Egy
nyár végén ott ültünk a fűben, a tó partján, a lemenő Nappal
szemben, néztük a víz alá bukó vad kacsákat és közben
beszélgettünk. A hit dolgairól beszélgettünk. Noha mint emberek
jól megvoltunk egymással, a hit dolgaiban nem értettünk egyet. A
hit dolgai miatt mindegyikünk másképpen értelmezte az egész
életet, azt az életet, amit tulajdonképpen nem érinthetjük, nem
foghatjuk, csak beszélünk róla, álmodozunk róla egy nyár végén
a tóparton, a kacsákat figyelve, amint alábukva halásznak. S
ameddig ezeken a dolgokon hitbelileg nem értettünk egyet,
beszélgetéseinkből sem lett semmi. Mert ha hit által nem értjük
egymást, nem ér semmit a kézzel fogható élet. Magyarán ilyenkor
az ember elszalassza a kezéből a galambot, a kerítésen
illegő billegő énekes madárért. Ami tudva levő, hogy lehetetlen
megfogni.
Hit
által van bennünk vagy nincs Isten. Állítólag Isten is hajlandó
egy nyári estén egy tópartján beszélgetni az emberrel az
dolgokról, és ugyanarra a következtetésre juttatja az embert,
hogy ha eltérő a hitünk, nem lesz közös konyha. Nincs egymáshoz
közünk, ha hitben nem ugyanazon a húron pendülünk. Magyarán
vita a semmiről, illetve hogyan fogjuk meg a semmit.
És
amíg mi ezeket a hiteket osszuk, mert semmi sem bizonyos csak amit
megfogunk, viszont hit által az ami megfogható, az mind szennyes és
tisztátalan, tehát isten előtt bűn. És a bűn zsoldja a halál.
Én
hiszek abban, hogy a közvetlen környezetem éltet engem, ha
vigyázok rá. Ha szeretem a helyet ahol és amiben élek,
tárgyakkal, emberekkel, állatokkal, növényekkel, ők viszont
szeretnek engem. Ha fedelet építek a fejem fölé, az eső azt
mondja, na végre rájöttél, hogy nem tudlak kikerülni, amikor
esek, amikor pedig a szél ellen falat építek, a szél azt mondja,
na végre rájöttél, hogy amikor fújok nem tudlak kikerülni.
Amikor látja Isten, hogy műhelyért összehazudtam a fél világot
és eladósodtam mindenki felé, csakhogy dolgozhassak, azt
mondhatja, na végre rájöttél, hogy másoknak termelve valami
hasznosat, tudsz te is az élethez hozzáférni. Így jut a hit a
valamibe, a kézzel foghatóhoz. A hit egy majdani elképzelt
akármiről, egyenesen ostobaság, az emberi jólétnek a kárára
találtatott ki, illetve egy kis dologkerülő egyébként értelmes
emberi csoportnak az invenciója, hogy hit által, persze
emberfeletti erőkre hivatkozva, maga alá gyűrjön népeket. És
hit által megosztván őket, egymásnak ugrasztani.
Meg
kell szokjuk a halál gondolatát, az elmúlást, és vigaszt
kaphatunk abban, hogy bomló testünk majd trágyának jó lesz. És
lelkünk ne nagyon kószáljon majd az űrben kórusokban zengedezve,
hanem költözzön gyermekeinkbe, hogy még több lelki ereje legyen,
hogy még többet és jobbat alkosson úgy a maga, mint a környezete
gyönyörűségére.
Huuhh. Amit írtál, az valahogy ugyanígy bennem van, de még sosem öltött így egy kerek formát.
VálaszTörlésBennem is csak most fogalmazódott meg így. Hogy mi lesz ebből, nem tudom, de nagyon füst szaga van...:-))
VálaszTörlés