Most
már harmadik hete, hogy úgymond megtáltosodtam. Napi 8-9 óra
munka, tegnap rekordot döntöttem, 11 órát dolgoztam.
Az
is biztos, hogy ebben az iramban úgy lemerülök, hogy eszembe sem
jut egyéb, holmi kispolgári álmodozós tevékenység, mint
stúdiózás, s ilyenek.
Radikalizálódásom
kirobbantójának, amint pszichanalizáltam a helyzetet, szerintem a
CNC-s megvilágosodásom az oka. Mert amióta szentlelkes látomásom
volt a céencésíétés irányában, az egész eljövendőmnek új
kerete lett.
Mivel
lett egy cél, hirtelen motivációt éreztem leszámolni az eddigi
munkáimmal.
Meg
akarom építeni az első CNC gépemet.
Nem
lehet nagyobb falat, mint a stúdióm.
Első
körben mindjárt egy 3 tengelyes marófejet kezdtem kigondolni.
Csapágy rendszerek, meghajtó csavarok, motrok, meghajtó drájverek,
programok után nézegettem és igen drágának találtattam őket,
viszont egy kész gépet megvenni kész borzalom. Egy valamire való
gép tízezer eurón felül van. Viszont nekem célgépek kellenek,
nem univerzálisak. Ezért akarom a saját gépeimet.
Kutakodó
fázisomban rájöttem, hogy elsőre az eszterga gépemet kéne
automatizálnom egy két tengelyes marófejjel. Ez is bőven kihívás
és kiadás. Ha ez sikerülne, akár részben el is indíthatom a
bútor kellékes bizniszt. Bútor fogantyúk, lábak, oszlopok s
ilyenek.
Az
amatőr CNC csoportban kaptam pár eligazítást, de nem vesznek
komolyan... sokan nekifogtak ennek annak s abbahagyták, valószínű
ezért. Mikor mondtam, hogy a szerkezetet fából akarom,
legyintettek és elcsendesültek mellőlem. De hát ők nem tudják
elképzelni, hogy fából milyen masszív szerkezeteket lehet
csinálni és sokkal kreatívabb lehetőségeket nyújt, mint a vas.
A fa szerkezet, ha jól van kigondolva és megépítve, elnyűhetetlen
és megbízható.
Rájöttem,
ha valamit meg akarok tudni a profiktól, cél kérdéseket kell
nekik szegezni. Például nem azt kérdezni, hogy milyen csapágyat
nézzek, hanem úgy tegyem fel a kérdést, hogy „szerintetek ez a
csapágy jó?” Mert hirtelen hárman egymásnak esnek, 38
kommentben mindegyik elmondja miért nem jó vagy jó, és bezzeg az
amit ő használ az a tuti. És én szépen levonom a tanulságot.
Rájövök, hogy ahhoz, ami nekem kell, melyik a jó.
Az
elképzelés megvan, már tervezgetek, de előbb a hozzávalókat
kell össze szedjem. Kb 2-3 ezer euróra számíthatok, amit rendre
akarok összeszedni.
Úgyhogy
jön a CNC korszak!
A
csürkefarm hirtelen kerítést épít maga köré. Nagy
dérrel-dúrral.
Összejöttem
a kerítést építő vállalkozóval, ő takarítja el a régi
kerítést és ássa ki az újnak a helyet, a munkásai építik a
kerítést. Megbótoltam vele, hogy bontsa le nekem is a kijáratomat
képező új telkem közt is a régi kerítést, mert ha nem, oda
ragad örökre. Kézzel biztos nem fogom kicibálni a hatalmas beton
tömböket a földből. Ötven méteres szakaszon szépen
kitakarította a helyet. Egy irdatlan kamion törmelék és vegyes
föld. Két óra alatt eltakarította. Cserébe fából csináltam
neki kilenc beton oszlopnak való öntvény sablont. Annyira
lelkesedett, hogy fizetni is akar még. Pedig a takarítás, meg a
törmelék elhordatása messze többe jönne.
