Szanaszét

Az ember egy adott pillanatban eljut egy olyan helyzetbe, hogy nem tudja mondanivalóját elkezdeni. Mert honnan is kezdje? Eddig volt a dolgoknak egy valamiféle bejáratott rendje, és ez a rend egyszercsak összezavarodik és úgy tűnik minden szanaszét van. Ez a szanaszétség nem a fejemben van, mint ahogy a körülmények sugallják, hanem igenis, a világ van szanaszét.

Sanyi vett le

Tegnap felszereltük az utolsó templom ablakot is. Szakmailag, mint mindig, az ami tőlem telhető, ott van az ablakokon. A lelkem nincs ott. Ez egyértelmű. Keserves kín volt nekem ez a munka is, pénzileg sem volt jó, és azt az elégtételt sem mondhatom magaménak, hogy letettem valamit a jövő nemzedék asztalára. Nem, ez a templom restaurálás szememben a múmiák költséges tovább ápolását jelenti, holott szembe kéne nézzünk a valósággal, fogy a magyar, és nem úgy fogy, hogy közben lakatlanná válik a gyönyörűséges szép vidék, hanem belakják más, idegen népek. Valószínű nincs igazam, ne is legyen, de én így látom.

Most már fizikailag sem bírom tovább, úgyhogy van e ennek értelme vagy nincs, több templomi dolgot, ha szabad akaratomra hivatkozhatok, nem vállalok. (Még hátra van Janiatya gyóntatójának burkolása, de azt már két éve ígérem, és Janiatya velem szemben mindig korrekt és megértő volt. Benne az ember Janiatyát látom, nem a papot).

Ajtóm még van egy, egy kacifántos, aztán még lesz három faház, meg pár bútor, kitart jövő nyárig, de aztán tényleg váltok.

Vagy kialakul egy önálló asztalos gárda, aki felett csupán lelkileg bábáskodom, ugyanis én többet nem akarok motiválni, serkenteni, vagy elkezdem az új terveimet megvalósítani, ami még csak pólyában van, de dédelgetem.

Az irány egyértelmű, nekem a megerőltető munkákkal fel kell számolni, főleg a határidős, rendeléses munkákkal, amik már csak a stresszt növelik bennem, az örömet nem.

Itt is Sanyi vett le

Éppen az utolsó ablakot szereltük, amikor jött egy szomszéd néni, hogy de jó, hogy vannak még asztalosok, mert neki is kell egy dupla ajtó, igaz, hogy a tokozat is megvan jó hatvan centi. Mondom a néninek a létráról, csókolom, nem vállalok több asztalos munkát. De miért? Olyan szépek ezek az ablakok! Hiába, csókolom, nem vállalok. Hát hogy nem érti, volt még asztalos és az se vállalta. Hogy mi történik? Sanyi kérdezte a nénit, hogy árat mondott a másik asztalos? Hogy hát nem mondott árat. Na látja, mert ha azt mondta volna, hogy tízezer lej, akkor azt mondta volna neki, hogy csúfolkodik. Jajj uramatyám, így a néni, csak nem kerülne annyiba? Mély csend részünkről, kedélyesen elköszön a néni, a végén mondtam ennek a Sanyinak: látod? Ennyi. És hova tesszük, hogy ugye a műanyag ajtó az olyan mint egy hajlékony lemez, bárhogy hajlik, de mikor becsukódik, odahúzza magát a tokhoz, ott a levegő sem jön be, míg a faajtó merev, és azt akarják, hogy ugyanúgy zárjon mint a műanyag. És nem zár úgy, mint a műanyag és akkor megint az asztalos a genya.

Sanyi

Ez a baj ezzel is, hogy kialakult egy hamis kiindulópont: az ajtó árak és a zárási kultúra a műanyagokból indulnak ki. Miért is kellene a fának a műanyaghoz hasonlítani? Nem fog! Így kihal. És kész.

Én sosem ecseteltem, hogy a faajtó így, meg úgy. Mindig is mondtam, minek fából, ha a műanyag olcsóbb és az is megteszi? Hagyjuk már ezeket a morális lófaszokat, mert nincs semmi értelme. Viszont akinek esztétikailag kell fából, ez olyan, mint az ékszer: drága fakszni.

Magamnak műanyagot nem tennék esztétikai szempontból, meg megcsinálom magamnak, de ha a rentabilitást kérdezné valaki, egyértelműen a műanyagra szavaznék.

Megnéztem pár videós interjút Bródy Jánossal, és első nekifutásból visszaköszönt tőle az én dilemmám is, noha félezer nem akármilyen saját szerzeménye van a tarsolyában, mégsincs felfuvalkodva, és túl a hetvenen nem fürdik babérjaiban, hanem el van keseredve. Értem ezt a kesergését, mert én is hozzá hasonlóan élem meg ezt a kesergést, noha másképpen.

Nem kellett nagyon mélyen ásni, hogy rájöjjek, Bródy nem igazán a NER kedvence, és ezen túl a magyar néptömeg annak a szélén áll, hogy megtagadja Őt. Fura nép ez a magyar, néha nem értem mi hajtja, mi a logikája, de valószínű ezt csak én nem értem.

Fél füllel hallom a torinói lepelről mit zagyválnak össze, és azt hittem nem hallok jól. Hogy a torinói lepel ürügyén csodálatosan találkozik a tudomány és a hit, a tudomány nem tudja bebizonyítani egyértelműen, hogy a lepel valóban eredeti, azaz Jézus volt belecsavarva, viszont a hit dolga, hogy higgyen Jézusban. Szóval, én nem értem. Ha a lepel nem egyértelműen a Jézusé, mi köze ennek a hithez? Hogy háha mégis az ővé? Szóval én ki vagyok akadva. Ereklye, de mégse, de attól hinni kell.

Ez olyan, mint a görög partokra vetődött fegyver rakomány, melyről egyértelmű adatokat nem tudtam kiguglizni, csupán annyit, hogy az illusztrációt képező képeket ezelőtt három évvel csinálták egy amerikai fegyvergyárban, és ma az álhíres médiák úgy számolnak el vele, mintha a migránsoknak küldött segélycsomagokként jöttek volna.

Pár higgadtabb kommentelő felhívta a figyelmet a csalásra, hogy álhír. Ami számomra megrázó, az a sok, lenyűgözően sok ellen komment, hogy mindentől függetlenül, ki lehet nézni a migránsokból ezt, és ha ki lehet nézni, akkor azt már vehetjük úgy is, hogy meg is történt. Szóval, erre mit lehet mondani?

A sötét agyak éjszakája.

És még én vagyok a pesszimista?!?

Éppen néztem egy beszélgetős román műsort, egyik felén a hagyományosok, a másik felén a liberálisok. Tiszta röhej. A család fogalma köré álcázott, minden idők legmocskosabb referendumjára készülve adták ismétlésbe az adást. Az a dühös, gyűlölködő érvelés hadjárat a hagyományosok részéről, undort keltett bennem. Az az állandó lesiklás a válaszok elöl, újabb és újabb koholmányokkal és félremagyarázásokkal támadtak, bennem is visszaköszönt az az undor, amit generáltak magukból. Pedig hát nem vagyok buzi párti, de ki vagyok én, hogy más érzelmein kételkedjek?

Ekkora hisztit a semmiért.

Néztem, hogy a két héttel ezelőtt kiszedett ablakokat nem vitte el senki. Szépen felpakoltam és elhoztam én őket. Megpróbálom újra hasznosítani amit lehet. Talán a tokokból ha kivágom a korhadt részt, valamennyit megmentek.

Na ebben több fantáziát látok. Biztos elmentek nekem is otthonról.