Rolling wood

Vajon hol lenne ma Michelangelo hírneve, ha a pápák éhbérért nem dolgoztatták volna? Azért mondom, egy egy mesterember a megrendelőinek köszönheti mesterségét. Mert ha nincs megrendelés, nincs kihívás se.
Egyik megrendelőm így jött, hogy újabb kihívások elé tesz, csináljak neki egy vitrint, melyben forogjanak a polcok.
Éreztem, hogy megint vége a boldog laza időknek, amikor semmiségek készítésével tölti el az ember minden napjait a műhelyben. De azért megsúgom, azok a laza boldogságok nem sokáig szoktak engem boldogítani. Mert ha netán valamihez nyolc lábat kell csinálni, akkor az nekem már kibírhatatlan széria munkának minősül és úgy érzem azt az időt elvettem mástól, más kenyerét eszem és rabolom drága, aranyat érő időmet.
De nincs, egy fia cigány sincs, aki meg akarná tanulni ezt a szakmát. Mert az első három évben mint inast nem lehet túlfizetni csak a megtartás végett, mert egy: ez a megtartódás legtöbbször nem él meg pár hétnél többet, kettő: egyszerűen elpártolnak olyan helyre, ahol a hagymahúzogatásnál több szkillre nincs szükség és talán pár centtel több az órabér, igaz, háromszoros a munka, de mégis, nagy cég, nagy jövőt sejtet.
Hogy majd kitanulván és tőlem átalvevén a meszeriát... ebben még senki nem látott fantáziát. Pedig mindenki dicsérte türelmemet az emberekhez, tehát nem az van, hogy egy undormány munkaadó vagyok, aki mindenben hibát lát és mindenért kötekedik. Nem, én mindig a dolgok elébe megyek és megtalálom a módját annak, ha nem érti magyarul, megmutatom süketnéma jelekkel.
Na de nem volt az olyan egyszerű. A forgó polcos vitrin dolga.
Elakadtam a meghajtásán. Le se írom mennyi képtelen elgondolásom volt a meghajtás megoldására, nem voltam messze azon filozófusoktól, akik azt mondták, hogy az a megállapítás miszerint a Föld kerek, az emberi elme egyik legnagyobb téveszméje és marhasága.
Szét is szedtem egy mosógépet, gondoltam felhasználom a meghajtásokat és megannyi rajzot készítettem, már már a technikai rajzoknak készültem, amikor megvilágosodtam, miszerint nem lesz vasesztergályos, aki nekem azokat a tengelykéket nagy precizitással elkészíti. Mert arra sem találtam esztergályost, hogy elvittem a cirkula tengelyt csapágyastól, hogy csináljon arra a mintára még egyet, de trapéz szíj meghajtású koronggal rajta. Esztergályos ugyan, de nem annyira.
Meg nem is voltam biztos benne, hogy elgondolásom jó. Na Michelangelo ide, meg pápák oda, visszamondtam a kihívást, mondtam bocs, de ez nekem magas. Én asztalos vagyok, nem gépész...bla bla bla.
Na jó, mondta a megrendelő, mert akkor kettő kell belőle.
Hogy mi van? Most mondom...
Persze, de attól kell. Még agyaljak rajta.

Nesze neked internet s gugel, de hiába, nincs ilyen szerkezet. Valami hűtős céget találtam akik forgó vitrineket forgalmaztak, de külön meghajtó részt nem adtak el. Persze, hisz védik saját terméküket. Blogokat se találtam, semmit.
Aztán eszembe jutott kolozsvári barátom, aki saját tervezésű kürtös kalács gépet fejlesztett ki, húszon évekkel ezelőtt, tudom, mert ettem az első főpróba alkalmával sütött kalácsokból. (Azután hirtelen elkezdtek megjelenni mindenfele a Fricc féle sütők, valószínű eszébe nem jutott szabadalmaztatni találmányát, meg aztán a csóringer ember is milyen, elég valamit meglátnia, hazamegy és kölcsön flexxel megépít bármit).
Ültünk a kocsmájában s mondom neki a forgó polcos vitrint, hogy vajon mitévő legyek.
Mint egy öreg bölcs, egy rövid mondattal válaszolt: vegyél kebáb motort.
Na de hát ez revolúciót indított bennem. Hásze persze, ez eszembe se tudott jutni...

Így jutottam a mikro hullámú sütő motorjához. Hihetetlen erő rejlik benne. Megvettem öt motorkát egy besztercei csórótól. Gondoltam a tudomány megér ennyit. Az egyiket szétszedtem, a működési elve ugyanaz, mint amit a mosógép alkatrészekből akartam eszkabálni, de sokkal egyszerűbb. És lényegesen olcsóbb.
Innen és a kiforrt rendszerig hosszú volt az út, belevetettem mindenféle mechanikai tapasztalatomat, amiket valamikor régi magnók javításával, átalakításával szereztem. Így jutott eszembe az a régi és félbe maradt projektem, amikor egy régi magnóból akartam videoszalag meghajtót eszkabálni, egy nyolc sávos felvevő cuccra. Illetve részben meg is csináltam, de az élet mindenféle akkori realitása egyre kevesebb energiát és időt szánt a projektre, és egy idő után már szégyelltem is magam, hogy annyi megoldásra váró élet feladat közben én ilyesmikre is pazarlom a mindent. Egy gyenge pillanatomban szó szerint kidobtam a szemétre. Ahova aztán ment a működő négysávos magnó is, a sztereo felvevő és a keverő.... Most belátom hülyeség volt kidobni. Nem szabad kidobni olyan tárgyakat, amelyek inspirálnak. Akkor is ha nem viszed a mennybe őket. Azaz az én esetemben a pokolra.

Volt aki csúfolkodott velem, hogy minden szart összeszedek. Ez igaz. Egyszer egy csóró hozott egy cuki fa dobozkát tele kis csapágyakkal. Egy pálinkát kért érte. Vettem neki egy fél liter pálinkát. Oda s vissza volt. Sajnálta, hogy nincs több ilyen csapágyas dobozkája. Akkor nekem a doboz tetszett meg. De jól néztek ki azok a csapágyak is. Ehhez a munkámhoz is találtam benne négy megfelelő csapágyat, amit ha meg kellett volna vegyek, több fél liter pálinka kéne hozzá.
Szóval több szakmai kihívása volt ennek a munkának, mert onnan kellett visszabontsam elemeire, hogy miként lesz az elszállítva. Innen már egyértelmű, hogy honnan kell kezdjem a tervezést. Ott a helyszínen meg nem lehet sokat bibelődni vele, meg teljesen ki kell zárni bármiféle kudarc lehetőségét, hogy netán valami nem passzol.

Vasesztergályos hiányában megesztergáltam én fából a tengelyeket. Fából vaskarikát. A képek illusztrálják a megoldást. Mivel kis fordulatról van szó és a teljes súly csapágyakon fekszik, az hogy fából van, nincs semmilyen jelentősége. De biztonságból ráhúztam arra a részre ahol a motor illeszkedik a tengelyhez egy réz cső gyűrűt. Hogy véletlenül se repedjen.
A polcok is kihívás volt. Az egész tengely és polcrendszernek könnyűnek kellett lennie. Ezért valamilyen egzotikus puha rétegelt lemezt ragasztottam össze, egy kicsit olyan kínai mentalitásban, hogy arra amire kell, éppen jó legyen. Mert első körben három rétegű bükkfa lemezeket ragasztottam össze, de rájöttem, hogy azok már kemény kocsma asztaloknak is beválnak. De nagyon súlyosak. Egy polc súlya annyi volt mint az utóbbiak összesen.

A villanyszerelés az már gyerekjáték volt, szeretem az ilyesmit. Mindent forrasztok, nem szeretem a kétes kontaktokat. Az ilyen klikkes illesztőket sem szeretem, idővel oxidálódik az az arisztokratikus kapcsolat és nagyobb terhelés esetén egy kis szikra sok kárt okozhat. A csavar az csavar. Jól ráhúzva nincs mi történjen. Soha nem bántam meg ezt a módszert.

A meghajtó motorral csupán az a félelmem, hogy az a finom fogaskerekes mechanika korán bedöglik. Vinni viszi a tengelyt akár nagyobb rakománnyal is, de nem tudom hogy bírja a többszöri beindítást, esetleg akadozást. Mondtam is a megrendelőnek, hogy bármi történik, garanciában megjavítom, direkt szóltam neki ezirányu félelmemről. Közben keresnem kell valami erősebb, erre megfelelőbb motort. De az is meglehet, hogy feleslegesen paranojázok. Ebből a szempontból szeretem az orosz mentalitást, amerikai kidolgozással.


