Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Emberek


Van amikor több érdekes dolog összejön egy adott időben.

Vegyük például ezt az út építtetést. Valamikor ilyen örökzöld bölcsességforma megfogalmaztam, hogy az összefogások arra jók, hogy amíg az összefogás tart, addig a felek legalább nem tekerik ki egymás nyakát. Az összefogás előtt és után ez már nem érvényes, ott a nyaktekerések beleférnek az erkölcsi normák közé. Itt most Jézust szépen félre tesszük, ezek a mai idők nem olyanok, hogy Jézusozzunk itt.
Most, hogy közösen építjük az utat (amivel gyakorlatilag teljesítjük a település éves útépítő tervét), itt és most, ebben a dologban közösen aggódunk, számolunk és döntünk. Ez a döntés kinek ezt jelenti, kinek azt. Mert én például úgy döntöttem, hogy átadom a döntést. Egyrészt azért, mert nem akartam egész életemben hallani, hogy rossz utat csináltattam, a másik, hogy valóban nem csináltattam eddig utat. Nem ismerem az útépítéshez szükséges folyamatokat, gépeket, cégeket, főleg nem az árakat.
Felmerült a kérdés, hogy de minek erőltettem egy 115 négyzetméteres telek megvásárlását, holott most úgysem azon lesz a bejáratom? Nem, mert pár méterrel odébb alakult a közös bejárat, hogy kamion is bejöhessen. Itt egy történelmi elvi kérdést akartam lezárni, hogy soha de soha senki ne kérdőjelezhesse meg, van e jogom bejárni a saját ingatlanomhoz, vagy se. Most ezzel a csatolt telekkel megvan a legális ki és bejárási jogom. Eddig nem volt. Eddig az volt, hogy megmondták nekem, hogy, miként és mennyiért járhatok be saját magamhoz.

Talán Jézusnak is lettek volna kreatívabb ötletei a világ megváltáshoz, kérte is Atyját, hogy ha lehet, múljék el tőle ez a pohár, a barátai is jót durmoltak, míg ő vért izzadt kínjában, aztán meg is tagadták őt. Mégis bevállalta. Talán azért, mert nem volt más opciója.
Nekem sem volt más opcióm. Úgy hozta az eseményeket az élet, hogy hápogni sem volt időm, csak kapkodtam össze magam, hogy menni tudjak.
Ki a fene akart átjárási problémákon rágódni? Én nem. Az biztos. Nem gondoltam azt se, hogy mellettem az emberek lezüllenek, és mindenféle példamutatás ellenére semmit sem tanultak tőlem, mára még megtagadásra való rendes barátom sincs, noha van itt kakas aki éjjel nappal kukorékol, nem probléma.
Én is inkább filóznék az élet szépségeiről egy eldugott falusi vityillóban, de ez nekem sem jött össze. Abban amiben élek, ez is egy fajta Via Dolorosa. Csak én ezt nem nézem ájtatosan, hanem elég sűrűn basszamegezek.

Aztán, hogy ez a szövetség mennyit fog tartani? Ki tudja? Lehet, hogy holnaptól a torok elnyesszentése magasabb szinten fog művelődni.

Ilyen itt nekünk ez a magyar-román kérdés.
A katonaságban volt egy brassói román fiú, akivel jól egyeztem. Együtt vészeltük át az utolsó hónapokat. Igaz, hogy egymás közt nem voltak nyaktekerési kérdéseink, inkább egy jó falat megosztása, egy túlélési tipp megosztása volt akkor és ott az egyetlen ami számított. A saját magyarjaim feltörték a bakaládámat és kiraboltak. A szász fiúk, ha ma beszálltam egy borkán zakuszkával a közös asztalhoz, a másik alkalommal grammra kiporciózva viszont élvezhettem a gesztust. Ha magyarok közé vittem bármit, az eltűnt a fekete lyukban. Sosem kaptam vissza semmit.
Úgyhogy ebben a magyar-román kérdésben rezerváltan foglalnék állást, nem azért, mert nem merek szembe nézni a román többséggel, hanem azért, mert nem bízom a magyar társamban. Tehát elindulsz egy háborúba egy olyan társsal, aki tulajdonképpen házadra, mindenedre vágyik, és unzsenír kizavarja szeretteid, ha a harcban mondjuk „elesel” és hősként jön vissza egyedül.

