Történet híján

Olvastam egy Ukrajnáról szóló, jelen helyzetet felvázoló, amateurnek számító elemzést Natália Bálint operaénekestől és ami rám nem jellemző az ilyen elemzéseknél, hogy egyszerűen nem tudom végig olvasni őket, ezt elolvastam. És egy adott ponton úgy éreztem, hogy talán még meg is fogom tudni mi van Ukrajnában, sőt be is fogom tudni azonosítani a fejemben levő térképben Kárpátalját is.

Szégyen kategória az, ha az ember valamiféle színvakság vagy autizmus miatt az ilyen dolgokat nem tudja beazonosítani, nem tud rá fókuszálni és elveszlődik az értelmezések közt és áll nagy bután a téma előtt, mint én mikor bemegyek a finánchoz és közlik velem, hogy a bevallásokat ezentúl csak onlájn lehet végezni. Az viszont nem tűnik olyan egyszerűnek, mint megtanulni a Cubase virtuális keverő programot vagy a Studio Max 3D animációs programot, mert előre megmondta a néni, hogy a szájt (honlap) úgysem működik. Folyton leblokál.

Az olyan embert mint én, hiába teszik oda megérteni a Világ társadalmi és politikai, netán történelmi (melyben mostanában a zavaros elméletek teljesen feldúlták a képet) helyzetét, ha folyton politikai irányzattól ittas magyarázatokkal akarnak traktálni.

Mit tudok én? Milyenek az én problémáim?

Nézem a sok levágott ágat, gallyat, amit a tehenész maga mögött hagyott, mert azt már nem tartja értékesnek, eltüzelni sok vele a babramunka, nosza félrehajítja, de azt is csak úgy, hogy éppen kiférjen a kivágott fa törzsével.

Az volt az egyezség, hogy a készülő útról, amit benőtt a sok akác, fosos szilva s ilyen vad fák, kivágja őket, mert eltüzeli, de a szóbeli szerződés apró betűs részeként nem volt ott, hogy de mi lesz a maradékkal. Így az ott maradt. S akkor nézem, hogy mi legyen? Meggyújtani barbárság lenne, sok van és sokáig fog lángolni, és nem biztos, hogy a magasfeszültségű kábeleknek jó lesz. S akkor gondolkodom, hogy menjek oda a kis cirkulámmal és kezdjem feldarabolni a helyszínen. Lehet, hogy elbabrálok vele pár napig, ami miatt a világgazdaság el is akad, a tőzsde meginog, de jó darabig lesz mivel a meleg vizes kazánba gyújtsak, ami mostanában eléggé probléma.

A helyzet nézőpontja az, hogy az ilyen gallyakat nem szokás felaprózni, általános nézet miszerint nem gazdaságos, tehát hagyni vele megtelni a mezőt, aztán vagy elkorhad, vagy magától kigyullad és ha szerencsés a helyzet, nem gyújt fel egy fél falut például.

Viszont nincs egy hónapja, hogy pont a környéken jött ki a tűzoltó sereg, mert egy marha meggyújtotta a köpésnyi földjén levő kukorica szárait, csak éppen belekapott egy ilyen halom elhanyagolt gallyba és szépen elkezdett égni egy kis gyümölcsös. Az még nem fájt volna senkinek, de akkora füst támadt, hogy a nyugatról keletre (és vicseverza) özönlő forgalom (éppen a hiányzó autópálya szegmensében), hogy teljesen leállt a forgalom (irtózatos füst, bűz és megannyi dühös dudálás).

Nekem ezek a Világ problémái, és ha nem ebben a regiszterben tudok meglátni egy kárpátaljai magyart, egyszerűen elmosódik a Földgömbön.

Elgondoltam, hogy ha egy kárpátaljai magyar egy erdélyi magyart szeretne megérteni, és beüti a gugliba az Erdélyt, hát kijön neki a legtöbb hivatalos média és ha azt olvassa, az az érzése, hogy az erdélyi magyar egy természetes nyúlványa a magyarországi Fidesznek. Mert az erdélyi magyar politikai vonal tökéletes nyomata a gerinctelen állatnak, aki siklik ide-oda, főleg a sötétben, és olyan mint az alzheimeres öreg az intézetben, mindenre azt szajkózza, hogy: „minden rendben”, és itt mindenki természetesen követi az ősmagyar szálat, azaz Orbán Viktor feltétel nélküli hívei.

Viszont, ha a politikai hatáskörön kívül (ami elég nehéz, mert ott van a közéletben mindenhol, kezdve az iskola kapusától a takarítón keresztül...) beszélek emberekkel, a helyzet más.

