Fogpiszkálóból rönk

Már egy hónapja ragasztok mindenféle tölgyfa fadarabkát. A székely mondással ellentétben dolgozom, ő rönkből fogpiszkálót csinál, ha el nem rontja, én fogpiszkálókból rönköt ragasztok, és nincs hogy elrontsam.
 Az úgy alakult, hogy elérkezett az egyik hitelezőmmel szemben az utolsó kamat törlesztés. Története van ennek, de most nem részletezem. Kiegyeztünk, hogy annyi éve mind dolgozok kamatba, kértem legyen elég, nem bírom, ezt még megcsinálom oszt kész. Közben nagyobb tételben elkezdtük magát a tőkét törleszteni. Innen, hogy idén nincs se tenger, se egyéb, sőt egyre nézegetem az első dobomat, de egyelőre csak nézegetem. Elvileg az szent dolog, de ha baj van beöntjük ágyúba. Egyértelmű.
Négy tölgyfa ajtót kell készítsek jó széles tokozatokkal. Régi házba. Tölgyfa anyag persze nemá. Viszont felmérve minden rejtett, elfelejtett zugot a műhelyben, temérdek tölgyfa darabkára leltem félretéve, hogy majd jó lesz valamire. Kicsit hitetlenkedve figyeltem hátsó gondolatomra, miszerint ezeket összeragasztva kihozom az ajtókat. Mert baromi munka ennyi apróságot előkészíteni, ragasztani hogy használható nagy anyagokat nyerjek. De a szükség nagy úr. Bármennyit variáltam, spekuláltam, hogy mégis egyszerűbb venni új anyagot, de szembe kellett nézzek két húsba vágó valóságba: nem lehet megbízható száraz tölgyfát venni, és ha lenne is, nincs rá anyagi fedezet.
Mint az életem minden állomásán, most is két út állt előttem, de egyértelműen azon kellett tovább menjek, amely adott volt: ragasztani. Amivel nincs bajom, de ez azt jelentette, hogy még egy hónapra nem vehetek fel pénzes munkát.
Nehéz volt az első két hét. Mentálisan kellett legyőzzem magam, hogy igenis lesz értelme ennek a babrálásnak, és folyton számoltam, hogy de így sem lesz elég a fa.
Addig köpültem a tejet, míg megkeményedett. Letelt a hónap becsületesen, és az anyag is elég lett. Ami vigasztal, hogy ha most nem használom el ezeket a maradék tölgyeket, akkor valószínű télen a kazánba ment volna, mert volt egy ilyen megközelítésem is, hogy ha nem most, akkor valószínű soha. Ugyanaz a meglátás kategóriám ez is, mint a munkás méltó a maga bérére, illetve egy földet ha nem művel meg a tulajdonosa, nem érdemli meg.
Több rendben történt a ragasztás. A nagy anyagokból mentem visszafele a kicsikhez. A végén már centis lapokat is ragasztottam, majd szeleteltem továbbá, gyalultam, újra ragasztottam. Kínai türelem kellett hozzá, nem volt látszata, teltek a napok, de végül meglett. Összeszámolva, ha ezt a mennyiséget gyárban veszem meg, üti az 1000 eurót. Ami nem volt meg. A felhasznált anyagok legtöbbje hulladék kategória volt, épeszű asztalos nem használta volna fel több mint negyedét ragasztásra belőle. De én ha elindulok egy úton, megyek, ha veszítek is. De most nem veszítettem. Minden babraság ellenére. Sőt, elgondolkodtató annak is a gondolata, ha nagyobb gyártól tűzifa minőségű hulladékot vennék, kizárólag tölgy hulladékot, és sikerülne értékesítenem a ragasztott elemeket, kijönne a munkadíjam és az újrahasznosítás terén is teremtek értéket. Ha csak ezt a hónapot veszem, fél köbméter ragasztott, feldolgozott végterméket állítottam elő, ami fűrész árúban legkevesebb egy köbméterben kell számolni. Élő fában legalább 1,4 köbmétert, a pontosság igénye nélkül egy 30 cm átmérőjű magas tölgyfát jelent. Ezt miattam nem kellett kivágni ebben a hónapban.
Ragasztás közben sok mindenen elmélkedtem.

Olvasva Mollináry Gizella életét regényes sorozatában, elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen nő írótól nemigen olvastam, pár blogon kívül. De a blogokat nem lehet beszámítani, mert ott nem íródnak meg olyan belső lelki tépelődések, mit egy regény meg tud magának engedni. Gizella nagyon mélyen magába hajol és rengeteg dolgot kipakol. Nekem nem volna bátorságom ennyire nyitottnak és őszintének lenni, habár az is igaz, hogy értéke csak ennek van. Gizellát olvasva rájövök, hogy a nők teljesen másképp nézik a férfiakat. Semmi sincs bennük abból, amit Jókai és társai romantikus világképeikkel illusztrálni igyekeztek. Ha nagyon vadul kéne fogalmazzak, ahogyan Gizella teszi, a férfiak tiszta hiába írnak szerelmes verseket, csupán röhögtetik magukat velük, messze nem váltja ki a nőkben azokat az érzelmeket, amikre reménykednek a sült bolond íróik. Ebből a szögből nézve a magamfajta könnyen szerelmesedőket, most nagyon szánalmas figuráknak tekintem. Ezeket az érzelmeket még versbe is foglalni? Hogy a piedesztálra istenített nő meg leplezett gúnnyal arcon simogasson (legjobb esetben) mint egy hülye gyereket? És tényleg. A férfi az erő, a keménység, ezt is várja el tőle egy nő (eleve ellentmond a feminista mozgalomnak), hogy ez a balfasz elkezd verselni is? Meghiszem, hogy undorító. Így már nekem is tiszta a kép. De mint globalizált, elpuhult nyimnyám fajzata, nem akarom szégyellni érzelmeimet, akkor se ha soha nem volt és nem lesz trendi egy nőnek a szerelmi vallomás. A vesztes nem én vagyok, hanem az aki képtelen fogadni. És egyezzünk ki, manapság a nők sem valami nők, nemigen ingerelnek versre, a fajfenntartási ösztönük sem annyira erős, ha bakot keresnek, a saját biztonságuk van előtérben, nem a családé, netán több gyerekkel.
Van azért alapja annak, hogy a férfiak kevésbé kommunikatívak a nőkkel, esetleg durvábbak, mert Gizella is elsőre visszautasítja a közeledőt, pedig epekedik a pasas után, az meg ráérezvén, hogy játszik vele a csaj, ügyes bajos dolgaira hivatkozva elmarad. Világos, egy férfi ha egyszer mondd valamit, azt nem azért mondja hogy feszt pattogtassák. Valószínű lehetett egy kor, amikor egy férfi karakánságból egy életre visszalépett egy szeszélyes visszautasítás után. Ma ezek a karakánok nincsenek. Ma földön csúszik egy nő kegyeiért a pasas, ezért van az, hogy a nők úgymond nyeregből szólnak oda, esetleg rúgnak az emberbe. Mert unják, hogy nem kell harcolni. És tényleg, undorító a ma férfiának a nő kegyei utáni esdeklés.
ingyé nem adom többet. megdógoztam érte.
Egy mai Gizella teljesen másképp élné meg ezt a dolgot, nem lesné minden percben, hátha mégis befordul a sarkon a drága, mert tudja, hogy buzijelölt pipogyájának idő kérdése a csúszómászósága. És elhiszem, hogy értékét veszti így minden érzelem. A nőnek úgy látszik akkor egészséges, ha örökké kell félnie valamitől, ha epekednie kell valakiért, ha csak ott van az a valaki, unalmassá válik. A férfinek sem jó, hogy gyerekként kezeljék, nem tudja vissza adni, szeretni a társas gondoskodást, szerelmet.
Na mert olvasom a feminista oldalakon, hogy megunták már a sok unalmas férjet, akik hidegek velük szembe x házassági év után. Talán ott lehet elásva a dolog, hogy a férfi nem szeret egy dolgot többször kérni, mondani. Nem szereti, ha szívatják. S akkor visszalép. Nem mamlaszság miatt, hanem pontosan azért, mert nem mamlasz.
Hová lett a női kedvesség? Cicaság? Odabújás? Dorombolás? Ehelyett van egy örökké elfoglalt fehérnép, spirituálisan tudathasadásos, mindent el akar intézni férje helyett, gyakorlatilag kiszorítván bőréből azt. Vadbaromnak kell lennie az embernek ezt nem észrevenni. Ilyen nőt nem is kívánhat magának az ember fia.
Na de ez csak egy ilyen ragasztásos eszmélés volt.
Egyéb gondolatok is megjárták fejemet, lelkemet. Például mindenki szajkolja az alulról építkezést, hogy az új, a megvilágosodott társadalom alulról kell építkeznie, mert az aktuál politika vezérlésű világra nem lehet számítani. Érdekes csoportra találtam, “Az életiskola ahol nincsen diploma csoport” címmel a facebookon. Nincsenek túl nagy elvárásaim vele szemben, mert félek előbb utóbb kibújik a szög a zsákból, vagy adott politikai szimpatizánsokat takar, vagy vallásos örülteket a csoport, de mindenek előtt megadom az esélyt, hogy felfedje magát. Ha őszinte benne a keresés, mindenki nyer vele. Na ebben a csoportban egy Tibor nevű korombeli srác a vezérfonal, érdemes megnézni a vele készült filmjeit, meghallgatni gondolatait. Jók. Kifejezetten jók.
Itt is említésre kerül az önállóság, az alulról építkezés, öko meg ilyenek, állítólag a srácnál élőben meg lehet tapasztalni milyen ez a dolog. Igaz nem derült ki számomra eddig, hogy miből él, hisz ha jól értettem a 400 négyzetméteres kertjéből a napi szükséglete a családnak kijön, de a többihez a pénz honnan, nem derül ki. Pedig ez kulcskérdése minden elvonulós életformának, bármilyen legyen az. A szerzetesek segélyekből, adományokból élnek. De miből egy magát ellátó öko kertész? Olyat látni, hogy fél hektáros zöldségtermesztő család reggeltől estig kicsitől a nagyig izzadnak a melegházakban és éppen hogy kijönnek, de szerencsére van két nyugdíj, amire számíthatnak, de sosem jöttem rá, az ilyen laza világnézők miből élnek meg?
Mert például ajánlottam alapítványnak, hogy felajánlom csarnokom nagyobb részét, csináljunk egy népi műhelyt. Ne fizessenek bért érte, legyen olyan mint egy államosított ingatlan, a nép javára, és hozzunk létre közösen érdekeltségeket, munkahelyeket, nyugdíj fejében jövök a szakértelmemmel. Továbbra is hajlandó vagyok ilyen projektre.
De elgondoltam ezt az új tehenész gyereket. Elnéztem ahogy végzi dolgát. Szép szál legény, kis csetlő botló feleségével, de mikor mosolyog Angelina Jolie eláshatja magát. Látom, érzem a srácban a feszültséget, hogy ő niggerszámba van véve. Elgondoltam, mi lenne, ha volna egy ilyen nemzeti alap, amely azt mondja, hogy ennek a fiúnak adunk egy telket, tíz tehenet, és folyamatosan forgótőkét (nem európai eurómilliókra gondolok) amíg talpra nem áll? Szerintem egy komoly és elégedett gazda lenne, saját birtokán, saját országában. Ez lenne az alulról építkezés. Ahogy most van, hogy fizetés napján gyakorlatilag kifizeti múlthavi költségeit, soha nem lesz önálló tehenész.
Kéne egy nemzeti program, egy hátszél, ahogy mondom mostanság, hogy átvenni attól a földet aki nem műveli és hozzá segíteni azt, aki megbecsülné. Annyi hülye program van, első ház program, autó roncs program, villany autó program, fűtés program, rengeteg szökőkút program, ezeket át kellene kanalizálni a vállalkozás programba.
Elgondoltam, mekkora hiábavalóság, egy meglévő ingatlan ahányszor gazdát cserél, annyiszor életek zabálódnak fel, harminc negyven évekre lekötődnek emberek, családok. Minek? Az a hely nem megy sehova. Nemzeti értékké kéne tenni. Biztos lennének tárgyalási eszközök főleg az elhanyagolt ingatlanok, földek tulajdonosaival szemben.
Na mindegy.... legalább ehhez egy épkézláb fórumot ha találnék, de sajnos nincs. Az olyan oldalaktól, mint “Erdély autonómiája...” témájúak, rosszul vagyok, más se folyik bennük, mint Orbán istenítése és a borzalmas migránsok európai leigázása (és persze szűz Mária). Ilyen közegben kizárt bármiféle párbeszéd.

Na lassan nekifogtam az ajtókat alakítani a ragasztott fogpiszkálókból.

2 megjegyzés:

  1. Aki vagyont akar szerezni, annak mókuskerék lesz az élete. A műhelyed igazi vagyon. Soha kész nem lesz, és ha kifizetted, az állam akkor is adóztatni fogja.
    Ez lenne a negatívum.
    DE.
    A tiéd. A tölgyfogpiszkálóidat sem tarthattad volna panelben. (Ti talán blokknak nevezitek)
    A fiad is lát dolgozni, nem úgy mint aki eljár egy mókahelyre, és csak este esik haza vacsorára, hogy lekenjen két pofont a kölkének az egyesért, meg a hiányos házifeladatért.
    Ja, és ez a Te autonomiád. Ott a gépeid között. A saját gyártmányú bútoraid között.
    Egyébként Orbán a helyén van. Egy leütött karó a tóparton, akihez ki lehetett kötni a csónakot a vihar idejére. A többi tuskó már leszerepelt előtte.
    A sajkánkat már elvitte volna a tavunkba (medencénkbe) tóduló áradat.
    Nem isten ő, de nem is ördög.
    A globalizációnak nevezett hatalomközpontosítás már az 1800-as, 1900-as években lezajlott. Magyarországot is feldarabolták az erőforrásaiért, csak még kiderült, hogy alattunk van valami nagyobb ivóvízkészlet. Ezért el kell népteleníteni a Kárpát medencét.
    Legalábbis ezt látom a mostani infok alapján.
    Aztán ez vagy sikerül, vagy nem.
    Ebbe a játékba a kis vagyonka semmise jogokkal szólhat bele. A nagy vagyon is kirántják bárki alől.
    Azonos képességű és közel azonos vagyonú emberekből kell országot építeni, és a médiát visszaszorítani a helyére.
    A magyar nyelv eddig sokfélétől megóvta a népességünket, mert nagyon különbözött a többitől.
    Viszont ma média 'környezetszennyező' hatása megingat a hitemben. Azt ifjúságot már bedarálták a nagy masszába.
    Talán a Te csarnokod még adhat példát másoknak. De csak a fehér hollóknak.

    VálaszTörlés
  2. Hacsak a feketék ki nem fehérednek, mint énmagam is tettem. Mert sajnos nem volt példaképem amit követhettem volna, hacsak nem valami ősi hang nem gyötört volna. Az út amin elindultam vitt magával, mint a griff madár, néha combomból kanyarítottam neki, hogy vigyen tovább. Azt se tudtam merre. Jó volt azért. Csak most egy kicsit elkeseredtem. De a bú sem tarthat örökké. Legalábbis ezt tapasztaltam.

    VálaszTörlés