, vietnámi vagy kínai úgy költözne be helyeinkre, mint
az ígéret földjére. Mi meg itt osszuk tál lencsékre.
Így
a honosságról.
Egyetértek!
VálaszTörlés