Egyenlők

Bármennyire elaboráltak vagyunk, a szerelem dolgával nem tudunk egyenesen szembe nézni. Szerelembe esni nekünk, hagyományos pilléreken nevelkedve, maga a bűn.
Nagyon kifejező erre az “Equals” film. A steril világban, ahol a szerelem tiltott. Betegségnek számít, és mint a ráknak, van végzetes stádiuma, amikor a fertőzöttek inkább végeznek önmagukkal.
Engem sokkolt a film, és meghatott, amint a két fiatal felfedezi a szerelmet.
A műfaj kedvelőinek ajánlom nagy szeretettel.

Párkapcsolatokban egyre inkább látom, hogy kevésbé van jelen a szerelem. Inkább a tulajdont féltő és a tulajdonost garantáló erkölcsi elvárás, követelmény tartja össze a feleket. Még mindig valamilyen formában a középkorban élünk.
Azt értem, hogy vannak emberek, akik szerelem nélkül nem tudnak létezni, tehát nem kimondottan a közösülésre értem, hanem az érzelemre, de azt nem értem, hogy emberek hogyan tudnak anélkül élni? Képesek lemosolyogni egy életet, a szerelem érzelme nélkül.
Noha az élet természete szerint, ahogy mostanság szeretünk rá hivatkozni, a szerelem az élet tüze kéne legyen, nem az ami kioltaná azt. Nem azt mondjuk, hogy jó dolog újra szerelembe esni, hanem hivatkozunk egy hosszadalmas bűn lajstromra. Fogadalom megszegése, házasság törése. És ez első látásra rendjén is lenne.
Megfigyelésem szerint az érzékenyebb ember hajlamos könnyen szerelembe esni. Legalább is őt nyűgözi le mindenestől, eléggé láthatóan. Hogy hogy, de a gyenge jellem mellett mindig van egy erősebb jellem, aki veszi magának azt a jogot, hogy birtokolja a normalitást, a helyességet, a tisztességet. Azt sosem értettem meg, honnan kapja a felhatalmazást arra, hogy ebben higgyen is. Az ilyenek aztán olyan szépen tudnak szeretetről, hűségről beszélni, hogy az ember menten eret vág, ha nem úgy érez meg hisz.
De amint a film is nagyon szépen illusztrálja, a szerelem, ha fogjuk rá mégis betegség, érdemes érte akár meghalni is. Szerencsére a filmben nem halnak meg. És ha egy normális társadalomban élnénk, nem kéne se belehalni, se bele betegedni vagy marcangolódva elszáradni a szerelem miatt.
A hagyományos család fogalma nem ismeri csak az egyszeri beleszeretést, amit aztán holtodiglan fogadalom garantál. Hány és hány ember téved mikor fiatal? És hányan merik azt belátni? Ennél kevesebben mernek cselekedni is. Akik lépnek a szerelem irányába, egy kicsit belehalnak.
Azt mondja a hagyományos család modell, hogy a szeretet, a tisztelet és megbecsülés mint megannyi fogadalom alkotja a családot. Holott az egész egy paktum, egy felek közti kiegyezés. Közös vagyon, gyerekek, stb. Sőt, legtöbb házaspár büszkén vallja, hogy a szerelem az csak egy álom, a szeretet az igazi, ami aztán diadalmaskodik mindenek felett.
Lehet, hogy megint rosszúl látom, de ezek a vallott szeretetek mindig egy érzelem mentes világot takarnak, egy lusta, kényelmes életmódot, ahol a közösen szerzett javakat számolgatják és osztogatják, isten könyvelő szeme előtt.
Ott ahol mégis a szerelem újra fakad, jön a tragédia.
Igen, volna még egy verziója a beteljesült, családba végződő szerelmi sztoriknak, ha mindketten bolondul egymásba szerelmesek lesznek. De azt is látom, hogy az emberek leginkább párt keresnek, ritkán lesznek szerelmesek. Legyenek valakivel. Aztán negyven évesen kinéznek a fejükből, mi is az a szerelem? És nem tudják. Félreértik. Mert valami miatt sosem gyúlt meg ez bennük.
Lassan mi is a steril világ felé haladunk. Érzelem nélküli világba, ahol nincs baj, csak béke, szent fehér béke, egészséges táplálkozás, tervezett holnap, biztonságos környezet.
Én így ötven évesen is azt mondom, hogy ha nincs szerelem, baszhatjuk a steril jövőnket, úgyhogy teljesen azonosulok a film főhőseivel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése