Everybody migrál & honey

Tudom, hogy unja már mindenki a migránsozást, ezen írásom fölött is elfut majd sok olvasóm tekintete, azért is tisztáztam már a címével, hogy kedveseimnek ne kelljen végigszenvedni olvasmányomat, kisimult homlokkal, mosolygós arccal mehessenek odébb, problémamentes világukba.
Igenis érdekel ez a téma engem. Nem annyira az a része, ahol a “mocskos” migránst démonizálják, hanem az a része, ami ránk, rám vonatkozik. Mert azzal, hogy a költöző népeket gyűlölöm, az én problémám nem oldódik meg.
A világ mozgolódása nem szűnik meg sem a Sorosok kinyírásával, sem a több rendű szöges kerítésekkel. Mert a probléma lényege a mi portánkon van. A dolognak ez a része érdekel engem inkább.



Megfigyeltem azt a világtérképet, ahol kimutatják a legfőbb toxikumot termelő országokat. Nem lepett meg, de elgondolkodtatott, hogy Kína a legnagyobb mértékben mérgezi a Földet. Mégsem mondhatom, hogy a mocskos kínaiak, mert minden áldott nap én is hozzájárulok eme térkép rajzolatához. Veszem a kínai terméket. A Világ összes népei veszik a kínai termékeket, nem törődnek azzal, hogy mi van Kínában.
Így van ez a migrációs dologgal is. Hogy onnan jönnek, ahonnan jönnek, az az én hozzájárulásom révén is történik. Használom a kőolajat, az érceket, a fákat, amiket ott polgárháborúk árán is kitermeltetek, természetesen húgypénzért.
És miért? Egy olcsón megszerzett jólét önámítása reményében.
Erre rájön az is, hogy az itthoni földemet nem tisztelem többé, undorral nézem elvadult földemet, kesergek azon, hogy nem rentábilis.
A többi az mind részletkérdés. És idő kérdése az akciók, reakciók következményei.
Elvakult, már beteges be nem ismerésünk pedig egyszerűen távol tart minket a megoldástól.
Csak egy konkrét példát hozzak fel, a lefotózott mézes székely bácsiról, mely futótűzként terjed a facebookon, hogy boldog, de fáj a szíve. Nagyjából minden hozzászóló úgy véli, hogy azért fáj a szíve, mert nem útlevéllel mehet Bukarestbe, azaz Székelyföld nem önálló ország. Mint önálló termelő, gazda, hogy úgy mondjam, én teljesen másban látom az ő szívfájdalmát, mint a zöm. Egyszerűen következtetek, hogy mivel a mézes bódéja mellett nem láttam fiatal mézest, akinek ugyanúgy szív bajai lennének útleveles problémák kapcsán, arra jutottam, hogy az öregnek azért fáj a szíve, mert nem viszi senki tovább a mézes bizniszt.
Azért fontos a problémákat a gyökerükben kezelni, mert a kettő: családi vállalkozás, illetve államforma, nem ugyanaz. A családi vállalkozás helyhez kötött, embereket, családokat, közösségeket köt össze, az államforma mit sem ér ezek nélkül. Ez a modern ember önámítása, hogy egyszer legyen ház, autó, aztán jöhet a család, illetve legyen szép államunk, aztán meglátjuk a néppel mi lesz.
Kiölték vagy se, de tény, hogy elvesztettük a közösséghez szükséges készségünket. Alapítványok, pályázatra eligibilis szervezetek arra tanítanak minket, hogy a közösség múltbeli dicsőséges jövője az egyik vagy másik halófélben levő történelmi egyház istápolásával jönne létre, utalván arra, hogy egyszer legyen egy jó öreg magyar mentalitás. Aztán arra mint maszületett bárányok besétálunk hozsannázva tiszta magyarságunkat mint megannyi keresztség felvévén. Csinálván mit is? Kínai ádidászban, szír kőolajjal, brazil autóban, németben török vendéglőben alagsori mosogató állásból finanszírozva?
Hazugságok sorozatával részegítjük saját magunkat. Tudjuk, hogy kamu minden, de iszunk és részegedünk.
Lehet e hibáztatni a fiatalt, aki nem lát a mézes bizniszben jövőt? Vagy az asztalos műhelyben sem lát senki jövőt? Úgy, hogy itt van inggyé... csak jöjjetek? Nem merném nagy pofával őket se hibáztatni, noha gyomromban ég valami, hogy azért amit ott kint elvisel, itthon is megkapná érte. Valószínű valamit mi vétettünk el, valamire nem figyeltünk oda ebben a globalizálódásban. De megannyi okos ember, még senki nem jött valami épkézláb projekttel. Csak nekem jár a szám már ide s tova húsz éve, hogy az erdélyi magyar kisipar egyetlen mentő öve az üzletház lánc lenne. Azóta dollár milliárdok úsztak el templom tornyok javítására, egyéb haszontalan semmiségekre, ami nem csoda, hisz ha inkompetens, fantáziátlan politikusainkra, egyházfőinkre tekintek, semmi jóra nem számíthatok se én, se bármelyik becsületes kétkezi vállalkozó ezen a földön. Húsz éve vágnák ereiket a Metrók s ilyenek a mi üzletházaink mellett. De ehelyett vágtuk mi. Lassan elcsorgattuk valamire való vérünket.
Teljesen ésszerű, normális, pragmatikus cselekedet egy eurós plusz órabérért ingázni Olaszország és Anglia között. Ez a mai vallás. A szerelemből kötött házasságok nem viselik az idő lélek éhségét, a sokszínűség, a ragyogás hamis képet festenek a boldogságról, beteljesülésről, ehhez hozzá nem szokott gyermeklelkünk nem tud felnőni. El van bűvölve. És bezabálva. És nem ébredünk. Nem cselekszünk. Le vagyunk bénulva. Ez nem a Sorosok, nem a migránsok hibája, hanem a miénk.
Én most is azt mondom, hogy a honi termelőknek üzletházakat kéne létrehozni. Ha nincs erről elképzelés, hogyan, megmondom én. Magától beszél a mézes bácsi képe. Ott van Erdély vállalkozása, a poros úton egy tákolt bódéban, elárusítóként egy fájós szívű bácsival.
Meg vagyok teljesen győződve, hogy ez hozná a nemzeti ébredést, a fiatalok hazaköltözését, és az idegenek távol tartását.
Ha fogyunk, nincs az a hadsereg, világbéke s kutyafasza ami megóv majd minket az egyébként organikus migrációtól. Jönnek majd idegenek, akiknek ez a szívfájós állapotunk is többet ér nekik mint nekünk.
A többi az mind mese.



