Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Tavaszias cover


Kibújtak a földből a virághagymák. Azaz dehogy. Nem a hagymák másztak ki a földből, hanem...szerintem az első levelek. Kerestem, hogy annyi virágos év után, hogyishíjják azokat a micsodákat amik kibújnak legelőször? Úgy szoktuk mondani, hogy kibújtak a tulipánok. Végül is nem mondunk hülyeséget. Mert ha a Fiú egy az Atyával, akkor mondhatjuk, hogy köztünk van az Isten. Levél formájában. Aztán a virág nyújtja a szárat is.
Aki látta ősszel, hogy Cézárral itt milyen szorgosan dugosgassuk a hagymákat, azt mondhatta magában, hogy de hülyék. Mármint a hülyeség szerzői jogviselője énbennem reprezentáltatik. Mert Cézár szegény csak dugta a hagymát mert én mondtam. Ő pisztolygolyókat is ugyanolyan lelkesen dugott volna, ha valaki mondja neki.
Most meg minden nap kimegyek pár percre a kertbe, mikor kicsit kimelegszik, szemügyre venni mi hajtott még ki tegnap óta. Öröm nézni, hogy napról napra egyre több levél kandikál ki a földből. Most már látszanak a sorok. Még azok a sok kicsi mütyür tulipán hagymák is hajtanak. Egy egy öreg tulipa két három fiókát is szokott termelni. Már amelyik honosodik a kertemben.
Általában úgy volt, hogy vettem szép, ritka tulipánokat, de ezek a kigyúrt, hormonkezelt hagymák ritkán élik túl a második telet. Bitang szépen virágzik az első tavasszal, és ha az virágzás évében nem veszem ki mihelyt száradni kezd, nagy eséllyel tavaszra el is tűnik a hagyma. Valószínű kimegy a drog hatása és nem tud önmagában túlélni. Elveszti az ösztönét. Vagy nem tudom mi történik.
Amely hagymát úgymond ide szoktatok, azzal aztán nem lesz több baj, nyomja a purdékat ezerrel. Fele akkora lesz mint elődje, kisebbek lesznek a virágok, de tulipánok azok is.
Örvendek én azoknak is, nem kell nekem ide a nagy felhajtás.
A jácinttal még kínlódok, most kipróbálok valamit, sóder keverékes földbe ültettem és ilyen rácsos ládával ültettem a földbe, hogy virágzás után mindjárt kivegyem és nyugovóra tegyem.
Na de jóérzés látni, ahogy a természet él és virul.
Ezért az érzésért ültettem vissza a több ezer hagymát.
El akartam adni valakinek, valami kertészetnek potom pénzért, azt válaszolta, hogy azok már úgyse nyílnak ki, mert elszáradtak. Nem vitatkoztam vele, most megnézhetné őket, de arra sem méltatom, hogy beolvassak neki. Egy konstancai kertész csajjal leveleztem, hogy küldök ilyen fehér nárciszt, állítólag az én fajtám nagyon ritka és védett, hármat is ha visszaküld egy jácintot fejébe. Azaz nagyobb tételben, mert ott lent Konstanca környékén homokos a talaj és nagyon szereti a jácint. Azt is ígérte, hogy elmondja mit hogyan csináljak, hogy szépek legyenek a jácintjaim. Mikor el akartam küldeni az ezernél több nárciszt, tette az angolt. Nem válaszolt többet.
Hiába, nincs üzleti érzékem, nem is tudok nyomulni, én csak ültetem, ültetem, aztán minek, majd kiderül.
Írtam egy román régi rádiós csoportba, hogy szerintem nincs rendjén, hogy olyan olcsón árulják a régi rádiókat. Ecseteltem, hogy csak a dobozok milyen mesterművek, hát még a régiség, és netán ha működik is. Kaptam legalább 15 főlehengerlő kommentet, és alájuk aztán több tucat csúfság hozzászólást.
Szóval nem értem, hogy mi a bajuk? Azt hittem tudunk egyet diskurálni az értékről és a régi dolgok iránti tiszteletről.
Szóval az mindenkinek rendben van, hogy egy egy okostelefon a piacon üti már némely a 3000 lejt, és egy régi, működő lámpás rádióért sokallják a 100 lejt, holott, mint mondtam, egy olyan dobozt ma talán 500 lejért ha elkészítenék!
Ugyanez az értékrend szerint rendezkedik be a világ minden szegmense, legyen az bármi: anyagi vagy szellemi termék.
Az a pimasz, infantilis válaszrengeteg, hogy: kérelem és ajánlat kérdése az egész.
Hát nem. Ez a hülyeség kérdése az egész.
Mindegy, én továbbra is szorgosan mentem le a feltöltött régi rádió képeket, hogy ha mégis lesz időm vele foglalkozni, elkészítenék egy két miniaturizált, stilizált régi rádió dizájnú usb, bluethoot erősítőt, hifi hangszórókkal. Vita részemről kimerítve.


