Határtalan rock...

Éjjel érkeztünk, így a délire sikerült reggeli kávém mellett nézegettem a copy/paste híroldalakat, melyeken ugye a hírek felsorakoztatásával már eleve messze elhatárolódnak a tárgyilagosságtól, és azt hittem tele lesz az esti, kolozsvári “rock határok nélkül” esemény kivesézésével. Fura mód, a hagyomány védők oldalain semmit nem találtam. Többnyire magyar, illetve román rock blogok eredményeit olvashattam, amik csak az esemény bekövetkeztéről tudósítanak. Valóban az újságírás ennyire lezüllött? Nincs aki pártmentesen írjon egy cikket? Ha pártok nem rendelnek, senki nem ír? Hát ez ijesztő azért, drága véreim.
Na igen, aztán a második kávé magasságában már megvilágosodtam, hisz ez az esemény egy magán biznisz volt, a DIEGO üzletlánc hozta létre, valóban sehol nem találtam említést valamilyen párt hozzájárulásáról. Valószínű legtöbben a Soroshoz fogják ezt is csatolni. Olyanná vált ez a Soros dolog, hogy minden ami ismeretlen az eleve gonosz, tehát Soros. Megszoktuk, hogy minden ami koncert az “ingyenes”, már az se zavar minket, hogy pártok finanszírozásából jönnek létre, azaz csak a mi zsebünkből kicsent pénzekből.
Főleg arra voltam kíváncsi, hogy a Holograf, román együttes, illetve a magyar Edda művek közös koncertje hogyan zajlik. Megmondom őszintén, mint ama vallásos buzgó, ki mindenáron a Bibliából ki akarja olvasni igazát, én is szeretném megérteni ennek az erdélyi közös élésnek, a román, magyar együttélésnek a valóság alapját, illetve jövőjét, egyben igazolódva látván néhány elképzelésemet ebben a témában, ami persze sokak nemtetszését váltotta ki. Van aki egyetért velem, de azok kussolnak, nem merik magukra vállalni. Nekem már lejáratott hírnevem van, annyira, hogy már számba sem vesznek.
Sok minden nem tetszik nekem egy egy zenészben, mint ahogy emberekben általában, de ami egy egy emberé, azt nem tudom elvitatni. Pataky Attilától nem tudom elvitatni azt, ahogy ő mondta a színpadon: “én 43 éve teszem itt a dolgom, és azt látom, hogy ez a világ egy élhető, jó hely...” Hogy Slamo írta a legjobb első számokat és aztán megsértődve kivonult az Eddából, nekem személyesen azt a magamat juttatja eszembe, aki mindig kihátrált mindenből, ami kényelmetlen volt. Amikor a gonosz verte a farkát valahol, én sértődötten kihátráltam. Hogy nem kellett volna? Nem tudom. Ma is inkább kilépek valahonnan, ha túrnak. Viszont Alapi István teljesen beilleszkedett az Eddába, gitárosként. Azaz senki sem nélkülözhetetlen.
A Holograf együttes azon kevés együttes volt a fiatalságomban, akiknek a koncertjeire elmehettem. Volt még a Compact, az Iris, ezek elég sűrűn, évente felléptek Kolozsváron, néha fellépett a Celelalte Cuvinte, nem emlékszem még kik, az akkori kolozsvári bandákat nem sorolhatom ide, mert az említettek voltak a fő vonalak, akiket tulajdonképpen követett mindenki. Őket megtűrte a rendszer, az aki valamit csinálni akart, nagyjából ők voltak a minta. A mi akkori világunkhoz képest jó zenét csináltak. Nem voltak a szövegeik se olyan agresszív filozófusok, mint a tiltott magyar bandáké, akiket akkoriban valamennyire titokban hallgattunk: Piramis, Edda, Dinamit, Hobo, Korál, aztán nálam következett a Karthago, Lgt, az Illés már nem jött be nekem. De hallgattam mindenfélét, Koncz Zsuzsát, Korda Gyurit, Illést is, szóval nálam a zene non stop szólt, ami magyar megvehető volt az ócskán vagy csempészéktől méreg drágán. Éjjel a román rádióból rádió színházat hallgattam, illetve szimfonikus zenét.
Így alakult, hogy mint az orosz fogságba vitt magyar, aki ott megszeretett egy lányt, mindennek ellenére ott telepedett le, miután szabaddá lett, mi is megszerettük ezeket a román együtteseket, akikről nem emlékszem, hogy azóta is elhangzott volna valami megkülönböztető a szájukból, velünk, magyarokkal szemben. Azóta is követtem mindegyik munkásságát, szeretem őket, belelátok egy másfajta érzelmi kultúrába, de mind emellett mindenkor fő helyet kapott a magyar zene. Csupán ezután jött szóba a nemzetközi zene. De ehhez nem jutottunk hozzá, nem volt anyaországos nemzetközi, aki csempészett volna nekünk nemzetközi zenét.
Ma talán nehéz elképzelni ezt a kettősséget egyben, de aki együtt él más nemzettel, vagy nemzetekkel, annak azt hiszem világos, miről szeretnék beszélni. Nem lehet magamról, magyarról azt mondani, hogy egy felsőbbrendű faj vagyok és a románok egy valamiféle alsóbbrendű, és ne is vegyek tudomást róluk. Másak mint én. Szemükben én vagyok másabb mint ők. Ezt elfogadjuk egymástól.
Elsőnek a Holograf lépett fel, a több ezres sportcsarnok mondhatni telt házas volt. Amikor a tömeg majdnem egyben elkezdte a Holograf dalok refrénjeit énekelni, elgondoltam, na ezek szerint az Eddára kevesen jöhettek, ha itt mindenki Holografozik. A szünetben azt hittem zöme elmegy a koncertről. Nagy volt a csodálkozásom, és úgy látszik itt bepótolni valóm van, mert ugyancsak telt házzal folytatódott az Edda koncert. És mindenki Edda dalokra csápolt. Nem egészen értem a jelenséget még most sem, de annak tanúja vagyok, hogy rengeteg román volt, rengeteg magyar, de egy árva félhangos fütty, ami nem sok, de annyi utalás nem volt az egész esemény ideje alatt, bármiféle nemtetszés megnyilvánulataként. Mintha a tömeg egyszerre lett volna magyar és román.
Ahhoz képest, hogy az interneten hogyan tapasztalom ezt az éles ellentétet, a való világban abszolút semmi, de semmi nem utalt rá, hogy itt valakinek van valami baja a másikkal.
Nekem ez a koncert páros egy nagy megelégedés és valamennyire nyugalmat idéző, hogy van esély a közös élethez, az egymás kultúrájának a tiszteletéhez. Amit a magyar napokon is tapasztaltam pár héttel ezelőtt, úgy Kolozsváron, mint különösen Déván, ahol ugye a magyar elenyésző kisebbség, a román többség egy fütty erejéig sem tett keresztbe sehol. Sőt, kellemesen érintett, hogy a hunyadi várban tartott Misztrál koncerten rengeteg román volt jelen. Hogy csak csendben ne túlozzak, azt hittem egy adott percen, hogy több román volt, mint magyar. A dévai főtéren is a Piramis ontotta régi dalait, senki sehol nem szólt be, pedig nagyjából minden helyi lakos a színpad előtt kellett áthaladjon a téren. Nem láttam a képükön kajánkodást, legfeljebb némi irigységet, hogy milyen jól buliznak ezek. Mert az az igazság, hogy Dévát messze elkerüli minden komolyabb klub banda is, nemhogy egy Piramis méretű román banda leereszkedne ide. Viszont az a sajnálatos tény, hogy megszokták az emberek az ingyen cirkuszokat, a pártok szervezte napokat, azok meg a közízlésnek hoznak futtatott álcelebeket, akiknek semmi közük zenéhez vagy bármilyen művészethez. Ha fizetni kéne a dévai magyarnak a Piramisért, olyan égés lenne a csapatra nézve, hogy nincs szüksége rá a CV-jébe. Nem azért, mert a dévai magyar szegény, hanem azért, mert nem szeret áldozni a kultúrára. Neki a max kultúra az a beszerika (templom).