Szóval,
az út még ki sincs fizetve (mert a hitel keretek telibe le vannak
töltve) újabb befektetésekbe mászok. Eszemben nem volt ez a
kerítés dolog, de rájöttem, ha ezt most nem lépem meg, többet
oda gép nem fog férni, hacsak le nem vágom a gyümölcs fáimat,
de azokat sajnálom. Én ültettem őket oda, 15 évvel ezelőtt.
Három almafa, egy dió és egy fenyő.
Elgondolkodtam,
hogy milyen fura ez a Sors dolog. Hogy nem is annyira véletlenszerű.
Most
jött a közvetítő, akivel eljutottam a csirkefarm tulajdonosához,
és rá tudta bírni, hogy eladjon nekem 115 négyzetmétert a
telkéből, hogy legyen legális kijáratom a mezőre (ez eleve örült
gondolat volt...). Megemelték a kijárat díjakat ettől az évtől,
erre a szomszédom is begurult, hogy csináljunk közös utat a
mezőn. Egy időre elástuk a csatabárdot, igaz a béke pipát még
nem füstöltük el. Ezek szerint a csatabárd zsíros papírba
elcsomagolva helyes gondolat volt. Megcsináltuk a közös utat.
Erre
a csirkefarmos elkezdett kerítést építeni, teljesen le akar
választani minket magáról.
A
kérdés, hogy mi volt előbb? A tojás, vagy a tyúk? Én indítottam
el egy lavinát a telek vásárlási trükkel? Kispolgár Elemérnek
könnyen születnek ilyen messianisztikus gondolatai, melyek aztán a
prófétálás lelkéhez nyúl, de Hál'Istennek a valóság sokkal
egyszerűbb, mint kiderítettem a kerítés vállalkozótól, a
csürkefarm már minden más helyen lévő farmját új kerítésekkel
keríttette be magát, egy projekt ami már két éve zajlik, tehát
nem esik egybe az én ügyemmel.
Viszont,
ami mégis hoz egy Istenes beavatkozást a dologba, hogy az utolsó
percben jött ez össze nekem, mert ha most bekerítődik a csirkés,
én többet soha nem tudtam volna kikérni egy vékonyka szeletet.
Tehát,
néha hitetlenül állok az események előtt. Mi ez, ha nem
valamiféle csipkebokor lángolás?
Nem,
dehogy indítottam én lavinát, de ha sokat bambulok itt, elmegy az
életet mentő helikopter is mellettem.
Ennyire
fontos, hogy az ember nyitva tartsa a szemét és amikor kell, ne
habozzon, hanem cselekedjen. Néha akkor is, ha nem látja a kiutat,
az értelmét.
Az
exkavátoros srác kitépte a fő áram kábelemet a földből. Pedig
mondtam neki, vigyázzon rá. Mert valóban hatvan centire volt
beásva, de ő azelőtt húsz centit letakarított a vegetációból
és úgy ásott ötven centit a kerítés alapnak. A kábelem ott
fityegett tíz centire a gödör aljától. Hogy hívja az
erőműveket.. Mondtam neki ne hívjon senkit, megoldom én. Kiástam
a kábel körül, előtte lezártam a fő biztosítékot (olyan
szépen kitépte a kábelt, hogy rövid zárlatra sem volt ideje) és
alátétes csavaros illesztésekkel meghosszabbítottam a kábeleket.
Mivel három fázisom van, a nullal együtt 8 csavarral oldottam meg.
Úgy csináltam a kötéseket, hogy ne kerüljenek egymásra, mert
noha le is vannak szigetelve, sosem lehet tudni. Szépen sorba
rendeztem őket. Minden csavaros illesztést leszigeteltem. Aztán
egy fóliával jól körbe tekertem, azt minden milliméterében újra
leszigeteltem szalaggal. Majd az egészet egy előre behúzott 110
mm-es lefolyócsőbe zártam, a végekbe pur habot nyomtam, mely
gyakorlatilag az egész csövet feltömte, így gondoltam elejét
venni a nedvesség beszivárgásnak.