Ilyen olyan munkákat fejeztem be megint, ezek azok a nem dicsőséges munkák, mint például: nálam telelt bútorok elhordása, felcipelése az ember új házába, a rendörszoba ajataja, kis dobozkájával, amik persze megint jól lebénítottak, rettenetes izomlázak, nyak, hát fájások, enyhe depressziós tünetekkel, hisz ilyenkor érzem azt a mérhetetlen mély lúzerséget, tehetetlenséget, hogy nem tudom ezeket visszautasítani.
Most is minnyá megyek egy németbe vándorolt orvosnak, örökölt házába pinceajtót mérni. Mondom neki, nem bírom már, sok a munkám, aszongya, csak félig ígérjem meg, és jobban fog bennem megbízni, mint aki teljesen megígéri és sosem csinálja meg.
Közben már vettem egy darab méregdrága plexiglasst, hogy hallám hogy lehet vele dolgozni, Kolozsvárra futurista ékszerüzletet kéne berendezni, egy újabb Ildikó projekten keresztül. Teljesen plexiből akarták, de egy: nagyon de nagyon drága, kettő: senki nem csinál plexiglassból bútort, három: nem hoznak Romániába Magenta színű plexit. Úgyhog pár órás beszélgetés, rajzolgatás után, kialakult az úgynevezett meghekkelt futurizmus, amiben elég sok a fa és kevesebb a plexi, noha abból is lesz bőven. Hogy mi sül ki belőle? Érdekes lesz.
Mondjuk azért is érdekes, mert ha beválik az üzlet, úgy néz ki, hogy láncra fejlesztenék és akkor mi lennénk a bútorarc. Vajon miért nem tudok ilyeneknek lelkesedni?


Közben megszakadt két napig az írás.
Ha ledolgozom a napi hat órát, végem van. Persze ebben nincs az, hogy hajnali ötkor már talpon vagyok, kazánt takarítok, begyújtok, majd a meleg vízért gyújtok be a fürdőben, reggeli készítés, uzsi csomagolás, motor melegítés, mert hidegen nem akar menni egy tapodtat sem az autó, iskoláig elmenni és vissza, és elmúlt nyolc óra. Igaz ebből húsz perc a saját időm, amikor megiszom a kávém bambulva naná hol: a facebukkon. Én mondom, hogy egyszer s mindenkorra le kéne zárjam aztata fészbukkot.
Na és az is igaz, hogy délután még legalább háromszor lemegyek kazánt rakni. Ha így összerakom, talán kijön a napi kilenc, tíz óra úgymond munka. Ilyenkor számít, hogy nem négy órát dolgozom effektív a műhelyben, mert elmarad mindenféle más: írás, stúdió, rajz, stb.
Marad a nyögés, a fájdalom.


Közben rájöttem, a plexiglass az a modernizmus címen való sznobok átverése. Arra hivatkoztak klienseim, hogy a plexiglass nem veri vissza a fényt, sokkal rezisztensebb az üvegnél... és nemtom még mi. Mikor érdeklődtem a raktárban, hogy van e és mennyi a plexiglass, a néni azt mondta, kevés van raktáron, mert nem kérik. Inkább traktorosok szoktak vágatni egy egy ablakot, mert noha ötször drágább a rendes üvegnél, de még mindig olcsóbb mint megrendelni a szélvédőt (ezt utóbbit sajnos a zsebem megtapasztalta a decemberi autó vizsgáztatáskor). Kicsit viccesnek hangzott nekem, hogy inkább a traktorosok veszik, hisz mi éppen egy elit üzletet szeretnénk beplexizni.
Megvettem egy méter szer méteres darabot, hogy hallám hogy lehet vele dolgozni? Vágás, csiszolás, fúrás. Mikor szerelem össze vitrin ajtó modellnek, látom, hogy visszaverődési tulajdonsága fix olyan mint az üvegé. Le is fotóztam, elküldtem Ildikónak. Hogy tulajdonképpen mely tulajdonságáért akarják a plexit? Mert ha csak körömmel megkarcolom, ott marad a nyom. Szikével ha csak simogatom, karcok keletkeznek rajta. Az eleganciáról meg állíthatom, hogy semmiféle nemesség nem rejlik benne, lengedezik mint egy útszéli kurva.
Végül is nekem mindegy. Ha ez trend... ahogy mondta az öreg székely: „tőőlem!”
Akkor legyen plexi.


Csakhogy amint mondtam a fiamnak is, hozzátéve, hogy valószínű nem kéne figyelembe vegye amit mondok, mert a lerobbant roncs, depressziós ember beszél belőlem, hogy megúntam mindig megfelelni, bólogatni, azt csinálni amit más akar, hogy ha egy módja lesz az életben, kerülje az olyan helyeket, ahol azt szajkózzák neki, hogy a „cég élete, az előremenetel, a bizonyítás, a teljesítés, a megfelelés, a ráhúzás, a csapatmunka, stb..stb..” mert rá fog menni az élete. A szónak a szoros értelmében.
Ha mód van rá.
A német is megkettyent, pincébe tölgyfa tokra üveg ajtót akar szereltetni. Csak néztem ki a fejemből, és néztem a cipőm fűzőjét, hogy ilyennel még nem foglalkoztam. Erre elkezdett nekem bókolni, hogy mit csinálok, hogy nem öregszem. Hmm. Ennyit mondtam.
Mondtam, hogy utána nézek üvegajtónak.
Befejeztem az Europe együttestől a „Final Countdown” átdolgozást. Itt mind izélek magamban, hogy merhetem e átdolgozásnak nevezni, nem e dölyfös megközelítés? De hát egy vers fordító nem e aláírja a fordítását? Most tudtam meg, hogy Patricia Kaas vagy ki, nem is ő írta azt a számot, hogy „Men's World” Dehogyis. Egy pasas írta azt, már régen, ez a fehérnép csak koverolta. Arra ügyelt, hogy jó feministásan hangzódjon, mintha a férfi, a mindenkori vadállat, nem elég, hogy vadállat, de nincs is meg a nő nélkül...bezzeg bezzeg. Na de ezt a számot James Brown írta 1966-ban és az ő éneklésében teljesen más értelmet kap az ének. Elégazhejzzá, hogy én ettől a Patriciától mind hallottam ordítani a „nathinggg ö natthing...”-ot és mindig olyan furán szólt tőle, éreztem, hogy valami nem stimmel. Na most megvilágosodtam. Előszeretettel szeretik refrénolni a csalódott fehérnépek. Hogy ezek a rohadék férfiak...
A Végső leszámolást átfogalmaztam. Lehet, hogy blaszfémia amiket művelek ezekkel a darabokkal, de azt hiszem egyre inkább kevésbé érdekel ez a része.
A szám éneke nekem mindig is kétségbeesettnek tűnt. Kár azért a szólóért, meg a trombita menetes refrénekért. Ezt kevertem meg egy kicsit, az éneket majdnem intróba vittem, de aztán inkább egy későbbi kötő elemet hoztam előre. Az ének szánalmasságát lecsapoltam a leszámolós hangulat előkészítésére. Aztán megjelenik a katonás pergetés, mely átvált a rohamba, a trombitás díszmenetre.
Mondhatni a bekezdő morgás nem utal klasszikus hangszerekre, viszont onnan tovább minden az. Két virtuális dob szettet hoztam létre, egy klasszikus koncert dob felhozatalt és egy rendes rock szerkót. Nagyon szépen szólnak nálam a stúdióban, viszont lehozva mp3-ba, teljesen lehangoló. Meg ezek a streamelő oldalak is átpasszírozzák valamin, hogy teljesen megváltozik a hangzás. Például a trombitás menet utolsó szakaszában még egy rend trombita gazdagítja a hangzást, viszont itt nem is érződik.
A modern zenehallgatási kultúra a béka segge alatt van, hiába ennyi cucc és szerkó, soha ilyen szarul nem hallani zenét, mint ma. Azért van az, hogy a modern zene olyan agresszív. Mert ha nem agresszív, senkit nem érdekel.
Akit mégis, itt van:

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem az írásaidat. No és az elején a napi kert mustra az teljesen magamra emlékeztet. Az uram mérges is, amikor pizsamában kinn bóklászok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csoda...hisz ilyenkor még hűvös van...oszt ha fáj a derekad, nem tudod mitől...

      Törlés