Ezüstös cigánybanda

Felmerült már többször, hogy annyi mindenféle közösségi oldal van, és mégsem tudunk mi, úgymond normális, de legalábbis másként látók, az árral nemigen úszók egy speciel közösséget alkotnunk.

Az a helyzet, azt hiszem ha mégis megalakulna egy ilyen virtuális közösség, belőlünk, normálisabb emberekből, akik nem szeretnénk az árakkal úszni, nagyon rövid időn belül felzabálnánk egymást és nem tudnánk semmiben sem konszenzusra jutni, mert elkezdenénk azon civakodni, hogy ki közülünk a normálisabb.

Nem kell ide világméretű összeesküvés a gyíkember fajzatból, se zsidó, se arab merénylet ellenünk, megvan nekünk magunkhoz minden tehetségünk ahhoz, hogy ellenség nélkül is kard hegyébe essünk magunktól. Semmit nem kell tennünk, csak cselekednünk. Csak menjünk az úton előre.

Amíg én mondjuk beengedném a digitális zeneszerkesztést életünkbe, mondjuk Kornélia megtiltaná a gyerekeknek a Minecraftot, közben egy harmadikunk a lovon hátrafelé ülésből való nyilazást tanítaná, egy negyedikünk a frekvenciaugrásban mesterkedne, s mindeközben a kertjeinkben elszáradnának a zöldségtövek, három méterre nőnének a gyomok, és európai segélyt vennénk fel hatalmas kamatra, hogy ne úszván a mocskos árral, maradván megmaradjunk tisztáknak.

Emlékszem, amikor fiatalon egy lelkigyakorlatfélén voltam jelen, amikor még őszintén hittem, hogy Jézus ott van köztünk, emberek közt, vettem a vezérfonalas könyveket és próbáltam az a logika szerint megérteni ezt az egész dolgot. Rám hatottak a lelkipásztor szavai, és szünetekben magamban emésztettem a szavait, a magyarázatait, és odamentem volna hozzá, hogy mégis, lenne egy kérdésem, mert sajnos ilyen vagyok, hogy miután mindig minden letisztul, bennem mégis felmerülnek kérdések.

Látom, hogy valakivel éppen beszél az udvaron, gondoltam megvárom, míg a fontos dolgokat elintézi, de azért közelebb mentem, hogy legyek résen. A lelkipásztor és az a valaki, éppen egy autót nézegettek és lelkesítették egymást. Azta, mondja a másik, na ez igen autó. Ugye? És kezdi sorolni a lelkipásztor mi sokmindent tud ez az új autó. Egy darabig vártam, rájöttem, hogy ez az egész lelki telítettség, amit aznap a Szentlélek művelt ott bennünk, lecsapódott az új autóban. A lelki tunning szurszája (forrása) nem a magasságos Lélek áradása, hanem az új autó, ami egyértelművé tette a papi elhívatás értelmét, jövőjét, áldását. Jobban megnézvén én is az autót, rájöttem, hogy a kapa elől menekülő paraszt legény, kinek az ékesszólás lelke adatott meg szerencsétlenségére, talán joggal kiált fel, hogy: “Hallelújahh!” mikor ebben az új autóban futhat a következő missziós helyre.

A hívek meg inspirálódnak a lelkész öröméből. Ők is ugyanolyan sikeresek szeretnének lenni, mint a lelkész, csak hát ők nem annyira magabiztosak, nincsenek úgy megáldva a hasbeszéd teknikájával.

Na most hogy ne legyek az általánosítás gyanúja alá téve, volt mégis egy ember, egy lelkész, akihez odajárulván, hogy megkérdezzek ezt-azt mestersége révén, azt mondta, nagyon érdekes, hogy ezek a dolgok érdekelnek engem, mert jártában keltében nemigen érdeklődtek ilyesmikről a fiatalok, ezért adott nekem egy könyvet és legalább tucat gépelt prédikációit, azt mondta, remélte, hogy erdélyi papok kérik majd tőle, de nem kérték, ideadja nekem. Ennek az embernek neve Cseri Kálmán volt, és hozzá fogható lelkészt nem találtam. Azóta is rengeteg prédikációját elolvastam, meghallgattam lelkem épülésére.

Tehát valóban nem minden lelkész tróger.

Olvasgatom közben Kornélia könyvét, amit nekem dedikálván küldött el nekem imigyen: “Attilának, hogy szeresse...”, mely könyv címe: Szellemi szakácskönyv.

Forgatgatom a könyvet, hosszasan ízlelgetem sorait, mert ráérek ott ahol olvasom és sokmindenre gondolok.

Előbb mindig megnézem a könyv fizikai megjelenését, hogy eléggé arányos azért, kézenfekvő tud lenni, kicsike is de nem túl, letisztult a dizájn, a betűk nagysága is megfelelő, olvasható, ha éppen nem vittem szemüveget magammal.

Aztán ha Kornélia nagyságára gondolok, hogy ő mivel foglalkozik és mekkora lelkiséggel bír embertársaira, nemzettársaira, kicsit csalódott vagyok, hogy ez az EMBER több tiszteletet megérne, aranyozott betűs, keménykötésű igazi könyvet érdemelne. Félreértés ne essék, én nagyon imádom így is ezt a könyvet, de csak elgondolkodtam.

