Tamás

Az utóbbi időben sikerült sok mindenről lemondani. Politikáról, világmentésről, vallásról, társadalmi problémák megértéséről. Szándékosan másba fogtam. Elkezdtem dobolni, stúdiózgatni, átgondolni az asztalos műhelyem körüli dolgokat.
Szemlélet váltásra szorultam, mert úgy éreztem bedilizek, ha nem teszem.
Nos ez nem valamiféle közösség felé fordulásos szemléletváltás, hanem leginkább a magamba fordulás. A magamból merítés féle projekt. Nem a nagyokat hallgatás, kifele semmit se közlés, hanem a saját készletem kibontakoztatása. Hallám mit rejt magában ez a húsrengeteg. S ha találok benne valamit azt ki is kotyogom. Miért ne? Legalább a jó részeket...hahha..

Kidobtak egy orgonát. Egy régi Thomas orgonát, mert túl sokat nem használták, aztán raktárba került, ott kivandalizálták belőle az erősítő részt, így már ingyen sem vitte el senki. Majdnem én sem. Mikor belenéztem, - nem volt nehéz, mert a hátát letépték- észrevettem benne egy rugós reverbet, ami megtetszett. Csináltam olyat én is, amikor a digitális világ még csak kísérletezett a visszhangosítókkal, nagyon szerettem a rugós reverbet. Zengetőt. Az elve nagyon egyszerű. Akkoriban úgy oldottam meg, hogy ilyen telefonos kapszulára, melyek membránja még fémből voltak, ráforrasztottam egy egy mini horgot, elég macerás volt, szerencsémre sok kidobott kapszulám volt, apám hozta a munkahelyéről, és két ilyen horgos kapszulát kifeszítettem egy spirálos ellenállással. Az egyik kapszula volt a leadó, a másik a felvevő. A jel szépen elkezdett a rugón sétálni, ebből lett a zengetés. Hihetetlen szépen tudott szólni. A rugó minősége adta a zengetett hang minőségét. De clear elektromos gitár eszement jól szólt vele. Éppen nézegettem a hiper reverbes pluginomat a keverő programomban, de sajnos nincs ilyen rugós reverb hangzás a készletben. 
Amikor belenéztem a Thomas roncsaiba, megláttam a reverbet és azt mondtam ok, a reverbet én is kigyilkolom belőle. Mert orgona kinek kell? Ezer számba állnak az orgona tónusok gépemben. Dinamikus billentyűzettel rendelkező Yamaha zongorám bármelyiket megszólaltatja. Pláne, hogy láttam, a kábelek kigyilkolva belőle, egy nyáklap tele cuccal feltörve.
De aztán pur kényelemből inkább elhoztam az egész orgonát. Majd eltüzelem a vázat, gondoltam. Már az is undort keltő volt, hogy valami olajféle ráömölhetett valamikor, tiszta ragacs az egész orgona. Hát öregségére eléggé tiszteletlenül bántak vele.

Már fél éve ott van az emeleten ez az orgona és minden nap elmentem mellette. Mert a lépcső mellé tettem. Nem tudom miért. Talán azért, hogy majd kigyilkolom belőle a reverbet. De el is felejtettem a reverbet. Eszembe jutott párszor, és gondolkoztam is, hogy vajon hova tettem azt a kigyilkolt reverebet? Elfelejtettem, hogy nem gyilkoltam ki, hanem elhoztam orgonástól. És ott volt az orrom előtt minden nap háromszor.
Igaz, ahányszor elmentem mellette, mindig megsajnáltam az orgonát, hogy jó lenne ha valaki megcsinálná. De senki nem csinálta. Csak ott szomorkodott az orgona ujjnyi olajjal rajta, hogy a billentyűk is elkezdtek elszíneződni.

Meg kéne nézzem, mondogattam magamban. De mikor?
A tegnap elfordítottam és belenéztem komolyabban. Az elektronikája emlékeztetett az én fiatalságomra, hogy mennyi órát, éjszakát, évet töltöttem el elektronikázva. Elkapott egy ilyen nosztalgia. Hogy talán ez az utolsó tranzisztoros orgona, amit látok.
Eldöntöttem, hogy megszólaltatom.

Kerestem is fórumokat rá. Gondoltam megkapom az elektronikai rajzát valahol, de csalódtam kissé. Lehet nem tudok rákeresni helyesen. Fórumokon is csak olyan kommenteket olvastam, hogy “hej guys, is just a fokin' Thomas organ...give up...” Pedig ott csak három billentyű nem szólt egy pacáknak.
De nekem pont az ilyen biztatás kell. Mert én a lúzer dolgok atyja, apostola vagyok.

Hogy mikor? Mikor szánok rá időt?
Meg is találtam az időt rá. Délben muszáj ennem valamit és fél órát ülni. (Cukor, zsír, szív). Olyankor is rámegyek a fészbukkra egy fél órát. Nos ezt az időt a Thomasra fogom áldozni. Bassza meg.

Az igazság az, hogy hiába a tízezer tónus, ilyen régi orgona hangzások nincsenek. Legalább is a tiszta formájában nincs. Ahogy az akusztikus hangszer utánozhatatlan, így a tranzisztorost sem tudja felváltani a digitális.
Hogy nincs erősítője, még nem érdekel, mert van min hangosítsam. És a reverbet is leválaszthatom, hogy máshoz is használhassam.

Valamiért úgy érzem, hogy egyik kedvenc orgelem lesz.

Csak tartson bennem a lelkesedés.

4 megjegyzés:

  1. Van benned elszántság az már biztos! Sikert kívánok hozzá! :)

    VálaszTörlés
  2. A kilencvenes évek végén Miklós Barátom vett egy lakást a Tétényben a II. utcában, A volt tulajdonos ott hagyott egy hangversenyzongorát. Fatőkés, nem páncél, és Miklós nekem akarta adni. Nem fért be hozzám. Ment a szemétdombra valahol. Vettem helyette műanyag Casiot, Kicsi, elfér a szekrény tetején, és keveset veszem elő.
    A gitárom sem tudom már használni. A húrfeszítő műanyag lapja megfordul a tengelyén. Felhangolhatatlan.
    Időnként leporolom, és nyúlok a hangvilláért, aztán eszembe jut, hogy nem fog meni, és még egy darabig ülök vele, mielőtt visszaakasztom a falra.
    Ha kipucoltad az orgonát, és teszel fel róla képet, akkor kedvet csinálsz vele, és én is leveszem a feszítőket, átfúrom a tengelyét, és teszek rá fából faragott lencsét. Megigérem.
    A panel pedig felülről műgyantával rögzíthető, alul meg vezetékelni kell. Inkább a behangolás lesz macerás.
    Régen először összerögzítettem pillanatragasztóval, csak utána kevertem meg a két komponenst, de az arzénos ragasztót ha lelegítettem, nagyon maró gőze van, és azóta inkább a testfóliákat, nagy felületű területeket forrasztom össze vezetékkel, vagy lapos elemről levágott rézlappal, és utána ragasztok. Pár nap múlva, ha kikeményedett, akkor vezetékelem át az apróbb fóliacsíkokat.

    VálaszTörlés
  3. Tartson! Drukkolok neked, meg az orgonának is :-)

    VálaszTörlés
  4. Van bennem egy vonzalom a kidobott iránt, a megvetett, a vesztes, a semmire se jó iránt. Talán dacból van ez, hogy lassan én is azzá válok. Mondjuk ez jó is egyrészt, mert az életnek mennie kell tovább nélkülem is. de a tárgyak nem hibásak. Ők szolgálnak minket, amíg hagyjuk. Pedig már sokszor lóg a belük, égnek, de utolsó pukkanásig szolgálnak. Elgondolom, hogy ez az orgona mennyi istenes akkordot szólaltatott meg egy templomban vagy imaházban és aztán egyszercsak bekerült egy nedves, dohos raktárba, dobták ide meg oda. És biztos szólt még mikor nyugdíjba rakták.
    És így még negem is arra ösztönöz, hogy majd nyomogassam azokat a billentyűket. Nem értek a zenéhez, de nagyon élvezem a hangszereket.

    VálaszTörlés