Nem
hiába mondják, hogy kell valamiféle kémia egy kapcsolathoz,
legyen az bármilyen. A közreműködés vegyületnek lehettem lelkes
tagja az utóbbi hónapban.
A
történet röviden annyi, hogy Ildikó aki dizájneres megkeresett,
hogy egy barátja ajándékboltot nyitna s ő dizájnolja ki. Fabútor
s ilyenek. Letisztított vonalak, formák, ilyenek kellenek. De
hamar. Nem hagyhattam ki ezt stressz termelte adrenalint. Fárasztó
és gyilkoló, mindig megesküszöm, hogy utolsó, aztán mégis mint
ilyen függő iszom e pohárból.
Irtó
késztetést éreztem nem figyelembe venni Ildikó formai
elgondolásait, mert rengeteg asztalost megrázó megoldást
kellett kitalálnom, hogy azok a polcok, s bútorok olyan
egyszerűknek, letisztítottaknak hassanak. Indokolatlan sok rajzot
készítettem, amíg megkapták végső formájukat a bútorok. Csak
egy technikai dolgot említsek, az esztergált lábakat rendszerint
utólag illesztik a bútorba, ki kellett találnom egy megoldást a
két méteres oszlopok esztergálásához, másként a lábak
egyszerűen kiszakadnak a legkisebb mozgatásnál. Sok dizájnos
részletre, például az oszlopok, lapelemek 45 fokos illesztéseinek
nem igazán tulajdonítottam fontosságot, de megértettem, hogy
Ildikó meglátásában minden részletnek létbeli fontossága van,
így kénytelen voltam fatalista hozzáállásomból engedni, s úgy
csinálni, ahogy kigondolta. Nem bántam meg, mert így utólag
igazat adtam neki. Fontosak a részletek.
Ami
belőlem a teljesség igényével hiányzik, Ildikóban megvan: a
nyugati trendiség transzlációja a mi balkáni világunkba. Hogy
valami bődületes okosságot mondjak én is. De tetszett nekem ez a
helyzet, hogy valaki a részletekig mindent kigondol. Bíztam a
meglátásban. És legfőképpen bíztam a meglátó megrendelőjében
is akit akkor ismertem meg, amikor már a helyszínen kipakoltuk a
bútorokat. Nem utolsó sorban egy jól sikerült munka a megrendelő
dicsősége, mert ha nincs A megrendelő, nincs se meglátás, se
transzláció, se semmi.
Nem
is szaporítom itt a szót tovább, mondják el a képek amit leírni
nem tudok, mert vár engem a műhelyben két nyúlketrec, ilyen
szakmai kulturális robbanás után jól jön egy kis bokalazító
gyakorlatozás. A nyúlketrec pont jó erre.
|
A vitrin és a megvilágító lámpa |
|
vitrin sor |
|
nagyjából berendezve, középen a festett kisasztalokkal |
|
a megrendelők: Ildikó és Zoli |
|
számomra a legszebb pillanat: a megrendelő elégedett mosolya |
|
pult belső, a letisztított vonalak címén |
|
átfestett régi komcsi hatású bútor..hihetetlenül megváltozik |
|
tipikus komcsi bútor szétvágva, átalakítva s lefestve... |
|
|
az asztalos töpreng |
|
az asztalos mér |
Megérte töprengeni!
VálaszTörlésRemek! :)
VálaszTörlésSzépek a bútoraid. Modernek és fiatalosak. A karikatórák a tieid? Zseniálisak.
VálaszTörlésEngem a nyúlketrec is érdekelt volna. :-)
VálaszTörlésLesz nyúlketrec is, mert még egy kell a mukinak. De amit előbb csináltam elfelejtettem lefényképezni, annyira siettetett az ember, hogy kiment a fejemből. Vasárnap délelőtt, rohadt fáradt voltam, egyhuzamban nyolc óra alatt megcsináltam a ketrecet, mert megígértem. Aztán a feleségem azt mondta: "szép, fix virágvasárnap tetején"....én sajnos elfelejtettem, hogy virágnap van, de szerencsémre a jácintok még nem hervadtak el, hoztam a lakásba a kertből....
VálaszTörlés