Imbolygmányok


Nézegettem ahogy hullanak a virágszirmok. Mint megannyi nagy selyem lepedő kicsiben. Úszva, lebegve, szépen alászállva. Némely forogva. Egyik rózsaszínű szirom a karomra telepedett. Nem is éreztem, annyira finoman landolt. Néztem és az jutott eszembe, hogy mennyire könnyű és mulandó a szép, a jó. Minden ami szép és jó, mind ilyen selyemkönnyű, mulandó lepedő.
Álmomban megint előjöttek az imbolygó lépcsők. Hihetetlen kreatívak ezek a lépcsők. Direkt arra vannak, hogy imbolyogjanak alattam, míg mások könnyedén szaladnak fel s alá rajtuk. Csak nekem kell görcsösen fogózva, kapaszkodva, csúszva-mászva felmászni rajtuk. Mire létraszerű lépcsőn felkapaszkodom, lecsúszik alattam vissza egy emeletet.
Persze, mert ajánlatot kaptam az Andorra.3-ra és bejelentkezett Cézár, a féricsitu (a boldog). Bosorogok (vénemberek, aggok) mennénk megint faházat szerelni. Reszkető térdekkel, megfáradt lelkekkel. Erre megjelenik egy dilló is. És más nem küldte őket, csak a Mindenható fenvalló. Erről is az jut eszembe, hogy “mert a bolondokat választotta...”
És felvettem még egy konyhát. Back in bussines.
Hogy hogy lesz?
Hát nem hiába jönnek elő az imbolygó lépcsők álmomban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése