Katinál olvastam megint valamit, abban megragadt egy icipici rész, hogy
Jézus második eljövetele nem úgy jön el, mint várjuk, hanem a
lelkekben fog eljönni. Érdekes. Őszintén, én aki mindenféle
struktúrákat próbálok agyamban összeállítani (szakmai ártalom,
értsd: asztalos szerkezetek), ezt a variánst nem számoltam bele.
Persze, mert mindig magamból kiindulva nézem a világot. Mert egy
meglévő szerkezetre minek mást bütykölni? Annyi mindenen
átmentem ezzel a Jézussal a lelkemben, hogyha nem is létezne,
akkor is belém van égve. Ha nincs, akkor is van bennem. Ha tagadom,
akkor is él bennem. Mint egy emlék, ha tetszik, amitől nem tudok,
nem akarok megszabadulni. Jézushoz láncolva élek. Vitatkozunk
eleget egymással, de tetszik, nem tetszik, egymástól nem tudunk
megszabadulni. Legyen ez bemagyarázás, benevelés, kész, bennem
van. Nem egy vese, mit kivetsz oszt kész. Vagy vakbél, amit
kivetsz, oszt kész. Sűrű realizmus, ahogy Woody Allen mondta.
S
akkor innen van az, hogy ezt a második eljöveteles Jézust nem a
lelkekben való második eljövetelre számoltam. Ki tudja? Talán
csak én hiszem Jézust annak, aki még bennem lakózik? Netán
valami belzebub féle lenne bennem? Nekem Jézusnak mondta magát.
Tulajdonképpen
én nem is fogadtam a második eljövetelre, mert láttam ezt a Pált,
hogy be volt pörögve, hogy hamarosan visszajön Jézus, hogy azt
mondta az embereknek, ne még házasodjanak, minek? Ma, holnap itt
lesz újra Jézus. Gondolta volna, hogy eltelik kétezer év és
nyemá jövetel? Nem gondolta, mert akkor nem pörgött volna úgy
be. Na de ez van. Ezért nem siettem én sem ezzel a határidővel.
Mert az Úr ott is arat ahol nem vet, jön és megy és senkinek nem
tartózik számadással. Ezt így elfogadtam. Erre rendezkedtem be.
Azért pislogok most ezen a lelkes visszajövetelen.
De
bár lenne igaz. Rajtam ne múljon.
Aztán
ahogy ezen gondolkodtam a tegnap, beugrott nekem egy kép, amin talán
érdemes lenne egy kicsit csámcsogni. Hogy állandóan keressük a
világban a példaképet, az embert, akinek bejött Jézus. Aki
lámpás, só az életben. És biza kesergünk, hogy nincs ez az
ember sehol.
Beugrott
nekem ez a kép. És elgondolkodtam rajta, hogy vajon ki a felelős
ezért az imázs hajhászásért? Mert az emberek nem azt a jézusos
modellt keresik, akiben megtestesül Jézus, hanem azt, aki a jézusi
tanokat követve sikeres ember. Siker alatt érts jó anyagi szitut,
nagy családot, éles nemzeti elkötelezettséget, megbékélést az
e világi és nem e világi intézményekkel, egy csodás alázatot,
mely közben a kardot markolássza, tekintélyt, erős fizikumot,
egészséges testet, briliáns agyat, lehetőleg nem szénbányász
állással.
Mert
ki keres egy alagsori lakásban élő szegény családban jézusi
mintát? Egyezzünk ki: senki. Nobadi.
Hogy
egy ember életpályája ketté törik, mert egyszer szíve szerint
cselekedett? Mert komolyan vette Jézus mondását? Kit érdekel?
Hogy
egy embert elhagynak a barátai, mert szánalmasan érzékeny
dolgokkal foglalkozik, nem tud beolvadni a csapathangulatba, kit
érdekel az ilyen minta?
Hogy
sosem tud semmilyen jó partiba mászni, ott megmaradni, mert mindig
azzal szembesül, hogy mindig el kell adjon magából valamit azért,
kit érdekel az ilyen mintakép? Kit érdekelnek a lúzerek?
Minek
az ilyen Jézus modell, mely csak nyomorúságba visz, valami
állítólagos egyenes lelki tartásért? Csak rá kell nézni az
ilyen emberre, semmi bizalmat nem kelt. Semmi sincs benne abból a
képből, amit lobogtatnak mindenfelé, azokkal a hatalmas,
keményvállú, díszes ruhában virító acél tekintetekkel. Csak
egy görbehátú szerencsétlen ember, akit a szerencse elkerült.
Kinek
kell az ilyen jézusos példakép? Egyezzünk ki: Senkinek. Előttünk
az élet, mögöttünk jézus, ki van ellenünk?
Ezen
gondolkodtam, hogy ha eljön a lelkekbe újra Jézus, akkor talán
megváltozik ez a sztár ikonunk. Mert én azt hiszem ez a mi nagy
bajunk, hogy sztárokat várunk, nem Jézusokat. És mind jöhetnek a
hamis jézusok hatszázszor is vissza, csak sztárokat fogunk
keresni.
Hm. Elgondolkodtató írás. De ez nálad nem meglepő. Igazad lehet mint már oly sokszor.
VálaszTörlés