Úgyhogy ezt a hirtelen nagy összefogást én úgy látom, mint mikor egy üstökös látványosan átszeli az egünket: nézzük a csodát nagyra tátott szájjal. Aztán elmegy a farkával együtt. És maradnak a régtől ismert csillagképek a sötét egen.
De még ez is jobb, semmint becsapódjon a házamba ez az üstökös.

Egy másik érdekes dolog, ami mostanában jött össze, hogy megismerkedtem egy korabeli magyarországi sráccal (haljide...srác...hát már vén faszik vagyunk...), aki Írországban dolgozik, és hobbiból zenél és stúdiózik. De azt nagyon jól. Kérdeztem, ha ilyen jól zenél, szerzi a saját dalait, csinálja a stúdiózást, hogy hogy nem él zenéből? Mondja, hogy manapság senki nem vásárol zenét, szereti csinálni és kész.
Majdnem egy órán át beszélgettünk telefonon és elmondta mit, hogyan csinál. Hallgatva a zenéjét, a szerzéstől a hangszerelésig, nagyon megtetszett nekem ez az irány.
Részletekre nem térek most ki, mert rengeteg információt kaptam, meg kell emésszem, de úgy érzem, hogy elindít egy úton. Azaz tovább visz, mert ezen az úton elindultam már, de most megerősítést kaptam, hogy az irány jó. Úgy érzem, hogy jó mentorra találtam.
Szokatlan a cselekedet, hogy rám szánt pár órát, beszélgettünk, linkeket küldött, hogy már én szégyelltem a sok törődést.
De jól esett, őszintén bevallom. Valahogy így kéne mi emberek legyünk egymás közt. Csak így fogunk kitörni a gazdasági világ fogyasztói csapdájából, csak így maradhatunk meg érző embereknek.
Az eset kapcsán újra felötlött bennem a gondolata az asztalos videókkal, hogy noha biztos kivívnám a szakmabeliek felháborodását megoldásaimmal, de lehet, hogy egy két embernek ugyanígy át tudnám adni a szakma „emberi” oldalát, ahogy újdonsült barátom fogalmazott.
Mert hát amint az ember nemcsak hitből és igéből él, sűrűn a szalonnához nyúl, így a mezei asztalos élete sem csupa farkasfog illesztés, hanem elég sűrűn áthágja a konvenciókat.


Emberségből vizsgázott az az öreg taxis is, aki tegnap bevitt minket a városba, elvitt az auto alkatrész raktárba, és noha zárva volt még, árú átvétel volt, mégis odaszólt és kiszolgáltak. Egy új benzin pumpát vettem az autómba. Aztán hazavitt, közben kioktatott, hogy miért ég le folyton a benzin pumpám, és mindezt egy nagyon korrekt árért. A tanítás mindennél többet ért. Rájöttem, hogy mit csinálok én rosszul.

Ezekre valószínű vissza fogok térni, mert élmény volt megtapasztalni az emberséget. Hogy nem csak olyan emberek vannak, akik leszednék rólad a hét rend bőrt, hanem vannak még normális, rendes emberek.
Akik puszta létükkel inspirálnak.


4 megjegyzés:

  1. Jó érzés volt elolvasni az utolsó négy sorodat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örvendek, hogy valami jót is írhattam. Eléggé terhelő napokat élet, frissítően hatott rám ez a nap!

      Törlés
  2. Ha nem a gazdagok körül legyeskeve próbálkozunk, rálelünk ezekre a figurákra is. Ha nem akarunk valakitől valamit, akkor magától akar adni. Ja, és jobb, ha nem ismer töviről hegyire, mert megun.
    Barát az életben két-három, ha akad. Csak évek múltán derül ki, hogy barát-e. De ezek elcsépelt igazságok, és időnként nekem is megtelik a könnyzacskóm, ha önzetlenül kapok bármit.
    Ma jó napod volt. Legyen belőle minnél több! Őszintén kívánom.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm!
    Nekem sem kell sok, hogy újra bizakodjak.
    Szeretnék többször kellemesen csalódni...

    VálaszTörlés