Szereltem
egy ajtót a nagy fiúk bentlakásában. A döngetésre előjöttek a nagy
fiúk. Na jó, elcsesztem a méretet, kellett egy kicsit véssek. De nem
vagyok nagyon hibás. Mert az alap megrendelés úgy szólt, hogy csak
ajtólap kell, a régi tokba. Én lemértem az ajtó lapot. Aztán mikor
nekifogtam, akkor úgy gondoltam, egye fene, csinálok tokot is neki, mert
a régi tokon az új ajtólap sosem szokott rendesen záródni. És akkor
visszaszámoltam a lemért ajtólapból a tokot is. Igenám, de arra már nem
emlékeztem, hogy a lemért ajtólap nem az eredeti ajtó volt, hanem egy
más ajtólapot betákoltak a régi tokba. Na szóval kellett véssek egy
kicsit. Nem sokat. Csak vagy három órát. De ez mind mellékes. Benne van a
szakmában az ilyen szívás.
Előjöttek
a nagyfiúk, mint a reggeli napsütés, frissen és erősen bekölnizve.
Üdvözöltek. A valamikori szakiskolás tanítványaim voltak. Micsinálsz
Tata? Hát itt né. Ti? Há mi is itt né. Egy darabig nézték a mesterüket,
amint kalapál és folyik róla a víz. Közben filóztunk. Hogy láttak egy
lépcsőt te Tata, csak a munkadíjért kértek százötven misit. Százötven
misit? És miből volt a lépcső? Tőgyből. De úgy ki volt csíszóva te Tata,
és oan fényes volt…Hát igen, mondom, én sosem tudtam százötvenért
lépcsőt vállalni. Beszélgettünk még egy pár percet arról, hogy hol van a
pénz, és hogy egy jó asztalosnak mit kell vállaljon, hogy sok pénzt
vasaljon be. Mert mondták a régi tanítványaim, a nagy fiúk: Tata, nem
lehet haszon nélkül dolgozni. Nem, nem. Mondtam én is. És sorra
kérdeztem őket, ki mit csinál? Hát éppen semmit. Nincs munka. És mi a
jövő? Kérdeztem. Húzták a vállukat. Egyik, hogy megy németbe. Hallotta,
hogy ott lehet keresni.
Mondtam
nekik, fiúk, ha ma akartok enni, akkor szar munkát is bevállaltok. Mint
én ezt az ajtót. Mitől rosszabb az én ajtóm a másénál? Mégsem adnak az
én ajtómért nyolc misit. Csak négy misit. Hogy ez nem igazság. Nem
igazság? Valóban nem igazság. A gyüttment ember kétszeresen kell
bizonyítson. És én gyüttment ember vagyok. De ti is gyüttment emberek
lesztek, mert nektek sincs otthonotok, városotok. Úgyhogy a szopást
alulról kell kezdeni, mert csak alól vannak azok, akiket leszopva az
ember valamennyire felemelkedhet. A csúcsra sosem lehet jutni, mert egy
gyüttment ember csak akkor juthat a csúcsra, ha sokkal szopósabb, mint a
régiek, a nem gyüttment emberek. De hát a szopásnak is megvannak a
határai. Mert előbb utóbb a csúcson levőnek kell leszopni. Azt, akiért
egy életen át szoptál. A legnagyobb becsvágyban is van egy morális
határ. És egyáltalán nem biztos, hogy a legnagyobb nem gyüttment rá van
arra szorulva, hogy valaki leszopja. Tehát százötven misis lépcsőket
sosem fog egy gyüttment megkaparintani, mert ezek a munkák le vannak
foglalva előre. De hogy ha jól dolgozol, mondták az erősen bekölnizett
srácok, előbb utóbb felfedeznek. Nem a felfedezés dolga a százötven
misis lépcső, mondtam nekik, hanem a szopásé. De hogy marketing,
mondták. Mi van a marketinggel? Kérdeztem. Hát egy jó marketing eladja
azt a lépcsőt. Igen, de ennek vannak előfeltételei. Hogy mi? Hát az
első, hogy ne legyél gyüttment. Miért, mi az, hogy gyüttment? Hát,
mondom nekik, ha jön közétek egy új fiú és kéri a legmelegebb szobát, a
legjobb ágyat és bömbölteti egész nap a saját zenéjét, ti mit csináltok?