Olvasgatom Kornélia Szellemi szakácskönyvét, és eszembe jutottak azok az idők, amikor a hiten dolgoztam, és legalább két-három vezérfonalból inspirálódtam egyszerre, és ha a szerzők okosságaival legtöbbször nem tudtam egyet érteni (innen aztán bennem a sok felmerült kérdés), de legalább megvilágosult előttem a Biblia, és belőle főleg Jézus személye körüli úgynevezett misztikum. Olyan forma, hogy lehullván pedig a misztérium leple, elémbe jött a nemmisztikus Jézus, és látám, hogy Ő is közülünk való emberforma, csak dicsőségesebb. És ebben a dicsőségesebb állapotában nem hencegett vele, hanem azt mondta, velem megossza kenyerét, van egy plusz inge, azt nekem adja.

Most ahogy Kornélia sorait olvasom, megint ez a leplezetlen Jézus jön elém.

Az érdekes a dologban, hogy Kornélia eme gondolatait nekem az évek folyamán megosztotta, én akkor is megértettem őket, sőt egy barátság szövődött közénk, mondhatni ha nem láttam értelmét az írásnak, hipp-hopp fájós lábával virtuálisan fenékbe billentett és ha nem más, de egyetlen rajongóm örömére írtam és újra írtam, de most ahogy fizikálisan is fogom a gondolat gyűjteményét, olyan bizonyosság ez nekem, mint ahogy Jézus sem egy kulturális termék, hanem igen, hiszem, hogy fizikálisan is kezet fogok vele rázni. Lehet, hogy eddig is megtettem és nem tudok róla, de eljön az idő, amikor tudni fogom, hogy Ő az.

És akkor ezeket átgondolván megnyilatkozott előttem a tény, hogy vazze, ma, ha valaki szeretne egy ilyen Szellemi szakácskönyvet Kornéliától például, hogy reggelente elolvasson belőle egy pár soros lélekfelest, hiába ez a sok zakata, internet s 5G, s 8G, ilyen fast wifi meg olyan, mert nem tud hozzájutni! Egyszerűen nem úgy van, hogy bemegyek egy könyvesboltba oszt csá, megveszem. Vagy nem úgy van, hogy felmegyek az internetre és szevasz, megrendelem. Nem, mert ezek a könyvek csak mutatóban vannak és csak nagyon közeli beavatottak jutnak hozzá. Annyira rejtve vagyon ez a társaság, mintha valami emberellenes összeesküvésben mesterkednénk és csak titkos csatornákon, kódolva kommunikálnánk, tartanánk egymásban a radikalizálódás lelkületét. Mindenféle szűz ígérete nélkül a halálunk után. Csak úgy bolondulásból.

Elgondolkodtam, hogy ha összegyűlnénk mi, ezek akik másképp (nem biztos, hogy normálisabban) látjuk a világot, nem azon ügyködnénk, hogy cigánykassza módban minden hónapban másnak és másnak jelentetnénk meg a könyveit, hogy azt aztán szervezett módon juttatnánk el a be nem avatottaknak radikalizálódás végett, hanem elkezdenénk rendezni az elveinket, elkezdenénk globalizálni a meglátásainkat, hogy a csoporton belül szellemi és ideológiai konszenzus legyen. Mondván, tudnunk kell, hogy a hajó merre megy és ki fogja a kormánylapátot.

A cigánykassza, aki nem tudja az egy olyan megoldás, hogy mondjuk tízen összeállnak, és minden hónapban mondjuk 10 ezüsttel beszállnak, és az így összegyűlt 100 ezüstöt mindig más viszi el, nagyobb összeghez jutván így, nagyobb dolgot tudván elintézni. Amikor ezen gittegyletek emberséges módon működtek még, elég volt csupán a tisztesség, nem kellett szerződést aláírni, sem iktatószámmal ellátni.

Tehát, ha csinálnánk egy ilyen cigánybankot mi a lelkesek és minden hónapban más és más könyvét jelentetjük meg a 100 ezüstökből, egy év alatt mind a tízünk könyve megjelenhetne. Így várjuk, hogy hátha egy kiadó megembereli magát és felfedezvén minket, saját költségünkre kiadatják könyvünket, amiből persze nem sok hasznunk lenne, mert arra már nem tartja érdemesnek, hogy rendszerébe bevigye, nem adná kiadói nevét hozzá.

Mert ugye, mi nehezen tudnánk perselybe helyezni minden hónapban 10 ezüstöt, hogy majd összegyűlvén a száz elmenjünk és könyvünket kiadassuk. Egy, mert mindig jó az a pénz másra, kettő nem is igazán hiszünk abban, hogy jó lesz valamire az a könyv.

Én kezdem azzal, hogy elfogadom a Stonecrops dobmintás felvételét, ledobván magamról a sértődöttséget, hozzáteszem a magam tíz ezüstjét, hogy lemezük megjelenjék, mert ha triggerelve is van a dob felvétel, de az tagadhatatlan, hogy a relé meghajtásához szükséges impulzusokhoz csak haladéktalanul szükség volt rám.

Nosza alkossuk meg ezt a tízes cigányságot, és tartsunk gyűlést és az első gyűlésen én elmondom, hogy nekem az én könyvem ráér utolsónak, tizediknek kiadni, előbb adjunk ki más kilenc könyvet...