Félig
meghatódva, igaz a férj bosszús tekintetével adta ide az asszony
a széket, hogy emlék, a nagymama széke. Csabi, még jó, hogy nem
vetette a tűzbe, mert azt hitte tűzifának hoztam, de aztán gyanús
volt neki, hogy akkor miért vittem be a szerelő műhelybe és
óvatosságból nem vetette bele a tűzbe.
Utólag
mondtam neki, talán mégis elment volna tüzelőnek, mert mint
kiderült annyira azért nem ér a nagymama emléke, hogy azért
fizessenek is. Mert mikor visszavittem gondosan restaurált tiszta
szuvas nagymama széket, már nem voltak az asszony szemei könnyesek,
hanem piacgazdasági, laza, hanyag mozdulattal arrébb tette mondván:
az udvaron még jó lesz valamire.
Csókolom
nagymama, erre gondoltam magamban, kicsi és jelentéktelen lettem
abban a pillanatban és legyintettem én is a munkabéremen. Hisz egy
udvarra száműzött nagymama széknek igaz, nem lehet nagy értéke.
Beolvadt a globálba a munkabér, még szerencse, hogy más dolgokat
is csináltam és na azt kifizették, de éreztem, hogy úgy en block
drágálltak, egy másik ajánlatomat már visszamondták. Szóval
nem jött ki a napszámos bérem se, de óh, ilyen költői “Ó”
nem első s valami azt súgja nekem, hogy nem is utolsó, hogy nem
jött ki a napszámos bérem. A klienseim mindig de mindig előbbre
vannak evolúcióban, hiába tanulok a tizenhárom ezredik esetből,
ők előbbre vannak evolúcióval nálam legalább húszezer évvel.
Nem lehet kivédeni őket, nincs az a grill teszt, amivel a kliensek
evolúcióját meg lehet közelíteni.
Ezek
a hagyományos dolgok, az örökséges dolgok megőrzése, annak
tiszteletben tartása, ezek mind mind semmik, értéktelenek az
üzleti árakhoz képest. Ha ezeket az örökséges, hagyományos
dolgokat állami, de minimum európai pénzek nem finanszírozzák,
csak kisebbségi elnyomásra való propaganda témák, hogy lám
ezeknek a nem finanszírozása tulajdonképpen a nemzeti létünk
globális aláaknázása, mert így akarnak minket kinyírni. De
mikor egy szék megjavul, és az pénzbe kerül, az atyai örökség,
a nagy magyar múlt egy udvari lócává válik, ami állhat esőben,
hóban.
Úgy
látszik az örökség addig erjeszt könnyeket, amíg a fészerben
halomra rothad és penészedik.
És
nem arról beszélek, hogy egy nagymama szék javításáért egy
alig élő nyugdíjas anyókától várnám el a “restaurációs”
tarifát, hanem jó módban élő, szociális státusban lévő
emberek fanyalítják szájukat, ha mindezért az ember napszámot
kér.
Talán
sokat elmond a mai ember hozzáállása az élethez, hogy ma nem
születnek olyan székek, melyeket az unokáink csak úgy szuvason a
sutba dobjanak, mert egy ma készített szék nem él többet pár
évnél. Hiába bükk, tölgy, drága vörösfenyő, az
illesztésekből ki van spórolva a piacgazdaság ára. Erdőket
semmi pénzekért kiirtanak, hogy a piacgazdaságra szokott
fogyasztónak semmipénzért bükk és tölgy széke legyen, hogy
sznobizmusával táplálni tudja a balfasz társadalmat.
És ezek a
székek aztán javításra szorulnak az első komolyabb buli után,
de ugye manapság ezek a geci asztalosok leszedik az emberről a
hétrend bőrt, annyit elkérnek a javításért, hogy azért újat
lehetne venni (ez sem igaz, de jól hangzik ez a kliens dumájában),
és mivel fizikálisan szétesnek ezek a székek, anélkül, hogy
rajtuk valamilyen karcolás lenne, a gyártási koncepció miatt,
csak a tűzre jók.
Hiába
csinálom én is azt a széket mondjuk kétszázba, mint a multik, de
szakmailag messzemenően tartósabbra, azt mondják nekem, hogy ha
ugyanannyi, mint az üzletben, akkor inkább vesszük az üzletből.
Ezen
én már nem vitatkozok, a balfaszságnak ezen válfaját nem tudom
kézrátétellel meggyógyítani, itt már egy újjászületés
segíthet csak, de úgy, hogy visszamegy az ilyen az anyja picsájába.
És iszonyatosan rengetegen vannak ilyenek.
És
akkor így vagyunk kénytelenek fuserálni, szaladni, taknyolni,
tákolni, egy szakemberre nézve ez maga a diliház, mint a
hegedűművész, aki kénytelen lagzikon zenélésből fenntartania
magát, mert noha művész, de a fasznak sem kell művészete.
És
akkor engem is emészt az ilyen dolog, mert jó, hogy középszerű
asztalos vagyok, de azt a középszerűt amikor művelem, azt úgy
élem meg mint a művész a művét. Ezért kell nekem is hangulat
egy egy munkához, nem vagyok raktár, hogy csak úgy szedjem elő
folyóméterre vagy darabra a kész bútorokat, munkákat.
Elenyészően
kevés ember értékelte a munkámat másképpen, mintha a bevásárló
központban nézne egy kirakatot. Manapság minden a reklámokhoz, a
vitrinekhez igazodik, annyira felitta ezt a marketinget a szellem s
a lélek, hogy eggyé vált, eszerint szelektál, ítél, tervez,
gondol és él.
És
nem tudunk leülni egyet beszélgetni, kibeszélni ezt a kurva
világot, rögtön lefoglal minden szar minket, eltelik a drága idő,
s ahogy Csabi szokta karakterizálni a gyermekkori neveltetését,
hogy : “elment minden az istók faszába...” na így megy el a mi
nemzedékünk is, mindenféle hagyományőrző és fejlesztő
alapítványaival együtt, állami támogatásokkal és európénzekkel
együtt.
Aztán
felőlem mondjon ki mit akar. Én csatlakozom Csabi véleményéhez...
A minap egy jó szalonnasütés után búcsúzkodva a párom édesapjától, megjegezte: Jó volt ez a délután és hamar elrepült, jó volna ezt többször megismételni, de hát sok a dolog.
VálaszTörlésMegkérdeztem: Mi az amit magunkkal vihetünk e világból, ha végleg elköszönünk? Ő rávágta semmi.
Akkor azt mondtam, az emlékeink.
Mi az mit az ember magával vihet majd?
Az emlékeink.
Mik lesznek az emlékeink?
Hát amire koncentrálunk, amivel foglalkozunk, amire a figyelmünk irányul.
Ha a szart látjuk meg az, ha a szépet az.
Mert ez a világ kettősségre épül amiben mindkettő együtt létezik.
Szabad a választás, ez a szabad akarat.
Igazad van Névtelen. Lám én jó szándékkal javítottam egy egész nap azt a széket és valóban felelevenedtek bennem a jó emlékek, melyek sajnos kevesek, mert a mi nagymamáinknak is megvoltak a drámáik, mi unokák nem voltunk valami elkényeztetve, de azokra emlékeztem, amik jók voltak.
VálaszTörlésIrigyelem te Névtelen tőled, hogy párod apukájával jót szalonnáztál. Szeretnék én is szalonnázni egyet apósommal, de abban is találna kivetnivalót, legszívesebben halotti beszédet tartana sírom fölött. Sosem értettem meg mi a baja velem, de úgy látszik ahogy az ember a szerelem kémiáját sem tudja kimagyarázni, a gyűlöletét sem tudja.
Na de sebaj, megyünk előre, ami nekünk ki van róva, az meg kell legyen.
No igen. A gyűlölet kémiája. Kotyvasztják manapság elegen, itatják is, kereslet is van rá, meg fogyasztó bőven. Én inkább nem fogyasztom.
VálaszTörlésAttila, ami késik nem múlik, még megélheted.
VálaszTörlésVelem sem volt ez mindig így. Amikor összeházasodtunk, akkor még nem igazán volt közös témánk sem.
Aztán az idő múlt, foglalkoztam a családommal, az volt a legfontosabb és egyszer csak, az apu (nem após, apu!) megszelídült, megváltozott. 15 - 20 év?
Egy 80 éves embernél ez nagy teljesítmény.
Én igyekszem azokkal együtt lenni, azokkal közösen lélegezni, akik erre hajlandók.
Az, hogy a rokonok erre kevésbé képesek a mai világban, már bántani sem bánt.
Már túl vagyok ezen a fejezeten, elfogadtam, mert megértettem őnekik most ez a lecke, ezt tanulják. Én meg az elfogadást.
Hogy mi baja egy apósnak a vejével?
Most már azt is kezdem érteni.
Olyan ez mint amikor a hóhért akasztják.:)
Van két lányom is, a nagyobb nemrég ment férjhez.
Ne gondold, hogy a személyedben van a hiba.
Csak egyszerűen az apa úgy érzi valaki a helyére lépett, valaki elvette, amiről azt gondolta, hogy az övé. Úgy éli meg, rá már nincs szükség stb.
Persze ezen felül lehet emelkedni és lehet a lányom boldogságának is örülni. Lehet becsülni is azt, aki boldoggá teszi az ember lányát, de ez egy másik ember, egy másik szint. Erre a szintre fel kell lépni, ahhoz viszont az embernek kell önmagát legyőzni.
Nehéz dolog.
Ahogy nő az ember gyereke, úgy fog az ember egyre jobban megérteni mindent.
Mert a világ olyan mint a család, csak sokkal nagyobb és átláthatatlanabb.
Néha a gyűlölet még attól is fokozódik, hogy látja a másik milyen békésen elvan és nem idegeskedik. Hogy alázatos, szolgálat kész.
VálaszTörlésBiza nem mindig hasznos kenyérrel visszadobni, amikor kővel dobnak.
Téged is üdvözöllek, Józsi...
Tudod, Attila, nekem még bonyolultabb egy hasonló helyzet. Mondjuk megjavítanék valamit, amit elhoznak hozzám, de drága. Ezek után itthagyják, hogy jó lesz nekem, legfeljebb, ha legközelebb hoznak javítani valamit, majd beszámítom.
VálaszTörlésEzzel megoldva a veszélyes hulladék kérdése, én lekötelezett leszek, és így tovább.
Nufi vérnyomása már 20Hgmm-et nő, amikor idehoz valaki valamit. Én meg, mint a doki általában, személyes ügynek tekintem, hogy megjavítsam, ami rossz. Ha pénzt hoz, azért, ha nem, hát azért.