Fecniláng

 

Azért most már mondhatom azért, hogy van némi tapasztalatom a kazán, kandalló begyújtásban, mégis minden nap, minden alkalommal másképp alakul a tűz dolga.

Először is kell egy légtér, ahol az első láng létrejöhessen. Két szélesebb fa megteszi emelőnek, a legjobb, ha 5-6 centi széles fadarabot élére állítok és arra építem előbb a gyújtó fácskákat, majd aztán az egyre vastagodó fákat. Aztán régi újságokból egy-két oldalt összegyűrögetek és a magasított légtérben meggyújtom, és legtöbbször elég az, hogy a máglya lassan lángra kapjon. Ez a kandalló, illetve a melegvíz kazán esetében működik.

A fűtő kazán, ami a gazdaságkorban volt kitervelve neki működni, amikor úgy nézett ki, hogy az asztalos műhely rönkvágó szalagfűrésze biztosítja az elegendő tüzelőt egy 60Kw-os kazánhoz, de akár több ilyen kazánhoz is, ma már elképesztően túlméretezettnek tűnik, amikor nem igazán van mit beleaprítani. Ezt a kazánt már ipari szellemben kell begyújtani: Megrakni jól fával (vagy amivel), rá sok forgácsot és gázlámpával odapörkölni neki, amíg meggyúl a forgács. Ebben a kazánban felülről ég lefele az anyag.

Mivel nagyjából a tyúkokkal egyidőben feküdtem le, mert kimerített a nap mindenféléje, hajnali háromkor talpon voltam, mint a régi szép időkben, amikor pörgött az agyam, amikor mindenben hittem és azt hittem a koránkelés hozza az aranyat, noha az arany nálam mindig is képletes volt.

Olyan felkelés volt ez is, amikor nemigen látom értelmét semminek. De mivel hideg van, addig is be kell fűteni. És ez eltereli a figyelmemet. De nem sokáig. Mert miután mindenhol begyújtottam, lenti kazánba s melegvizes kazánba, a nappalimban, ahol az író asztalom van még csak 16 fok van, ennyire hűlt le az estétől, amikor a tyúkokkal egyidejűleg feküdtem le és töltöttem fel utoljára a kazánt, elkezdtem reszketni az asztalomra könyökölve. Na mondom, nem várom be, amíg a lenti kazántól bemelegszik a ház, erre van a kandalló, hogy rögtön fizet. A begyújtás pillanatától ontja a meleget.

Leteszem az alapokat, rá a begyújtókat és aztán a vastagabbakat és ilyen régi iratpapírokkal próbálom begyújtani. Nézem amint ég a papír, hogy introvertáltan lángol, csak félve nyaldossa a vékonyabb fákat, annyi annak nem elég, hogy begerjedjen. Leégte magát a papír, felemésztette a saját energiakészletét, de nem tudta motiválni a többieket.

Elmentem, hoztam a soron levő papírt a stoccból, egy „Fürkésző” nevű gyermeklapot, elkezdem tépegetni az oldalacskáit, összegyűröm, és meggyújtom. De most többet tettem a gyújtó légtérbe, mert látom, hogy ezen a reggelen nem elég egy kis papír. Makacsabbak a vékonyságok. Ahogy a gyufa lángja egyik papír galacsinyról a másikra terjed, nyugtázom, hogy most talán összegyűl a megfelelő erő, rábírni a következő szintet a cselekvésre, gerjedésre, lángra kapásra.

És úgy lett. Rövidesen lett elég parázs aztán, hogy nagyobb fadarabot is ha ráraktam, amekkora nagy volt, akkora nagyot égett is.

Elgondolkodtam ezen, hogy én mindig azon a papír szinten voltam életemmel, hogy csak nyaldostam, de sosem tudtam lángra bírni senkit. Felzabáltam a saját energia készletemet és ezzel ki is merült a fűtőértékem. S most itt van ez a bazi nagy kazán.

Most nem állok le itt magamat hibáztatnom, mert tudom magamról, hogy mindent megtettem. A megszakadást sem spóroltam meg magamtól, nem vádolhatom magam olyan dolgokért, amik mások hiányosságai.

Ezt csak azért hoztam fel, mert elgondoltam, hogy az emberiség mennyire nem akar egy boglyába verődni. Egy hatalmas máglya minden nemzet, mely az istennek sem akar begyulladni. Minden fadarabja rothadásban ég el. Eszi a penész, a gomba, se magát nem melegíti, se mást. Önmagában gyönyörködnek az energia hordozók, semmit nem osztanának meg egymással. Félti lángját a másiktól. Még azzal a rizikóval is, hogy ő is fázni fog egy életen át.

Mondtam valakinek a tegnap, akit egyébként semmi nem hozza tűzbe, még önnön magától is sajnálja a saját égését, hogy a valamikori Forgács projektemre még azt sem mondhatom, hogy egy Bilderberg csoport, vagy Illumináti, vagy bármilyen kurvakapitalista érdek gátolt volna, hanem a saját népem gátolt benne, akiért csinálni akartam. Mondtam ezt csak azért, hogy el legyen mondva. Nem azért, hogy értelemre találjak. Ezekben a dolgokban nincs értelem potenciál. Az erre szánható időt lehúzza az olyan világtartalom, amihez nincs senkinek semmi köze: egy Tik-Tok idióta filmecske, egy celebfigura a jutubon és így tovább. Nincs időnk a közösségre.

Beszélek az igazi közösségről. Amikor az emberek élet-társak. Egy műhelyben, egy falúban.

Így lehet minket bevinni egy kamu-vírus őrületbe, így lehet minket elbolondítani a digitálisan felügyelt életformával, hogy elveszítjük minden emberi jellemvonásunkat.

Az viszont igaz, hogy akinek bejön ez az életforma, elég sokat és gondtalanul él. Azok halnak meg hamarább, akik tépik magukat szanaszéjjel, hogy emberséges méltóságban éljenek lehető legközelebb Istenhez.

Az ilyen reggeleken, amikor felismerem magamat abban a papírdarabkában, aki csak nyaldossa a vékony fát, de nem tudja lángra bírni, úgy érzem, hogy semminek nincs értelme.

Ezért most egy Pioneer CT-737 MARK II kazettás deck mechanikai részét bütykölöm, mert szíj cseréhez szét kellett szednem a gépet, főleg a mechanikus részét, és levettem egy fogaskerekes akármit, ami egy központi meghajtó elemnek néz ki, mint egy mosógépben és ez adja a mindenféle funkciónak a közvetítést, és amikor szétszedtem nem vettem észre, hogy valószínű csak egy bizonyos pozícióba téve működik helyesen, most hiába próbálkozom mindenféle pozícióba tenni, nem végzi a dolgát. Nincs a helyén, és meg kell keressem a helyét, de nem találok támpontot, honnan kezdjem el. Így matatok. A gép szervíz könyve sem segít, olyan szar felbontásban van a rajz, hogy felnagyítva pont az a rész nem látszik tisztán, ami érdekelne. Harmadik szíjcsomag rendelése után sem lett meg a megfelelő méretű szíj a lendkerék meghajtásához, de azon úgy segítettem, hogy a motort feljebb költöztettem így adaptáltam ahhoz ami van. Valószínű egy icipicit lelassul a zene. De ha megtalálom a motor szabályzó részét, talán felgyorsíthatom majd. De csak ha úgy érzem, hogy szükséges.

Igyekszem nem meghalni hősiességben.