A
lapos Föld elmélet, a Nimród reinkarnálódása, a Nő isten és sok
ilyen elmélet csupán felületes elolvasása után az emberben
meginog az a csekély hite is amije van az emberi ésszerűségben.
Ennyi mindenre az intelligens virtuális világ elkezdett nekem
összehordani még több ilyen dolgot. Többek közt előhozta nekem
a Felházat is.
Megnéztem
figyelmesen a rajongó fiatalokat, az egyébként szemlélődésre
hajlamos humanoidot, ahogy ki tud vetkőzni magából. Szorult a
szívem, ahogy olyan dolgokba bódul bele a fiatalság, ami valahogy
alkatához nem normális.
Amint
a drog megbolondít, úgy a léleknek a vallás a narkó.
Szeretném
ezeknek a fiataloknak a homlokát megpuszilni és elhessegtetni azt a
sok sületlenséget, melyet magába szív. Ki testileg, ki lelkileg.
Elgondolkodtam,
hogy miért van ez? Miért van szüksége az embernek ezekre az éles
dolgokra? Egyesek leugranak magasról, és kötelen lengenek. Azt
mondják jó az adrenalin. Mások beleugranak egy szektába és azt
hiszik jó a léleknek.
Sajnos
láttam ezeket élőben, mikor fiatalon Isten keresési
hiábavalóságaimat űztem. Ezek a rajongások nem valódiak. Amint
a drogok sem adnak valódi érzelmeket. Ezek azok az emberek, akik
nem csinálnak semmit, amíg nem emelkedik megfelelő szintre az
adrenalin. Valahonnan ezt a mintát tanulták el.
Ugyanabban
a társadalomban nőttünk fel. Én nem lettem se rajongó, se
alkoholista. Ha csodára vagyok kíváncsi, meglesem tavasszal a
tulipánjaimat. Eszem a barackomból.
Tudom,
unalmasnak tűnik ez a moderált életforma. De valamiért, semmint
imádkozzam Bárkihez, inkább dolgoztam valamit.
A
lelket, ha elereszti az ember, szálldogál amerre csak lát. Azt
mondják el kell engedni a lelket. Lehet, de a lélek is olyan, mint
az eregetős papírsárkány, nem tudja felemelni a testet. Hacsak nem
szakad el a cérna és mint egy gázzal felfújt balon elköszön a
testtől és száll és száll a magasba, ki tudja hova.
A
másikban a lélek beragad a testiségbe. És ott dühöng.
Nem
tudom, csak gondolom, hogy a zabolátlan lélek olyan mint az
alkotástól dagadó tehetség, aki képtelen annyi türelmet
parancsolni magára, hogy ecsettel nyugodtan megfessen bármit, s
akkor pancsol és elnevezi ritka víziónak művét.
Azt
tapasztalom, hogy csupán az élet az embernek nem elég.
Az
alkotásnak egy fura, hyper dimenziót hoz létre.
Szeretni,
szeretkezni sem tud az ember, ha nincs a lélekbuborék majdnem
szakadó cérnával kifeszítve a Föld és az Ég között.
Nézem
amint az útszélen pisilnek a külföldről pár napra hazautazó
munkaturisták, ki tudja hány hónapja elszakadva feleségtől,
gyermektől, a képükre van ragadva, hogy jól csinálják, megéri
nekik ez. Ez is egy hyper fíling. Mert nem volna muszáj nekik
feltétlenül menni, ha szeretnék a családjukat. De mennek. Hívja
az adrenalin őket.
Talán
a család is ludas ebben. Ha meglátják a hazajövőt, megkérdik:
mit hoztál?
Huhh, Attila, ez megint egy mellbelövés...Csak mert ma én is hasonló - de intenzív megnyilvánulásokat kaptam ebben a témában, ami elgondolkodtató. Az a fajta csoda, amit te - és én is - megtalálsz a nyiladozó természetben, a küzdelmes, fárasztó, de talán alkotó munkában, azt sokan - valaminek a hatására - egy nem létező légbuborékban keresik. Az ilyen légbuborékok keletkezését segítik pl. az olyan filmek, amit én is nézek, az Ausztrál River Cottage. Vissza természethez. Láttatja ugyan, hogy a 10 hektárhoz ember is kell, hogy zöldellő, gazmentes kert, meg békésen legelésző állatok legyenek - friss hús és tojás a konyhára - de álságosan csak egy minden problémára mosolygó és azt a szomszédaival megoldó egy szem embert mutat, család, fizetett alkalmazottak nélkül. (no, ez az utóbbi adásban már akadt, egynyolcadnyi rozmaringos lepényért, és némi vállveregetésért)És aki ezt beszopja, az elmegy merengeni és világot megváltani vidékre, hogy ott rájöjjön, hogy vajat meg sajtot előállítani egy nagyon is komplex folyamat, és a társadalom ehhez rendszabályokat is alkot. HCCP meg hasonlók. Ja...!!!
VálaszTörlésEz a bejegyzés Gannáról, a Bodzás Vendégházból jött, de elállítódott az alapértelmezett beállítás, ezt még helyre kell tennem.)
TörlésEnnek a másik oldala is ugyanúgy fest, amikor az ember azt hiszi, hogy ha tanul, egyetemet végez és beül valami kényelmes munkahelyre, akkor könnyebb lesz az élete mint a "földet túró" szülei. Holott egyértelműen az "irodás" munka sokkal stresszesebb és bizonyos értelemben fárasztóbb munka, mint a fizikai.
TörlésLidércfényeket kerget az ember. Ha itt van, ott lenne és fordítva.
De mindketten tudjuk, hogy nincs szebb munka mint a kert és a háztáji.
Régebb én is néztem ilyen farmos filmeket, de aztán beleuntam, örökké derékig érő hajú szőke csajok báláztak, festett körmökkel juhokat nyírtak és a házban egy fia légy sem repkedett, drága autókkal futkároztak délben, örökké söröztek, mindenük megvolt. Valószínű az értelmiségi így látja a vidéki életet, míg a filmnéző csak azt amikor átveszi a színész az Oscart...
Erről nekem egy közmondás jut eszembe. A szomszéd kertje mindig zöldebb. Magamból kiindulva a mások sikerét látva ott motoszkál a nekem is de jó lenne, és ha a magam dolgairól mesélek, nekem is a jobb emlékekről kellemes beszélni. A rögös utat pedig nem nagyon hirdetjük.
TörlésEzt elkerülendő kezdtem írni a Komjáti blogomat. Ha bárki hasonlót forgat a fejében, Ne csak a jót vagy ne csak a nehézséget öntsem a nyakába bárkinek.
A tömérdek kudarc és mellényúlás ellenére nem csinálnám másképpen az életem.
Talán az a közös az életünkben, hogy a mi drogunk maga a következő nap kihívása. Ha jó akkor is, ha fáj, akkor is.