Cikkeket olvasván a katalán függetlenedési szándékról, nekem az a megvilágosodásom lett ez ügyben, hogy autonómiát lehet közösségileg is kiharcolni, anélkül, hogy királyságot kiálts ki, szerveződhet gazdaságilag bárki, nem tiltja semmiféle törvény. Ha közösségileg nem vagyunk képesek autonómiát létrehozni, a területi autonómiával sem fogunk elérni semmit. Az, hogy az adópénz nem vándorol a fővárosba, esetünkben Bukarestbe, és nekünk ez jelenti az autonómiát, hogy ezt az adópénzt visszafogjuk, és ez a mi nagy gazdasági víziónk, akkor ez régen rossz, mert a helyi maffiozó kiskirályok fogják Bukarest helyett maguk közt osztani a pénzt, és nem lesz egy európai fórum sem, amelyhez bárki bármilyen panasszal álljon elő, mert az autonómia “elnyerésével” az adott terület legalább egy generációra nézve nemlétező lesz mindenki számára.
Nem azt mondom, hogy ellenzem Székelyföld autonómiás törekvését, ők élnek ott, ők tudják mit akarnak, de ami érvényes rájuk, nem érvényes a többi településre. Ennyi. Abban viszont nem értek egyet, ahogy Bayer Zsolték felhívásszerűen mondták (parancsolták), hogy minden erdélyi magyar tegye ki ablakába a székely zászlót és követelje a székely autonómiát. Ezek szerint a Bayeresek fejében Erdély az csak Szeklerland?
Nekem az az érzésem, hogy ebben sosem fogunk békére jutni. És van egy ilyen furcsa érzésem, hogy nekünk szórvány magyaroknak nem is a románokkal van bajunk, hanem a magyarországi levadult nemzetiekkel, akiknek gőzük sincs mit látunk, mit érzünk mi itt. De nem is érdekli őket. Nem lehet minket menekülő készenlétbe kergetni, izgatni egy nemlétező dologra. De mit is kell nekem itt igazolgatni? Nem kell.

Ahogy mondta az a híres mixes: “Ha egy profi utasít, vedd véleménynek, ne törvénynek”.

3 megjegyzés:

  1. Belehallgattam a Holgraf jutubis számaiba. Nyugodt, kiegyensúlyozott emberek zenéje. Profi énekes, a zenekar tagjai nem virtuózok, vagy nem is próbálkoznak ilyesmivel. Idális háttérzene. Nem vonja el a figyelmet, nekem a szöveg sem mond semmit, ezért jól kikapcsolja a környezetet.
    Gondolkoxom, kihez hasonlítsam, de nincs ilyen a köreimben.
    Mondjuk Pataki Attila után kifejezetten megnyugtató lehetett, és gondolom, dúdolva vezettél hazáig.
    Ez most az első benyomás. Majd holnap folytatom a sorozatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Edda a lelkünkből szólt, mint egy álom. Sosem láttuk élőben. Én ezelőtt négy öt évvel először.
      A Holografot és általában a román együtteseket többször is élőben. Nem ellenkeztünk, mert fiatalok voltunk és jó volt. Persze, szerettük volna ha a magyarországi együtteseket is éves szinten láttuk volna. Egyszer, mindjárt a forradalom után volt, hogy jön az Omega Kolozsvárra. Valamiért nem jött. Csalódás volt nekünk.
      Az Edda inkább a macsót jelképezi, a nagy fiút, a Holograf inkább a jó fiút, az érzelgőset.
      Így jó ez...

      Törlés
  2. A webhely valójában különleges. Felfedeztem a webhelyed forradalmárát. Kiválóan tetszett a rajz stílusa. Ezt értékeltük.
    kreatív ajándékok

    VálaszTörlés