Hát az első, hogy megverjük, mondták az erősen bekölnizett nagy fiúk.
Ha abból sem tanul, addig verjük, amíg belevési az agyába. És
szerintetek mi lenne az ő marketingje, hogy megkapja a legjobb szobát,
ágyat? Hogy ilyen nincs, amíg ők ott vannak. De van mégis egy módja
ennek, mondtam nekik. Hogy mi? Kérdezték. Hogy elkezd minket leszopni?
Azt akarod mondani? Nem. Mondtam. Nem erről van szó. Szopik a túlélő,
mint én. De az megelégszik egy akármilyen szobával és ággyal. De aki a
csúcsra akar jutni, elmegy a bentlakás főnökéhez és beárul titeket, hogy
cigiztek, hogy isztok, hogy csajoztok, hogy pletykáljátok őt, és
figyelem, olyanokat is fog mondani, ami nem igaz, de azt meggyőzően. És
megkapja a legjobb szobát és legjobb ágyat, és félelmetekben nem veritek
meg őt. Na ez az egyetlen marketing.
Csend és lábszag. Meg kölni. Mert erre nincs mit mondjanak. Vagányak ők, de ezt nekik sem veszi be a gyomruk.
Látjátok,
mondom nekik, miért csinálom én négy misiért és nem nyolcért az
ajtókat? És miért élek úgy, hogy a szopásban is válogatok? Mert azért
van nekem is önérzetem. Nem mindent szopok le. Még a közelébe sem megyek
a százötven misis lépcsőknek. Hogy miért? Mert ki ad százötven misit
egy lépcsőért? Az, aki becsületesen megdolgozott azért a százötvenért?
Hogyan lehet ma becsületesen összekaparni százötven misit? Sehogy.
Sehogy. Mondták a fiúk is. Tehát, hol van a reális élet? A százötven
misis lépcsőknél? Nem, nem ott van.
És
még adtam nekik egy leckét a gyüttment túlélési csomagjáról. Látjátok
ezt a négy misis ajtót? Látjuk. Ha ez az ajtó nyolc misi lenne, nem
lenne itt ajtó. Mert annyit nem adna a megrendelő. De négy misit ad. És
itt jövök én a képbe. A gyüttment, akinek a marketingje ezek a négy
misis ajtók. Magyarán létrehoztam magamnak egy munkahelyet. Túlélek.
Értitek?
Értjük,
értjük, mondták. Aztán lassan elszállingóztak. Nem vették ki a vésőt a
kezemből. Talán arra gondoltak, hogy ragályos a dolog, és meg szeretnék
úszni ezt a gyüttment állapotot cumi nélkül.
Én drukkolok nekik, hátha sikerül. Vajon sikerül?
ezt átküldöm a férjemnek olvasásra.
VálaszTörléső is gyüttment mint Te.
de a háta is egyenes és a térdén sem kopott ki a nadrág.
a 150 misis csőszerelést sem ő kapja.
de eszünk.
legalább
és én büszke vagyok rá
Szívemből beszéltél, Attila!
VálaszTörlésKár, hogy úgy tűnik. kihalófélben van a hozzáállásunk...
Az egyik régi barátomnak volt egy mondása: "segíts rajta". Aki nem volt beavatva a dologba, nem tudta, hogy mikor ezt mondja, miről beszél. Tulajdonképpen azt mondta: segíts rajta meghalni. Na így segítenek mások, hogy a mifajtánk kihaljon.
VálaszTörlés