A tél apója

Belenéztem a sötét mindenbe, nézvén a gombostű nagyságú fénypontokat, megkönnyebbültem. Nem árt az a fűnek. Valahol a háttérben a Cece épp egy madarat majszol. Sötétben hogy tud enni, nem tudom.
Egy percre még kémleltem a sötét mindent, szeretem, ha a hideg kiráz egy kicsit, felfrissít, mert még le kell pácolnom egy polcos pultocskát. Kémlelvén egy percet a nagy mindent, megkönnyebbültem. Rájöttem, hogy ennek a nagy sötét mindennek egy cseppet sem fog számítani, ha az emberiség kipusztul. Ez pedig jó érzés. Mert mi lenne, ha valóban minden az emberért volna, ahogy magáról képzeli ezt nagy felfuvalkodottságában, s kipusztulásával a világmindenség is eltűnne?
Mekkora marha ötlet ez az embertől.
Pedig mennyi jó dolgot ki tudott találni az ember.

Nézem itt az ember faragta istenek harcát, s undor környékez. Ilyenkor arra gondolok, bár lenne Jézus is egy Lennon, ki jókat költött, szépeket mondott. S bár ne lenne többnyire isten, mint bármelyik nagy filozófus, látnok, gondolkodó, zenész, kőfaragó s asztalos. Mert akkor a világ emberének nagy esélye van a békére, boldogságra. De ezek az istenek mindent elrontanak. Szokás szerint.
Elnéztem két világító pöttyöt a fekete mindenben, egyik jobbra ment pislogva, az repülő, a másik balra ment pislogás nélkül, az nem tudom mi. Elgondoltam ezt a tél apót, ahogy követtem a két repülő pontocskát. És magyarázatot kaptam arra, hogy ha nőnek a nappalok, miért nem kezd felmelegedni az idő? Mindig ilyenkor áll aztán be a hideg, miután kezdenek nőni a nappalok. S kihúznak aztán március áprilisig.

Ez azért van, mert mikor jön télapó az égbolton a hat rénszarvas fogatú szárnyas szánkóján, olyan Mikulás tájt, a szarvasok kimelegedett leheletüket fújják ránk, aztán karácsony fele pont a fejünk felett van a télapó, ahonnan dobálja nekünk le a sok áldást, boldogságot s efféléket, ekkor a hideg még nem ért hozzánk, viszont ahogy elhúz felettünk a hosszú palástjával, na abból a palástból hullik ránk a hó meg a hideg. S az örvény meg szél amit csap a nagy menettől, jó hosszú ideig szórja ránk a hideget. Már nem is látjuk a télapót, messze jár, de szelét még érezzük, piroslik hidegétől arcunk még egy darabig. Amíg aztán elcsendesül a szél, a hangulat, s elkezdenek nyílni a jácintok a kertemben.
Szerintem ez a magyarázata ennek az eltolódott hidegnek.
Hosszú palástban járja a világot ez a télapó.
Még szerencse, hogy nem vág fel vele mint az istenek.

3 megjegyzés:

  1. Ja, ja! Vasárnaptól, ideér hozzánk is, újfent a szele. Úgy látszik, néha kicsit forgolódik is a köpenyével. :)

    VálaszTörlés
  2. Á nem...csak forgószelek kísérik a nagy igyekezetet s az random ide oda csap...

    VálaszTörlés
  3. Ma már majd' befagyott a fenekem, amíg reggel elkísértem a fiamat egy utcahosszat a napközijébe.

    VálaszTörlés