Az utóbbi időben
sikerült sok mindenről lemondani. Politikáról, világmentésről,
vallásról, társadalmi problémák megértéséről. Szándékosan
másba fogtam. Elkezdtem dobolni, stúdiózgatni, átgondolni az
asztalos műhelyem körüli dolgokat.
Szemlélet váltásra
szorultam, mert úgy éreztem bedilizek, ha nem teszem.
Nos ez nem valamiféle
közösség felé fordulásos szemléletváltás, hanem leginkább a
magamba fordulás. A magamból merítés féle projekt. Nem a
nagyokat hallgatás, kifele semmit se közlés, hanem a saját
készletem kibontakoztatása. Hallám mit rejt magában ez a
húsrengeteg. S ha találok benne valamit azt ki is kotyogom. Miért
ne? Legalább a jó részeket...hahha..
Kidobtak egy orgonát. Egy
régi Thomas orgonát, mert túl sokat nem használták, aztán
raktárba került, ott kivandalizálták belőle az erősítő részt,
így már ingyen sem vitte el senki. Majdnem én sem. Mikor
belenéztem, - nem volt nehéz, mert a hátát letépték-
észrevettem benne egy rugós reverbet, ami megtetszett. Csináltam
olyat én is, amikor a digitális világ még csak kísérletezett a
visszhangosítókkal, nagyon szerettem a rugós reverbet. Zengetőt.
Az elve nagyon egyszerű. Akkoriban úgy oldottam meg, hogy ilyen
telefonos kapszulára, melyek membránja még fémből voltak,
ráforrasztottam egy egy mini horgot, elég macerás volt,
szerencsémre sok kidobott kapszulám volt, apám hozta a
munkahelyéről, és két ilyen horgos kapszulát kifeszítettem egy
spirálos ellenállással. Az egyik kapszula volt a leadó, a másik
a felvevő. A jel szépen elkezdett a rugón sétálni, ebből lett a
zengetés. Hihetetlen szépen tudott szólni. A rugó minősége adta
a zengetett hang minőségét. De clear elektromos gitár eszement
jól szólt vele. Éppen nézegettem a hiper reverbes pluginomat a
keverő programomban, de sajnos nincs ilyen rugós reverb hangzás a
készletben.
Amikor belenéztem a Thomas roncsaiba, megláttam a
reverbet és azt mondtam ok, a reverbet én is kigyilkolom belőle.
Mert orgona kinek kell? Ezer számba állnak az orgona tónusok
gépemben. Dinamikus billentyűzettel rendelkező Yamaha zongorám
bármelyiket megszólaltatja. Pláne, hogy láttam, a kábelek
kigyilkolva belőle, egy nyáklap tele cuccal feltörve.
De aztán pur kényelemből
inkább elhoztam az egész orgonát. Majd eltüzelem a vázat,
gondoltam. Már az is undort keltő volt, hogy valami olajféle
ráömölhetett valamikor, tiszta ragacs az egész orgona. Hát
öregségére eléggé tiszteletlenül bántak vele.
Már fél éve ott van az
emeleten ez az orgona és minden nap elmentem mellette. Mert a lépcső
mellé tettem. Nem tudom miért. Talán azért, hogy majd kigyilkolom
belőle a reverbet. De el is felejtettem a reverbet. Eszembe jutott
párszor, és gondolkoztam is, hogy vajon hova tettem azt a
kigyilkolt reverebet? Elfelejtettem, hogy nem gyilkoltam ki, hanem
elhoztam orgonástól. És ott volt az orrom előtt minden nap
háromszor.
Igaz, ahányszor elmentem
mellette, mindig megsajnáltam az orgonát, hogy jó lenne ha valaki
megcsinálná. De senki nem csinálta. Csak ott szomorkodott az
orgona ujjnyi olajjal rajta, hogy a billentyűk is elkezdtek
elszíneződni.
Meg kéne nézzem,
mondogattam magamban. De mikor?
A tegnap elfordítottam és
belenéztem komolyabban. Az elektronikája emlékeztetett az én
fiatalságomra, hogy mennyi órát, éjszakát, évet töltöttem el
elektronikázva. Elkapott egy ilyen nosztalgia. Hogy talán ez az
utolsó tranzisztoros orgona, amit látok.
Eldöntöttem, hogy
megszólaltatom.
Kerestem is fórumokat rá.
Gondoltam megkapom az elektronikai rajzát valahol, de csalódtam
kissé. Lehet nem tudok rákeresni helyesen. Fórumokon is csak olyan
kommenteket olvastam, hogy “hej guys, is just a fokin' Thomas
organ...give up...” Pedig ott csak három billentyű nem szólt egy
pacáknak.
De nekem pont az ilyen
biztatás kell. Mert én a lúzer dolgok atyja, apostola vagyok.
Hogy mikor? Mikor szánok
rá időt?
Meg is találtam az időt
rá. Délben muszáj ennem valamit és fél órát ülni. (Cukor,
zsír, szív). Olyankor is rámegyek a fészbukkra egy fél órát.
Nos ezt az időt a Thomasra fogom áldozni. Bassza meg.
Az igazság az, hogy hiába
a tízezer tónus, ilyen régi orgona hangzások nincsenek. Legalább
is a tiszta formájában nincs. Ahogy az akusztikus hangszer
utánozhatatlan, így a tranzisztorost sem tudja felváltani a
digitális.
Hogy nincs erősítője,
még nem érdekel, mert van min hangosítsam. És a reverbet is
leválaszthatom, hogy máshoz is használhassam.
Valamiért úgy érzem,
hogy egyik kedvenc orgelem lesz.
Csak tartson bennem a
lelkesedés.
Van benned elszántság az már biztos! Sikert kívánok hozzá! :)
VálaszTörlésA kilencvenes évek végén Miklós Barátom vett egy lakást a Tétényben a II. utcában, A volt tulajdonos ott hagyott egy hangversenyzongorát. Fatőkés, nem páncél, és Miklós nekem akarta adni. Nem fért be hozzám. Ment a szemétdombra valahol. Vettem helyette műanyag Casiot, Kicsi, elfér a szekrény tetején, és keveset veszem elő.
VálaszTörlésA gitárom sem tudom már használni. A húrfeszítő műanyag lapja megfordul a tengelyén. Felhangolhatatlan.
Időnként leporolom, és nyúlok a hangvilláért, aztán eszembe jut, hogy nem fog meni, és még egy darabig ülök vele, mielőtt visszaakasztom a falra.
Ha kipucoltad az orgonát, és teszel fel róla képet, akkor kedvet csinálsz vele, és én is leveszem a feszítőket, átfúrom a tengelyét, és teszek rá fából faragott lencsét. Megigérem.
A panel pedig felülről műgyantával rögzíthető, alul meg vezetékelni kell. Inkább a behangolás lesz macerás.
Régen először összerögzítettem pillanatragasztóval, csak utána kevertem meg a két komponenst, de az arzénos ragasztót ha lelegítettem, nagyon maró gőze van, és azóta inkább a testfóliákat, nagy felületű területeket forrasztom össze vezetékkel, vagy lapos elemről levágott rézlappal, és utána ragasztok. Pár nap múlva, ha kikeményedett, akkor vezetékelem át az apróbb fóliacsíkokat.
Tartson! Drukkolok neked, meg az orgonának is :-)
VálaszTörlésVan bennem egy vonzalom a kidobott iránt, a megvetett, a vesztes, a semmire se jó iránt. Talán dacból van ez, hogy lassan én is azzá válok. Mondjuk ez jó is egyrészt, mert az életnek mennie kell tovább nélkülem is. de a tárgyak nem hibásak. Ők szolgálnak minket, amíg hagyjuk. Pedig már sokszor lóg a belük, égnek, de utolsó pukkanásig szolgálnak. Elgondolom, hogy ez az orgona mennyi istenes akkordot szólaltatott meg egy templomban vagy imaházban és aztán egyszercsak bekerült egy nedves, dohos raktárba, dobták ide meg oda. És biztos szólt még mikor nyugdíjba rakták.
VálaszTörlésÉs így még negem is arra ösztönöz, hogy majd nyomogassam azokat a billentyűket. Nem értek a zenéhez, de nagyon élvezem a hangszereket.