Mindig
oda tekeredek vissza, hogy ha otthon minden rendben volna, az ember
nem kóricálná össze a világot boldogulás reményében. És oda
is tekeredek vissza, hogy az ember elégedjen meg azzal ami van és
abból ami van hozza ki a legtöbbet, legjobbat. Ha tetszik, legyen
ez egy művészeti ágazat, egy verseny önmagammal, mely keresi a
legolcsóbb, viszont a minőségibb boldogulást.
Ennek
a művészeti megnyilvánulásnak a mintiai ágazat egyetlen hű
művelője akár egy folyton kipukkadó taliga kerékben is lát
kifejező eszközt az itthon megélt boldogság katarzisnak. Mert mi
mindenre jó egy taliga egy asztalos műhelyben, és milyen rossz
amikor a kereke kipukkad, hirtelen rájön az ember, hogy mennyire
elengedhetetlen dolog ez a taliga.
Egy
folyton romló taliga kerék például olyan pánikokat tud kelteni,
amire az ember nem tud mindig felkészülni. Mert hogy voltak ezek a
hidegek, jobbnak láttam az autókat éjszakára begyömöszölni a
kétszáz négyzetméteres garázsba. Reggelente, igaz nem minden
reggel, most ne essek túlzásba én sem, de általában reggelente
egy ideje hol egy csavart, hol egy anyát, hol egy alátétet
találtam a földön. És ez igen elgondolkodtatott meg elkezdtem
aggódni, mert hirtelen az jutott eszembe, hogy vajon melyik autóból
potyognak ki ezek a csavarok? Mert azért nem éppen jó jel, ha egy
autóból csak úgy kezdenek kipotyogni csavarok. Én már csak
tudom, mert én nem vagyok képmutató mint az andorrai üzletemberek,
akiknek dukál mindeniknek legalább egy old mobil a garázsban
lenni, én szó szerint old mobilokkal közlekedem is. A hitelesség
kedvéért. S mióta tudom magam, old mobilok mellett tartottam ki
mindég. Hiába, én már ilyen öreges ember vagyok.
Csakhogy
párhuzamosan illusztráljam ezt az öreges karakánságomat, hát
elmentem egyszer valahova a feleségem szolgálati autójával, s
láss csudát, nem zúg semmi, nem zörög semmi, fog a fék, minden,
hirtelen adott nekem egy ilyen pöffeszkedésre méltó érzést,
hogy most én vagyok ama gazdag europolgár s természetesen ilyen jó
kocsikkal járok. Elképzeltem egy percre, hogy milyen lenne
gazdagnak lenni, nem örökké taliga kerekek gumijait ragasztgatni s
ilyenek, hanem irodában dolgozni s hozzák nekem a kávét, én meg
okosan papírokat írok alá, isten uccse, a képemből ki lehetne
nézni ilyet. Ha egy kicsit meggyúrom a pofámat. Na de nem tart
röpke pillanatnál többre ez a transzos állapot, mert egy
kanyarban a földön megpillantok valami drótot, és onnantól
kezdve bánt a lelkiismeret, hogy ha bezzeg az old mobilommal lettem
volna, nem átallottam volna megállni, felvenni azt a drótot. Mert
aki old mobilokat gyűjt, csak az tudja milyen hasznos a drót.
Méghozzá olyan drót, ami vastagabb is egy picit, de nem is acélos
és nem is rozsdás. Eme karakterisztikáit még így röptében is
felismertem, és biza volt ott akkora mennyiség, hogy például egy
kipufogó csövet jól oda lehet rögzíteni az autó még kiálló
részeihez.
Hogy
manapság miket nem hullajtanak el ezek a felelőtlen emberek.
Na
de kiszállt a fejemből az álmodozás, gondoltam lám csak pár
percet van az ember a csábítás hatása alatt, s képes az agyát
eldobni.
Mert
bántam azt a drótot.
Ilyen
kifinomult érzékekkel nézegettem fejcsóválva a garázs betonjára
rendszeresen lehulló csavar alkatrészekre, és mindenféle rém
gondolatom támad, hogy miszerint a csavarok újszerűek, nehogy a
szolgálati autóból potyognának ki dolgok, hogy egy nap mit tudom
én, kiessen a váltó például, vagy más. Mert nincs csavarhullás
szél nélkül. Vagyis ok nélkül.
De
mégis van az életben egy fajta összhang, van egy ilyen, hogy a
dolgok egymást kiegészítik, kötődnek a dolgok egymáshoz, egyik
a másiknak adja magát. Mert frissen felkelve újév reggelén,
abban a majdnem szentséges csendben, miután megraktam a kályhát,
azon szomorkodám, hogy a leégett hamut immár mivel hordom ki, ha a
taliga kereke ki van pukkadva. S jó lenne megjavítani.
Nosza
gondolat tett is követte, leszereltem a kereket, s láss csudát a
kihullajtott csavarok pont bepászoltak a taligakerékbe. Mert a
taliga kerékből kezdtek el kipotyogni a csavarok. A gumit
megragasztottam, a külső gumi belsejébe is ragasztottam egy darab
gumit, ahol az acél szál kidugta végét, s az nyiszitelte rendesen
a belsőt.
Tehát
így a belső értékeink megőrzéséről és ápolásáról.
Most
meg hogy van ez a világszerte vitát idéző dolog, hogy biza jól
tették azok a terroristák, meg hogy nem tették jól azok a
terroristák, eszembe jutott az a dolog, hogy ha otthon minden
rendben, az ember nem mind kóricálná össze a világot.
S
innen akkor már csak egy lépés, hogy miért ne csinálnánk úgy
meg az otthonunkat, hogy ne kelljen kóricálnunk a nagyvilágban?
Szerintem, akkora nagy az igazságod, hogy ne is kerülgessük a kását tovább.
VálaszTörlésDe hát megcsináljuk.
VálaszTörlésAz emberek bármin képesek összeveszni. De ha nem érdekel, akkor tudok a magam dolgával törődni.
Még egy kerékkel is.