Jó
lenne persze valami karácsonyos felemelőt írni, amitől mint
valami kézrátételes módszerrel meggyógyulna a Világ embere. De
nem tudok ilyet írni.
Lassan
semmifélét nem tudok írni. Mintha kimerültem volna írásilag.
Pedig
nem valami korral járó unós fáradság gyötör, hanem inkább az
lehet, hogy túl sok mindent akarok csinálni és kevés mindenre az
idő.
Meg
kéne húzni egy egyenleg vonalat is, de mit tudok felmutatni? Mint
egy műhelyben, minden csak készül, semmi sincs készen. Ha valami
el is készül, nem is gyönyörködhetek benne, mert elviszik, vagy
hajt az örökös elégedetlenség, az alaptalan tökéletességre
törekedés, hogy majd a következő jobb lesz. És sosem lesz jobb
akárhány következő lesz.
De
mégis, ha kegyes nagyvonalúságom révén, nagy vonalakban akarom
látni az év asztalra tett törekvéseimet, akkor talán az
újrahasznosítást nevezhetem a fő vezérelvnek.
De
ebben is többet látok előre, mint meg tudok csinálni. Annyira
elenyésző a gondolat és cselekedet közti összhang, hogy talán
nincs is értelme számolni azt. De azon a címen, hogy holnaptól
jobb leszek (esetleg, netán, ha minden jól megy, remélem),
mondhatom, hogy az újra hasznosítás gondolata egyre inkább
foglalkoztat.
Mióta
istentelenné váltam, Földhöz ragadtabb lettem. Egyre inkább
foglalkoztat a Természet gyilkolásának a vissza szorítása.
Kezdjünk el jobbak lenni. Egy picit, minden nap. Mindenki a maga
módján tegye meg azt ami tőle telik.
Tőlem
az telik minden nap egy picit, hogy amint lehet újra hasznosítok.
Régi, kidobott bútorok újra gyalulható részeit, újra
csiszolható felületeit felhasználva igyekszem beépíteni az új
bútorokba. Tudom, nem sok, kicsit súrolja a képmutatóság határát
is, de ha éves viszonylatban mérem, megmentettem néhány faévet a
Természet javára. Ha csak tíz gyümölcsfára vetítem ki, melyek
legalább húsz évesek, adtam a természetnek 200 évet.
Persze,
közben a szomszédom, újdonsült senki földje tulajdonosa azzal
kezdte, hogy kivágott minden valamire való fát. És biza voltak
olyan fák, amik a 80-as évek szatelit felvételein is már nagyok
voltak. Tudom, a jövő érdekében tette, hogy diófákat ültessen
helyébük. De a diófákat nem a jövő érdekében ültette
közvetlen szomszédságomba, hanem az én földem kiszárítása
érdekében. De hát én szeretem a dió fákat is...erre valószínű
nem gondolt.
Szerettem
volna lemondani az idei karácsony fát. Nem sikerült. Egy dizájnos
deszka fát akartam barkácsolni, amit minden évben használhatnék,
anélkül, hogy erre a célra nekem élő fát vágjanak ki. Nem is
volt időm, de a párom sem támogatta lelkesen a dolgot. Soha nem
éreztem magam ilyen szarul, amikor megvettem a fát. De utoljára
volt, az biztos. Akinek fa kell ezentúl, menjen s vegyen magának.
Keresztény
köntösbe bújtatott barbár pogány szokás. Mindig éreztem, hogy
nem valami kóser ez a dolog, de a hagyománynak brutális ereje van.
Ezekkel a hagyományokkal is kezdek farkas szemet nézni, mint sok
más idióta hagyománnyal, melyek csak a külsőségeket hivatottak
nagyon hentes módra védeni.
Minket
senki nem nevelt környezet védelemre, de fiam már találkozott
ezzel a gondolat világgal és sokkal fogékonyabb ez irányban. Neki
simán bejött a dizájnos fa ácsolás gondolata. Ezért van nekem
minden reményem a fiatalságban, hogy nem lesznek olyan korruptak
mint mi.
Mondhatnám
azt is erről az évről, hogy a cukor éve volt. Kiderült, minden
bajom eredete a cukor. A túlzott elkövéredés, a fáradság, a
mindenféle fájdalom, depresszió és ki tudja még mi. Kivontam a
cukrot az életemből. Nagy arányban a lisztes dolgokat is kerülöm,
megalkottam a saját rozsos kenyeremet, amit a házi sütőgépben
sütök. Ami az üzletben volt, egyik sem ízlett. Az enyémet
szeretem és tudom miből készül. A fiam is nagy mértékben
átvette étkezési diétámat, meg is látszik rajta, ő is fogyott.
Már engem is mér a mérleg, eddig nem mért. 120 kiló alá mentem.
Hihetetlen megkönnyebbültem. Ezt tovább akarom csinálni. Több
időt akarok az étkezésre szánni, többet tervezni, jobban oda
figyelni.
Csoda
folytán, meg munkám révén a cukor nem tette tönkre szívemet, a
szív orvos analíziseimet nézegetve, megállapította, hogy
egyetlen bajom a túlsúly, le kell fogyni.
Legszívesebben
ma nem csinálnék semmit, csak lazulnék, dumálnék, de a családi
hagyomány főzésre, takarításra buzdít, hisz karácsony van.
Nem
hiába szeretem én a karácsony közti hétköznapokat.
Na de
boldog karácsonyt neked, olvasómnak...:-)
Sok-sok szeretettel kívánom, hogy szép legyen az ünneped, és a közte lévő napokon elmélkedhess, írogathass. Mellesleg nem látszik az írásodon, hogy írói válságban lennél:)))Ha mégis, akkor érdemes kihagyni, megjön az írhatnék azután is.
VálaszTörléskösz...
TörlésPedig szépen és olvasmányosan görögnek azok a szavak, pláne hogy még tartalmuk is van. Szóval a válság látszólagos, de nem a magamfajta csöndes olvasóknak. :)
VálaszTörlésBoldogulj az idén is szoktam volt mondani a boldog új évet helyett, hát legyen most is így. Új év, új lendület -- remélem lesz mit olvasni Tőled a továbbiakban is.
Azt hiszem lesz mit olvasni, ha ritkábban is...ha már eljutottam idáig és voltatok kegyesek követni, csak nem hagylak cserben...:-)
TörlésA cserben hagyást hagyjuk meg a bőrmíveseknek. :) Remélem azért egy bőrmíves sem ért félre, és veszi magára az inget, mert a végén még mártogatósnak néznek. :)
Törlés