6 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok volt a helyesírási hiba. Újraírtam.

      Törlés
  2. Minden Bodrinak heló!
    Igazad is van, meg nem is. Tényleg rajtunk múlik, hogy a népvándorlás célba vesz-e minket, vagy elkerül. Csak volt itt két világégés is az előző században, és egyiket sem a NÉP akarta. Ez a szerencsétlen ország meg aztán végképp nem akart miszlikbe szakadni. Volt már elégszer a darabokban, Ki tudja, mikor lesz újra egész?
    Nade. A gondolkodásunkat az iskolarendszer alapozza meg. Amikor középiskolás voltam, egy dal szövege arról szólt: "Ha előrelátó csecsemő lettem volna, felkötöm magam a köldökzsinórra..."
    Nem összeesküvés elméletekben gondolkodom, de elég tudatos nacionalizmusellenes nevelés volt a '70-es években. Ma meg az egészséges nemzeti érzést sem lehet megfogalmazni, mert szitokszóvá süllyesztették. Ebbe nőttünk bele. A politika akkor is átlátszó módon hazudott, most pedig nincs ember, aki komolyan venné a vezetőket. Nem tudom, milyen lehetett Kossuth vagy Rákóczi idejében élni. Lehet, hogy jobb, lehet, hogy rosszabb. De biztosan nem villogta bele az amerikai életszínvonalról készített álomképet a televízió.
    Aki pedig egy békés időszakban élte le a 60-80 évét egy ma eldugottnak számító faluban, az elfarigcsált a jószágait őrizve és meghallgatta a templomban a pap szavát. Többt tudott a növényekről, a csillagokról, mint mi, és nem vágyott értelmetlen kütyükre. Legfeljebb még egy holdacskára, vagy tehénkére, és szorgalmasan simogatta asszonyába a jövőt.
    A gyermekének meg nem a tanító volt a példaképe, hanem a szülő és nagyszülő.

    VálaszTörlés
  3. Imre, mindezek után én mégis hajtom a magamét: a megmaradáshoz gazdaság kell, saját kézben. A mai fiatalokat pontosan ez kergeti kétségbe és menekülésbe, hogy örökkön örökké hangoztatjuk hogy minket leigáztak idegenek és ezért vagyunk hazátlan csórók. Ezt már én is meguntam rég. Engem sosem a múlt motivált, hanem a jövő. Szerintem ez a helyes és valószínű a fiatalok is azért hagyják el szülőföldjeiket, mert otthon túlontúl sok a kesergés.
    Mollináry Gizella "Betelt a föld hamissággal" regényében gyönyörűen megírja ezt is. A magyar paraszt hozza a cirokot az állomásra, adja 70be a viszont eladónak, aki tovább adja két órán belül 120ért. Kérdi tőle Gizus, hogy ha ezt tudja, miért nem adja ő oda 120ért? Azért, mondja a magyar paraszt, mert otthonról ezzel a számítással jött. Ekkora fatalizmussal szemben csak meghajolni lehet. A paraszt meg bevárja a vevőt, és be is viszi a városba ahova kell. És kik a viszonteladók? A front elől menekülő zsidók, akiket pénz ellenébe felmentik a hadkötelezettség alól. Mehetett volna a paraszt vígan máskor is a cirokkal a valódi vevőhöz, de valószínű akkor nem lett volna min keseregjen otthon egész évben, hogy elnyomják a zsidók. Az a baj, hogy akkor vagyunk karakánok amikor vágóhídra visznek, de amikor érdekeinkért kell kiállni, akkor szolgalelkek vagyunk.
    Persze, hogy mindenki azon van, hogy leigázzon minket, ez nem kérdés, de hogy mi ezt tétlenül elnézzük, ez megbocsájthatatlan.

    VálaszTörlés
  4. Tóth Feri előadásaiban felbukkant, és azóta nekem is a hibakeresés és nem a kesergés a mozgatórugóm. Bár ez így nem igaz, mert előtte sem a kesergés volt a lényegem.
    Szóval az NSDAP programjától Hitler és Sztálin szövegéig mindenféléből olvasott fel Feri. Ez már maga az istenkáromlás ebben a világban. Értelmes és jó gondolatok hozták a gazdasági fellendülést a korabeli Németországban, és aztán a kis hógolyóból lavina lett, ami embereket söpört el, kultúrákat semmisített meg, mára a nevető harmadik, az óceán túloldalára telepedett gazdaságirányító társaság nem csak vetít, de még a lélegzetünket is logolja. Akár mit találunk ki az önállósodásra, a függetlenedésre, ők már számítógépes analízisel előbbre látnak egy óriáslépéssel, s megvan az eltérítő programjuk.
    Ebből kilépni csak az önellátással van bárkinek esélye. Egy-két családnak, vagy közösségnek talán sikerül, de amint tömeges lesz, megoszják és egymás ellen fordítják ezeket a csoportokat is.
    Én becsülöm azt a parasztot, aki kiszámolja a 70 egységet a munkájáért, és nem kér többet. Inkább a városokba gyűjtött tömegeket sajnálom, akiknek nincs fogalmuk az általuk létrehozott értékről és csereértékéről. Addig van ennek a közvetítő közegnek - kereskedőnek - élettere, amíg a városokba gyűjtött tömeg nagyobb, mint a falvak lakossága.
    Németh László a kertvárosok Magyarországában képzelte el jövőt. Ez pedig nem zsidózással fordult volna saját állampolgárai ellen, hanem lekötötte volna a lakosság szabadidejét. Egy családi házas környezetben mindig van teendő a ház körül, a panelben meg ott a villogó doboz, és a következő változat a számítógép össefűzte kapcsolatrendszer.
    A virtuális valóságban már a szemmozgás elegendő egy parancshoz, növeszthetjük a hájunkat fotelekben.
    Túlnépesedés?
    Hatékonyan megállítva, hiszen a lepedőakrobatikához is kell némi izomzat.
    Miért szaporodik Afrika?
    Nekik nincs ennyi kütyü, és elfoglalják magukat az egészséges testedzéssel.
    Csakhogy a vetítők már ott is működnek, s elindul az áradat magától is. A kereskedő pedig csillogó szemmel teszi bele a pénzét a folyamatba, ahol megfial.
    A kerítésre szerintem is szükség van. Pár kölyköt felállít a fotelekből, és amikor zöld ruhát húz, valami életszagúval találkozik. Edzettebben kerül haza kiéhezetten az asszonyához szolgálat után, és életet visz a lakókörnyezetébe.
    De ez csak az én szemszögem.
    Ezt a tyúklépést látom az elefántcsorda ellenében.

    VálaszTörlés
  5. Én csak azt látom, hogy tíz év múlva még több üzletház lesz, kevesebb megrendelés a műhelyemben, utánpótlásra semmi esély.
    De már túl vagyok az ezen való kesergésen is. Persze, majd a fiam dolga lesz az örökséggel valamit kezdeni, de azt is látom, hogy ilyen formán neki ez is nyűg lesz. Egy örökség, mely bajnak lesz neki, egy eladhatatlan ingatlan egy olyan térségben ahol tele van eladhatatlan ingatlannal, mert minden vállalkozást felzabáltak az üzletházak. És láss csudát, egyik üzletház sincs nemhogy magyar kézben, de még román kézben sem. És ez nem a mocskos nyugat miatt van, hanem egyrészt a fantáziátlan, lusta polgárok miatt és a korrupt polgármesterek miatt, kiket ugyancsak a lakosság támogat egyházakon, politikai pártokon keresztül.
    Egy kilátástalan, tehetetlen állapot uralkodik, ami nagyon világos, hogy élhető időn belül ez nem fog változni. Ahogy mondta egy politikai elemző: a mai politikában már nincsenek a régi rendszerből emberek, nem mondhatjuk, hogy a kurva kommunisták, viszont a mai politikai bagázs, a fiatal politikusok is lekurvultak, ez az igazság.
    Persze, én sem tehetek mást, mint tyúklépésben lavírozni az elefántkörmök közt, de kotkodácsolhatok még erről arról.

    VálaszTörlés