Nincs
két egyforma munkám. Nem olyan egyszerű, hogy csak veszem a fát s
van annak egy rutinos menete amíg valami lesz belőle. Mert sok
mindent össze kell hangoljak amíg az egész összeáll. Az viszont
igaz, hogy sok kis rutinos részből áll össze a kész dolog. De
olyan ez, mint egy kirakós kép, melyet ahányszor kirak az ember,
mindig más alakúak a képkockák és noha ugyanaz a kép mindig, de
más szemszögből.
Az
asztalos tankönyv bevezető részén, kellemes meglepődésemre az
van leírva, hogy az asztalos szakmához szükségeltetik egy adott
művészi tehetség, mert egyébként csak kínlódás az egész.
Sokszor
van úgy, hogy nincs ihletem egy munkát elkezdeni, ilyenkor ha ezt
elmondanám a megrendelőnek, kiakadna, hogy csúfot űzök belőle.
S akkor inkább hazudok. Kitalálok valami bevált szaki rinyát, mi
köt engem most, hogy nem tudok vele foglalkozni. Jobban szeretik az
emberek a hazugságot hallani, semmint a való igazságot, hogy nincs
ihlet.
Például
Isten őrizzen meg attól, ha egy orvosnak nincs ihlete operálni s
mégis kényszerítve van rá. Vagy oda teszel egy zenésznek egy
hegedűt, na tessék most elhúzni egy nótát, itt az utca sarkon.
Na
persze nem kifogás ez a nem dolgozásra. Szóval nem kell mindjárt
a léhasággal összekeverni az ihlet hiányát. Meg arra sem kell
gondolni, hogy talán ez az ihlet sosem jön meg többet, s a bútor
sem lesz meg sosem.
De
nálam speciel úgy van, pláne most, hogy visszafordíthatatlanul
öregszem, hogy igenis kivárnám mindenki javára ezt az ihletet.
Ezért ilyen irtó sürgős munkát nem vállalok be.
Van,
hogy heteket kerülgetek egy lakkozásra váró asztalt, mert mindig
másra jön meg az ihlet, s azt takonnyal nyállal igyekszem
megalkotni, de aztán egyszer csak meglátom az asztalt, félre
teszek mindent s lekenem. Mert megjött rá az ihlet.
Mert
mindig van bennem ihlet, csak nem biztos, hogy fix arra amire kéne.
Van
amikor utálok ragasztani, de például tegnap minden fancsikához
megjött a ragasztás ihlete.
Tele
vagyok itt mindenféle ihletes munkával, melyek várják a művészi
lényem túlvilági testet öltését, hogy arany kezeimmel
megérintsem.
Ilyen
alkotói ingerek bűvkörében élek én, s akkor milyen ünnep és
hangulat rontást idéznek elő a megrendelők az örökös
alkudozásaikkal. Mert azt hiszik, hogy gagyi áron magát a
mennyországot kapják, melyhez még jópofát is fogok vágni.
Igen,
ha erre tettem volna fel életemet, hogy ihletes munkákat készítek
gagyiba, most joggal lehetne engem is mocskolni. De nem ezt vállaltam
be. Mindig is reménykedtem abban, hogy alkotói énem majd kifejezi
magát a fában. De túlságosan lementem ebben az alkudozásban,
most éppen e földet mossák velem. Nem mintha valami alávalóság
lenne földet mosni. De nem mindegy hogy mosnak veled földet. Mert
amikor azzal jönnek, hogy fiacskám, ezek a piaci árak, és ezzel
mosnak velem földet, ez már világos, hogy nem a tiszta föld a
lényeg, hanem a padlócsempe fogkefével való felsúroltatása.
Ami
megmaradt ebből a hanyatló alkusz világból bennem, az az
ihletesség. Jön az ihlet. Naponta új ötleteim vannak. Egyik
örültebb a másiknál. És majdnem örvendek, hogy a földet
súroltatták velem, mert ebben a trutymóban kezdtem el én is
hajtani, mint a hagyma.
Mondtam
ennek a Csabinak, hogy nem tudom miért, de egy baldachinos ágyat
akarok készíteni. Ez mind jön nekem képbe. Csináltam is pár
vázlat rajzot, de még sok munka van rajta. Mert nem akármilyen
baldachinos ágy lesz ez. Egy eszement, örült projekt ez.
