Hol
volt, hol nem volt, talán igaz se volt, mégis megtörtént volt,
hogy volt ez a Józsi bácsi. Nem az a Józsi bácsi, akinek
plagizált gondolatai vannak a világról, hanem ez egy másik Józsi
bácsi, kinek sok gondolata nem volt a világról, de ami volt, az az övé volt. Nem Buddháé, nem Allahé és nem ama Krisztusé.
Ez
a furcsa Józsi egyszer október tájékán megnézi a lábamat és
azt mondja:
-Maga
így télvíz idején miért jár szandálban, ha nem lennék
indiszkrét és nem sértem meg kérdésemmel?
-Nézze,
-válaszolok- ez az egyetlen kényelmes lábbelim, ennek van az az
izéje, az a dudorodás ott a talpam alatt, ami felfogja a túlsúlyom
egy részét, így nem csak a sarkaimat nyomják a testem s gondjaim.
-s továbbá mondom- köszönöm a kérdését, nem találom sem
sértőnek, sem indiszkrétnek.
Aztán
egyszer csak bement ez a Józsi bácsi a szobájába, varázsol
egyet, varázsol kettőt s kijön onnan egy doboz cipővel, hogy
válasszak onnan cipőt. Megnézem mi van a dobozban, s találtam
bizony három pár negyvenhatos méretű olyan cipőt, melyikben
benne van az a dudor.
Mondja
ez a Józsi, hogy nálunk Magyarországon bemész és ráállsz egy
üveglapra s bemérik neked a lábadat s méretre készítenek neked
talpbetétet. Lehet, biztos úgy van, mondtam neki, ennek a Józsinak,
de ha nekem a negyvenhatos cipő szorít, abba nem fér több betét,
így csak olyan cipőt hordhatok, melyben benne van már ez a dudor,
mert én életemben nem láttam nagyobb cipőt mint negyvenhatost.
Józsi
bácsi nekem adá azt a három cipőt, mondván hadd legyen ünneplő
cipőm is.
Történt
aztán, hogy dolgozom éppen egy kerítésen, vezekelvén az elszúrt
restaurálásos munkát, arra járt éppen ez a Józsi bácsi és
csodálkozva felkiáltott:
-Maga
az ünneplő cipőjében dolgozik?!
-Há
de ünnepnap nekem minden munkás nap Józsi bácsi. -mondom neki.
-Hogyhogy?
Magának nincsenek rendes ünnepei? Egy vasárnap? Egy évnyitó?
-hüledezik ez a Józsi bácsi.
-Vasárnap?
-mondom én- ünnep az biza, mert akkor a feleségem otthon van s
egész nap dolgozhatom. Évnyitó? Hát ott voltam én mindig nedves
szemekkel, mik befelé erejsztik a nedvet, igaz ott a szélén, a
kerítésen túl, ott mindig megtaláltak ha olcsón kellett nekik
bútor. Nincs nekem más ünnepem, mint a munka ünnepe.
-De
ilyet, hogy ünnepi cipőt munkába fogni, az mégis csak furcsa, nem
gondolja? -erősködik ez a Józsi bácsi.
-De
miért? -nem hagyom magam én se- tudja maga milyen ünnep nekem
dolgozni? Tudja maga, hogy ez a dudoros, negyvenhatos, elől széles
cipő maga az ünnep? Mert hogy öröm benne járni, dolgozni, állni, gugolni, térdelni? Tudja maga Józsi bácsi milyen lábfájdalmaim
voltak, míg nem találtam ezekre a dudoros szandálokra, cipőkre?
-Nem.
-rázza a fejét ez a Józsi bácsi- nem tudom milyen lábfájdalmai
voltak. De mesélje el.
-Jó,
hát az úgy volt, hogy mint gyerek nem tudtam szaladni, s emiatt
mindig lekövéreztek, lustának kiáltottak.-kezdem a mesélést.
-Ja,
-szakít közbe Józsi bácsi, egy fatálcát lógatva az egyik
kezében- azért ne kezdje éppen az elején, mert még mást is meg
akarok magával beszélni.
-Ja,
bocsánat. -mondom s leteszem a csavarozó gépet a kezemből, mert
már nehéz lett, mióta diskurálunk.
-Nézze,
-folytatom- egyszer tornaórára, ilyen évzáróra készülve,
gondolom kijavítom az átmenő jegyemet és ugrásból akartam jobb
jegyet kapni, az erdőben akadályokat ugrottam át, s egyszer a
levegőben megbicsaklott a térdem, nem is tudom hogyan estem le,
olyan éles térdfájásom volt, hogy levegőt sem kaptam, a
fájdalomtól mozdulni sem tudtam. Hetekig gipszben voltam, aztán
csapolták literszám a vizet a térdemből, kiderült, hogy inszalag
nyúlásom van.
-Értem.
-mondja Józsi bácsi, s közben felnéz az égre, szemerkélősre
áll a ború- de ha nem haragszik meg, közelebbit nem mondana erről?
-Ugrok
akkor egyet Józsi bácsi. -mondom megértően- ott vagyok a
kolozsvári Central üzletház előtt, tudja az a mozgólépcsős, és
boldogan kísérem haza a nagy szerelmemet, az Isabelle-t, ugyancsak
ilyen októberi nap volt, egyszer csak elvágódok, nem kapok
levegőt, hasít a térdem, de valahogy felhurcolom magam az üzlet
vitrinjéig, nekidőlök, forog a világ köröttem és arra
emlékszem, hogy az én Isabelle-m sajnálva, de ott hagyott, mert
neki időre haza kellett érnie. A nagyapja minden nap az ajtóból
leste, mikor ér haza...