Rajzolok egy képet. Éppen ablakot szerelek egy magyarnélküli falu templomába. Pályázati pénzből. Nem én pályáztam, engem csak eléggé kacifántos módon rávettek, hogy piaci ár alatt vállaljam, hivatkozva magyarságra és ilyen bullsittokra. Mit ad a fenvaló (csupán hogy engem ugrasson) megjelenik egy magyar busz, tele ilyen fényesarcú nagymagyarral. Vallásos mélymagyarral. Ezt a megannyi magukra aggatott kokárdával, ilyen olyan nemzetre célzó eszközökkel, Trianon trikókkal s ilyenekkel félreérthetetlenek voltak. Persze a helyi panziós (már multivá kinövő) és az egyébként jámbor pap vezette őket és érezhető volt a magyarizmus szelleme ami átjárta őket, mint amikor elmegy a mosdatlan tehenész előttem, hogy a levegőben még sokáig úszik a pisi és szarszag. És valamiért engem is besoroltak (természetesen) a nagymagyar örömbe, holott meg se szólaltam, hagytam Sanyit virítani, aki ilyenkor szokta kiélni a társadalom esztétikai hiányait. Hallom, amint dicsérték becsületes magyar mivoltát és igen dicsérték az asztalos szakmaiságáért. Én meg egy síron ülve kértem a fenvalót, hogy ne sokat pálinkázzanak itt, mert ma be akarom fejezni.

Ez a busznyi magyar valamiért feltételezi, hogy érzelmeim alá vannak rendelve érzelmeiknek (idáig a kép).

Hiteles erdélyi magyar bloggert én még nem találtam, aki be merte volna vállalni esendőségét, mint jómagam. Ahány erdélyi magyar blog kezdeményezésre bukkantam, mind, mind fülei voltak valamilyen felekezetnek, politikai irányzatnak vagy érdekközösségnek (értsd: maffia). Nem hiába a főző bloggerek közül is keveset tudok olvasni, mert a főzők aztán abszolúte nem keverednek a mindennapos dolgokba. Ők főznek. Olyan, mintha én csak asztaloskodnék azzal a képmutatással, hogy hű de kitölt engem ez a szakma és természetesen minden új kötés egy elszalaszthatatlan kihívás és lehetőség érzelemdús életemnek.

A kárpátaljai Balla D. Károly író blogjaiba be szoktam nézni, de az nekem az a dzsezz műfaj, ami biztos hogy értékes, de néha nem értem. A minap is hallgattam munka közben valami nagyon bonyolult dzsessz számot, de egy idő után nem tudtam követni és nem bírtam hallgatni. Úgy éreztem értem, de nehéz volt nekem. Nekem úgy tűnik, hogy Károly valami ködbe rejtett Parnasszusról szól le, hallszik mennyei hangja, de nem látom azt a kárpátaljai magyart, akinek ugyanolyan gondjai lennének, mint nekem ezekkel a gallyakkal. A gallyak (gajjak?) révén pedig felemnek számító ellenségeimről, kik megennének egy kiskanál mézzel, kik féltéglával hungarista mellett verve űznének ki otthonomból, ha nem volna ez a nyomorult liberális világ, ahol esetleg az átlag, békés polgárok javait és (amugy lecsonkított) jogait is nem védené.

Szerintem a szétszakadt Magyarország cafatrészeinek a magyarjai nem kommunikálnak, mert noha megvan hozzá a lehetőség, ennek eszmei és valós lehetősége bannelve van.

Amíg a magyar szemlélet ketté van szakítva a vadmagyarra és a vadnyugatra, a közép meg se mer szólalni, mert közvetlen családtagja innen vagy onnan eszi a kenyerét és így tagja lesz a Hare Khrisna szektának és szivárványos aurákat képzeleg maga köré és azt hazudja magának, hogy egyetemesen boldog. Ez aztán nem ír, nem zenél, nem csinál semmit, hanem békésen dagassza a multit, akár vegásan, zölden, hisz ő már csak lélekben ember, fizikálisan csak frekvenciálisan van. A nem létező valóságban egy hologram.

Ha nem olvasom Natália facebookos bejegyzését, talán el sem gondolkodtam volna ezen. Egy ideje olvasom miket ír az utazásai során és érdekesnek találom őket, habár néhol megüt egy egy bonyolultabb dzsessz akkordot, de alapjában elkap egy egy jó életfelvételt, amit talán nem tudatosan közvetít.

Nem tudom mit akar a csaj, be van indulva, talán feltette magában, hogy befolyásolni akarja az (enyhe elit) úgymond értelmiségi embereket, sokszor érzem azt, hogy nem engem szólít meg, néha nem tudom miért is olvasok el nagyjából mindent amit ír, talán nincs más amit olvassak.

Nem véletlen az sem, hogy a mai írásoknak nincsenek történetei. A régi irodalom tele van történettel. Ma minden sziporkázik, mindenki sztár, csak elvek vannak, mainstream van, de történet sehol. Imázs van. Csendélet. És nem lehet tudni mi van az orgonavirágos csendélet mögött. Egyben nevetséges is. Kinéz az ablakon egy szomorú, de jóképű és irtó sovány nő. És ez valami rejtett értelmű kultúra. Biztos mély, de történet híján akár egy levágott nyakú liba is lehetne az asztalon.

A mai megnyilvánulás el akar vinni A-ból a B-be. Erre vagyunk szetálódva (mert hiszem, hogy önként tettük). Ráhangolódtunk és átvettük a mainstreamet.