Három
óra alatt meg is voltam vele. Csak a tűző napon egy gödörben
térdepelve... komoly megpróbáltatás volt.
Közben
elgondolkodtam. Az iskolás éveimnek egyetlen értelme volt a
9-10-edikes praktika óráimnak, ahol a háromfázisú motor
bekötését tanultuk. Egy egész panót kellett készítsünk,
felfogva rá mindent, biztosítékokat, relés kapcsolókat, fázis
cserélő reléket, gombokat, és a bekötéseket is meg kellett
csináljuk. Emlékszem, minden más tantárgyból rosszul álltam,
ebben első voltam. Imádtam. És az életben sokszor hasznomra vált.
Olyan volt ez, mint az áramba való beavatás.
Azóta
is én rendezem az áramos dolgaimat. A csarnokban, lakásban én
húztam ki minden kábelt, a gépeket én kötöttem be, az olasz
hikimiki lapszabász gépemből is kirámoltam az elektronikus
relérendszert, miután az majdnem felgyúlt, és beszereltem ilyen
hagyományos kattogós relét, ami sokat nem tud, de azt biztosan.
A
gondolat folyamat az volt, hogy ez a praktikai tanulás mennyire volt
predestináció kérdése, mennyire a véletlen műve? Van egy
sorskönyv és ez ennek egy kikerülhetetlen állomása volt, vagy ez
a felvett tudás húzta maga után a sorsot?
Számít
az, hogy mit tanul az ember? Alakítja sorsát?
Vagy
a sorsa viszi azokhoz a tudásokhoz, amire majd szüksége lesz?
Az
emberi sorsnak lenne egy másvilági súgója a lelkén keresztül és
az nem hagyja nyugodni? Miért van az, hogy bizonyos tudást hajlandó
elfogadni, másokat nem? Tud valamit a tudata alatt?
Ezekhez
a kérdésekhez az intézményes iskola egyáltalán nem keres
válaszokat. Az iskola egy rendszert szolgál ki, a saját rendszerét
építi. Nem foglalkozik a sors kérdésekkel, nem törődik az
egyéni emberrel.
Viszont
minden ember egyéni. A borzalom az egészben, hogy az iskola ezt
tagadja, sőt azon van, hogy kiölje ezt az egyéniséget, egy
kaptafára akarja erőltetni az embert.
Így
születnek aztán a szomorú, elégedetlen, sikertelen sorsok.
A
tragédia ott folytatódik, amikor az embert annyira legyengítik,
hogy elveszti tudat alattiját, nem hisz önmagában, így nem hisz
Istenben sem, viszont elfogadja, hogy lúzer és semmire sem jó.
Hisz nem tud beilleszkedni de megjátssza a beilleszkedősdit, úgy,
hogy felvesz egy minta polgár pofát: dolgozik (de utálja),
vezetteti magát (de utálja) és így szépen utálja az egész
életét.
És
mindezek után, hogy mondjam azt másnak, hogy kövesd a saját utad?
Légy önálló! Legyél saját magad ura! Vállalkozzál! Hogy
mondjam?
Mert
ha elmész a butyilovgyárba, noha boldogtalan és frusztrált leszel
egész életedben, viszont van biztosítás illúziód, nyugdíj
illúziód, mely humbugság akkor derül ki, amikor egy MR-t kell
végeztess vagy egy vese műtétet, vagy akár egy banális
vérelemzést, hogy abszolúte semmit, de semmit nem ér a
biztosításod, ha valósan meg akarod ezeket kapni, ki kell fizetned
kápéban.
És
ki a franc éri meg a 65 évet, amikor állítólag nyugdíjba
mehetnél? Hogyha meg is éred, annyit kapsz, hogy kitörölheted
vele a hátsód.
Na
mindegy. Valószínű napszúrást kaptam ahogy ott gubbasztottam a
gödörben három órát, valamin kellett elmélkedjek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése