Nem a lélek

Nem a lélek a bajom. A testem a bajom.

Ép testben ép lélek.

“Mens sana in corpore sano”, ez volt valahova felírva az iskolámban, valamilyen falra. Minden nap elolvastam, ahányszor szembe mentem vele, ismételgettem magamban: “mens sana in corpore sano”. Fogalmam sem volt mit jelent. Szerettem a hangzását.

Senki nem beszélt róla, mit jelent, amikor a latint tanultuk (tanították), akkor találkoztam először a magyar fordítással.

Most visszaemlékezem rá, és nyugodtan mondhatom, ott volt a prófécia előttem.

De sem az a világ, sem ez a világ nem foglalkozik ilyen lényeges dolgokkal.

Beteg testben beteg lélek.

Öt hat éve nem érzem jól magam.

Mondták, le kéne fogyni. Igen, jó lenne. De hogy? Dolgozni is mint az állat, nem is enni, nem igazán értettem hogyan lehetséges? Próbáltam éhezni, nem volt erőm.

Bevezettem a napi egy energiaitalt jól felhígítva, na az évekig adott erőt.

De az idén már nem adott erőt. Csak fáradtam, bármennyit pihentem, bármennyit ittam, vagy ettem.

Egy hónapja már nagyon elgyengültem. A morálom a földön hevert, azt se tudtam, miféle depresszió hatalmasodik el rajtam, hogy nincs kedvem, nem tudok dolgozni, gondoltam a lelkemmel baj van.

Lám megtagadtam az ember istenét, kiröhögtem a csillagjósokat, megérett a lelkem a romlásra, gondoltam.

Elmentem egy vérvizsgálatra. Megnéztek mindent a lecsapolt vérből és a vizeletből.

Kiderült, nekem illene minimum kómában lenni. Négyszeres cukorszinttel a megengedettnél, hatszoros zsírral, a sokat látott dokiné is felszisszent.

Tiszta szerencse, mondta, hogy nem cigiztem, nem piáltam életemben, mert mostanra rég, ahogy Deák Bill mondja: “megnézem közelebbről milyen messze az ég” lennék.

Olyan a cukor a vérben, mint egy örült autós, ki bemegy egy parkolóba és össze vissza tolat előre hátra és minden kocsiban jelentős kárt tesz. Hogy az én szervezetemben a cukor miféle károkat végzett eddig és miket fog még csinálni, azok csak ezentúl fognak kiderülni.

Volt a szegénység kora, amikor álmodoztam, aztán a felemelkedés a nyomorból próbálkozás, az álmok további kergetése, oszt asztán jött a megvilágosodás by “honey”.

Negyedik napja semmi édes, (de semmi), semmi kenyér, totál diéta.

Három hónapig semmi megerőltetés, kezelés, hátha megúszom az inzulint.

Aszondják jó lenne.

Azt mondta a dokiné, hogy akár még tizenöt évet is el lehet húzni még ezzel, ha minden kezelést, diétát betartok. Az asszisztens csaj meg egyre duruzsolta, hogy nem érti meg senki, hogy ezzel az ipari táplálkozással nemsokára mindenki cukros lesz, mert ez is a cél, hogy irtsanak ki minket európaiakat.

Mondtam a feleségemnek, hogy már nem vagyok abban a pozicióban, hogy bármiféle ellenajánlattal élhessek, alávetem magam az orvosi tudománynak. A sámándobot verem majd rendesen. És talán illatos gyertyát is fogok gyújtani.

Viszont három nap teljes édesség felhagyás után újra látom a betüket a képernyőn, nem iszom a vizet mint a tehén, nem vagyok annyira levert, és a lelkem is valamennyire megnyugodott, hogy nem a lelkem a beteg.

Nem egy feng shui bejegyzés ez, de mérföldkő jellegű. Biztos az.

Megint kitárul a világ előttem, a vallás, az iskola, az adórendszer kritizálása mellé hozzátehetem a ránk erőltetett étkezési módot is....Mennyi munka elé nézek...ahhahhahhh...:-)