Ceruza kapu

Elgondolkodtató, hogy egy ember mitől nevezhető sikeresnek.

Ezzel a Ceruza kapuval valahogy úgy érzem magam, mint Rowan Atkinson a Mr. Bean szerepében. Előbb van a Mr. Bean és mögötte van a Rowan Atkinson, de amire az emberek oda figyelnek, az a Mr. Bean.

Azt még visszahallottam, hogy ez a Muzsiúr jó asztalos, meg rendes, meg minden, de így élőben még sosem aratott ekkora sikert egyik munkám sem, mint ez a Ceruza prazsekt.

Az emberek jöttek mentek az utcán és alig akadt ember, aki ne jegyzett volna meg valami vicceset a készülő kapu átalakításról, de ha csak csendben is elmentek, minimum elmosolyodtak.

Volt aki kérdezte, hogy csináltam, volt aki nevetett, volt aki szelfizett a ceruzákkal, még két teljesen bebugyolált arab csaj is kuncogott a látványon.

Mondhatni rivalda fényben csillogtam, noha értelmi szerzője nem én voltam, ez a megrendelő teljes felelőssége, érdeme, sőt amikor ezzel előállt, konzervatív énem azt mondta, nem fognak ezen kiakadni az emberek? Akkor azt mondta, nem baj, majd visszaakadnak.

Egyelőre senki nem akadt ki.

Hirtelen megnőtt a rollerező gyerekek száma, egy lány feltűnően többször sétált el előttünk, a turista autók is lelassítottak a látványtól.

Ilyen dicséretek hangzottak el, mint: ez igen szakma, nincs ennél jobb asztalos egész Hunyad megye körzetében... csalódottan részegedtem Mr. Bean sikerével, hogy a helyzet komikáján keresztül látnak és valóban meghasadhat bennem a Rowan Atkinson, a kutyát nem érdekli.

Hasonló élményben volt részem, amikor egyszer úgy alakult, hogy több éves fa asztalosság után sorozatban ilyen színes pozdorja bútorokat készítettem. Való igaz, sokkal látványosabbak voltak azok a dobozok, színeivel, csilivili aggalékaival sokkoló hatást értek el. Na akkor több régi kliensemtől megkaptam, hogy óriásit fejlődtem szakmailag. Pedig dehogy, az egész felért egy szakmai paráználkodással, de mindenki másképp értelmezte ezt.

Félretéve azt, hogy én mit gondolok magamról, hiába lett amiatt alkoholista Takács Tamás, mert minden koncerten kérték tőle a „volt egy fiú és volt egy lányt” és már annyira utálta, hogy egy üveg vodka kellett annak elénekléséhez, vagy hiába keseredett el mindannyiszor Varga Miki, ahányszor csak kérték tőle, őt a „Vén Európa” számmal ismeri mindenki, úgy néz ki, hogy nekem is meg kellene kapnom az én „Kölyköd voltam” dalomat.

Ez a ceruza kerítés valamit feltárt bennem. De hogy mit? Még én sem tudom.

Persze, ez nem jelenti azt, hogy nosza essek neki a ceruzáknak holnaptól, mert ezt a szerelést, noha jól megkértem az árát, nem szívesen ismételném meg minden héten.

Egy nap csak flexoltam a sok vasat a tűző napon. Másik két nap fúrtam és csavaroztam egész nap. A tűző napon. Fele időt térdepelve, hajolva.

Célok lebegtek előttem: a Tordai lépcsője, a Ceruza kapu, Kati pincéje... utána irány a CNC gyártás. Ezek hajtottak. Ezek elvégzése után remélem megalkotni a saját megváltásomat. (Hacsak nem ez is egy bullsittba folyó projekt lesz).

Az utóbbi események amik engemet érintőleg zajlottak, rávilágítottak arra, hogy tetszik, nem tetszik, fel kell tárjam a magam Mr. Beanjét.

Lehet, hogy igaza van a kiadónak? Kozmetizálva, a Muskóczi jobban eladná magát?

Nagyon fontos előfúráskor, hogy merőleges legyen a csőre,
mert ha csak picit is ferde, nehezen fúrja, nem tud bekapni
a fúrószár és könnyen törik. Vettem márkás fúrószárat is,
meg olcsó gagyit is. Az olcsó gagyi többet tartott.
Csak szólok...

Az utca végén a dévai vár.
Jobbra két ceruza közt a finánc smasszerek.
Nincs mitől félnem, mégis megkorgult a gyomrom
mikor előttem lelassítottak és leparkoltak.

Belülről a kapu. Vigyáztam, hogy a vas szerkezet
lehetőleg a ceruzák mögé kerüljön.
Emiatt a lécek közti távolság nem egyforma,
de szemmel nem érzékelhető.
Az átlós kötéseket fából tettem. Arra jók, hogy
kifeszítik a szerkezetet. A régi vasak, noha súlyosak voltak,
de egyben tartották a lapokat.