Svájctalan tető

Egyszer csináltunk egy faházat és a megrendelővel úgy egyeztünk, hogy a cserépfedést más csinálja, mi csak kihúzzuk a fóliát és felverjük a cserépléceket. De hogy jön majd az ekipa, a Svájcban kitanult mester csapat, mert svájci spéci pléhből lesz a tető, és azok majd pontosan megmondják a méreteket.
Jött aztán a Svájcban oskoliázott csapat és elmondták, hogy a cseréplécek közt mennyi távolság kell legyen. De hogy azt nagyon fontos betartani, mert ezek a speciális svájci tetők nagyon méret igényesek.
Rendben, csináltam személyesen sablonokat, hogy ne legyen az, hogy más csinálta és azért nem jó valami. Felverték a fiúk a cseréplécet, ami nem volt könnyű feladat, miután kihúzták a tetőre azt a nyamvadt fóliát, ami úgy csúszott mint a nyavalya. Azóta már a fóliázást sem vállaltam többet. Bedeszkázni oszt bassza meg a tetősekipa a többit.
Jött aztán az adott hétfői napon a híres svájci ekipa, zsebre dugott kézzel, s ott elkezdték méricskélni a cseréplécek közti távolságot, majd rövidesen jöttek, hogy nem jó az egész, újra kell lécezni. Hiába van meg az adott távolság köztük, némely léc 52 mm, némely 48 mm és ezek aztán összeadódnak. Tehát nem jó.
Hiába magyaráztam nekik arról a fogalomról, hogy ebben az esetben az errorok kompenzálják egymást, ők verték a vasat a svájci tudománnyal.
Lett némi veszekedés, mert nem voltam hajlandó két napi munkát újra csináltatni a fiúkkal. De végül mégis engedtem és azt mondtam rendben, újra lécezzük. Tulajdonképpen újra kellett mérni és kicsit elköltöztetni a léceket. Volt ahol jó volt, volt ahol egy két centit kellett eltolni. De nem ment a fejembe, hogy mitől ilyen fontos az a kurva méret.
Persze emiatt aztán egész héten nem jöttek a híres tetőmájsztrók.
Amikor megjöttek aztán, nem is érdekelte őket, hogy jól vannak e a lécek. Kicsit csodálkoztam. Láttam hozták a pléheket, sima ordenáre Lindab lemezek, és csavarják őket ahol éppen érik. Nem álltam meg és mondtam nekik: “futuvön gurö böj cöránilor” (jobb ha nem fordítom le, lényeg: csúnya szavak), nem volt kedvetek dolgozni s basztattatok minket emiatt. Le se reagálták amit mondtam. Ezek a zombi emberek. Tele gethes szarral és undort preckelnek mindenfelé ahol járnak. És láss csudát onnan is kaszálják a pénzt, ahova kaszát se vittek.
Úgyhogy én azóta sem találtam rendes tetőfedőket. Se svájcit, se románt, se magyart.
De ezek gethes románok voltak, és lám engem is átvertek a nagy svájci pofázásukkal.
Így a svájci tetőről.

De mit beszélek?
Kérem szépen, nekem van egy kéményem. Már vagy tíz éve készítettük. Mert nem volt kéménye a csarnoknak. Mire felhúztuk a kilenc méteres dupla kéményt, beköszöntött a hideg tél és nem tudtuk rendesen eldolgozni a tetőn a vízelvezetést, akkor valamit összetaknyoltunk, hogy akkor majd tavasszal rendesen megcsináljuk. Csak hát eltelt azóta tíz tavasz. És most már rendesen ömlött a víz a kémény mögött.
Már tavasztól készülök rá lelkileg és pekuniárilag, végezvén mindenféle számítást, hogy mennyibe is fog az nekem lógni, meg kiket kéne beavatni a munkába.
Ahogy közeledett az augusztus, a nagy kémény projekt ideje, közben beütött nekem ez a cukorbetegség, meg egyéb előre nem kalkulált kiadás, nagyon lesoványodott a kémény büdzsé.
Került két fickó, kik zsebpénzre hajtanak, mert sajnos nem minden gyerek olyan szerencsés, mint a fiam, olyan családba születni, ahol figyelnek rá, ötleteire, egyéb szükségleteire is mint bugyi, zokni és fésű, és biza mindenért meg kell harcoljanak. Ezért nem is csúfolkodtam velük. Jobban fizettem mint más.
Na ők segítettek nekem felcipelni az anyagokat a tetőre, meg kézhez adni dolgokat.
Őszintén bevallom, hogy nélkülük nem vágok bele a projektbe, nem lett volna lelki erőm. De így bele mertem vágni.

Hát nagy kihívás volt nekem ez a kémény megoldás, mert ezek a régi ondulált pala lemezek nem illeszthetők sehogy a kéményhez. Nincs rá befutott megoldás, csak a körbe betonozás. De hát azt csináltuk akkor is eredetileg, viszont amíg a kémény merev, a tetőszerkezet rezeg, vihar, tágulás hatására, mind körbe repedezett a beton, szétpórlódott s a víznek elég egy hajszálrepedés is. De több volt itt mint hajszálrepedés.
Leszedni a lemezeket azon a részen, ahol van a kémény, új tetőfedést kalimpálni rá, de itt is rengeteg illeszkedési kérdés merült fel, és borzasztó munka és pénzbe kérdése.
Nekem meg ez a hét adatott erre, így spekuláltam magamban.
Ahogy ott nézelődtem hétfő reggel a tetőn, reszkető térdekkel, hogy miként fogok én itt mászkálgatni ezeken a harminc éves palákon, Istvánka kérdezte, hogy akkor Muzsi bácsi micsináljunk? Minnyá megmondom, mondtam neki. Hadd gondolkozzak egy picit.
S akkor jött a gondolat, hogy de mi lenne, ha simán erre a palára építem az új tetőt s isten álgya?

Nehéz volt, amíg kicentiztem a pala alatt hol van fa szerkezet, ahova csavarozhatom az új szarufákat. Ráment két délelőttöm a fa szerkezetre. Mert ujjászületésem óta megesküdtem és megígértem, hogy nem hajtom magam, naponta csak négy órát dolgozok. Mert megértettem, hogy a gyógyszer és diéta mellé kell a mozgás, de nem a megerőltetés. Hát megerőltetni eddig sem tudtam magam, mert rossz volt a közérzetem, gyakorlatilag beteg voltam, de azt hittem csak valami depis dolog uralkodik felettem, ami lever. De nagyon levert. Ezért azt hittem, hogy nagyon depis vagyok. De nem voltam depis. Beteg voltam.
Aztán be kellett volna deszkázni a szarufákat, mert gondoltam, hogy a kéményt majd levakoltatom miután a pléhtetőt lerakom a megfelelő illesztő elemekkel a kémény körül, és a pléh tetőn nem lehet csak úgy mászkálgatni, ha nincs jó alapja.
Eszembe jutottak a kiszuperált iskolapadok, azok lapjaiból fedtem be az új áltető szerkezetet. Erős, rétegelt lemezek, vastag melamin réteggel rajta, mitől ne lenne jó, gondoltam. És jól gondoltam.

A pléhezet adott némi kobaktörést, ezért elmentem pár üzletbe nézelődni. Igaz már előtte kiszámoltam a nagy áruházi választék szerint mit lehet csinálni. De borzalmas drágán jött ki. Alkudoztam magammal, kell legyen más megoldás. Egy ilyen pléhes vállalkozót is felhívtam, aki korrekt árakon dolgozik, az anyagot is ő dolgozza fel, de így is drágán jött ki és nem ér rá egyhamar. Nekem meg ma kell.
Nosza el is megyek csütörtök reggel, hogy ez van, megveszem a drága pléhezetet, micsináljak. De nem is pléhezet volt drága, hanem azok a szegő profilok, elfolyók s istennyilák. Csak a pléhezet ára duplán túlhaladta a lesoványodott büzsét. De ez van, gondoltam, elveszek máshonnan.
Már azzal indult a reggel a bevásárlóban, hogy nem volt olyan szekér, amire rá lehet helyezni a lapokat. Kérdem az üzletes, mi van a szekerekkel, azt mondta, hogy ő honnan tudja. Na jó, gondoltam türelmesen, megyek kiválogatom ami kell, oszt majd jön szekér is. De hát egyszerűen nem volt ami kellett nekem. Mondom a rajonosnak, mi van a kéményes profilokkal, azt mondta most éppen nincs. Ott az ára, a minta, de nincs sztokkon, azt mondta. Na hát akkor a lemezeket sem vettem meg. Így szekér se kellett.
Éreztem, hogy így üzen a Zen. És boldog is voltam magamban, hogy nem jött össze.
Így csütörtök délelőtt eszkabáltam azt a fura fedést a kémény kijárata fölé, hogy amikor esik három napig az a mokány eső, az az apró, kitartó eső, ne ússzon nekem a műhely a víztől.
Délután mégis visszamentem nézelődni az áruházba. Egy eldugott helyen fedeztem fel aztán azokat a profilált lemezeket, amikből kiokumláltam az egész fedést. Annyira eltalálták azokat a profilokat, hogy csak na. Szerintem senki fejében nem fordult meg, hogy azokat flexelve, hajlítgatva mennyi mindenre lehet használni. És lehet, hogy hülyén hangzik, de nekem jobbnak tűnik az én megoldásom, mint a sok hikimiki profilált lemez. Negyed áron jöttem ki vele a nagy Lindabbal szemben, ami szerintem semmivel sem jobb pléh mint ez amit vettem. Mert azzal is dolgoztam volt és szar, én mondom.
Lehet, hogy a szakma fogná a fejét, de hát előre bocsátom, ez egy svájctalan tető. És amíg funkcionális, kit érdekel, hogy a szakma mit mond?

Aztán láttam a fészbukkon, hogy ez a Csabi nekifogott valami munkának, na mondom egyhamar nem lesz levakolva a kéményem, így meg majdnem hiába dolgoztam, mert a vakolat kellett volna lezárja a vízvezető profilokat, hogy a vakolatról rácsurogjon a víz. S akkor gondoltam, miért ne pléhezzem be a kéményt is?

Így lőn az íge testté. És látám, hogy minden igen jó.

És nemcsak belefértem a lesoványodott büzsébe, hanem még megmaradt annyi, hogy fiamnak rendes bőr cipőt rendeljek, mert most hogy másodszor vették le a nagy lábujj körmeit, az orvos könyörgött, hogy ne hordjon többet ádidászt a lábán.


Na így a svájctalan kéményről.

2 megjegyzés:

  1. arra vigyazz a kemenyt, ahol belemezezted ottvalami nyilast (szellozorest) hagyj,hogy szellozni tudjon, ha nem akkor telen a kondensz a ple' belsejeben kepzodik es szep trutymo fekete viz leszivarog a kemeny oldalan. idealis ha hagysz egy olyasmit hogy alol is res illetve felul is, akkor ott mindig van egy legaramlat ami szaritsa a lemez aljat.

    VálaszTörlés
  2. aha...erre nem gondoltam... már csak abban reménykedem, hogy mivel a lemezen végig futnak azok az elég nagy erezetek, és amiatt talán elzárni sem tudtam tökéletesen a levegőt, azon keresztül szellőzni fog valamennyire. Meg nem is sikerült teljesen odaszorítani a kémény falára a pléhet...de jó, hogy szólsz, ha elkezdek látni valami feketét lefolyni, tudjam mitől van...:-)

    VálaszTörlés