Az
embert túl sok inger nem éri, ha csak a háza körül él, és
gyakorlatilag nincs emberek közt. Mondanám, hogy elegem van az
emberekből, de tulajdonképpen a szar emberekből van elegem. A jó
emberekből nincs elegem.
A
klienseim nem mondhatók szar embereknek, de sok kulturáltnak tűnő
emberben annyi nyereségvágyás, trógerség és irigység lakozik,
hogy valahogy előttem beszarósodtak. Az elmúlt évtizedeimben
sokkal volt dolgom, de talán a jók közül sem volt, akivel
bármiben rezonálhattam volna. Kellett nekik valami tőlem, oszt a
tőlem telhető legkulturáltabb módon kiszolgáltam és a
szocializálásunk nagyjából ezzel le is csengett.
Mivel
sokat dolgoztam, nemigen volt alkalmam olyan emberek társaságát
ápolni, akikkel talán rezgésben közelebb álltam volna.
Nem
feltétlenül foghatom az időre, hogy mivel lefoglalt voltam, nem
csináltam elég időt a barátkozgatásra, hanem inkább az volt,
hogy nem volt aki miatt átszervezzem az idő készletemet.
Ez
az online verzusz offline dilemmám is eléggé egy irányú. Ha
lekapcsolom a gépeket, mi maradna nekem? Itt ülhetnék a pajta
tetején és nem lenne kinek virtuálisan elmondanom, hogy éppen a
fűzfát nyírom.
Nyírnom
kell a fűzfát, mert útban van. Az útra hullajtja hosszú leveles
ágait és ha erre téved egy kamionféle, beáll a dramaturgia, hogy
szétkarcolja a pléhet. Ilyenkor látni, hogy lelassul és lépésben
megy át a fa ágai alatt. Nosza időnként megnyírom. És mivel még
van némi onlájn életem, ezt megírom, mint esemény.
Amint
nyírom a fűzfát, látom a szomszéd angyalkát egy ollóval
szaladgál a kutya után. A kutya meg káromkodós képpel szaladgál
előle. Végül az autóm mögé bújik, oda nem merészkedik az
ollós drágaság, mert közel voltam én is. De elgondolkodtam, mit
akarhat azzal az ollóval az égből pottyant angyalka? Az álruhában
bujdosó szárnyaslélek? Hogy a kutya előle szalad, valószínű az
olló rossz dolgokra emlékezteti.
Nyírogatom
a fűzfámat, úgy, hogy egy három méteres létrára kúszok nagy
nehezen, és amíg elérem a kezeimmel, a nyeső ollóval levágom az
ágakat. Alkalmanként két órába is bele telik, míg lenyírom a
fát. Aztán szépen összeszedem az ágakat, rengeteg összegyűl.
Felseprem az udvart képező előtért, elhordom komposztálás
végett a termést. Még itt-ott kitépek egy egy búrjánt, ez is
felvesz egy órát. A tűző reggeli napon ez kimerít engem.
Közben
látom az angyalkám éppen egyik testvére után szalad és üvöltve
fenyegetőzik. Eddig ezt az oldalát nem láttam.
Lehet
az ember földreszált angyal, amikor szembesül a vadsággal,
erőszakkal, önkéntelenül és védekezésből felveszi a stílust
és ritmust. Visszavág előbb, aztán legközelebb óvatosságból
elsőnek vág oda.
Ezt
én nem tudtam megtanulni. Nem tudtam pofra poffal válaszolni.
Inkább kussoltam és eliszkoltam amikor tudtam.
Úgyhogy
jelentem az offlájnból az onlájnba: az angyalok is bediliztek.
Hiába keressük a Világ bármely zugában a csendet és
megbékélést, angyalok mindenhol szaladgálnak ollókkal a
kezükben, hogy hátha kárt tehetnének.
Még
mindig az elmúlt hétvége hatása alatt vagyok. Annyira, hogy nincs
kedvem dolgozni.
Itt
voltak a Stonecropsék, felvettünk hét új dalt. A kezdetlegesség
és hiányosság ellenére most igazán el vagyok telve magammal,
hogy jól sikerült a felvétel, és elképzeléseim is a
monitorozásról beváltak. Egy adott pillanatban úgy éreztem, hogy
ezt talán szeretném csinálni az idők végezetéig.
Nagyszerű
volt az érzés, igaz az együttes tagjai is jó fejek. Hatalmas
motiváció számomra a közös munka. Teljesen lényegtelen, hogy
ebből egy szál fia kereslet sem születik. Örömmel nyugtázom,
hogy a cselekvés vágy nem hal ki ezekből az emberekből, noha
szinte semmiféle figyelmet nem kapnak. Sőt, elszántabbak mint
valaha, azt mondták teszik a legjobban és a legtöbbet, amit
maguktól tehetnek és nem érdekli őket, hogy senki nem értékeli.
Hát én értékelem ezt.
Lelkesedésük
akkora, hogy legközelebb videózni is akarnak. Hatalmas tervük van,
és megtisztelő, hogy ezt a csarnokomban képzelik el. Már
elkezdtek dolgozni bennem a gondolatok, hogy miként lehet a
“scene”-t minél jobban kidolgozni. Sőt, egy magyarországi kis
együttest is meghívnának, akik elvileg igent mondtak, attól
függően, hogy ez a vírushiszti mit jelent a határátkelőnél.
Úgyhogy
fel kell kössem a nadrágot, vagy legalább új gumit húzzak a
szakadt tréningembe, ha ennek elébe akarok állni. De megmondom
őszintén, ugyanaz a fíling van bennem, mint ami volt a
forgácstábor (2004) szervezésénél. Akkor is milyen csodálatosan
összejöttek a dolgok.
Most
is összejöhet egy csipkebokor reszketés.
