Kezes világ

"Kezes gyermekeknek alternatíva lenne egy lájtos iskola kézimunkával fűszerezve. Meglenne az a sikerélményük, ami a jelenlegi iskolai rendszerben csak az eszes gyermekek kiváltsága.
Jól tudja mindenki, hogy pediglen igen nagy szükség van azokra, akik rá is teszik a kezüket valamire."
Valahogy lájtosan így fogalmaztam a facebookra kitett fényképek kíséretében.
A lényeg, hogy ugye minden szülőhöz hasonlóan és is felettébb aggódtam, hogy a fiam élete a gépről szól, mint kortársainak legtöbbjének, vagyis inkább mindenkinek. Annyi hiszti rám is kihatott, hogy mi lesz a gyermekből, mint ahogy mindenki ezen hisztizik, amikor rajtakapják a gyereket délutánhosszat gépezni. Mellékesen megjegyzem, néha azért elnéztem, milyen lelkesen, odaadón és szakértelemmel játszik a gépen, amilyennel manapság egyáltalán nem látni felnőtt embereket bármit is csinálni.
Hosszabb ideje próbáltam a fiam a műhelybe csalogatni, éreztem, hogy ez neki ciki. Humánus, kitartó  vallatás folyamán kiderítettem, hogy az iskolai koncepció az, ami a gyereket eltávolítja a szülői háztól, bárminemű vállalkozástól. Erre meg a mit sem sejtő szülő rátesz egy lapáttal, hogy halálig követeli a gyermeken az engedelmességet az iskolai rendszer, és közvetve az állam és a politikai nagy hatalmak iránt, valamint katonának ajánlják fel a Világbitorlók szolgálatába.
A kölök zsebében kinyílik a bicska s egy darabig harcol ezek ellen. Majd persze miután eleget mossák az agyát, betörik. Ezért finoman kezeltem az ügyet és magam is kitéptem pár macskakövet a barikádra. Cinkosra lelt bennem a fiam. Igaz nem volt nehéz engem korrumpálni. Mert életre halálra ment itt a dolog, görögnek görög leszek, ha azzal életet mentek.

Egy nap mégis azt mondta, rendben, lejön a műhelybe, s ha ok, még jön.
És ez most már három hete zajlik. Esténként lejön két három órát és székeket szerel, meg fest. Közben jókat beszélgetünk. Rengeteg dolog felszínre jut, sok mindent meg tudunk beszélni, amire egyébként sosem került volna sor. Mindketten bírjuk a fekete humort, röhögünk magunkon, karikatúrázva önnön tetteinket, gondolatainkat.
Annyi konzervatívizmust megreszkíroztam, hogy felvázoltam neki, hogy mit is nyújthat neki ez a műhely az életében. Hogy legyen ez is elhintve, aztán az elkövetkező évek alatt ezen rágódhat.
Mert ugye kiderült, hogy gamer szeretne maradni felnőttként is, hisz rengeteg felnőtt ember gamer. És erre én is rájöttem, hogy ugyancsak sok felnőtt nagyon profi gamer, nem titkolják, sőt egész ágazatok vannak. Vettem a fáradságot, és rákerestem jutubon, valóban vannak felnőttek, akik profi módon játszanak, videoblogokon keresztül kommunikálnak, milliók követik.
Őszintén? Gyermekként ennek borzasztóan örültem volna.
Ahogy dolgozott elnéztem hogy mennyire rááll a keze, másvilágon is asztalos volt, egyszer kellett valamit megmutassak, és csinálta. Jól csinálta. Nem kapkod, nem húzza az időt, nyugisan, szorgalmasan csinálja. pedig senki nem tanította.
Annyit számolok neki is mint másnak, lelkesedik, hogy ezután a gamer projektjeihez megszerzi a saját pénzét. Nem kell  engem cseszegessen érte.
És a srác a tizenkettedik évében van.
Bármennyire nézem, ha nem is egy sportos alak, de nem dagadt, ahogy az iskolába társai szólítják, meg néha egy egy tanár (szégyelljék magukat).
Ha kitart emellett a fiam, tizennyolc évesen önállóvá tud válni, aki nemcsak megkeresi a pénzét, hanem kap egy szakmát a kezébe, ami így vagy úgy, többé vagy kevésbé éri meg, de Noé óta nem halt ki.
Mert mire jó az univerzális oktatás, azon a címen, hogy felnőttként bárhol el tudjon helyezkedni, ha elvándorolva, akarva akaratlanul, hazátlan, gyökér nélküli világpolgár lesz, aki sosem fogja lelni a helyét, legfeljebb a shopping centerekben fog némileg elkábulni.
Az se normális, hogy a gyermek fogékony korszakát arra tereljük, hogy minden, világhoz nem kötődő teóriákat bemagoltassunk vele, aztán mikor kikerül az életebe, rájön, hogy mindent nemcsak restartolni kell, hanem telepíteni is.
Mert mi lenne, ha az iskola csupán közösségi házakként működnének? És a gyerekek menet közben ki ki a maga tehetsége szerint szedné fel a tudást?
Az lenne, hogy kiderülne a társadalmi elitekről, hogy mind lúzerek egy rakásra. Akik rendszer, érdekközösség nélkül semmire nem foghatók, semmi sem jön ki a kezük alól. Ezt kell nekik kurvára eltakarni.

3 megjegyzés:

  1. Ez egy kereskedő világ. Minden a csereérték megszabásának jogától-lehetőségétől függ.
    Amíg az emberek, vagy kis közösségek önellátók voltak, ez a gondolkodás nem ment sokra. Hamar letörték a púposkodók szarvát.
    Amióta viszont a szakosodást jobb életkörülményekkel jutalmazták, megszűnt a teljes világkép, és aki olyat mondott, amit nem tudott mindenki ellenőrizni, csak hinni, azóta olyan szőnyegen állunk, aminek a vége tőlünk független kézben van. Amikor ránt rajta egyet, mi kapkodunk az egyensúlyunk után. Amikor a fiad zsigerből érzi a famnkát, nagyon jó politika, ha pénzt adsz a munkájáért. De a tanulástól ne vedd el a kedvét! Fontos, hogy a vevők nyelvét-gondolkodását is ismerje. Neked is hasznos a román nyelvtudásod. Szidhatjuk mi a szapora fajtáját a nemzetiségeinknek, de ha ők vannak többen, sok lúd disznót győz.
    A sikerélmény úgyis az elkészült ajtóból-asztalból-polcból fakad. Azért fizetnek. Abból tudsz enni.
    A nyelv, matematika, a gépkocsi csak segédeszköz.

    VálaszTörlés
  2. Kiegészítik egymást....mióta dolgozgatik (kicsit alább esett a lelkesedés), az iskola is érdekesebb...szerintem az iskola nem adott neki sikerélményt...

    VálaszTörlés
  3. Ha megtalálod a gerjesztő egyensúlyt, az a legszerencsésebb. Neked is a dobolás a hangfelvétellel rengeteg kutatómunkából lett igazi élmény. Csak maga a bőrök püfölése hamar unalomba fulladt volna. De Te studiót is építessz, midizel is, hangot keversz. A játék önmagát hergeli.
    Majd meglátjuk, mit hoz a fiadnak is a jövő... de Te biztosan.

    VálaszTörlés