Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Túldimenzionált világ

 

Esküszöm, hogy nem akartam életembe ezt a beton rengeteget. Olyan ez az egész, mintha Isten azt mondta volna: hely kell neked? Na nesze hely. És a maga humor érzékével kiosztotta nekem ezt a bazi nagy beton rengeteget, hogy végre teljek meg hellyel.

Esküszöm, hogy nem akartam mást, csak egy kis szerény falusi vityilót, zölddel, fákkal, kerttel, kis csűrrel a műhelynek.

Na mindegy. Az Élet című kezdőcsomagban nem volt olyan utasítás, hogy vigyázat, a Sorsnak fekete a humor érzéke.


Mint tudjátok, belevágtam ebbe a „lecrok last time” faház építési őrületbe, amit immár két hónapja megállás nélkül „roll”-ozom. Talibán módra, semmiféle 72 szűz ígéret nélkül hajtom magam, azzal a jövőképpel, hogy legyek túl rajta.

Ez az utolsó munkám, amire igent csikartak ki belőlem. A rendeléses karrierem utolsó felvett munkája. És mint szokta az Élet hozni, ez is kibaszott egy nagy projekt, talán úgy gondolta a sorsirányító, hogy hadd vicceljük meg ezt a geci asztalost egy kicsit, hisz nagyképűen aszongya, hogy vége. Hogy lássa meg, hogy kiszállni nem lehet semmiből.

Csak, ami a Sorsnak is kiszámíthatatlan, az a talibán módszer, hogy ha kell, mellére veszi a bombát és saját magát is felrobbantja, ha kell. Most ezt teszem az úgynevezett karrieremmel. Felrobbantom saját magamat, és incselkedni akarok az éhen pusztulással.

Nem hitték a klienseim, hogy nem vállalok többet. Többjükre rá kellett üvöltsek. Nem érted bazmeg, hogy vége? Vééééégeeeeee! Nem értenek meg, hanem úgy néznek rám, mint aki megszeg egy szerződést. Éspedig azt a szerződést, hogy mindörökre kiszolgáljak húgypénzért mindenkit. Ez fáj nekik, nem az, hogy mi a bajom nekem ezzel az egésszel.

Na mindegy. Most Zsülien nem hiszi, amit mondok, de majd meglátja. Megtapasztalja majd ő is a Muzsiféle szineváltozást, csak a pofám nem lesz dicsőséges, mint Jézusé, hanem kibaszottan ideges.


Szóval elnézem, és maradék humoromban hol kuncogok, hol szörnyülködöm azon, hogy milyen nevetséges az emberi faj. Annyira szánalmas az emberi faj, hogy esküszöm szekunder szégyent érzek a fajom iránt.

Az a sok építkezés... de minek? Hogy legyen egy fedél az ember feje fölött, és ne fázzon. Az az irdatlan anyag, beton, tégla, fa meg vas. Az emberi építkezési stílus egyszerűen nevetséges. Olyan házakat találunk ki, hogy önsúlyuk által pontosan az ellenkezőjét érjük el: életünkre nézve veszélyes. Naaaagy gerendákat baszunk a tetőre, ahhoz meg bazi szerkezet kell, hogy legalább a gerendákat megtartsa, ahhoz meg irdatlan beton alap kell, hogy az egész ne csússzon el. És végül is minek? Hogy aztán éljék benne a szánalmas életüket, amiben nincs megértés, nincs szeretet, nincs együttlét?


Értitek miről beszélek itt? Érzitek, hogy mennyire hiábavaló minden?

Egyik kezemen számolhatom az elmúlt 30 évem munkásságának az értelmét, esküszöm, hogy a megrendeléseim 90%-a a hiúságot táplálta az emberekben, meg mit tudom mit, szétesett családokat láttam, akik azzal kompenzáltak, hogy új bútorokat rendeltek, vagy kurva nagy házakat építettek, nagyon kevés volt az a valós munkám, ami konkrétan boldogított.

Volt egy galéria, ahol három kislánynak lett több hely játszani. Volt egy özvegy asszony, aki tönkrement vállalkozásokból menekült kis helyre, átmentettünk amit lehetett a nagy házból, átalakítottunk dolgokat, akkor tapasztaltam, hogy nyomorúságában lett egy kis remény. Ilyenkor éreztem, hogy szép ez a hivatás. De lenyűgöző részben a rendeléseim csupán az értelmetlen hiúságot táplálta, és a megrendelések legnagyobb hányadéka főleg az italméréseket, a szivar gyárakat és pokergépeseket gazdagította, a munkásaim révén.


Erre mondják, hogy mérleg. Mérlegelem a dolgokat. És eljutottam arra a felismerésre, hogy ideje abbahagyni ezt. Ki kell szállni ebből. És új alapokra, újat építeni. De ezennel csak egy kicsit, amiről mindig is álmodoztam: a meghitt, a szerethető, kézzel fogható, kellemes életmód.


Azt akarom, hogy ezentúl a munkáim erről szóljanak. Vége a mega projekteknek, az osztrák-magyar monarchia angyalfejeknek, a csúszó-mászó falméretű tükörajtóknak.


Ezzel párhuzamosan a szellemi termékeimet is visszavonom a „piacról”, rájöttem, az onlájn világ nem olvas. Most már elég adatot összeszedtem ahhoz, hogy rájöjjek, a szellemi alkotásokat nem lehet felmérni, értékesíteni. De csokorba fogom szedni egy saját honlapon, az a tervem, hogy netismerőseim és barátaim alkotásaiból csokrot kötök majd, hogy legyen alternatíva a celebritásos nézettel szemben.

Tehát én nem fogom a Muskóczimat mindenféle marketing trükknek alávetni, csakhogy megvegyék. Sosem akartam senkire semmit rátukmálni, na főleg nem a Muskóczimat. Muskóczi nálam valóban terméknek indult, de közben megszerettem és valóban meg akarom alkotni a Muskócziságot: írásban, rajzban, zenében.


Ha Zsülien szerint haladunk a tervvel, még van 8 hét a házakból. 3 itthon, 5 Andorrában. Én borzalmasan szkeptikus vagyok, most erről nem írok, hogy mit jelent nekem, reggeltől estig hajtok, hogy a mellettem dolgozó srácok 6-7 óráját ésszerűen kihasználjam. Közben apró lépésekben az ajtó-ablakokat készítem.

Előzetesben annyit, hogy életem utolsó ilyen munkája, és rá vagyok kényszerítve, hogy anyagot spóroljak, hogy munkafázisokat kikerüljek, folyton variálok és keresem az egyszerűbb megoldásokat. Igyekszem részemről a legjobbat nyújtani, noha mögöttem egy sereg dilettáns ember okoskodik és tudja a tutit. De arról fogalmuk sincs, hogy egy kibaszott 200 kilós kerek gerenda hogy fog feljutni a tetőre.


Remélhetőleg eljutunk Andorrába, remélhetőleg negatív tesztjeink lesznek, hogy egyáltalán ki tudjunk menni az országból és remélhetőleg eljön Csabi csempét szerelni, mert ha nem bekaptuk, karácsonyig se jövünk haza.

De nem elég ez az egész, de ez a Zsülien folyton azzal pattog, hogy az embereket is fizessük alól. Én meg játszom itt a szindikátust és próbálom védeni az emberek jogait. Azzal a feltétellel, hogy akár az én fizetségemhez is nyúlnom kell majd az emberek érdekében.


Filmezgettem a szerkezetek készítése közben, de valószínű kihagyom majd, nem publikálom őket, mert csak frusztrált videók lesznek belőle. Majd ha túlélem és elkezdek valami újat, inkább azokat majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése