The Zakuszka's

Volt itt a közelben egy jó kis három napos rock fesztivál. Nem mentem el, mert nem volt kivel. Egyedül nem szeretek menni koncertre. Így esett, hogy akkor inkább zakuszkáztam a hétvégén és befejeztem a Kraftwerk Neonlight dalának az átkeverését.

Már a dobot is kigondoltam hozzá, de azt majd magam szeretném lekalapálni valamikor. Egyszer. (update: Kraftwerk Neonlights remix and drum cover)

Előkerült a régi húsdaráló is. Száműztük már vagy tíz éve. Még jó, hogy megtaláltam az összes alkatrészeit. A húsdarálóval daráltuk össze a gogost, a vinettát és a hagymát is. A paradicsomot turmixeltük. A kápiát is.

Valahogy nem szeretem a turmixolt vinettát. Olyan pasztás lesz tőle. Más az íze. Szeretem ha darabosabb egy kicsit. A fiam is segíteni akart, eszembe jutott a régi húsdarálónk. Azzal el is volt jó sokáig. És valóban nagyon jó lett ledarálva. Meg hamarabb is ment mint turmixolva.

Két nap csináltuk. Első nap lesütöttük a vinettát, kápiát, este szépen megpucoltam a hajától őket. Másnap felvágtuk, daráltuk a többit és üstben összefőztük. Majd borkányokba tettük s szépen pokrócokba csomagoltuk dinsztelődni.

Közben jó sokat beszélgettünk.

Megállapítottuk, hogy jobb lenne az igazi emberi kapcsolat, mint a virtuális, mert az csak nem száll el a bitekkel. Csak sajnos ma az emberek nem akarnak barátkozni, közösen alkotni valamit, önfeledten diskurálni.

Gazdaságilag nem éri meg a zakuszka házi elkészítése. Viszont üzletben nem kapsz jót, csak ilyen mű ízűt. De az igaz, hogy olcsóbb. Viszont bónuszba jött a sok beszélgetés, emberi kapcsolat, ami lassan már furcsaságba megy.

Úgyhogy úri tevékenységet műveltünk, ilyen csirkefarm kúriás, lerobbant sosemvolt gróf stílusban. Tök ráérősen. Üstben az udvaron. Jó móka volt. Mindketten tiszta füstösek lettünk. De jó volt. Azt mondta az elhivatott gamer fiam, hogy még jól jönnek az ilyen alkalmak.

Nem titkolt vágyam a studióval kapcsolatban, hogy a fiatalok számára valami inger gerjesztő hellyé tegyem, ahol ismerkedhetnek az élő zenével, hangszerekkel. Mert hely lenne. Még egy hatalmas klubbot is létre lehetne hozni, ahova havereiket meghívhatják, viríthatják virtuozitásukat ingyen s égésmentesen.

Mert hiszem, hogy előbb utóbb megundorodnak néhányan a fiatalok közül is az online, virtuális világ nyújtotta délibábjától. Persze, egy jó eszköz, szerszám az internet s a kütyük, de az emberi kapcsolatokat semmi sem helyettesíti. Ha az nincs, olyan, mintha valamilyen hátrányos helyzetbe születnénk.

Elkezdtem Bercinek is a fenyő lapokat ragasztani. Spéci szorítókat csináltam vas profilból, ami a vasasba készült, de még jó lehet valamire alapon nem vittem a vasba. Lám igazam volt.

Ilyen merevítő fákat is bele kellett kombináljak, lévén nagy lapok, a tágulás, zsugorodás végett. Kézi felső maróval szépen, kínai türelemmel kimardosom azokat az árkokat...

Az igazság az is, hogy mi felnőttek szépen belesétáltunk mit sem sejtve ebbe a gépesített életmódba és úgy néz ki belebénultunk. Köpködjük, szidjuk a fiatalokat, mintha hibásak lennének, de részünkről sincs semmiféle cselekvő szándék a kitörésre.

Facebook ismerőseimnek az is nehezére esik, hogy tetszikeljék a stúdiós aktivitásomat, megosztásra egyáltalán nem számíthatok, fizikális segítségre még úgy sem remélhetek.

Igen, nem szolnék semmit, ha környezetemben hemzsegnének a tevékenységek, de senki nem csinál semmit. Szidjuk nyugatot, szidunk mindent (ebben kurva jók vagyunk), de semmit az ég adta világon senki nem csinál semmit. Emiatt nehéz lájkolni ha más csinálni akar valamit, mert sztrájktörőnek nézik. Mert akkor az egész szidásos kesergés értelmetlenné válna.

De én leszarom. Ha az értelmesek nyuvadásra hivatottak, ám legyen. Hívom majd a nem hivatalosokat a nagy mennyegzőre.

Én fel tudok mutatni valamit. Azzal amim van, segítettem a Stonecropsnak egy saját albumot létrehozniuk. Jót, rosszat, de a semmihez képest valamit. Már van visszajelzés, hogy elkészült két újabb szerzeményük. Hiszem, hogy ha a dobok felvételével is egyenesbe jövök, még az idén fogok segíteni más dobosnak felvételt készíteni. Már a következő bunkernek is nekifogtam. Az lesz a keverő és billentyűs szoba. Ha az meglesz, már szerény körülmények közt egy kis együttest is fel tudok venni.

Itt nem arról van szó, hogy helyettesíteni akarom a nagy stúdiókat, hanem amint a szlogenben is megfogalmaztam: átmenet a semmi és valami közt.

A cukrom lement, de még nincs a normál küszöbön, gyógyszerrel egyengetem valamennyire. Viszont a diétára nagyon oda kell figyeljek. Nincs megalkuvás. Sajnos. Valahogy megpróbálom betartani. Semmi cukrost nem eszem, nem iszom, kenyeret keveset s abból is azt a rozskenyeret. Az rosszabb a bűnnél is. Próbálkozom ezzel azzal.

De már jobb minden. Jobb a közérzetem is. Csak a fáradság nem múlik. Asszonyember szívre gyanakszik. Lesz megvizsgálás ez ügyben is. Aztán szemüveg. És fogsor. Ebben a sorrendben.

Hirtelen ennyi.