Nézegettem ahogy
hullanak a virágszirmok. Mint megannyi nagy selyem lepedő kicsiben.
Úszva, lebegve, szépen alászállva. Némely forogva. Egyik
rózsaszínű szirom a karomra telepedett. Nem is éreztem, annyira
finoman landolt. Néztem és az jutott eszembe, hogy mennyire könnyű
és mulandó a szép, a jó. Minden ami szép és jó, mind ilyen
selyemkönnyű, mulandó lepedő.
Álmomban megint
előjöttek az imbolygó lépcsők. Hihetetlen kreatívak ezek a
lépcsők. Direkt arra vannak, hogy imbolyogjanak alattam, míg mások
könnyedén szaladnak fel s alá rajtuk. Csak nekem kell görcsösen
fogózva, kapaszkodva, csúszva-mászva felmászni rajtuk. Mire
létraszerű lépcsőn felkapaszkodom, lecsúszik alattam vissza egy
emeletet.
Persze, mert
ajánlatot kaptam az Andorra.3-ra és bejelentkezett Cézár, a
féricsitu (a boldog). Bosorogok (vénemberek, aggok) mennénk megint
faházat szerelni. Reszkető térdekkel, megfáradt lelkekkel. Erre
megjelenik egy dilló is. És más nem küldte őket, csak a
Mindenható fenvalló. Erről is az jut eszembe, hogy “mert a
bolondokat választotta...”
És felvettem még
egy konyhát. Back in bussines.
Hogy hogy lesz?
Hát nem hiába
jönnek elő az imbolygó lépcsők álmomban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése