Fűtéses szabadság

Muszáj lazítanom egy kicsit. A 24 csavaros titok írásban el elakadok, mert noha megvan a történet a fejemben, nehezen fogalmazom meg, hogy ne a tőlem szokásos cinikus keserűségből szóljon, hanem adja a lényeget. És akkor napokig dolgozik bennem, amíg megszólal egy mondjuk valamennyire elfogadható verzió. De azt hiszem jó úton járok.
Az lesz érdekesebb, amikor a valóságba fikciót fogok vinni, mert a történéseket majd át kell tegyem a reménybe. Kihívás nekem. Mert talán ez lenne az első olyan írott termékem amelynek több fejezete és része van. Érdekes, a munkámban végig kitartok, nem hagyom amíg az utolsó részletek nem simítódnak ki, de írásban nem tudok következetes lenni. Egyszerűen nem tudok koncentrálni egy dologra. Rögtön megfog valami és már hoznám azt, viszont telik az idő és az energia és úszik a terv.
A lényeg, hogy nagy mértékben ki tudtam iktatni a politikát, az aktuál dolgok kommentálását. Szeretnék inkább érzelmi dolgokat feszegetni. Túlontúl eltompult ez bennem és nem jó. Kötelességből nem lehet örökké megélni.
Nagyon sokat segít Ildikó a yogás világával, ami nekem nagyon távolinak tűnik, viszont amivel jön sok mindennel egyet értek. A szellemi élet, a természet védelem és ami engem főképpen érdekelne a vegetáriánus étkezés. Mert mióta cukorságból felébredvén, gyakorlatilag ujjá születtem, nagyon fogékony lettem az étkezés problémájára. Rájöttem, hogy nekem nem is a nagy cukor a probléma, hanem hogy fiatal korom óta mindig túl lement. Elgyengültem, reszkettem és hamar ennem kellett bármit, de főleg édeset kívántam. De ezt senki nem tudta akkor, hogy ez mi. Nem volt cukormérő kütyü minden háznál. Meg egyébként is abban az időben az ilyesmi a finnyáskodás kategória volt, mint a lúdtalp. És persze az összeesés félelmétől mindig zabáltam, hogy elébe menjek a dolgoknak. Mert ösztönszerűen rájöttem, hogy valami az étkezéssel kapcsolatos a remegésbe fúló gyengülésem, amiről nem tudtam akkoriban, hogy egy lépésre álltam a komától, mert ugyan biza volt olyan alkalom is, amikor kezdett minden elfehéredni körülöttem. Igaz, életem sosem volt egyensúlyban, mindig dolgoztam, rohantam, idegeskedtem és ilyenek. Májusban betöltöttem a tizenhatot, júniusban elmentem dolgozni és estibe iskolázni.
Most a cukrom relatíve jó, azon a határon vagyok, hogy abba kéne hagyjam a gyógyszerelést, de ehhez egy étkezési reform kell. És innen kezd nekem szimpatikus lenni a vegetáriánus dolog.
A fürjezéskor szembesültem azzal, hogy aki nem képes leölni az állatot, az ne tartson fürjet. Meg se más hizlalt állatot. Tovább mentem, hogy aki nem képes leölni az állatot, az ne is egyen húst. Ez a gondolat világ engem azóta kísér. És nyelek minden falat húsnál. De én is az a fogyasztó vagyok, aki nem tudja miből van a virsli, igaz gyermek koromban láttam disznó ölést, de nem szívesen ettem a húsából. Sajnáltam az állatot. Mindig összezavart a dolog. A ragasztóba ragadt egereket is sajnálom, ezért vettem riasztókat, melyek hoznak eredményt, de nem eleget. De tudom, hogy ha a fiamat szembesíteném egy állat öléssel és utána oda raknám hogy egyen belőle, sokkot kapna. A mi időnkben a hagyományos gondolkodás szerint az állat ölés nagy örömmel járt, hatalmas ünnep volt. Ezt sosem értettem. De vágtam hozzá a jópofát és próbáltam a hagyományt ápolni. De nem ment nekem, nem megy. De persze tököm se volt hozzá erős, hogy változtassak. De most a magja a gondolatnak dolgozik bennem és gyűjtöm az infót. Különösen az életszerű, a tapasztalt infót gyűjtöm, úgy hogy eszek azokból, amiben nincs hús. Biztos legyőzöm majd ezt is.
A kenyérrel is nagy volt a trauma, mikor elkezdtem a rozskenyeret venni az üzletből, és már mindegyiket megkóstoltam, kétségbe estem, hogy akkor le kell mondjak a kenyérről, mert rémesen rosszak. Azok voltak.
De kaptunk egy kenyér sütő gépet, és elkezdtem kísérletezni. És pár hónap alatt kialakult a nagybetűs kenyér, ami rém egyszerű: fele teljes kiörlésü liszt, fele rozs liszt, víz, élesztő, só és margarin vagy olaj. Három óra alatt megcsinálja a kenyeret és az egész napra elég a családnak. 600 grammos kenyeret eszünk meg egy nap hárman, elég is meg tápláló is. És jó az íze.
De persze az élet rohanás, nehéz lesz behozni a többi elemet is ami reformálja az étkezésünket.
Kaptunk egy zsák csicsókát, hogy kóstoljuk meg és ültessük el. Hát fix másnaptól jöttek a hidegek és nem tudtam elültetni. De ettem belőle, húst pároltam és mellette úgy megsült a csicsóka szelet is, hát nekem nagyon ízlett. Azt mondtam, na nekem ez lesz a krumplim. De ehhez el kell jönnie a tavasznak. Csodálom, hogy nem használják a csicsókát, íze sokkal előkelőbb a krumpliénál, és nincs benne az a nemtommi, ami az embert hizlalja.
Ez az ipari étkezés átka. Nem tudunk táplálkozni. Újra kell tanulnunk. De megint oda jutunk, hogy saját kert. Ez más életformát igényel és így tovább. Tehát nincs középút.
Szóját valamikor ettünk, olyan húsz éve, mostanában ettem megint és nagyon ízlik nekem. Ezekkel az elemekkel akarom folytatni az étkezési reform dolgát, erre külön időt fogok szentelni.
Dolgoztam mint az állat az ünnepek alatt is. Elhúzódott a munka. Lehet túlságosan elmerülök a részletekben, az meg idő igényes. Ezért kivettem egy pár nap úgynevezett szabadságot, amiből lett hét nap és benne lesz a nyolcadik is, mert csak ma fejezem be a stúdió fűtését. Azaz a szabadság alatt is dolgoztam mint az állat. De ez más. De itt is részletekbe botlottam, amikre megint külön időt szántam.
Első nap leengedtem a teljes fűtő rendszerből a vizet, levágtam a nem használatos elágazásokat, mint a szárító, a munkás lakrész, a nagy műhely rég nem működtető része, és a lakás lépcsőház fűtését is felszámoltam, ami pár éve le van zárva és haszontalannak bizonyult. Ezeket elzártam dugókkal mindjárt az elágazásoknál, mint a fanyesésben, amikor levágjuk az oda nem kívánt elágazásokat. Leválasztottam a stúdióba vezető csöveket egy egy csappal, hogy azt külön tudjam kezelni a továbbiakban, hisz estére a fűtésnek újra kellett indulnia . És lőn.
Aztán két napig azzal voltam, hogy leszedtem a falakról a megmaradó csöveket, fűtő testeket, szétszedtem a szárítót, arra nemigen lesz szükségem, ha mégis, a gép szobában ki tudom még alakítani. Nem volt egyszerű munka, mert nemcsak lebarmolni kellett őket, hanem meg is menteni, újra szerelésre. Letakarítani őket a sok portól, kimosni a lerakódásokat, így három nagy fűtőtestet és két kisebbet hoztam rendbe. Leszedtem a csöveket, begipszeltem az átjáró lukakat, hogy egereknek ne legyen azért hívogató.
Igen ám, de a stúdióban hiába akartam csak a dob és mix szobába a két kisebb fűtőtestet beszerelni, optimálisnak tartottam hogy a többit is felszereljem, ha már úgy is el kell vigyem a csöveket, utána megint rádolgozni, megint vagdosni nehéz lesz. Így döntöttem amellett, hogy akkor az egész stúdiót felszerelem. Csakhogy az a fal, amelyikre szereltem volna, nincs véglegesítve. Nosza vettem anyagokat, szerkezetet szereltem, szigetelőt és padlóval burkoltam, nem lambériával, mert utálom a lambériának azt a bemélyedését, annyira gagyi. Na de ez még két nap. És akkor szombaton kezdtem szerelni a testeket, csöveket. Eléggé sziszifuszi munka becentizni mindent. Vágni a rezet, forrasztani. De élvezem. De vasárnap estére nem lett meg. Talán ma befejezem és vizet önthetek a rendszerbe, hogy holnaptól melegedjen a stúdió. A várva várt pillanat.