Mert
azt mondtam, hogy ha eddig a minimalista harcot vívtam, akkor hadd
essek a ló másik oldalára, legyek maximalista.
Mert
sok baldachinos ágy van a világon. De nem mindegyik egyedi. Vannak
stílusos alkotások, azok egyformák. Legfeljebb az esztergálás
cifrás bugyrai változnak, mondván legyen más, de lényegében
teljesen elütőt kevés ember csinál. Talán nem mer elütőt
csinálni, mert fél, hogy ki veszi meg, de én most nem félek. Mert
azt mondtam ennek a Csabinak, te ha nem adom el annyiért, amennyiért
akarom, ebben fogok meghalni, s joggal mondhatják majd, bolond volt
ez az ember. De ezt bevállalom.
Amikor
az ember elveszít harcokat, be kell lássa, hogy vesztett.
Mihamarabb megtörténik, annál hamarabb tud váltani, egy újabbat
felvenni, most már tapasztalattal, bölcsességgel.
Mert
azt mondtam, nincs minden vesztve, itt a műhely, bennem a vágy,
polcon a szerszámok, isten uccse, nem a szakma csinált belőlem
embert, én alakítottam a szakmát, ezentúl se legyen másképpen.
Az
ember legnagyobb problémája szerintem az, hogy sosem viszi véghez
azt, amit gondol, remél, hisz és akar. Ha pedig valakinek sikerül
alkotását napvilágra hozni, a tömeg lelkesedve éljenezik:
megcsináltaaaad!
Hát
igen, valamit megcsinálni azt jelenti, hogy megcsinálod.
A
sok kicsi begyakorolt rész mind bennem van, ki kéne pakolni egy
nagy valamibe. És meg is van már bennem ez a valami. Csak persze
meg kell vívjam én is azt a mindennapos harcot, hogy este lúzernek
látom a dolgot, reggel meg eszembe jut még egy részlete az ágynak.
Addig kell ezt a mentalista harcot vívni, amíg a balansz átdől a
bizalomba, amikor már teljesen, örülten megbízok magamban.
én csak azt tudom, Attila, hogy ha közelebb lennél, veled csináltatnám a konyhaasztalt...te értenéd, hogy milyet akarok. hogy az nem csak egy sima asztal lenne.
VálaszTörlésMegerősítem! Bár én csak "ugatom a fát" hozzád mérve, de aláírom amit mondasz. Én is küzdök efféle bajaimmal, ha épp nincs ihlet neki sem állok, mert félek elbaltázom. Mint most is. Húsvét a határidő, de ... Mondjuk van még időm. :)
VálaszTörlésEz nem csak asztalos probléma.
VálaszTörlésMég a kilencvenes években Bp-re kerülésem idején hozott pár lomis holmit apám barátja az NSZK-ból. Közte volt egy Technics magnó. Diákkorom csúcsmasináinak egyike volt az elérhetetlenben, és azonnal lecsaptam rá.
Kell! Nekem!
Aztán csak az egyik oldala szólt.
Jó, majd megcsinálom.
Évekig állt valahol, és egyszer úgy ébredtem fel, hogy meg akarom javítani azt a magnót.
Lesöpörtem az asztalom, bekapcsoltam a szkópot, és négy-öt mérésből megleltem a hibás kondenzátort.
Sztereo magnó, ezért a másik csatornában is kicseréltem.
Kellett az ihlet.
A magnó azóta is működik.
Most meg a tévémmel jártam végig ezt az utat. A párnatorzítása volt évek óta, ami nem érdekelt.
Tegnapelőtt átraktam az asztalomra, és megkerestem a hibáját. Pillanatok alatt megvolt, Hány évig várt rá?
Fogalmam sincs, de nem is érdekel.
Ami fontos belőle, hogy a sikerélmény hozza a következőhöz a kedvet, és öngerjesztő folyamat.
Na ez nincsen egy munkahelyen.
Ezért jó öregedni.
Megvan egy munkahelyen is :-)
VálaszTörlésÉn programozó vagyok (olyan semmi, egy másik blogbejegyzésed alapján :-) ). Időnként baromira nincs ihletem, olyankor el is baltázom, amit javítani kéne. Hál' Istennek, általában megjön az ihletem, olyankor meglelem a hibát.