Szállításkor az úton egy helyen majdnem kővé dermedtem, amikor belefutottam egy rendőri blokádba, nekem annak tűnt, ott volt három forgalmi rendőr autó és egy műszaki vizsgáló autó is, persze megannyi rendőrrel. És az úton egyedül csak én, az égig pakolt vitrinekkel. Gondoltam végem van, ezek ha leállítanak, rendszerint senki nem ússza meg, a nyuszika sapkája mintájára. És még nem is mondhatnám, hogy nem vagyok hibás. De csoda történt, vagy megvakította őket az Úr egy időre, vagy nem tudom mi, de nem állítottak le. És ha belegondolok az utazásom további menetére, jó jelnek tekinthettem, mert a kis 1500 km-es kirándulásomban, mely a vitrin leadása után folytatódott, nem történt semmi baj.

Szeretem ezeket a kihívásokat. Igaz, hogy ilyenkor nagy nyomás van rajtam, mert nem tudok önfeledten alkotni, dolgozni, mindig közbejön rengeteg egyéb feladat, mely az életnek a velejárója. Szeretném, ha lenne ki átvenné legalább egy részét a munkámnak, amely nem túl bonyolult, de azért csak igényel némi hozzáállást meg tapasztalatot, de legtöbbször elég volna a jó indulat, empátia. Ma a segéd nem ugyanaz a segéd aki egykor volt az emberi tudatban. Ma a segéd nem úgy tekint a munkájára, mint akinek lehetősége van egy szakmába belekóstolni, bele tanulni, hogy majd ő is méltó legyen a komolyabb munkákhoz, hanem órabérben számol és munka minőségben. Munka minősége a segédnél nem arról szól, hogy ő milyen szintű szolgáltatást nyújt, hanem arról, hogy mennyire kell megerőltesse magát és mennyire megalázkodni. Mert ha a feltételezett szakinak mondjuk a tűzifáját kéne rendezni, az a segédnek megalázó, mert azt mondja, hogy nem a termeléshez kötött feladat, hanem egy szolgaság. És ő nem szolga.
Én értem és tisztelem meglátását. De ilyenre nincs szükségem. Ha a német mezőn görnyedve dugni a palántát neki nem megalázó, akkor hajrá fiúk. Onnan felfelé út nincs, legfeljebb palánta dugókat figyelő smasszer lehet belőle, de saját műhelye, saját klientúrával, never ever nem lesz még legszebb álmaiban sem.

Nincs hogy ne kanyarodjak oda vissza, bármilyen fejlett világban élünk, röhej és szégyen erre a világra, hogy egy mintiai fele paraszt, fele asztalos, a maga specifikus elesettségében kell megcsináljon egy ilyen forgó vitrint. Most a hitech sodoma és gomorájában egy bunkó, szánalmas figura szemre esztergálva fából tengelyeket készít és harminc éves rongyos autójával fél országot átutazva fityiszt int a bamba óriásoknak.


3 megjegyzés:

  1. Gratulálok!
    Követem a példádat, mert így ötven felett is fontos, hogy amit más csinál, az legfeljebb ötletet adhat, de nekem biztos csak a saját megoldás fog működni.
    Megjegyzem, a mosógépmotor elég hangos lett volna. Nagyobb teherhez meg a betonkeverő motorja vagy egy szennyvízszivattyú motorja jutott volna eszembe. Igaz, még nekem is hátra van a kereszttekercselőm áttételét kiesztergálni keményfából.
    Ha pedig nem melegedett a motorod a próbákon, akkor sokat fog kibírni a vitrinkéd.
    A forrasztott kötések szerintem is a legmegbízhatóbb szerelési módok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tolóajtó felső vezetője alumíniumból van, abból vágtam hűtőt a motornak, volt egy kis üzemi hője anélkül, de hűtővel langyosodni sem képes. Óra hosszákat hagytam forogni csavaros dobozokkal megrakva a polcokat és egyáltalán nem melegedett. Ami aggaszt, hogy induláskor kicsit fészkelődik, ha sok a teher, mert olyan a motor -nem értem mitől- hogy ha egyik irányba nehezen indul rögtön indulna a másik irányba, úgy tűnik mintha töprengene pár pillanatig. Nem kerreg a műanyag fogaskerék, de nyugodtabb lennék, ha bátrabban indulna. Valószínű erősebb motor után kell kutassak, vagy legalább ne made in china legyen. Szóval minden örömben van egy kis üröm. Azt mondta valaki, túl negatívan gondolkodom. Szerintem igenis pozitívan gondolkodom. Ahova erősebb motor kell, oda erősebb motor kell. Nem mondhatom a csoró motornak, hogy gondolkodjon pozitívan.

      Törlés