Két hónapja nem doboltam a hideg miatt. A számítógép be sem indult.
Na de most minden jó lesz. Előre örvendek.
Lehet, hogy hülyeség amit csinálok, de jól esik.
Enyhe érzelgősséggel azt is mondhatom, ez is életben tart. És végre felszámolhatom a fatalizmust magamban, hogy az ember nem születik vesztesnek, de ha nem hiszi, azzá lehet.
Elmondtam fiamnak, hogy milyen gyenge voltam, amikor engedtem apámnak és nem vettem meg a dob cuccot, amikor lehetőségem volt rá. Mert szerettem, nem akartam megharagítani, de akkor nem tudta, hogy bennem egy világ omlott össze. Nem tudtam, hogy az egojának tettem eleget, nem az én szívhangomra figyeltem, ami csak az enyém.

Mondtam a fiamnak, ha valaha ellenkezni fogok vele hogy hülyeség amit akar, emlékeztessen erre a történetre. Hogy tudjam.

2 megjegyzés:

  1. Csak óvatosan a szójával, mert néhány sportolónál már gyanúba keveredett a hirtelen szívhalál kockázati tényezőjeként.
    Másrészt meg olcsósága miatt már szinte minden élelmiszerbe belerakják térfogatnövelőszerként.
    Ezek a hüvelyesek szerintem nem a mindennapok tápláléka, inkább csak időnként.

    VálaszTörlés
  2. persze, nem arra gondoltam, hogy most csak szója, de az is belejön a számításba, főleg hús helyett...néha...ha eljutok odáig..:-)

    VálaszTörlés