Nagy
kihívás élőben felvenni a zenekarokat és azt majd videókhoz
illeszteni. Díszleteket kitervezni, fényeket megalkotni.
Ehhez
persze nem éppen jókor jön az árnyék: késik a magyar
állampolgárság (úgy kell nekem, miért szaroztam évekig), úgy
néz ki, hogy legalább egy fél évig fizetnünk kell a tanítást
Szegeden, de ez nem elég, ha át akarunk menni, meg kell csináljuk
a drága vírustesztet. És még nem tudjuk mindez mivel jár. Az
iskola igazgató biztat, de úgy néz ki mindent az utolsó
pillanatra hagynak.
Hajnalban
úgy ébredtem, hogy eszembe jutott Ferenc barátom elmélete,
miszerint a hangok mély tartományaiban sokkal gazdagabbak az
információk a magas hangok értelmében, ha azokat elő lehet
hívni, sokkal teltebben és szebben szólnak azok. Nagyon érdekes
elmélet, viszont amiket kikever ebből kiindulva, tényleg szépen
szól. Na jó, ez bonyolultabb, mint itt felvázolom, mert ez nem úgy
történik, mintha egy sziringával mintát vennénk a mélyből,
melyet aztán felhígitunk.
De
ez nekem szöget vert a fejembe. Azt mondtam, hogy ennek az
elméletnek a folyamán, mi lenne, ha a dobok hangjait az
overheadokból, azaz a dobok fölötti térmikrofonokból vonnám ki
és nem a direkt dobokra irányított mikrofonokról?
Miért
érdekel ez engem? Mert a direkt ütést felvevő mikrofon akkora
jelet kap, hogy a dob lecsengése alig hallatszik bekeverve. Az a
mikrofon, ami kb másfél, két méterre van az egyes doboktól, az
kénytelen felvenni nemcsak a dob saját testhangját is, hanem a
többi testek rezonanciáját is, ami tulajdonképpen az összhangban
megadják az egyed egymásra ható hangzását is. Amint a zongora
húr sem szól jól egymagában, kell neki a fa, a láda, a tér, ami
a húr hatására rezonál és kifejez, értelmez.
És
tényleg. Kivágtam a felső mikrofon sávokból külön a pergőt és
a tamokat, külön sávba helyeztem őket és megfelelően
felerősítve valami eszméletlen tiszta és tökös hangokat
eredményezett. Annyira szépek és érthetőek, hogy semmiféle mű
beavatkozásra nem volt szükség, némi színezék és kis térhatás
bőven elég.
Ez
engem nagyon feldobott, mert ezután nem lesz szükség hét külön
sávra a dobokra, hanem elég három. Mert a lábdobra csak kell
tegyek egy külön mikit, mert azt a felső mikik halkan szedik fel.
Úgyhogy két jó térmikire lesz szükségem a jövőben.
Az
biztos, hogy a szakma felhördülne és nem lenne mit kezdjenek a
tőlem kapott sávokkal, mert senki nem fogja órákig manuál
kibogarászni a dobokat, de nem érdekel. Nem érdekel, mert ideje
magam is megtanulnom a jó hangzást elérni.
Ezelőtt
hét évvel csináltam valami ablakokat egy valakinek. Mivel az
utolsó ablakok közt volt, direkt úgy csináltam, hogy agyon
gumiztam minden részét, mondván ne ázzon be, szél ne fújjon be.
Erre felhívott a kliens, hogy hét év után nagyon szar állapotban
vannak az ablakok. Elmentem és igen elcsodálkoztam. Az alsó része
elkorhadt, penész és gomba megölte a fát. Mutatta a műanyag
ablakot, hogy azzal nincs semmi baj. Apropózva, hogy valószínű az
én ablakom szar.
Igaz.
Viszont az is igaz, hogy a tíz centis külső házszigetelése ezzel
reagált, hogy lerohasztotta az ablakaimat. Nem is merek belegondolni
mi fog történni a házzal, ha műanyag ablakokra cseréli a fát?
Nem lesz ez a lecsapódó helye a befövésnek, a háza fog penészedni
és gombásodni. De ezt persze nem mondhatom neki. Ő most a tünetet
akarja kezelni, nem a betegséget. Én elérhető vagyok, a
szigetelés Istenét nem lehet előkeríteni.
Hazajővén
megnéztem az összes ablakaimat, amit az elmúlt 15 évben feltettem
a csarnokba, a lakásunkba, némelyiket úgy veri az eső, hogy
patakokban folyik rajta a frontális esővíz. Egyiknek sincs egy
csepp rothadása sem. Pedig ugyancsak szar ablakokat csináltam
magamnak, általában az anyagok legaljából.
Úgyhogy
dilemmában vagyok. Menjek és vágjam ki a rothadt részt? Vagy
ajánljam, hogy visszafizetek valamennyit? Nem vagyok elég okos.
Tőlem várnak választ. Oldjam meg. Életemben nem jártam így. Nem
tudom mi a megoldás.
Na
ilyenkor van az, hogy valószínű szar asztalos vagyok. Minden
esetre, ha asztalos olvassa most ezt a posztot, ajánlom, never ever
ne csináljon fa ablakot kliensnek. Egy: nem tud versenyezni sem
árban sem minőségben a műanyaggal. Kettő, hogy a kliensnek fából
kell, az csupán két okból kell: a.) flancolni, ökoönámítás
célból, b.) ha olcsóbb a műanyagnál. De ugyanolyan
karakterisztikumokkal kell jöjjön a fa ablak, mint a műanyag: ha
slaggal vizelnek rá, ne csorogjon a házba, és tartson kétszer
annyit, mint a műanyag.
Na...
megyek gumit szerezni a gatyámba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése