Azt mondják, hogy az
ember cselekedeteit a tudat vezérli. Tudatosan kigondol valamit,
tudatosan csinál valamit és azt kellő tudatossággal követi majd,
hogy eléggé betartotta e a tudatosság vezérelvét. S akkor mint
ama úr, kinek lelke a vizek felett lebeg vala, nyugtával dicséri a
napot, hogy igen, mindent amit aznap teremtett, igen jó.
Ebben a tudatban él a
gyilkos, a hazug, a kezeletlen skizofrén, az ámító, a hullákon
átgázoló törtető és így tovább.
Némi bizonytalanságot a
nagy tudatossági vetélkedőn ezekben szoktam látni, akik valami
másért élnek, mint a tudatos ember. Soha nem fogjuk kitalálni az
ilyen miért nem törtet egy más világ érdekében. Egy más világ,
mely nincs se a mesékben, se sehol sincs, még talán a nem törtető,
másvilágos fejében sincs semmi erről a másvilágról.
Noha az emberi természet
adta tudattól az ilyen embernek legitim akár az öngyilkosság
gondolata is, hisz ki akar örökké élni egy ilyen féreg tanyán?
Mégis, ez a nem törtető másvilág reményű ember, ha meg is
fordul gondolatában valami gonosz, rögtön visszalép és örök
penitenciára képes.
Azt mondja, nem más, de
amíg van olyan aki reménykedik, legyen utánpótlás a
felvilágosításra, hogy ne siessen azzal a reménnyel.
Azt is mondják, hogy az
embert olyan más ember kell megihlesse, aki valamit letett az
asztalra. A minta család tagjai, a prédikátor karizmája zsebében
a frigyláda kulccsal, a sikeres vállalkozó, a jótanuló, a
beérkező maraton futó és így tovább. Mert mi ihletet tud
támasztani a nyomor, az elesettség, a mocsok, a sár, az emberi
tökéletlenkedés, kínlódás, a szánalmas álmodozás, a kiút
nélküli reménykedés, a sötét alagút, melynek végén szó
sincs megváltó fényről?
Megkérdeztem egy pléhes
embert, hogy kipufogót gyárt e? Elmondta, hogy ritkán hegesztett
oxigénessel, nem éri meg neki azt tartani s ilyenek. De elvisz egy
öreghez, hogy ő majd biztos megoldja. Hogyhogy Antit nem ösmered?
Hát nem.
Sáros, szűk udvaron egy
kopott autóemelő mint Villám Mcqueenben a Döncié. Roggyant
garázsajtó, mellette roskadó eresz. Gerendán lógó szíjak s
szanaszét millió kiszuperált autó alkatrész. Mondom is ennek a
Csabinak, hogy ez az ember nem ad két pénzt a szakmájára, sokat
elmond ez a sáros udvar, az önbecsülésről ennyit.
Megvártuk amíg olajat
cserélt egy Dácsiában, felfújta kerekeit, aztán felemelte az én
kis...mit mondjak, sáros udvarhoz tökéletesen illő
trotyomobilomat. Magamban már meg is fogalmaztam, hogy lám, ez meg
az én önmegbecsülésem.
Az aki javíttatott már
reménytelen eseteket, tudja, hogy a magukat megbecsülő szakemberek
általában a felső tízezer undorával nézik a rothadó kipufogó
csöveket, s ha az ember odafigyel, látja, hogy a kezét rá sem
teszi, csak tisztes távolból, hogy ragályként ne érje a nyomort
árasztó rozsda s rothadás.
Anti bácsi úgy fogdosta
a csövet alulról, mintha család tagja lenne. Ezzel rögtön meg is
bocsátottam neki az ön nem megbecsülést, és szívembe fogadtam.
Mert olyan volt ez nekem, mint egy parola, egy kód, hogy egy
hullámhosszon kommunikálunk. Abban a pillanatban tudtam, hogy ha
ezen a világon valaki megoldja a kipufogó csövemet, akkor ez az
Anti bácsi. Nem részletezem, de a reménytelen kipufogó csövet
félóra alatt meghegesztette az autó alatt, s kérésemre
leflexelt valami csavarokat, amikkel kínlódott megmenteni, mert ő
ilyen, ha egy esély van rá, megmenti a rozsdás csavart is.
Közben egy ember
átöntötte a fáradt olajakat, elvitte tüzelni, ingyen odaadta.
Kért ez az Anti harminc
lejt a munkájáért. Adtam negyvenet. Meg se számolta, bevágta a
zsebébe.
Na így lett ebből a
kipufogó blues.
Hogy nem a minta család
tagjai, a prédikátor karizmája zsebében a frigyláda kulccsal, a
sikeres vállalkozó, a jótanuló, a beérkező maraton futó és
így tovább ihletett meg ma engem, hanem ez az öreg Anti bácsi.
Akit nem ismertem, de most már igen.
Anti bácsi "lényegi létező..."
VálaszTörlésAranyat ér egy ilyen régi szaki! Próbálok én is felkutatni, látóterembe rendezni efféle igazi mestereket mindenféle szakmában. De sajna, alig-alig akad!
VálaszTörlés