-Nézze
-szakít közbe Józsi bácsi- azt hiszem értem....
-Nézze,
Józsi bácsi -igyekszem megértetni magam- jártam én egyik
orvostól a másikig a térdeim miatt, meg is akartak operálni,
beinternáltak, én pedig meglógtam a szpitálból, sosem kerestek,
de úgy tizenöt évvel ezelőtt nem tudtam a sarkaimra állni,
ugyanis sarkantyúim nőttek a sarkaimra, állítólag azok valami
csontkinövés félék, amiktől minden reggel csillagokat láttam és
szabályosan nem tudtam a sarkaimra állni. Meg akartak operálni,
nem engedtem, azt mondták szedjek akkor Movalis-t, próbálkozzam
meg a talpbetéttel s istenálgya mondták az orvosok, mert ettől a
sarkantyútól nem szabadulok meg.
-Na
nem húzom a drága idejét kedves Józsi bácsi -záróbeszéddel
próbáltam vigasztalni türelmetlenségében- a lényeg lényegórum,
ami miatt a gyermekkoromban kezdtem a mesét, hogy ha akkor
felfedezték volna az én lúdtalpamat és már akkortól ilyen
dudoros cipőkben járattak volna, a térdeimen az ínszalagok nem
nyúlnak meg, sarkaimon nem lennének sarkantyúk, akkor a Central
előtt nem bicsaklik ki sokadszorra a térdem, az én Isabellém sem
hagyott volna ott, és ki tudja még miktől mentett volna fel az a
dudorodás ott a cipőben, ha én ezt gyermekkorom óta tudtam volna,
de akkoriban a lúdtalp szégyen volt, semmibe vették,
kényeskedésnek vették. Látja, így jut oda az ember, hogy
évnyitókkor az iskola szélén áll, szakadt szandálban, de talán
azt senki nem tudja, hogy ünnep maga az, hogy egy teljes órát
állni vagyok képes, hogy órákon át itt javíthatom a kerítést,
látja, ha kell elveszem a fűrészt, ha kell elmegyek bemérem a
lécet, aztán ha kell letérdelek, felállok, és ezt magának is
köszönhetem Józsi bácsi, hogy adta nekem ezeket a dudoros ünnepi
cipőket, hogy a munkát ünnepként éljem meg.
-Mert
tudja maga Józsi bácsi, s ezennel befejezem -lecsengő
hangsúlyommal bizonyítván- hiába fúj az októberi langyos déli
szellő, ha az embernek borzasztóan fáj valamije, nem tud örvendeni
neki. De ha enyhíti valami a fájdalmait, mint ez a dudor az ünnepi
cipőben, akkor ez a szemerkélő októberi hideg eső sem szegi
kedvét az embernek.
-Maga
tudja -hagyja rám ez a Józsi bácsi- de attól az embernek kell
legyenek speciális ünnepnapjai, amikor felveszi az ünnepi ruháját,
cipőit.
-Azt
teszem, Józsi bácsi. -mondtam neki mosolyogva.
Néz
még rám egyet ez a Józsi bácsi, amint mosolygok neki, néz mint
ahogy az örültekre néznek, hogy ez az asztalos egy októberi
szemerkélős időben ünnepi cipőben kerítést javít boldogan.
Nem is tudtam hogy a kezeletlen lúdtalp ilyen következményekkel jár. A kislányomnak is ilyen a lába - családi örökség - gyógytornára hordjuk és épp most csináltattunk neki méretre gyógycipőt. Ezzel a számítógépes akármivel mérték be a lábát és ortopédorvos írt hozzá receptet. Tudtad, hogy recept nélkül 60.000 Ft egy ilyen cipő, recepttel is 10.000,- ? ... Szóval a Józsi bácsi dudoros cipői olyanok mint egy lottónyeremény! Nagyon jó dolog, hogy ilyen kedves segítőd akadt :)))
VálaszTörlésA lúdtalp figyelembe nem vétele borzasztó következményeket generálhat az ember életében. Az orvosok is csak legyintettek az én koromban. Mert elvitt apám már kiskoromban ortopédhoz, legyintett az orvos, hogy lúdtalp, semmiség. Majd aztán harminc éves koromra jöttem rá, hogy a semmiség volt oka az összes lábas szenvedéseimnek és közvetve a testi életemet is befolyásolta, hisz ha tudod magadról mire vagy képes, úgy vállalsz be dolgokat vagy sem.
VálaszTörlésJa, amúgy a Józsi bácsi nem Józsi bácsi, és nem éppen felebaráti szeretetből adományozott nekem cipőket, az írásban szereplő lógó fatálca utal ezekre a dolgokra.
Csak gondoltam adok írásomnak egy szokatlan alakot, ne legyen végre tele kárinkodásokkal.
De a lúdtalpadat a lányodnál vedd nagyon de nagyon komolyan!!!
Nekem csak jóval sok x után lettek ilyen panaszaim, de tudom, hogy mit érzel/szenvedsz, sorstárs. Azért szépen tudtad megírni.
VálaszTörlés